nem történt semmi ezen a napon nem történt semmi, kenyerem beleesett a sajtfondübe, egysoros görkorcsolyán keringtem az utcán, még egy utolsó bevásárlás, kávélikőrt ittam anyósommal, miközben a kívánságokat, miket előzőleg apró cetlikre írtunk fel, olvasta fel egymásnak a család. drónt reptettem a lakásban, este a többiek elmentek karácsonyi fényeket nézni, és ottmaradtunk Katával az üres lakásban, és a hirtelen befagyott idővel, nem is tudtunk mit kezdeni, aztán feltekertük a fűtést. azt hiszem azok a legjobb napok, mikor nem történik semmi, amit nem is lehet megírni, amiket elfelejtjünk majd, mert semmi különös se volt bennük, csak megtörténtek. elillanó füstöt, bódító merengést, puha takarót hagynak maguk után, mint egy álom, ébredés után. udvarias félrenézés tudom, hogy most nagyon furcsán viselkedem, de nem tudok mit tenni, ezúttal fontosabb ami belül van, mint ami kint, sokszor vigyáznom kell, olyan legyek, mint a többiek. kint állok az áruház mellett, gurulós kosárral ide-oda tologatva, mint a babakocsit szokták. ez speciel a gyerekek kiskorából maradt meg, ahogy az is, ahogy gyakran álló helyzetben, ringatom magam. integetek, nevetek is, bele az emberek arcába, felemelem hüvelykujjam, mutatva, minden rendben, ez az udvarias felrenézés, tanultam az egyetemen, úgy tesznek, mintha nem vennének észre, a sorban állva, fizetés közben. hogy szegény, mondjuk, ahogy kinéz, az is. kapucnis pulóver, szakáll, biztos beteg, talán nem közveszélyes. idősebb forma, elbánt vele az élet, talán bányász volt, vagy gyári munkás, gondolják részvéttel. de ez itt Anglia, senki se szól be. és senki se tudja, lányaim épp karácsonyi ajándékot vesznek nekem, erre fel ez a szokatlan helyzet, először vannak egyedül az üzletben, őket figyelem.
