Agyrém Hányan, de hányan laknak itt, fohászkodnak, szorongnak, háborognak, nem fogják föl, hányan laknának itt, ahonnan valakit sikoltva visz a mentő, hányan, de hányan törtek itt követ, csontot, nyelvet és kenyeret, jártak föl-le állványzaton heveder nélkül, kard, pajzs és sisak nélkül, szánalmas rabruhában, álltak épülő tornyok, omló házak között, hányan, de hányan öltek itt, átjárta őket kurta vas, süvítő nyílhegy, vád, kétségbeesés, vetettek véget önnön életüknek, eltűntek, elvesztek, eltévelyedtek, árnyékuk sem került meg, hányan beszéltek fölöslegesen, nyűtték a szétnyűtt szavakat tovább, mert minden borzasztó csavart kibír a nyelv, gyökeret ereszt, szárba szökken, virágba borul, hányan, de hányan válogattak itt, nem volt elég a szent, a jó, a szép, mit ér a villanásnyi, rendítő igaz, amikor az iszonyat színre lép, hányan, de hányan öklendeztek itt, moccanni, szólni, különbözni féltek, végül meséjük bárhogy alakult, lehulltak, amikor beértek. Narrenturm Író költővel utazik. Apró termetű nagyság, ő vezet. A volt birodalom fővárosában kacsasültet fogyaszt, s elképzeli, kik, mik, miről beszélnek szomszéd asztalnál ülők, majd derék házigazda tűzhelye fölött pörköltfőzésről lesz szó. Másnap kell megtekinteni a preparátumok rettentő gyűjteményét. Zömök hengertorony, a belső gyűrű ablakaiból belső udvarra látni. Ide zárták a volt birodalom idején azokat, akik mást mondtak, hittek, éltek. Tulajdonképpen jó helyen vagyok. Nem szakmabeli, belépőt fizettem, hogy kétfejű kiskecskét, daganatos testrészek szép gipszöntvényeit, gyomrok tartalmát vizsgáljam, üvegben lebegő magzatot nézzek. Ilyesmit otthon állattani múzeumban láttam. Végül itt sem hánytam. Később baloldali vezetőm megmutat néhány körönddel pettyezett, pompás sugárutat, s iszonyodik a palotáktól. Villanó szemű afrikai lány leheletfinom gyöngysort kínál a bolhapiacon. A gyűjteményt sosem felejtem el. A kedves ékszer gyorsan elszakad.
