Ébren tart az elmém és néhány gondolat,
kezemben nyugovóra tért alkony és az éj.
Jó hogy vagy és még én is látod éldegélek.
Alszik az ego elszundikált az elfáradt lélek,
kialudt a fény az utcák is már rég csendesek.
Fekete diszfória jár-kell nesztelen körülöttem,
bánatos fellegek között nem ragyog a csillag.
Csendes az éj és harmatos psziché hallgatag,
majd ha virrad virágba borul majd újra a nap.
Szürke idill szeretlek nagyon én most is téged.
Már nem tudom ki boldog és ki szerencsétlen.
