MEGOSZTOM

Engl bácsi titokzatossága

Állunk Engl bácsival a Romcart kft. rendelési osztályán, mit mondjak, a hivatal meglehetősen elegáns, várunk sorunkra, mindjárt, mindjárt, mondja szép Angelika, ez így eléggé kellemes és megnyugtató, viszont Engl bácsi beleremeg, valamibe beleremeg, mintha szép Angelika hangjába remegne bele, van úgy, hogy az ember beleremeg, azt is látom, Engl bácsi majdhogynem átszellemül, mintha lebegne egy kicsit, az is lehet, elemelkedik a földtől, ha tanúvallomást kellene tegyek valamilyen okból, azt mondanám, onnantól kezdve vörösödik el Engl bácsi feje, hogy elemelkedik a földtől, nos, a feje mint egy babos labda, leszámítva az apró, ráncos foltokat, ahová nem jut el vér, semmi sem jut el a boldogságból, mert azok a foltok bármilyen körülmények között pikkelyesen fehéren maradnak, mint valami ősállapot, de itt most, gondolom, nem ősállapotról lehet szó, hanem ellenkezőleg, teljesen új szituációról, nem tudom, mindenesetre én többször javasoltam Engl bácsinak, fesse be azokat a nemrégi övsömörtől maradt vacak hegeket, ott van tőle egy dobásnyira a Veronika kozmetika, csak átlépik, megmondja Veronika kisasszonynak, ide és ide kérek egy kis kozmetikát, kezét csókolom, teljes make up az asztalon, vagy ugyancsak nem messze a Reni Shopban egész színskála, sőt plasztikai beavatkozás lehetősége is volt emlegetve Engl bácsinak, esetleg megnézhetne engem, mert én legalább veszem a fáradtságot, pontosabban a szénceruzát, és minden reggel a főzde mellékhelyiségének tükre előtt állva szépen kihúzom a szemöldököm, azt, ami nincs, de nem azért nincs, mert azt mondja a társaság, hogy úgy születtem, olyan vagyok, mint egy extraterista, pedig azt nem is úgy kell mondani, hogy extraterista, hanem úgy, hogy földönkívüli lény, esetleg ufó, akik állítólag szemöldök nélkül születnek, de nekem azért nincs meg a szemöldököm, mert a katlanból kicsapó lángok feszt lepörkölik, ugyanis jó ideje fával, hullott gallyal tüzelünk, miután a gázvállalat robbanásveszélyre hivatkozva bevonja Engl bácsitól a gáznagyfogyasztói engedélyt, de visszatérve: hiába mondok ilyesmiket Engl bácsinak, mert falra hányt borsó, mert ő nem és nem, azt mondja, nem bolondult meg, már bocsánat, amiről én beszélek, az az ő szexepilje, hagyjam már békén az ő szexepiljét, jó, békén hagyom, mert Engl bácsit jó lesz békén hagyni, látszik rajta, hogy megfáradt ember, mondtam már a múltkor is, legyen elég, Engl bácsi, ezt a strappát végleg abba kellene hagyni, tovább viszem én a vállalkozást, legalábbis hárítaná rám a súlyát, ennyi és ennyi százalék jár nekem, még a hülyének is megéri, de nem, Engl bácsi a műszerével van el, azt mondja, nézzem meg, amíg a vesszője adott esetben a hűtővízből mert cinvödör vizet flottul meg bír tartani, ami testvérek között is minimum tíz kiló, ha nem több (mert állandóan belemosom a cefrés kezem a hűtővízbe), miért hagyná abba, még nem tart ott a korral, kondíciójával egyáltalán nem, mert akárki megnézheti, de köztünk maradjon, túlzás, amit mond Engl bácsi, mármint a tele cinvödör víz, mert a szóban forgó esetben mindösszesen fél vödör víz volt csak, láttam a két szememmel, a cinvödörrel csak úgy könnyedén