A matrjoska farkasok Matrjoska farkasok laknak bennetek. Ha kitátjátok a szátokat, s ha el bírom viselni a rothadt hús kifelé áradó szagát, egymásból kinéző éhes ordasok tátott szájával nézek szembe, mintha két egymással szembeállított tükörben néznék a másikat, és csak magukat látják, és önnön arcukon az állandó éhséget, és az éhségnek enni is adnak, feleséget, társat, gyermeket. Hát megteszem én veletek, amit magatoknak kéne. Ahogy az állatorvos gyerekkoromban, feltűrt ingujjban, vazelin kíséretében, felnyúlt a Riskának, hogy irányt tévesztett borját világra húzza, lenyúlok a százezer torok mélyére, a rohadványokon át, a szarig, a seggetek legaljára, kirángatom azt a kékre-zöldre vert gyermeket, és az Úristen elé viszem, aki anyátokkal épp rólatok beszélget. O rubor sanguinis Hallgatom Hildegard von Bingen művét és bármennyire szeretném hogy a dübörgő vér hangjáról szóljon a google translate nem azt adja Pedig már elképzeltem a gyertyafénynél ülő apácát a majdani szentet ahogy a középkori éjszaka csendjében vére zakatolását figyeli testét szétfeszíti ami öröktől fogva ezerkilencvennyolctól ezerszázhetvenkilencig csak és kizárólag az övé volt sajátja és uráé az úrjézusé Szerettem volna ha ott a csendben akkor egyszer nem jézusra gondol ha valaki másért szakad feszül szét a teste reped hosszant ketté Akkor talán számomra is lenne még remény és a nővérek a zárda falán mint vérrel festett barlangrajzot másnap azt olvassák nézik egyre amit szerettem volna ha a google lefordít azt a dübörgést azt a leírhatatlan fordíthatatlant Aztán reggel Csak még ezt, csak kicsit még, aztán felnövök, csak még egy felelőtlen hempergés, aztán reggel lemosom a húsomról a húsod szagát. Az ütközés, a csapódás, a becsapódás hangjait kiűzetem a fülemből. A paradicsom is elfogyott. Cicceg, serceg szemrehányón két tükörtojás. Néznek. A románok szemnek hívják, mi tükörnek. Akkor most melyik rosszabb nekem? És elindulok, megyek eleven hússal bőrt keresni. Hátha nem fáj majd az eső, a harmat, a köd, egy fuvallat, vagy akár egy pillantás. Elindulok, megyek megkeresni, felkutatni újra, saját hasonlatosságomat. Makacs fény Tanulhatna a napfény, csak figyelnie kéne a felejtést, hogy mi hogyan tudunk, milyen jók vagyunk benne. Láttam egy este, olyan makacs volt. Akkor már csak mosolyogtam, arra gondoltam, ó, szegény fény. Firenzében lement a Nap, forrása rég lenyugodott, de ő ott maradt a víz tükrén, a Ponte Vecchio alatt. Körülötte mind sötét, de ő nem tudott elengedni minket: téged és engem. Maradt volna reggelig, mint akkor nálad én, forrás nélkül is, semmitől a semmiben a semmiért.
