Címke: Rusu Szidónia

július 1, 2024 | Rusu Szidónia | Irodalom | Rovatok
MEGOSZTOM

Rusu Szidónia versei

fáradt olaj

2000 valahány tavasza van. éjszaka. 
elindulsz felém.
szeretnék elbújni a legközelebbi sikátorba, 
vagy lapulni egy régi híd alatt.
a felsődnek égettolaj szaga van. 
semmi nem vész el, csak átalakul, 
mondod egy haldokló bizonyosságával.
krumplit sütök neked. tomi, ketchup dulce.
ki akarod önteni az udvarra.
féltem a növényeinket, ezért lehúzom a vécén. 
oda bújok el időnként. öblítőillatú törülközőbe
csavarom a kezem, csapkodom a falat. 
egy perc alatt tudod, hányszor lehet lehúzni?
minden olajat megtartunk. 
a kamrában csak a te dolgaid vannak. fáradt vagyok, 
mint az olaj, amiben serceg a disznóagy.
pedig vegetáriánus is lehettem volna. 
téged az anyád nem így nevelt. 
kicsi a konyhánk. pont annyira elég, 
hogy a lábadat kinyújtsd benne. 
naponta kétszer ürítem ki a hamutálcát. 
mindig a csirke hátát eszem. 
a gyerekek kedvéért azt hazudom, 
hogy szeretem. 
egyszer ettem szuvidált csirkemellet. 
a volt munkatársamnál, akivel
régen együtt dolgoztunk. 
de téged a család férfinak nevelt, 
aki eltartja az asszonyát. 
azóta nem beszélünk. öblítőillata volt. 
néha álmodok arról, hogyan kell szuvidálni. 
álmodok arról, hogy friss, extra szűz
olívaolajjal locsolom meg a salátát. 
az álmaimban öblítő- és virágillatú vagyok, 
nyitott ablakkal alszunk kiskifliben, 
mint azokban a filmekben, amiket akkor 
nézek, amikor üzleti úton vagy.
én nem tudok beszélni veled, 
mással sem. 
csak olajos receptekről,
háztartási praktikákról, 
férjekről és gyerekekről. 
sokszor arra gondolok, 
amikor először jöttél felém. éjszaka.
tavasz volt.
a felsődnek égettolaj szaga volt.
hátat fordítok és beszaladok az első sikátorba.


romlás

a félelmeidet hámozod.
mindvégig.
aztán már csak vedleni, vedleni akarsz.
közben a bőrödet is lekaparod.
pedig csak a mezítelenségedet
kellett volna megszeretni.


hol folyik el az erőm?

talán a születésem pillanatában.
talán abban, hogy lány lettem úgy, 
hogy sosem akartam babával játszani.
talán egy tenyeres, majd egy körmös miatt.
talán azoknak a fiúknak a szemében, 
akik tíz évesen csak arról tudtak beszélni, 
hogyan kell egy lányt megkefélni. 
és az az igazság, hogy én ma már nem is tudok haragudni rájuk.
csak néha félek, amikor felnőtt fiúk is ezt mondják felnőtt lányoknak.

talán egy törött széken, 
egy helyen, ahol szüntelenül imádkozni kellene, 
de én évekig másra sem tudtam gondolni, 
csak a mikrós popcorn égett szagára, 
amit begyúrhatok este, lefekvés előtt. 
talán abban, hogy 14 évesen mondták először, 
hogy nincs meg bennem a szikra. 
soha nem leszek művészember. 
s abban is, hogy tíz évre rá valaki ugyanezt le is rajzolta nekem. 
de az az igazság, hogy én már nem tudok sírni a papírok felett. 
csak néha félek, hogy érdemtelenül veszem elő a tollat, ecsetet. 

talán ott azon az estén, amikor 
szerelmemnek hívtalak és otthonomnak, 
és beengedtelek. talán ott, ahol a kincseimet
magaddal vitted, hogy másnak legyél az otthona.
de az az igazság, hogy én már nem bántom magam ezért.
csak néha félek, hogy visszajössz, s megint beengedlek.

talán mindezekben együttesen. 
talán léket kaptam, 
talán apránként folyik el.
ha elsüllyedek mégis, 
talán enyém lehet
az egész tenger.


négy doboz.

ennyibe tudnám becsomagolni az életem.
sosem volt saját hűtőm.
nem gyújtottam mécsest a vacsoránál.
féltem, hogy égve marad. és felgyullad a bérelt
lakás. a szomszédok haragudni fognak.
nyolc éve fekszem ugyanazon a párnán.
időnként bedobom a mosógépbe. már olyan lapos,
mint a melleim voltak a gimnáziumban.
nincs függönykarnisom. azt sem tudom, hogy
hol kell keresni a boltban.
évek óta nem volt háziállatom. félek, hogy éhen hal,
mire hazaérek. se egy hörcsög, se egy hal
nem fér el nálam.