belemerített a hűtővízbe, de hát Engl bácsival nem érdemes vitatkozni, mert ha mégis, látom, majd felrobban, egészen bedurvul, elkékül a feje, mint valami óriási húsos szilva, azt mondja, kuss nekem, mert itt egyelőre ő a főnök, úgyhogy hagyom is, félvödör vízen ne múljon a békességünk, de azt nem hallgathatom el, hogy a főzde főnökének mutatványát ritkaságára való tekintettel nagy ovációval fogadja a társaság, csak Jolánka, a takarítóasszony szalad el visítva, pedig a főzde potyalesésre szakosodott, szépen begyűlt agglegényei rendesen fogdossák a valagát, általában hátulról nyúlnak be, ezzel aztán részükről minden ki van merítve, mert anyjuk elmondása szerint romlottak már, ott is romlottak, ahol egyáltalán nem kellene romlottnak lenniük, és száltól szálig jászolban töltik az éjszakát, nyitva hagyott szájukba szór valami finom őrlésű port a szú, amitől reggel hosszúkat köpnek, és sietnek vissza a főzdébe, hogy öblögessenek mustáros pohárral, az agglegények ilyenszerű ténykedéseiről Engl bácsi semmit se tud, mert azért mégis, Jolán csak annyit mond ilyenkor, csináljad, csak ne spricceljél, de tudja, hogy az agglegények nem spriccelnek, nem arravalók már, mindösszesen annyi a baj, hogy ezek az emberek nemcsak hogy romlottak, hanem büdösek is, ami pedig azt illeti, csakugyan lágyak, ezeket a lágyságokat jól érzi Jolán, amikor hátulról tolják, olyan lágy a műszerük, a zacskójuk, mint a hóharmaton maradt paprika a veteményeskertben, szóval egyáltalán nem áll fenn a veszély, hogy amikor ő lehajol, mert neki gyakran be kell hajolnia a pad alá, a lerúgott bűzös gumicsizmákat megmosva sorba rendezni, összeszedni a csikkeket, beloccsintani vagy két cinvödör vizet a langyosból, Engl bácsi szerint sincs baj a Jolánnal, meglehetősen formás asszonyka, bár igaz, kezd kitelni, amióta cukorbeteg, a főzde legényei mondják, s nyerítenek, hogy akkor Jolánnál nem egy kanál, hanem cirka három kanál méz van, hiába mondom a randa szájúaknak, hogy ilyesmivel nem jó marháskodni, mert ők úgyis marháskodnak, pedig betegséggel nem viccelünk, másrészt ilyen szinten nem interetnikázunk, mert Jolán állítólag roma származású, de ők nem, egyre inkább erősítik, hogy Jolánnál három kanál méz van, hiába beszélek, hiába mondom, hogy ahol a legjobban fáj, ágyékon lesztek rúgva, ha Engl bácsi megtudja, aki kétségtelenül férfias, szerintem egyedi és utánozhatatlan mutatványának pletykaszintű megszellőztetése remélhetőleg meggyőzi azokat az embereket, akik szégyentelenül és illetékességet figyelmen kívül hagyva Engl bácsi származását firtatják, a legények megfigyelése alapján végleg megdőlni látszik az a feltételezés, amit az emberek úgy általában halkan, majdnemhogy súgdosódva terjesztenek, miszerint Engl bácsinak galíciai felmenői lennének, és bizonyos vallási rituáléban ő is részesült, úgyhogy nem bírhat meg tele cinvödör vizet, de azt kell mondjam, hogy de, ha ez egyáltalán valakit boldogít, és ezzel egyidőben tisztázást érdemel az is, hogy kenyéradó emberem nem Miska, egyáltalán nem Miska, mint ahogy az emberek száján forog, hanem Miksa az ő becsületes keresztneve, amit az itt valók a név történelmiségének ellenére vagy nem akarnak, de inkább