Zsidó Ferenc: Trendek és elhajlások. Irodalomkritikák. Lector Kiadó, Marosvásárhely, 2021.

Jellegzetes és figyelemfelkeltő címet választott Zsidó Ferenc újabb kritikagyűjteménye számára, amely a Lector Kiadó kritikasorozatában látott napvilágot. Az Előszó sok mindent összefoglal a szerző által észlelt irodalmi trendek, jelenségek és kapcsolatok hálójából, és végigolvasva a könyvet, meggyőződhetünk arról a körültekintő jártasságról, amelyre alapozva teszi megfigyeléseit és levonja általánosabb következtetéseit, például hogy „[a]z 1989-es korszakváltást egyértelmű cezúraként kell értékelnünk, akár az adott szerző életművén belül is. A líra terén ez a cezúra a közösségi én individualizálódását hozta, s ezzel gyakorta visszafogott, meditatív megszólalás társul, de találunk harsány, »harcos« közéleti verseket is szép számmal, a hagyományt pedig úgy utasítják el az újabban jelentkező lírikusok, hogy valójában felvállalják; az epikum megtermékenyítő hatása szintén tetten érhető.” (10) 

A kritikakötetek többek között azért is érdekesek, mert kirajzolódhat belőlük egy kritikusi arcél – amely egyébként eléggé rejtett szokott maradni az irodalmi nyilvánosságban. Zsidó kötetében is felfedezhetők elszórtan a kritikusi hitvallás darabkái, hogy a szerző mit gondol kockázatvállalásnak (például olyan könyvekről írni, amelyekről nem születik sok recenzió), mit gondol reprezentatívnak vagy kiemelendőnek egy adott időszak terméséből (lásd a kötetnyitó Hetet egy csapásra! című ajánló-összefoglalót). Ugyanakkor Zsidó több helyütt is expliciten vállalja a kritikusi pozíció koordinátáit, „székelyföldi olvasóként” (52) formálódó olvasatok sajátosságát – nem lehet véletlen, hogy néhány kivétellel mind erdélyi lapokban publikált kritikák kerültek jelen kötetbe. Az erdélyi kritikusként való önmeghatározás pedig azt is jelenti számára, hogy a „sajátos erdélyi témák és jellegzetes erdélyi megszólalás” (12) érdekli különösen. Kiderül-e a kötetből ezek mibenléte? Igen is, meg nem is. De javára válik a könyvnek, hogy a szerző egyáltalán nem önmagukba zárultan foglalkozik az elemzett művekkel, hanem viszonyít, párhuzamokat von (egy-két alkalommal tán kissé meredekeket ugyan, saját bevallása szerint is), valamint magyarországi és román szerzők műveit is vizsgálja.