Azt mondtad, ezzel a helyzettel most legalább valahol mélyen azonosulni tudsz, amire nekem az jutott eszembe, ezt miért nem a tulipánmezőre mondtad inkább, de aztán úgy voltam vele, talán most kellene megpróbálnom, belekezdeni egy olyan hosszú mondatba, hogy legyen esély megtanulni repülni, mire véget ér a zuhanás, szóval fedezéket magyarázni magunk köré, ha már pár éve ezen a napon itt lőtték le, dehát még egy pár éve is mindennap lelőttek itt valakit, meg máshol most is ugyanúgy, szóval mindegy, letettük a virágot, menjünk, ne beszéljek annyit, jogos, vár a komp, várnak a hírekben a vesztett futamok, noha mi jócskán a folyamat tetején ülünk. Mindig szereplő, sosem alany, az a fajta, aki felhőket fotóz, mert megengedheti magának, hogy megengedhesse magának, és csöndben hal bele abba, amit nem mesél el. Téged ez persze nem érdekelt. Te sosem azért mondtál dolgokat, mert Közlendőd lett volna, hanem mert ettől éreztük magunkat valahogy. Mint egy virágkötő. Ezért szerettelek.
