Amiről nem lehet […], arról […] kell. Ludwig Wittgenstein (Márkus György fordítása) Ím, én szólok hozzátok, a ti rég halott ükapátok, drága utódaim! Én még láttam költőket meghalni a költészetért. Bizony, hősi idők voltak azok. És láttam belehalni költőket a költészetbe. Bizony, szomorú idők voltak. És éhen halni a költészet miatt. Bizony, fájdalmas idők. Most tény van és rend és jog és határ. A költészet eltűnt. Épp, mint az Isten, ki megteremtvén a világot, embert, e félig sárkányfogat, félig veteményt, elborzadott a zordon mű felett, és bánatából űr lett. Szerencsére a költők biztonságban vannak. Élhetnek puhán és tunyán költészet nélkül, kényelmesen és boldogan, míg meg nem halnak. Közben szépen írnak, hogy betöltsenek minket és csodával határoljanak. Soha könnyebben nem lehetett írni, mint ma költészet nélkül, azt mondják. Soha az ég tisztább nem volt, mint ma költészet nélkül, azt mondják. A költészet nem gát, nem akadály, azt mondják, nem árny, nem méreg, azt mondják, nem teher már. Éljen a szabadság, az önkifejezés zavartalan szabadsága, éljen, azt kiáltják. A világ könnyű és finom költészet nélkül, azt éneklik, azt táncolják. Persze bambán beszélnek, kábán kiáltanak, érzéketlenül énekelnek, tehetetlenül táncolnak. Hiszen csúnyul, büdösödik a világ: csupa csorduló csillogás, csupa hamis hangzavar, csupa pépes pompa, csupa híg hatalom, csupa birtokolható boldogság, csupa tompa tökéletesség. Mi, többiek pedig eszünk, iszunk, hányunk és belefekszünk az életünkbe, ami nincs, költészet nélkül nem lehet. Költészet nélkül a kőműves nem épít, csak egymásra rakja a téglákat, az ápoló nem ápol, csak ellátja a beteget, a tanár nem tanít, csak leadja az anyagot és én is csak ügyetlenkedem. Bár végül is the medium is the message. Úgyhogy mint a mesebeli legkisebb gyermek, aki átkel hetedhét országon és az Óperenciás-tengeren, hogy megtalálja az életét, ti is keressétek a költészetet. Csak nézzetek az égre, merüljetek vízbe, gyújtsatok tüzet, feküdjetek a földre, bámuljátok a cseresznyefa virágzását, az érett almák hullását, figyeljétek a madarak röptét, a lovak vágtáját, hallgassátok a szarvasok bőgését, a libák gágogását, és forduljatok a másik emberhez, vegyétek észre szemében a tükörképeteket, és keressétek a költészetet. Akkor is, ha ti már gépre vagy gépbe kötve, a pusztuló emberi szöveteket szintetikusra cserélve megvalósítjátok az emberiség régi vágyát, az örök életet, bizony mondom, akkor is, örökké tartó félember-félgép létetek során is keressétek, elszántan keressétek, ahol csak kereshetitek, és kövessétek, kitartón kövessétek, amikor csak követhetitek, és szeressétek, hűségesen szeressétek, ahogy csak szerethetitek, a költészetet.
