MEGOSZTOM

Majd elveszlem ismét valahogy

                                                                                A halhatatlanság az, hogy én hiába halok 
                                                                               meg akár naponként is, hiába temetem el 
                                                                                    magam, vagyok. Vagyok, sőt, ha egyre
                                                                                       kevesebbet írok, annál erősebben és 
                                                                                    fanatikusabban csinálom az irodalmat.
                                                                                                                                Ady Endre                                                                 
  
                                                                                                     Azután lassan átütött a kék.
                                                                                                                     Kinde Annamária                                                                                                                                                     
                                                                                                                                                           

 Majd Ady segít, 
 ha határottan kell megnevezzelek, majd segít a vér új városa.
  
 Légy úrrá rajtam, uram légy, új városom.
  
 Pedig nem 
 találom a neved még, 
 vér, 
 remélt leendő párosom. 
  
 Pedig nem
 hárítom felírni az olyat, párosom. Fel utána, 
 városom,
 ami jelenthet jelentős zavart, 
 álmodom. 
  
 Jelentős a zavar, de a zavar akkor jó, ha jelentős,
 a jelentősség meg akkor, ha zavaros. 
  
 Határozottan jól vagyunk tehát. 
 Majd Ady segít, megmondja a neved, 
 úgy mondja bele a naponkéntba, 
 úgy bele a hiábahalóságba,
 hogy amíg nem találom, leszel Mettína, 
 majd Ady segít, 
 majd segítesz, Mettína, ha vársz, véresem. 
 Nem kétkedem, 
  
 Adyval valahogy elleszünk. 
 Felesünk buktatókban, orrunk macskakövet ér, 
 macskakő éri orrunkat, írunk mint állat,
 az eső kék szitálatában éljük túl a vírus városálmát, 
 új várad álomvárományosát vesszük be 
 és te segítesz, Mettína, ha határozottan kell 
 megneveznem véred új váradosát. Mondjuk,
kérdik az ágynál újra, hogy hívják a gyereket.  
Meg kéne tagadjam, 
de nem emlékszem semmire,
amiben Ady nem segített, amiben Mettína nem fog.
  
Gyere velem a vér városába, Mettína, 
segíts, hogy megszeress, segíts, hogy megejthesselek.
Megszerejthesellek, 
reméltem, leendőm, párosom.
  
Várj új vért, Mettína, legyél az első utamba nyeső, 
bukkanjak felfelé benned, 
bukkanj elfelé belőlem,
maszkodtól szemed lássam csak és homlokod,
és te maszkomtól ne lásd, 
Ady mit segít, 
és én ne lássam, mit segít a szemedkék, 
és a szürkeség 
  
mit. Majd Ady segít, 
majd a furakék szemű nővérek
szeme furán lesz határozottan esőkék egy másik vérben,
az eső kéken esik maszkomtól maszkukig,
eljátszom a szóval, mert utoljára még el lehet,
hogy maszk-Kakig tiéd a főverőérkék szín, 
  
neked tékozlom a főnővérkék 
menőkék maszkjai 
előtt mindenem, Adym, városom, pedig nem
  
segítesz rajtam, véred is csak folyton 
véredből álmodom.