„Nem értek egyet azzal, amit mondasz, de halálomig harcolni fogok azért, hogy elmondhasd”
– Voltaire, vagy valaki hozzá hasonló
Az alaphelyzet: Gulácsi Péter, a kapus véleményét megfogalmazta és a Facebookra kitette. Hrutka János, a volt kolléga azt mondta, hogy Gulácsi Péter jól tette, hogy kitette. Petry Zsolt, szintén volt kolléga véleménye szerint Gulácsi Péter nem tette jól, hogy kitette. Mindkét egykori focistát kirúgták.
Igazság és földrajz összefüggéseinek Pascal az egyik legavatottabb firtatója, ő franciaként a Pireneusokkal volt megakadva, de mivel mi Európának egy másik szegletében élünk, azon töprengünk, hogy ami a Lajtától (Fertőn) innen igaz, az a Lajtán túl miért nem az, és fordítva. A Gulácsi, Hrutka, Petry összeállítású csapat története is ezt a dilemmát példázza: azért jártak pórul, mert nyilvánosan kimondtak valamit ugyanabban a témában, ami szembe megy a folyón (tavon) inneni és azon túli hatalom által elvárt értékekkel, miközben állítólag itt is, ott is létezik egy zsinórmérték, a szólásszabadság és annak joga, amit illik tiszteletben tartani. De ha megtorlás az osztályrésze valakinek azért, mert olyasmit mert állítani, ami eltér a hatalom elvárásától, akkor nincs is zsinórmérték, legalábbis elszakadt.
A magyar focisták ügyében mindenki a saját eszmei, ideológiai preferenciái mentén ítélte el az egyik menesztést és helyeselte a másikat. Kevesen voltak, akik észrevették, hogy a két eset ugyanannak az éremnek a két oldala, és annál is kevesebben vallották azt, hogy a szólásszabadság lényege az, hogy mondani bármit lehet anélkül, hogy bevernék a fejedet vagy hogy kivennék a kenyeret a szádból. A törvényben kodifikált szólásszabadság haszna abban áll, hogy megakadályozza a hatalom értékeitől és érdekeitől eltérő vélemények elhallgattatását. Elszomorító, hogy mennyire kikopott a köztudatból a szólásszabadság eszméje, és mennyire csak arról szólt az egész diskurzus, hogy hallgattassék el a másik fél, az, amelyik nem a helyes véleményt hangoztatja. Elfelejtettük, hogy nincs helyes vélemény, csak helyes érvelés van. Az a vélemény, ami megfelelő, az nem is vélemény, hanem szakjelentés, ténymegállapítás vagy hatalmi utasítás, netán manipuláció.
A kirúgáspártiak elvannak azzal, hogy nincs itt szó semmiféle hatalomról, mindkét volt sportolót a munkáltatója menesztette, aki eldöntheti, hogy kit foglalkoztat, illetve megszabhatja a munkavállalóknak azt, hogy milyen véleményt fogalmazhat meg, mert a dolgozó úgymond képviseli is a munkáltatót, nem csak dolgozik neki. Márpedig Hrutka és Petry megnyilatkozásaikkal – mondják – olyasmit képviseltek, ami nem egyeztethető össze a munkáltató értékrendjével. Az már csak képmutatás, meg talán némi félsz a jogi következményektől, hogy Hrutka menesztését holmi vérfrissítéssel magyarázták, de az eltanácsolást követő lejárató kampány nem hagyott kétséget afelől, hogy mi is állt a háttérben valójában. A másik esetben a munkaadó készséggel elismerte azt, hogy sem emberileg, sem szakmailag soha semmilyen kifogása nem volt Petryvel szemben, mégis kirúgta.
| Forgács Áron kultúrantropológus, szerkesztő, fényképész, Pécsen született 1989-ben. |
Ez így nem járja.
Kezdjük azzal, hogy egy alkalmazott nem képviselő. Ez utóbbi ugyanis egy külön szakma, feladat, munkakör. Képviselő minden tisztségbe megválasztott személy, továbbá képviselő valaki a szervezeten belül elfoglalt pozíciójából adódóan: az igazgató, a cégvezető, stb., és képviselő az ilyen feladattal megbízott ember: a nagykövet, a konzul, a jogi képviselő, a szóvivő stb. De nem képviselő az az állampolgár, aki történetesen kapusedzőként dolgozik, vagy aki a tévében kommentelget a fociról. Főleg akkor nem, ha nem a munkáltató teszi oda őket, hogy nyilatkozzanak, hanem a maguk nevében szólalnak meg olyan ügyekben, amelyekhez a munkáltatónak saját tevékenységi körét tekintve egyébként semmi köze. Egy sporttévécsatorna feladata ugyanis a sportközvetítés, nem a családpolitikai megnyilvánulások elbírálása, egy focicsapat pedig focival foglalkozik, nem családjogi kérdésekkel, sem pedig migrációs politikával. Vagyis az a furcsa helyzet állt elő, hogy magánvállalkozások hánytorgatták fel saját munkavállalóiknak azt, hogy túllépték a – mit is? – hatáskörüket, jogkörüket, szerződésben vállalt kötelmeiket (?), amikor magánemberként megnyilatkoztak olyan kérdésekben, amelyekben a vállalkozások nem rendelkeznek semmiféle törvény által rájuk ruházott kompetenciával. Tehát valójában a munkaadók lépték túl hatáskörüket, méghozzá kétszeresen is, amikor erre hivatkozva szerződést bontottak munkatársaikkal.