nem képesek megjegyezni, viszont hogy Engl bácsi honnan került ide, teljesen bizonytalan, nekem a hangoztatott lehetséges származási helyek közül a történelmi Máramaros tűnik a legvalószínűbbnek, de Németvásár vidéke sem zárható ki teljességgel, ha egyáltalán van ennek valami jelentősége, mert engem egyáltalán nem érdekel, és Jolánka sem érdekel, akivel mindösszesen annyi a hiba, hogy amikor nem látom, ő is kihúzza a szemöldökét és sosem teszi rejtett helyére a szénceruzát, mert ha a rejtett helyére tenné, akkor nem lennének az elszámolási füzetbe nagy péniszek és elkenődött vaginák, hogy én feszt radírozzak, hanem csak az lenne a rubrikában, hogy teszem azt, Kaáli József beszállító őstermelő, 500 l szilvacefre, lepárolva 60 l pálinka, 52 fokos, vámolás 12 százalék, úgyhogy öl meg a szégyen, amikor az irka felé hajolnak a cefregazdák, hadd lássák, mit írok be, mert miután kimennek a főzde kapuján, semmi sem érvényes, helyben és közösen kell kiigazítani minden esetleges tévedést, s ha Engl bácsi nem látja, nekem is juttatnak az áldomásból, úgyhogy szépen gyűl a lé a vasszekrénybe zárt demizsonban, mert a juttatásomat muszáj vasszekrényben, gondosan elzárva tartanom, ha nem, a pad alól szépen elpárolog, úgy értve, megisszák ezek a semmirevalók, de nem javasolnám Engl bácsinak, hogy rúgja ki, tiltson ki valamennyi semmirekellőt a főzdéből, mert a behozott cefrét szerre ők öntik fel, holott nekem kellene, ám nekem megterhelő és büdös lenne az a munka, Gyula például fél demizsont flottul megemel, amikor mondom, hogy öntsed fel, Gyula, ő lenne a legrendesebb, csakhogy erősen randa szája van, nemhogy csak beszédileg ocsmány, hanem ránézésre is egészen förtelmes, egyetlen sárga fog van a szájában, talány, hogy a szál szemfog hogyan maradt meg, még Vilmos sem lenne eldobandó legény, csakhogy vele dolgozni erősen kockázatos, a demizson mindig kicsúszik a kezéből, de nem csoda, hogy kicsúszik, mert a bal kezéről hiányzik a hüvelykujj, elvitte a körfűrész, rokkantsági nyugdíjért pörlekedik, nem tudom, mi lesz a végeredmény, mert feketén hasította a léceket a Hargitáról lopott fenyőkből természetesen, mikor rendesen beállít mégis mind azt fújja, ó, te szépséges Hargita, mire Gyula azt mondja, cseszheted, mert az oláhé, azonkívül ott van Jancsi, rendszerint a késő délutáni órákban köszön be, lapátnyéltől fényes tenyerekkel köszönti a pálinkafőzde gőzében szédelgő legényeket, régészeti ásatásnál dolgozik napi 72 lejért, van már két zseb törött cseréppipája, azt mondja, valamennyi a nagyapjáé volt, mert az csak mese, hogy a dákoké, mert a nagyapja fél életét a Válibükkben üldögélve és pipázva töltötte, még Robival lenne komplett a társaság, de Engl bácsi határozott fellépéssel szigorúan megtiltotta, hogy egyszer is betegye a lábát a főzdébe, mert Robi gyalázatos tettre vetemedett, nem restellte a Szentkoronát ábrázoló plakátra felírni, hogy Gyula, kapd be a makkomat, és ekkor Engl bácsi haladéktalanul kirúgta, Robi viszont állást szerzett a szemeteseknél, van nagy sárga kesztyűje, szokott integetni, és végül, ami az én fogyatékosságomat illeti, csakis igazat tudok adni Engl bácsinak, aki eleget hangoztatja, hogy apámnak kezeltetnie akkor kellett volna engem, vagyis a csípőficamomat, amikor feszt azt mondta nekem, fiam, inkább súroltalak volna el a lepedőn, de mondom, valami nem stimmel a főnökömmel, áll, gyöngyözik a homloka,

