MEGOSZTOM

2020 árnyékában: színek, formák, textúrák – a Barabás Miklós Céh éves tárlata Kolozsvárt

borítókép: Szentes Zágon – Pandemaci

Február második felében lehetett megtekinteni a romániai magyar hivatásos képzőművészeket tömörítő Barabás Miklós Céh (BMC) kolozsvári csoportjának éves kiállítását a kolozsvári Bánffy Palotában, a Művészeti Múzeum földszinti kiállítótermeiben.

A kiállítás kurátorai – Kolozsi Tibor szobrászművész és Bordás Beáta művészettörténész – olyan alkotásokra fókuszáltak, amelyek a 2020-as évben születtek, illetve visszaadják azt a hangulatot, azt az életérzést, amelyet a világjárvány árnyékolt be. A többnyire kolozsvári festők, szobrászok, grafikusok, keramikusok, üveg-, textil- és fotóművészek alkotásai két teremben kaptak időszakos otthont a patinás műemléképületben. Látogatásunkkor ragyogó napsütéssel kiegészített megvilágításba kerültek az alkotások, ezért, képletesen szólva, a nyomasztó, sötét gondolatok árnyékba szorultak, a vidám, erőt és reményt sugárzó élénk színek pedig a retinánkra égtek.

Színek

A harsány óriásplakátok, szikrázó videók és villogó számítógépes grafikák korában talán természetes, hogy újraértelmeztük a színekhez való viszonyunkat. Ami visszafogott árnyalatokban, pasztellszínekben, horribile dictu fehér-feketében szeretne nem csak szép, de figyelemfelkeltő is lenni, az hamar kiesik a játékból. A BMC idei kolozsvári tárlatán is a szokatlanul színes, festményeken talán kevésbé megszokott, vibráló foltok vonták magukra a figyelmet. Számomra a legmeghökkentőbb a Deleanu Márta Kék lagúna című akvarelljén uralkodó pink horizont, de nem áll messze tőle Kuti Dénes cím nélküli alkotása a szinte világító zöld fűvel, vagy közvetlenül mellette Sipos László sárgás színárnyalatokban megfestett Tükörképe. Sokat időztem Szentes Zágon két alkotása előtt is: a 2020-as járványra már címében is utaló Pandemaci festmény előtt, amely a világűrben bolyongó, toldott-foldott játékmackót ábrázol erős, lilás-vöröses színekben; továbbá az okkersárga háttérre festett, sokszemű Látnok előtt. Miró forma- és színvilága előtt tiszteleg Orbán István Fejek című festménye, és mintha Györkös Mányi Albert vörös napja ragyogná be Miklóssy Mária fáit… A piros meghökkentő háttere Takács Gábor Magányának, fontos kontrasztot teremt Ovidiu Petca Első nézet-Balcanica című alkotásával.

Tudorán Klára: A tökéletes polgár

A sárgák-zöldek-vörösek-ciklámenek nyomdokain haladva ajánlanám Sárosi Csaba Invictis című monotípiáját és Balázs László maszkos Nefertitijét (A királyné járvány idején), mert viccesek, továbbá M. Lovász Noémi egymásra vetülő, színes tornyait és Koncz-Münich Judith Lépésről lépésre című alkotását, mert nagyon tetszik a lángoló színekben megfestett, a kép felét uraló lemenő napja…

A festményeknek szánt körképből nem szeretném kihagyni Kuti Botond kisméretű, többszörös keretével magába szippantó térhatást keltő Contiját és Kádár F. Tibor Születés című festményét, amely kinyitható (?), kétrészes keretre feszített vásznon készült el.

Formák

Klasszicizáló bronz aktok (Bálint Károly: Fürdőzés, Bocskay Vince: Magdolna), sima felületű, patinás fejek (Kocsis Rudolf: Kezdet, Kolozsi Tibor), népművészeti vagy kultikus tárgyakra utaló alkotások (Miholcsa József: Vének tanácsa, Nagy Attila: Obeliszk, Éltes Barna: Gyermek 2020), izgalmas kerámia-alkotások (Koncz-Munich András) és absztrakt szobrocskák alkották a kisplasztika-gyűjteményt. Ezek között Nagy Anna Mária Indulás és Metamorfózis üvegművei nyűgöztek le áttetszőségükkel és törékenységükkel. Makkai István hullámlemezének átalakulása „bogaras” függönnyé (Karantén), Veress Gábor Hunor túlméretezett Esc billentyűje és Gyarmati János Időteher (Mánus) című alkotása gazdag jelentéstartalommal jeleníti meg a vészterhes, történelmi időket és benne az embert…

Textúrák

Míg a festmények és a kisplasztikák többnyire szétszórtan kaptak helyet, a textilmunkák külön sarokban csoportosítva tárultak a látogatók elé. A színek és textúrák gazdagságát itt is tetten érhettük: Péter Eszter törtfehér, cím nélküli alkotásától Tudorán Klára színpompás foltokból összeállított Vázájáig a megtekinthető néhány alkotás gazdag változatosságot mutat. Kiemelném a szabályos formáktól és a síkba komponált textíliák hagyományától eltérő, a kisplasztikákhoz közelebb álló – és miért ne: vicces – fonott gyékénytányéron „felszolgált” homárt, Egy Küklopsz reggelijét – ahogy Hunyadi Mária elképzelte. Abszolút kedvencem ebből a textiles kollekcióból Sajgó Ilona fekete-fehér-drapp és két folt erejéig sárga, sötét háttérre varrott, csipkékből összeállított Jégfüggönye.

Más műfaj, mégis a printek textúrája miatt vált a tárlat egyik legmarkánsabb pontjává a fotós sarok két Tordai Ede-képe, a nagyméretű, fekete-fehér Gyimesi tél és a Tél a tanyán című nagyítás.

A hagyományos értékek éltetői

Egy ekkora léptékű, ennyire sok műfajban és az alkotók korát, tapasztalatát is ennyire széles spektrumban felmutató tárlatot a teljesség igényével bemutatni, ráadásul úgy, hogy a recenzens „csak” élvezője, fogyasztója, személyes ízlése szerint elfogult értékelője az alkotásoknak, pimaszság lenne. Mégis, nem zárható le ez a szubjektív tárlatvezetés anélkül, hogy megemlítenénk azokat az alkotókat, akik élő klasszikusai az erdélyi szépművészetnek, hiszen nagyon örültem, hogy a kiállított művek között Vetró András, Soó Zöld Margit, Forró Ágnes, Starmüller Géza, Nagy Endre vagy Székely Géza alkotásai is helyet kaptak.

A tárlat alkotásai megtekinthetők a Céh honlapján.