Ebédeztetés
A hátsó folyosó levedlett kígyóbőr,
hullik a fuga pikkelyei közül.
Télen nem fűtik, felszakadozik
hasán a linóleum.
Napjában kétszer indul
meg benne a mozgás,
guruló fémszekrényeket húznak
végig a gerincvonal neonjai alatt.
Mint egykor a belek perisztaltikája,
morajlik a folyosó, a liftekre tátja száját.
Elhűl az ebéd, mire az osztályra érnek.
Ahhoz nem kell a fog
Melegfront van, ilyenkor az ágyakban
csak tátott, odvas szájüregeket látni.
Horkolva vesznek levegőt, az ajkak
sorvadó állcsontokra szívódnak.
Megszédülök, látva a foltos ágyneműk
közt a koponyákat. Mint egy szakadék,
mélységük vonzza a tekintetet.
Formátlanok, nincs bent a protézis.
Meg is kérjük a hozzátartozókat,
inkább be se hozzák, nehogy elvesződjön.
Úgyis ismétlőn vannak ezek a betegek,
pépeset esznek. Vigyék haza.
Megszólalásig
Vittem én már exitet.
Volt, hogy egyedül húztam zsákba.
Megszoktam, eleget láttam már
az osztályon lepedékes nyelvet,
sztómazsákot, szederjes lábfejeket.
Nem hittem volna,
hogy így megvisel.
Mikor megláttam az arcot,
az összes erő kiment belőlem,
pedig alig negyven kiló a test.
Boncolva van, üres szekrény.
Hasűrbe omlik a mellkasfal,
mint két ajtószárny
dohos farostlemezből.
Csak az arca.
Megszólalásig a nagymamáé.
Ügyeleti szoba
Szemközt az infektológia
piros korlátján feketerigó.
Lehúzom a paplant és
a lepedőt, jön a váltás.
Ha dalolnak a madarak,
megérkeztek a hajnali buszok.
Mint az előjegyzéses naptár
lapjai az ambulancián,
forgunk egymás közt.
Kinézek a párás ablakon,
helyemen vászonszatyrot
és táskát szorítanak, én is
járok ezzel, ha nappalra jövök.
A hátsó lépcsőn napsugarak
kapaszkodnak fel az osztályra.
Fütyül a beléptetőrendszer.