pedig a hivatalban egyáltalán nem szokott gyöngyözni a homloka, van úgy, hogy nagyon is száraz a homloka, olyankor látom, az a baja, hogy száraz a homloka, halvány az arca, mint hogy most is halvány, a múltkor is olyan volt, mint a halál, falfehér, bár azt mondják, a halál nem falfehér, éppen ellenkezője, fekete, úgyhogy miket is beszélek, hiszen Engl bácsi arca egyáltalán nem volt fekete, hanem olyan, mint amikor valakit hivatalba hívnak adócsalást feltételezvén, de ez most egészen más történet, Engl bácsi ilyen apró és prózai dolgokon rég túltette magát, jó ideje nem csal adót, kerekítve tehát nem adócsaló, következésképpen nem is hívják, belátom, időközben sokat változott jó emberem, azóta változott a dolog, miután Engl bácsi vadonatúj kazánra tett szert, mindennel ellátva, valamennyi része tiszta vörösrézből, 200 literes, mert írja a kazán siskáján, hogy 200 L, van rajta nyomásmérő, 140 foknál sípol, vagyis enged a szelep, van rajta kavaró, hogy a cefre ne süljön oda, és ami mindennél praktikusabb, hogy nem kell lemerni a kifőzött cefrét, mert ott van az üstből kinyúló csőszerű szerkezet, amit Gyula Engl bácsi farkának mond, szerinte olyan az a kónuszosra esztergált kiömlési vezeték, ami arra is alkalmas, hogy cinvödröt akasszunk rá, csakis üresen, mert Engl bácsi szerint a cefrével vagy hűtővízzel félig mert cinvödör súlya deformálná a kazán szép és szabályos áramvonalát, úgyhogy olyasmire használni egyáltalán nem alkalmas, és látom, nem csak vörös, hanem gyöngyözni is kezd Engl bácsi szép magas homloka, ami sok mindent elmond, de én most nem a magas homlokról, hanem a gyöngyözésről beszélek, valamivel később valósággal csöpög lefelé róla a verejték, a hivatal perzsaszőnyegén sötét foltokat hagyva, látom, zsebkendő után nyúl Engl bácsi, a zsebében vájkál, nem mondom, a főzdében szokott ugyan gyöngyözni Engl bácsi homloka, de csak kifejezetten nagy hőségben szokott, ami egyáltalán nem természetellenes jelenség, mert ki nem gyöngyözik a kazán mellett plusz negyven fokos hőségben, ilyenkor sűrűn törölgeti nagy felcsúszott homlokát darab lepedővel, mert zsebkendővel nem lehet győzni a szezont, ilyenkor kapok egy rongyot, belemártom a jéghideg hűtővízbe, adom Engl bácsi kezébe, hogy nyomja a homlokához, tarkójához azokat a négyszögbe hasított rongyokat, amiket kifejezetten erre a célra tartogatok és áztatok, amire felhívom a fiúk figyelmét, nehogy az orrukat valamelyikbe is belefújják, miután már egyszer-kétszer megtörténik, dobom is Engl bácsinak, aki röptében ügyesen elkapja a rongyot, amin feltételezésem szerint szép időket tölt nejével, aki aztán valamiért nagyon megunván Engl bácsit egy szép napon lelépik egy itálián sofőrrel, és futólagosan boldog perceket tölt továbbá titokzatos nőszemélyekkel, akik valahogy nem engedik jobban megismertetni magukat, mert nem időznek sokat Engl bácsinál, elképzelhetően azért ülnek keveset Engl bácsinál, mert korábban megerőlteti a műszerét azzal a rohadt cinvödörrel, úgyhogy