Baudelaire annyira undorodott 
a természettől, hogy a vizet is
csak mesterséges keretek közt
tudta elviselni, ezért a tenger,
de még egy aprócska tó sem
jöhetett szóba, legfeljebb az
uszoda vagy műtó. Mintha
mindig csak a mintha. 

Bár ezen a ponton felmerül
bennem a kérdés, hogy mi
a helyzet az ivással? Vajon
a víz érintkezése az emberi
testtel mikor volt annyira
mesterséges, hogy végre
„enyhet” adhatott a költőnek,
nem csupán életet? 

Elképzelek egy szomjazó
Baudelaire-t. Tiszta
forrásból sose.