MEGOSZTOM

Reflexiók a 26-os Interferenciákról

Jubilál a Kolozsváron kétévente megrendezett Interferenciák nemzetközi színházi fesztivál: ez a tizedik! Tizenhárom nap, tizennégy ország, huszonhárom előadás. Kimondva is szédülök. Lesznek még koncertek, közönségtalálkozók, könyvbemutatók és kiállítások, a színházpedagógiai program különkiadása. Jól fel kell vértezzem magam nyitottsággal, mentagyöngyöcskékkel és logisztikai szupererővel. Lapok Hegyi Réka fesztiválnaplójából. 

Visszatekintve az előző évekre: sokat kaptam ettől a rendezvénytől. Jót is, rosszat is. Sok jó előadást. Jaram Lee produkcióit például, ami első pillanattól levett a lábamról, és nagyon örülök, hogy minden előadását láthattam, amit Kolozsvárra is elhozott. Néhány csalódást is, néha frusztráló érzéseket, mert nem értem, nem akarom elfogadni, miért kell fényezni közepesnél is gyengébb külföldi produkciókat.

Első nap: megnyitó és Alma Mahler

Úgy döntöttem, hagyom magam sodortatni az árral. Csak annyit veszek ki, és annyit fogyasztok ebből a jubileumi kiadásból, amennyi még örömöt okoz. És nem keserítem vitriolos pennával a fesztiválnaplómat, csak hogy ne hagyjak szó nélkül minden alkotót, akit a szervezők fontosnak tartottak vendégül látni és bemutatni a kolozsvári közönségnek. 

Míg az előző kilenc kiadás hangsúlyosan egy-egy téma köré csoportosította a programban szereplő előadásokat (félelem/remény, háború, idegenség, a test történetei stb), a jubileumi, tizedik fesztivál inkább a visszatekintésre fókuszál, több olyan alkotónak köszönhetően, akit már láthattunk az Interferenciákon (Lee Jaram, Josef Nadj, Silviu Purcărete, Urbán András stb.). És ott van a több szinten megnyitott párbeszédek sora: a különböző színházi kultúrák, a nyelvek, a hagyományok és a kortárs problémafelvetések, a közönség és az alkotók, a házigazdák és a vendégek, a mesterek és a tanítványok közötti párbeszéd. 

A megnyitó egyben az Interferenciák. Kilenc kiadás képekben című kiállítás vernisszázsa is: az elmúlt fesztiválok pillanatait idézi az előcsarnok különböző pontjain, változatos módon: szekrényként nyíló rekeszek, függönyként csüngő szövegfoszlányok (riportokból, beszámolókból), vállfákra aggatott plakátok stb. A kiállítás az Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál teljes időtartama alatt látogatható, remélem, kerül alkalom alaposabban elmélyülni a sok a kiállított tárgyi emlék, fotó, szöveg között…

A megnyitót az Alma Mahler című, az asszony életútját bemutató előadás követte. Nem meglepő, hogy az elfogult fesztiválközönség ünnepelte ezt a nemzetközi produkciót. Dejan Projkovski macedón rendező és a Várnai Bachvarov Állami Színház és a Színház- és Zeneprodukciós Központ előadása. A bolgár nyelvű produkció jóindulattal is csak közepes. Úgy tűnik, olyasmire vállalkoztak, ami meghaladja őket – van itt mozgásszínház is, zene is, ének is, de többnyire csak deklamáló és unalmas színészi játék. Amit hazaviszek erről az előadásról: Alma Mahler, számos bécsi alkotó géniusz múzsájának élettörténetét. 

Második nap: Chotto Desh és Éjidő 

A Kolozsvári Lucian Blaga Nemzeti Színház idén is vállalta a második házigazda szerepét: két előadásnak is teret biztosítanak a fesztivál ideje alatt. 

Az első Akram Khan kortárs táncművész Chotto Desh című produkciója. Sokat vártam ettől, hiszen nemzetközileg elismert alkotóként külön kiemelték a beharangozókban. Ehhez képest kicsit csalódtam. Rögtön az első jelenetekben szinte naiv – egyszemélyes – ábrázolását láttuk a tömegnek, pantomímes elemekkel, majd megszólalt egy illúzióromboló párbeszéd, felvételről. A következő jelenetek az emlékek és álmok néhol viccesek (táncos kopasz feje búbjára rajzolt pálcikaember szem és száj jeleníti meg például az apát), néhol látványosak, és a sokféle hagyomány és stílus végül különleges színházi élménnyé áll össze. 