négy doboz.
ennyibe tudnám becsomagolni az életem.
a te dolgaid már nem férnének bele.
amikor szerettelek, vettem három új tányért.
egyet neked. egyet nekem. egyet, hogy legyen,
ha eltörik. amikor szerettelek, volt plusz párnám.
mindig volt tej és banán a shake-hez. nem féltem,
hogy megint rám romlik. pont elég volt. kettőnknek.
amikor szerettelek, elhúztam a sötétítőt. beengedtem a hullámzó időt.
vettem új harisnyát, s nem ragasztottam körömlakkal a régit.

négy doboz.
ennyibe sem fér már bele az életem.
maradt a romlott tej, s a komposztált banán.
Körömlakkos harisnyán taposok mindennap éjfél után.
hiányzik az ablakon áttörő fény.

négy doboz. úgy vártalak.
hogy vettem harisnyát, párnát és tejet.
nyitva hagytam az ablakot.

Rusu Szidónia (1993) szociológus és doktorandusz tevékenykedik Erdélyben és Németországban. 2020-ban a Communitas Alkotói ösztöndíjasa volt irodalom kategóriában. Versei jelentek meg a Kortárs Hangon antológiákban, az Agriában, a Székelyföldben, a Helikonban. Tudományos írásokat, esszéket is rendszeresen közöl.

július 29, 2021 | Rusu Szidónia | Esszé | Rovatok
MEGOSZTOM

Unplugged – kultúra a digitalizáció korában

Állok a szobám közepén. A nap alig-alig süt be. Szürkés színű, füstös homály tölti be a teret. Tudom, sietnem kell, megígértem, hogy tíz előtt már ott leszek. Még tegnap kiválasztottam a megfelelő öltözetet, hiszen ünnepnap ez. Igyekszem nem slampos lenni, nem kirívó, és túlzottan kimért sem. Fél óra alatt össze is szedem magam. Kulcs, pénztárca, telefon. Felkúszom az utolsó járatra, ami a városba visz. Az út nem több, mint harminc perc, nem is kevesebb. Közben van időm gondolkodni. Remélem, benn alhatok az előadás után. Ha nem, akkor vonatozhatok haza. Semmi baj, hiszen már régóta készülünk erre. A buszmegállótól szaladnom kell, hogy időben odaérjek. A bejárati ajtó előtt vár. Sötétzöld zakó, lenvászon ing van rajta. Ma különösen szótlan. Talán az izgalom, talán a majdhogynem kétéves kimaradás. Középre szól a jegyünk. Egy széknyi távolságra ülök tőle. Az egyedüllét és a közösségi élmény érzete egyszerre lesz úrrá rajtam. A harang kondul egyet. A terem hirtelen elsötétül. Mintha csak a kárpit hasadna ketté újfent. A bíborvörös, vaskos függöny a szemünk előtt válik ketté. A szentély mostmár nincsen rejtve az emberi szem előtt. Belátásunk, sőt bejárásunk is lehet. Az előadás elkezdődik.

ErvingGoffman (1922-1982) kanadai szociológus, szociálpszichológus az egyén reprezentációit színházi fogalmakkal ragadja meg. Az ember alakít. Megjelenik és megjelenít. Létezésében kiemelt szerepe van a játéknak és a homlokzatnak is, a térnek, amelyben a performanszok létrejöhetnek. Az elmúlt évtizedek számos dimenzióban mozgatták meg ezeket a színtereket, alakították át a környezetet és ezáltal az egyén működését a társadalomban, valamint a társadalom egészét is. Az információs és digitális eszközök, a digitális adatrobbanás évtizedeiben nemcsak tanúi, hanem aktorai is lehetünk ezeknek a változásoknak. A kreativitás, az alkotói attitűd, a képzelőerő és az intuitív képességek az emberiség legalapvetőbb elemei már évezredek óta.

Szinyei Merse Pál egy München melletti réten fekszik öt kirándulópartnerével. Kétszersültet, édes süteményt majszolnak. A festőt egy nő kápráztatja el csupán, számtalanszor megfesti a későbbiekben. Csinszka alakja sem ismeretlen számunkra. Múzsája lesz íróknak, költőknek, festőknek is. Mozart matematikai pontossággal komponálja az első műveit. Mai napig csodagyerekként tartják számon. Vajon a digitalizáció, a mesterséges intelligencia hogyan írja át mindezen alkotások jelentőségét? Van-e metszéspont az alkotás, a kultúra és a digitális tér között? Ha igen, akkor hogyan manifesztálódik?

