Az elején nem reagált a kérdésekre. Órák múlva felelt, nem mert semmit mondani ötven éven át. Olyan városok neveit ismeri, amiket más letagad, és olyan arcokat őriz, akikre még egy falu is képtelen emlékezni. Egy időre lemondott az imákról, majd oroszul tanult és orosz imákat, azt gondolva, hogy a kazah pusztában így megérti az Isten, és megkegyelmez. Megkegyelmez neki és az általa eltemetett katonáknak. Öt év után intézkedtek az ügyében, mennyei bürokrácia – mondván: Kedves János, meghalni hazamehet, hisz az igazi dicsőség az, ha egy emberért kétszer keseregnek a fizetett siratóasszonyok.
madárláb
Nézd, mennyi madár, Lackó, szárnyukat még apámmal tettük helyükre az új kerítéssel együtt, mégis ha erre szállnak, a köszönet elmarad. Szemükben földrészek érintetlen vonalai pihennek, s ahogy fent a magasban járnak, mintha tollaikban lángcsóvát hordoznának, kínoz minket a vágy forrósága, hogy velük tartsunk. Lábaik érintése a halálé, s mi egyre csak félünk, mert nem tudjuk, hogy a gyenge madártest aznap éjjel melyik háztetőn pihen meg. Úgy néz ki, minden gyászmenet addig tart, amíg alattuk zúgnak a déli harangok.
Kilakoltatás
Az ernyők, a szatyrok a képkeretek még jók lehetnek, a húgyszagú lepedők, párnák, a félbehagyott könyvek, kazetták a megrozsdásodott fazekak, kanalak, villák, a ki nem vitt szemetek, mind-mind jók lehetnek. Menteni kéne mindent, már csak egy zsebre vágott rongy nyújt vigaszt, ahogy széthull a drótokkal megerősített élete. Zsarnoki feleségének emléke megtartja a vakolatot, s nem hagyja felszabadulni kilencvenhárom év mosolyát, vagy legalább egy nyugodt halál lehetőségét. Utánfutón az otthon melege, egy megélt letöltendő darabjai, s mellettük úgy áll, mint egyetlen árvája ennek a világnak.
olvasószemüveg
amikor a teremtő szemlencséje veszít a rugalmasságából
Vajon hogyan lát az Isten, ha közben másra is figyel? Ezen rágódik az a sok szóban csókolt vénasszony, akik ráncaik mélységéhez mérten egyre közelebb kerülnek hozzá.
Vajon tudja előre, hogy hazudni fogok, és történjen bármi, valahol utolér a megbánás, hogy nem úgy kellett volna rohanni, zuhanni. Azt hiszem, nincs az az ima, ami a valóságot ketté törheti.
Az én merevlemezem soha nem lehet bűntelen, s amit mondtam valaha, ahhoz neki akármilyen engesztelés nem elég, és marad egy örök levélszemét vagy piszkozat, ki tudja mivel szembesít.
Eljön a nap, amikor úgysem várhat tovább, kénytelen lesz címszavak szerint előkeresni az életem, és majd abban reménykedem, hogy egy napra ő is otthon felejtheti az olvasószemüvegét.
