Mostanában vannak a helyesírási versenyek országos szakaszai. Nyúzzák a diákokat, hallgatókat a szabályzattal, a helyesírással. Az iskolán kívüli létben pedig egyre inkább azt tapasztalom, teljesen mindegy, ki, mit, hogyan ír. Nemhogy igyekeznének igazodni a szabályzathoz, de még sértőnek is tartják sokan, ha megjegyezzük: azt nem úgy kell írni! Mi lehet ennek az oka? Mi lett a helyesírás presztízsével? Mit mutatnak a magyarországi tapasztalatok és mit a romániaiak? Vajon merre tart ez a tendencia? Ilyen kérdésekkel indulunk a márciusi tandemezésnek.

(Cs. Nagy Lajos)

Az első helyesírási szabályzatunk 32 lapnyi terjedelemben 1832-ben jelent meg „Magyar helyesírás’ és szóragasztás’ főbb szabályai. A Magyar Tudós Társaság különös használatára” címmel.

Az eltelt 190 év alatt természetes, hogy szabályzatunkat többször korszerűsíteni kellett, míg eljutott a 2015-ben megjelent 12. kiadásig. Tudomásul kell venni, hogy helyesírási rendszerünk sohasem lehet kész, sohasem befejezett, ugyanis a nyelv állandóan változik, újabb és újabb tényeket teremt, s ezeket a helyesírásnak is tükröznie kell. Helyesírásunk ugyanakkor általában a befejeződött vagy a már erősen előrehaladott nyelvi változásokat rögzítheti, helyesírási kérdésekben szabályoz, nyelvhasználati kérdésekben azonban csak rögzíti a lezajlott folyamatok eredményét. 

A társadalmi változások, valamint a gyorsuló kommunikáció következtéppen kevesebb figyelmet kap a mindennapokban e kérdés. A múlt század kilencvenes éveitől minden (magyarországi) tanterv csökkentette a magyarórák számát. Az általános iskolát, alapiskolát követő iskolatípusokban pedig a Kárpát-medencében (kevés kivételtől eltekintve) a magyartanárok úgyszólván csak irodalommal foglalkoznak, egyéb tantárgyak óráin pedig a helyesírás nem számít. Napjainkban magyar nyelv és irodalom érettségi dolgozatot helyesírási hibák miatt nem lehet elfogadhatatlannak minősíteni. A felsőoktatásban nem egy helyen még a magyar szakon is derogál a kötelező helyesírási kurzusok tartása. Szinte stigmatizálják azt az oktatót, aki helyesírási kurzusokat is vezet. A szemináriumi dolgozatokban, diplomamunkákban csak „bocsánatos bűnnek” tekintik a helyesírási vétségeket. Láthatjuk, a helyesírás tekintélyének az erősítését a fent elmondottak egyáltalán nem szolgálják. 

Vajon a nyelvhasználat mely területein nagy ma is a helyesírás tekintélye (presztízse), s melyeken csökkent? Magyarországon nagy a presztízse a helyesírásnak a munkaerőpiacon. A munkaadók túlnyomó többsége nem is fogja megnyitni az önéletrajzunkat, ha már az emailünk (ímélünk) törzsszövegében burjánzanak a hibák. Egy komoly cég presztízsét is jelentősen aláássa, ha a dolgozói nem képesek nyelvileg helyesen fogalmazott leveleket küldeni, mivel ez a figyelmetlenség és a szakmai hozzá nem értés jele lehet. 

A cégeknek azért éri meg betartani a helyesírási szabályokat, mert a normától való eltérés társadalmi stigmával jár: az emberek bizalmatlanul tekintenek egy olyan cégre, szolgáltatásra, melynek weboldalán, dokumentumaiban, sőt a cég nevében is hemzsegnek a helyesírási hibák.

A helyesírás bizonyos szintű tudása megvéd az internetes csalóktól, az adathalászoktól. Különböző kozmetikumok, étrendkiegészítő termékek, háztartási eszközök stb. reklámjainak a szövegeiben előforduló elemi helyesírási hibák (betűcserék, idegen betűk, ékezetek hiánya, külön- és egybeírási jelenségek stb.) gyanússá tehetik a hirdetés és a hirdető hitelességét.

A számítógépeken megbízható helyesírás-ellenőrző programot találunk. Sokan nem veszik figyelembe a gép figyelmeztetéseit. Egy kommentelő írja ezzel kapcsolatban: „az a fő gond hogy általában a hibákat még a böngésző aláhúzza, de ez se zavartatja őket. Nézik: ,,jé! ez a sok vörös aláhúzás tök dizájnos! jó is így. akkor elküldöm” 

Alig van, vagy egyáltalán nincs presztízse a helyesírásnak az ifjúsági és az internetes nyelvhasználatban. Ez azzal magyarázható, hogy az elmúlt 2-3 évtizedben jelentős és mélyre ható átalakulás következett be az ifjúság nyelvhasználatában. Ennek oka legfőképpen az internet előretörése, valamint az okostelefónia térhódítása, a személyes kapcsolatok szerepének lassú, de fokozatos háttérbe szorulása. További ok lehet a normakövetőbb beszédmódtól való elkülönülés az önkifejezés szándékával. Az írott beszélt nyelv a magánlevelezésekben, csetelésekben sokszor szándékosan ‒ műveltségbeli hiány következtében is ‒ eltér az akadémiai helyesírástól, ellenkultúraként jelenik meg. Lássunk néhány jelenséget az előbbiek illusztrálására! Gyakori a központozási és a mondatvégi írásjelek elhagyása, a szóhatárok egybecsúszása, az írásjelhalmozás stb. Pl.: „Húúú dejóleszez”, „De jóóóóóóóóóóóóóó hogy együtt fogtok lakni!!!”