Pár másodperc erejéig játsszunk el a gondolattal. Mi lenne, ha a jövő nagy zeneműveit algoritmusok, bináris kódrendszerek hosszú sora keltené életre? Ha a legújabb portrékat, vizuális művészeti alkotásokat nem közvetlenül emberi kéz, hanem mesterséges intelligencia alkotná meg? Mi lenne, ha a tér, a homlokzat áttevődne a virtualitásba? És a karosszékünkből élvezhetnénk a háromdimenziós tárlatvezetést, vagy éppen a Faustot.

A technológiának köszönhetően az információ eddig nem ismert halmazai tárulnak elénk, elődeinkhez képest minden eddiginél nagyobb terjedelmű, színesebb, határokon és kontinenseken átívelő kulturális terméket fogyaszthatunk. Mindezt olyan módon, hogy gyakorlatilag el sem kell hagynunk a szobánkat. A globalizált világban a technológia fejlődése összezsugorította és átalakította a teret. Virtuális sétákat tehetünk múzeumokban, szimfonikus koncertet hallgathatunk a fürdőkádból, színházi előadást hanyattfekve a kanapén. Ugyanakkor interaktívan részt vehetünk az alkotói folyamatokban. Pillanatok alatt üzenetet küldhetünk a kortárs kedvenceinknek. A közösségi médiában kedvelhetjük a Dragomán György főzőskönyvében írt recepteket. Sőt, ha kedvünk tartja, fotóval is igazolhatjuk, hogy mi is elkészítettük az édeskés, vajban pirított spárgát.

Ezekben a terekben megszűnik a territoriális változó. A színterek és a bourdeaux-i mezők, melyben a cselekvők saját habitusuk által vezérelve folytatják a játszmáikat egy kézzel megfoghatatlan, kódok és algoritmusok közé zárt térben kapnak új helyet és jelentőséget. Hogy ennek milyen etikai vonatkozásai vannak? Hogy jó-e vagy sem, illetve hogyan alakítja át a kultúrához való viszonyt? Erre a válaszok pont annyira képlékenyek, mint a kérdések maguk. Ebben a történetben, ha az emberi oldalt nézzük, akkor releváns kérdéssé válik, hogy a jövő kulturális aktorainak milyen képességekre és készségekre lesz szükségük ahhoz, hogy a digitális világba bevéssék a lenyomatukat.

(tovább…)
július 7, 2021 | Szűcs László | Hírek
MEGOSZTOM

Megjelent az Újvárad júliusi száma

Az ötödik számával jelentkező folyóirat címlapján Urszinyi Mária festő- és grafikusművész képe látható, munkásságát a Művészet rovatban Dr. Kányádi Iréne méltatja. Verssel, prózával jelentkezik Vass Norbert, Káli István, Nagy Zalán, Sztaskó Richard, Purosz Leonidasz, Csontos Márta, Oláh Péter, Márton Ágnes, Nyirán Ferenc, drámatöredékkel Mikola Emese. A Dialog/Párbeszéd rovatban Mihai Buzea A Közeledés Elmélete című írását olvashatják Pengő Zoltán fordításában. Ismét esszével jelentkezik Lakatos-Fleisz Katalin (A ház és a csipkebokor). Mindenki nyelvészkedik… címmel a Tandem rovatban Magyari Sára és szerzőtársa, Minya Károly közelít meg egy témát két szemszögből. Forgács Áron írása aktuális dilemmát jár körbe a Társadalom rovatban: Térdepelni vagy nem térdepelni, ez itt a kérdés. A Kultúra rovatban Csináld a dolgot és lesz hozzá erőd címmel Biró Árpád Levente készített interjút Horváth Benjaminnal a Fiatal Drámaírók Házáról. Rusu Szidónia szociológus esszéjének címe: Unplugged – kultúra a digitalizáció korában. Óltársaim, énekeljetek! a címe Simon Judit írásának a kolozsvári Állatfarm-premierről. Hegyi Réka anyaga ugyancsak a Kritika rovatban egy szelet bábszínháztörténetet kínál, Botár Edit világát. György Alida új könyvét (Hármasszabály) Codău Annamária elemzi, míg Darius Marder A metál csendje című filmjét Bozsódi-Nagy Orsolya ajánlja. Másodízben jelentkezik a Kortárs klasszikusaink rovat, ezúttal Balázs Imre József előadásának szerkesztett változatát olvashatják Hervay Gizella költőről (Élő hagyománnyá tudott válni). Az Előhívásban Kőrössi P. József a 90-es évekbe kalauzol, azt az epizódot idézi fel, amikor Göncz Árpád államfőként könyvet árult egy pesti aluljáróban.

Az Újvárad kapható a jobb erdélyi könyvüzletekben, az Írók Boltjában, budapesti, debreceni és nagyváradi hírlapárusoknál, továbbá elérhető az online előfizetők számára is.