nem lehet könnyű dolgod, Uram, ha azon merengsz, mennyivel boldogabb lennék, ha csak egy pillanatig is láthatnám a jövőm változó képkockáit. furdal a lelkiismereted, amikor jobb híján azt nézed, ahogy késő este fáradtan kiszállok az autóból, bezárom a kaput, és enni adok a kutyának és a macskáknak, majd alig várom, hogy mindenki lefeküdjön, elcsendesedjen a ház, aztán szépen belealszom valami semmitmondó filmbe, majd másnap ugyanúgy. nem lehet könnyű, hiszen te azt is tudod, hogy mi történt volna akkor, ha elsőre sikerül az egyetemi felvételim, és hogy a szobatársam hatására olyan magas szintre pörgetem irodalmi karrierem, hogy a versesköteteim először angol nyelven jelennek meg, és csak azután magyarul, ami a jelenlegi életemhez mérten több mint ötvenszázalékos minőségi javulást jelentene mindenféle skálán, nagy árat fizetnél érte, tudom, plusz egy-egy szög szeretett fiad lábfejébe, tenyerébe de te tudod, hogy nagylelkű vagyok, határozottan elutasítanám ezt a lehetőséget. láthatod, hogy a feleségemet is igyekszem megkímélni a napi csalódásoktól, hadd szentelhesse teljes figyelmét, gondoskodását a gyerekekre ugye, uram, te nem hasonlítanád a feleségem ahhoz a másik nőhöz, akivel az egyetemi évek után ismerkedtem meg, fájna nekem, ha kiderülne, hogy a vele folytatott beszélgetéseket sokkal többre értékelnéd mint azokat, amikhez most szokva vagy. arra már gondolni sem tudok, hogyan éreznéd magad, tudva, hogy egy másik férfi, aki szintén sorba állt érte, de valamilyen oknál fogva, talán gyávább volt, vagy lovagiasabb, de beelőztem, hogy az a férfi sokkal több örömet szerezne neki, mint amennyit én valaha is adni tudok, még a legjobb napjaimon is, amikor igazán próbálkozom. fogadjunk, hogy álmatlan éjszakáid vannak, nyugtalanul forgolódsz a különféle lehetséges életeim miatt, hogy mi lehetett volna, ha. és lám, csak ez van, és ezen már nem változtathatsz, mert megtörtént, úgy marad még azután is, ha megszűnök létezni, mert előfordulhat, hogy a terveiddel ellentétben, megfázok, mert vékonyabban öltözve megyek ki tüzelőért a hajnali hidegbe, és ezzel csak úgy eltékozlok tizenöt évet, amit te lépésről lépésre gondosan megterveztél, hogy kárpótolj a korábbiakért tudom, ezért ültettél papírhoz, nem akartál kényszeríteni semmire, csak megmutattad, hogy te sem vagy sokkal bölcsebb, és jobb se semmivel, mint az az egyetemi barátom, aki a szobatársam is lehetett volna, akivel már évek óta nem beszéltem, akinek most levelet írok az életről, nyilván erről, amelyikről beszélhetek, amelyiknek te is tanúja vagy, amelyről úgy tudom, hogy egyedül én választottam.
Dimény H. Árpád (1977, Kézdivásárhely) költő, műfordító, szerkesztő. Legutóbbi kötete: Fák Daphnénak (versek, 2022).