közelebb lépek, hadd lássam, mi történik Engl bácsival, miért viselkedik ilyen furcsán és szokatlanul, mert az egy dolog, hogy a feje fokozatosan kezd vörösödni, viszont a merevség rá egyáltalán nem jellemző, márpedig úgy áll ott, mint valami szobor, az orromat a vállához nyomom, kérdezem, mi van veled, Engl bácsi, de ő nem felel, a tiroli kabátja enyhén dohos szagot áraszt, különben nagyon jól áll rajta az ilyesmi, kimondottan osztrák népi viseletet értékesítő turkálóban szerzi be egy dunántúli kisvárosban, a városka újonnan átalakított, legalábbis felújított főterén álló Szűzanya felmagasztalásának szobrával szemben, s merthogy ajánlva van, Engl bácsi egyúttal felpróbál egy ugyancsak tiroli vadászkalapot, zergetollal ellátva, azt mondja, rendben, a fején marad, úgy megyünk ki az Öreg-tóhoz fényképeződni, közvetlenül a vár alatt, ahol éppen vadludak gyűléseznek százezerszám, Engl bácsi nagyon is boldog, hogy vadlúdtoll is kerül tiroli kalapjába, iszunk rá osztrák sört egy malomvendéglőben, szemben a kapucinusokkal, miközben elnézem Engl bácsit tiroli szerkójában, és azt gondolom, hogy Engl bácsi fáziskésésben van, mert demagóg politikusok viselnek ilyesmit nem sokkal a rendszerváltás utáni nagy népgyűléseken, hazafelé jövet pedig Békésben megállva megint csak bevásárol, egy bőrszíjon nyakba akaszthatós kerámia kulacsban állapodik meg, írja rajta Tótkomlós, 1936, díszes szlovák motívumokkal, úgyhogy Engl bácsi személye könnyedén viseli a hajdani súlyos monarchiát, főleg ha a képbe belekalkulálom a főzde falán szépen keretezett oklevelet, vagyis a román adóhivataltól kiállított iparűzési engedélyt, és még nem beszélünk a vadonatúj katlan üstházára szegecselt sárgaréz táblácskáról, ami a szerkezet származási helyét, Subotica-t jelzi, és akkor igaza van Engl bácsinak, ha mindentől eltekintünk, és csak a kis felszegecselt plakettet vesszük figyelembe, az ember elég késztetést érezhet arra, hogy teljesen megváltozzon, nekem személyesen bevallva: végképp megunja, hogy őt folyamatosan és csöpp polgári érzést nélkülözve közönségesen pálinkafőző bácsinak, rosszabb esetben Pálinkás Miskának nevezzék az emberek, holott azzal az erővel, kevéske befektetéssel lehetne komoly vállalkozó, mert azt mondja, egészen jól hangzik, ha az emberek úgy emlegetnék, hogy Engl Miksa pálinkafőző iparos, amire meglepődésem első hullámának múltán természetesen csak bólogatni tudok, aztán jön a második hullám, vagyis hogy Engl bácsi mértéken felül tüntet ki bizalmával, vagyis titoktartásomra számítva elárulja nekem, hogy a vámolt százalékokból befolyó pálinkakészletet eredeti címkével ellátva készül piacra dobni, de előbb felkeresi a Poloska kft rágcsálóirtó vállalkozást, kifelé főzdéjéből a kisegérrel, patkánnyal és csótánnyal, aztán az agglegényekről is elgondolkozik, az erős szagra elképzelhetően önként továbbállnak, ami nekem egyáltalán nem jó, viszont Jolánkát esze ágában sincs meneszteni, mert kész többletmunkát végezni az Engl bácsi háztartásában, ágyneműt vasal, inget keményít, szalonnával készíti a rántottát, beszerzi a hozzávaló szászmedgyesi savanyúborkát, aztán Engl bácsi mutatja, hogy a tiroli kabát visszagombolós