Az előadást követően többen átbaktattunk a vajdasági Zentai Magyar Kamaraszínház és a Magyarkanizsai Regionális Kreatív Műhely közös produkciójaként bemutatott Éjidő második előadására. Mezei Kinga színész-rendező és alkotótársai Pilinszky János verseiből ihletődve hoztak létre egy olyan összművészeti előadást, amelyben a költői szöveg, a mozgás, a pici játéktér hangulata, a tér, a látványelemek, a sok apró kellék, amelyet óramű-pontossággal vonnak be a játékba, a végig színpadon muzsikáló zenészek szerepe egyaránt fontos és elengedhetetlen. Külön ki szeretném emelni a gyerekszínészeket is: ritkán látni ennyire tehetséges, az előadás egészébe szervesen beépülő szereplőket, akik nem deklamálnak, hanem természetesen, épp megfelelő hangerővel mondanak el olyan szövegeket, amelyeket nem is biztos, hogy értenek még. 

Harmadik nap: Az otthon angyala és Bill visszatér 

Kicsit furdal a lelkiismeret: két-három naponta kellene küldenem az anyagokat, de nem sikerül teljesíteni a vállalást. Az élet mindig közbeszól. Kicsit haragszom magamra, mert minden ilyen helyzet, amikor nem tudok kilépni a mókuskerékből, megvisel, és mindig eldöntöm, legközelebb jobban odafigyelek a realitásra. Arra, mit tudok teljesíteni, hogy ahhoz igazítsam a vállalásokat, és tudjak nemet mondani. 

De vissza a fesztiválhoz: Emma Dante előadását nagyon vártam. Ő a másik nagy név, akit először hívnak meg az Interferenciákra. A palermói Compagnia Sud Costa Occidentale társulata mutatta be Kolozsváron az író-rendező dokumentarista színházi előadását, Az otthon angyalát. A történet alapja egy femicidiumról szóló újsághír – de messze túlmutat azon, hogy felhívja a figyelmet a családon belüli erőszakra. A hétköznapi rítusok, a vizeléstől a vasalásig tánccá, tangóvá állnak össze. A nyomasztó, a nő és a felnőtt gyermek számára megalázó helyzetek közé sikerül humort csempészni és megmutatni a szeretet, az öröm ritka pillanatait is. Éppen ezért ér úgy, mint egy gyomorszájra célzott rúgás, hogy nincs kilépés, az a tragédia ciklikusan ismétlődik: minden nap egy kis halál, vagy, egy másik forgatókönyv szerint, ha egyik áldozat angyalszárnyon kilebeg a színről, másnap reggel előröl kezdődik ugyanaz a történet, máshol, más nevet viselő szereplőkkel. 

A fesztivál vidámabb regiszterben folytatódott Urbán András szabadkai, a Kosztolányi Dezső Színházban bemutatott Bill visszatér című előadásában. Debreceni pulykafesztivál, Elvis Presley, Donald Trump és Munkácsy festménye (Krisztus Pilátus előtt) egy olyan tudományos-fantasztikus történetben, ami egy krioprezervált new age vallásalapítóról, a nyúlimádó Bill Sheridanról van elnevezve. Hát őrület. A köbön. Fetrengünk a röhögéstől, persze mint minden jó vígjátékban, kilóg a lóláb, azaz a mai társadalom sok rákfenéje: a hamis próféták követése, az összeesküvés-elméletek, a talmi értékek, az olcsó szórakozás – mondjuk egy pulykafesztiválon, amibe amerikai hálaadásünnepi figurák és felfújható kínai maskarák keverednek az ismert dalocska ritmusára (Debrecenbe kéne menni…). Más szóval, úgy keveredik ebbe a harsány paródiába valami keserű szájíz, mint az Emma Dante-előadásba a humor: ellenpont.   

Negyedik nap: Tolsztoj mű Lee hangján

A legjobban Lee Jaram előadását vártam. A korábbi Interferenciákon több előadását bemutatta, és mindegyik rendkívüli színházi élmény volt számomra. Rajongója vagyok, mi tagadás…  

Idén Lev Tolsztoj Gazda és cseléd című elbeszélésének feldolgozását mutatta be, a tőle megszokott, egyedi módon, a hagyományos koreai phanszori műfaját értemezte újra. Előadásaiban Lee Jaram megtartja a műfajra jellemző formai kereteket: ő az egyetlen énekes, aki mesélő is egyben, és több szereplőt kelt életre, egyetlen eszköz, egy legyező segítségével. A hanghatásokat, a ritmust, a történetmesélést egy dobos segíti. A koreai művésznő rendkívüli adottságai közül talán a hangjáról kellene elsősorban beszélni. Hihetetlenül széles skálán, sok változó és váltakozó hangszínnel szólal meg. Az az érzésem, bármilyen hangot tud utánozni, és bármit el tud hitetni nézőivel. A közönséget is bevonja az előadásba, minden alkalommal felhívja a figyelmünket arra, hogy bátran belekiabálhatunk, nem szégyen kifejezni tetszésünket, nemtetszésünket, mert ebben a műfajban ez természetes; ám ha nagyon európaiak szeretnénk maradni, és figyelni, az is rendben van: figyelmünkkel, energiánkkal mindenképp befolyásoljuk az előadást. 

Nyitóképünkön Lee Jaram és a dobos a Tolsztoj elbeszélés színpadi változatában

Hegyi Réka