MEGOSZTOM

Egy

Ki emlékszik a partra? És ki a tengerre?
Csak ez a maradék hiány táplál éhezővé.
A fel nem oldódott testek amnéziák rendje.
A beszéd őspillanata mindig az élőké.

Virradat s alkony közt feszül a hideg katarzis.
Valamikor ébredni vágytak, most a légzés – profán.
Minden felnyársalt hallgatás zsákmondatba taszít,
a veszetten futó nézés – semmi boltozatán.

Nem volt itt még élet, és soha nem lesz már halál.
Körforog morfózis, csak éppen a meta nélkül.
Alul lyukas a transz, szédülve elszállhat akár,
s helyére a légvár őrületbunkerből épül.

Örök rabokká altatja a megadás őket.
Észrevétlenül átfolynak valótlan korokon.
Mégis, közülük valaki bármikor kitörhet,
hogy magának megmutassa: Istennel így rokon.