gallérjára esett foltokat milyen eszméletlen türelemmel képes eltávolítani, ha látnám, milyen aranyos, amikor a kétfejű sasokkal ellátott rézgombokat rálehelve fényesíti, de hát ezen nem hatódom meg, így ment ez a monarchiában is, tudom, rálehelve fényeztek, és a Romcart Nyomda kft. reprezentációs irodájában teljesen egyetértve hallgatom a főnök úr óhaját, hogy sürgősen névjegykártyára lenne szüksége, jó, mondja minden körülményeskedés nélkül szép Angelika, a lila körmű, egyébként rendkívül csinos kisasszony, van rutin, gondolom, maga elé húzza az irattömböt, hosszan nézi Engl bácsit, ami zavarba hozza a főnökömet, csodálkozom, hogy zavarba hozza, mert hiszen Engl bácsi már szembesült ilyen helyzetekkel, de kit ne hozna zavarba szép Angelika, minden valamirevaló férfi álma, érteni vélem, az ember ilyen szituációban minden rutin ellenére persze hogy lemerevül, most már tisztában vagyok, a fej elvörösödése csak a szituáció mellékese, továbbmenve nem bírom elhallgatni a Romcart rendelési irodájának atmoszféráját, de csak magamban nem bírom elhallgatni, azt viszont merem hangoztatni, hogy az elfojtott ösztönöket alattomosan felserkentő illatokon túl szép Angelika kisasszony szeme, sugárzása, fizikai alakja, minden elképzelhető realitást meghaladó finomsága teljesen kizökkenti Engl bácsit, engem is kizökkent, szédülök, érzem, kiugrik a vérnyomásom, úgy nézem, hogy a helyzet a kipróbált Engl bácsit is erősen megviseli, látom, mindjárt elszáll sivítva, mint a nagynyomású gőz a főzde rézcsővén, ilyenkor kiabálja nekem, hé, lefelé a hőfokkal, ide azt a lepedőt, mártsad jéghidegbe, mártom jéghidegbe, aki most lebeg, vagy mind lebegünk szép Angelika előtt, nem tudom, kétségtelen, rajtam a sor, tennem kell valamit, főleg akkor kell tennem valamit, amikor szép Angelika elhűlve, falfehér arccal kiszólja a száján, hogy jesszusom, taszítok egyet Engl bácsin, mondjad, főnök, mi legyen a névjegyeden, de a főnök teljes alakjával meglódul, mint egy felkötött báb, inog előre és hátra, mint aki nem tudja eldönteni, hogy dőljön vagy ne dőljön, megtartom Engl bácsit, érzem, nem hús-vér valóságot tartok a kezemben, hanem tudom is én, testes fahasábot, teljesen szilárdan, lefagyva vagy kővé dermedve, bálvánnyá esetleg, kiáltok, segítsenek, előbb szép Angelikát súrolják fel a rosszullétből, málnási vízzel itatják, itatnák Engl bácsit is málnási borvízzel, de mondom, ne tegyék, mert a főnök úr kifejezetten utálja a málnási borvizet, a málnásitól büdöseket bökked, pedig tudomásom szerint Engl bácsit nem kínozza gyomorfekély, se gyomorsav, emberem homloka tovább gyöngyözik, bár hideg, mint egy halott, átcipeljük a raktárba, szép fényes papíroszlop mellé állítjuk, szólni kellene a mentőnek, mondja valaki, látom, szép Angelikát elvezetik, megy a maga lábán, viszont Engl bácsinak a térde sem hajlik, hiába is próbálkozunk, a dereka sem hajlik, úgy visszük be a raktárba, mint kegyszobrot szokás bevinni a sekrestyébe templomfestés idején, szép Angelika mentében visszanéz, nem lehet nagy a baj, mert mondja, né, Engl bácsi homloka gyöngyözik, tanácstalanok a kiszállt mentősök, a műszerek nem mutatnak semmit, akár ha sasfára kötnél vérnyomásmérőt, vagy