Baudelaire annyira undorodott a természettől, hogy a vizet is csak mesterséges keretek közt tudta elviselni, ezért a tenger, de még egy aprócska tó sem jöhetett szóba, legfeljebb az uszoda vagy műtó. Mintha mindig csak a mintha. Bár ezen a ponton felmerül bennem a kérdés, hogy mi a helyzet az ivással? Vajon a víz érintkezése az emberi testtel mikor volt annyira mesterséges, hogy végre „enyhet” adhatott a költőnek, nem csupán életet? Elképzelek egy szomjazó Baudelaire-t. Tiszta forrásból sose.