EKG-t, kiszáll a sajtó, hallom a telefonba mondó tudósítót, hogy páratlan esetnek vagyunk a tanúi, szoborrá merevedett Engl Miska pálinkafőző kisiparos, Miksa, kérem a helyesbítést, Miksa, mondja a tudósító és elnézést kér, így már más, mondom, eközben a mentősök mozdítanák a fura pácienst, de egyszerűen tehetetlenek, Miksa bácsinak a lába a földbe gyökerezett, mondja az egyik rezidens orvos, innen még az atombomba sem, várni kell vele, hátha jön valami felmentő fordulat, valaki addig is elhozza a művelődési házból a pályáját rég lefutott fekete zongora portól szürkévé vált huzatát, azzal takarjuk le Engl bácsit, jönnek a főzde legényei, egyik randább mint a másik, né, mondja Gyula, bálvány lett Miska bácsiból, mire azt gondolom, igaza lehet a jó Gyulának, most az egyszer nem mond valami oltári disznóságot, majdnem meghatottan állunk Engl bácsi szobra előtt, azt gondolom, az is lehet, erre vágyott, hogy szobra legyen neki, annyi biztos, Jolán naponta lesöpri Engl bácsiról a port, néha hozzászól, hogy van kedves Engl úr, és akkor jön szép Angelika dobozzal a kezében, azt mondja, a főnök urat akarja látni, akkor jöjjön szobrot látni, mondja a takarítónő, szép Angelika maga sem hiszi el, hogy Engl úr szoborrá változik, de most láthatja, megvannak a névjegyei, mondja szép Angelika, jól van, tegye le, szólal meg Engl bácsi mindenki meglepetésére, a főnök állapotának monitorizálásával megbízott helyi körorvos azonnal lenyilatkozza a sajtónak, Engl úr közönséges szimuláns, de szerintem nem közönséges szimuláns, mert amikor elindul, a lába megint csak nem éri a földet, néhány centivel magasabban jár a levegőben, mondhatnám, lebeg, úgyanúgy szép Angelika, akivel Engl bácsi kézenfogva távozik, Gyula pedig azt híreli, folyjon ki a két szeme, ha nem igaz, hogy látja, amikor Engl bácsi szájon csókolja szép Angelikát, és akkor a főnök elkezdi osztogatni a névjegyét, igaz, megnézi, kit tüntet ki ilyesmivel, a főzdében mindösszesen én kapok, amire nagyon is büszke vagyok, de hiszen miért is ne, ha jól tudom, elvégre én vagyok a jobb keze, már nehogy Gyula vagy Robi, vagy Vilmos, esetleg más agglegény lenne a jobb keze, a névjegyen olvasom, Engl end Angelica Kézműves Pálinkafőző Manufaktúra, aminek büszkeségemre én is részese vagyok, s ettől a perctől kezdem érezni, mintha nem a földön járnék, legalábbis alig, nézem a lábbelimet, egyáltalán nem kopik, pedig a telitalpúaknak gyártott szivacsos Camel cipő elég hamar kopik, de esetemben inkább nem mint igen, kifejezetten megnyugtató, hogy Gyula, Vilmos és Robi a földön járnak, és mindenki a földön jár, beleértve Jolánt is, bár nem tudom, mi van, annyit tudok, hogy Jolán mindegyre  sírógörcsöt kap, csak félig lehet érteni, mit mond, mert aztán elfullad a hangja, ráng görcsösen, dehogyis epilepszia, szóval ha elkezdi, hogy nem ezt ígérted, Miska, a paplan alatt, amit én mostam és vasaltam, én keményítettem neked, Miska, a szaros gatyádat, Miska, innen már egy szava sem érthető, szerintem ilyenkor Jolán is elemelkedik egy kicsit a rögtől, szegény, s nem kétséges, Jolán akkor is elemelkedve mondja, ha tudnád, Miska, hatszor kapartak meg miattad, Miska, írva és mondva, hatszor