Egy: Azokban az országokban, ahol törvény garantálja a szólásszabadságot, a munkáltató nem is támaszthatna társadalompolitikai-ideológiai elvárásokat a munkavállalókkal szemben, megbüntetni őket meg pláne nem lehetne. Ha teszem azt a Fertőn innen nem tilos a pride, akkor hogyan is lehet kirúgni Hrutka Jánost azért, mert kiáll a meleg-ügy mellett? Ha a Fertőn túl lehet szavazni egy migrációellenes pártra, akkor egy sportklub hogyan kérheti számon egyik munkavállalójától azt, ha migrációellenes nézeteket vall?
Kettő. Amikor a munkaadó véleménydeliktum miatt kirúgja munkavállalóját, ezzel bírói szerepkörbe helyezi magát, ugyanis egy jogállamban – micsoda elkoptatott fogalom már ez is! – csak a bíróságoknak van joguk ítélkezni. De Hrutka és Petry felett saját munkaadóik bíráskodtak, megsértve a szólásszabadság jogát, ami állampolgári, nem vállalati vagy korporációs jog, ugyanakkor a munkahely megvonásával az életfeltételek megteremtéséhez való lehetőséget vonták meg tőlük. Mert továbbgondolva a történteket, ha valakit a véleménye miatt ki lehet rúgni a munkahelyéről a munkáltatóra nézve bármiféle következmények nélkül, akkor elméletileg minden munkahelyről el lehet távolítani bárkit pusztán azért, mert nem megfelelő a véleménye.
Az pedig ne tévesszen meg senkit, hogy a munkaadók értékekre hivatkoznak. Ha arra használják az értékrendet, hogy ártsanak a másiknak, az elveszíti érték jellegét és átváltozik valami mássá, mondjuk ideológiai fegyverré. Egy társadalomban a jogok a kikristályosodott értékek, és ezeknek kell érvényt szerezni, de álnokság értékekre hivatkozva állampolgári jogot sérteni.
A véleménynyilvánítás szabadsága ráadásul olyan különös jogképződmény, hogy még az említett kikristályosodott jogok ellenében is megnyilvánulhat. Másképp mondva akkor van igazi szólásszabadság, ha a törvényben foglaltaktól eltérő dolgokat is meg lehet fogalmazni büntetlenül. Van egy jó példám is erre. A romániai magyarság óhaja az, hogy a magyar nyelvet egyes régiókban emeljék hivatalos rangra. Ezt az ötletet a többségiek rendre azzal söprik le az asztalról, hogy Románia Alkotmánya szerint az ország egyetlen hivatalos nyelve a román. Ebből az következik, hogy minden magyart, aki hangot adott annak a véleményének, hogy legyen hivatalos nyelv a magyar Romániában, ki lehet rúgni a munkahelyéről azért, mert az Alkotmánnyal ellentétes véleményt fogalmazott meg? Ugyan már!
A kirúgáspártiak visszavágnak. Mi az, hát a munkaadók nem követelhetnek semmit a munkavállalójuktól? Dehogynem! Megkövetelhetik a törvények betartását, illetve a szakterületükre vonatkozó szaktudást, és azt, hogy a szakmaisággal ellentétes nézeteket a munkatársak ne valljanak magánemberként sem, mert az valóban hiteltelenítené a munkaadót. Például egy pap aligha vallhat privátban istentagadó eszméket, egy mérnök se nagyon hangoztassa azt, hogy a mértan áltudomány, illetve a földrajtanár is aggódjon a munkahelyéért, ha azt híreszteli, hogy a Föld lapos. Vagy, hogy az alaphelyzetnél maradjunk: furcsán venné ki magát, ha egy kapusedző arra intene, hogy a kapus az Istennek se fogja meg kézzel a labdát, és az is meghökkentő lenne, ha a foci szakkommentátor arról értekezne műsoron kívül, hogy gól után szöglet következik. A szakmai tudást és a szakmai elvárásokat nem szabad összekeverni a társadalmi kérdésekben megfogalmazott véleménnyel. Ha elfogadjuk azt, hogy egy munkáltató – tehát nem párt, nem közintézmény – megszabhatja, hogy alkalmazottja milyen társadalompolitikai eszméket vallhat, ezzel elfogadjuk azt is, hogy egyetlen állampolgár sem, aki történetesen munkavállaló, nem fejezheti ki a saját véleményét, hanem kizárólag csak a munkaadójáét. Ez már csak egy kicsit más attól, hogy akinek több pénze van, annak több szavazat is jár. Volt ez így régen, de mi nem effajta demokráciához szoktunk.
Sajnos a Hrutka- és a Petry-ügy a társadalom ideológiai szegregációjának sötét jövőjét vetíti elénk, amelyben mindenki csak olyan helyen dolgozhat, ahol a politikai nézetei megegyeznek a főnökével. Ebben a disztópikus rendszerben a munkát kereső egykori sportkommentátor és kapusedző elmennek egy munkáltatóhoz, ahol kikérdezik őket arról, mi a politikai hitvallásuk, mit gondolnak a melegekről, migránsokról, és ha tetszik a válaszuk, akkor felveszik őket. Ha meg a szerencsétlen úgy gondolja, hogy éljenek a melegjogok, de a migránsok azért ne jöjjenek, akkor az egyik helyről kirúgják ezért, a másik helyről meg kirúgják azért.
Egy valóban demokratikus közösség tagjai az aktuális társadalompolitikai problémákra reflektálva, az eszmék, ideológiák, viták mentén alakítják ki saját álláspontjukat. Egy erős, a saját értékeiben bízó, a saját jogrendjét tiszteletben tartó társadalom ki tudja védeni a legszélsőségesebb nézeteket is, miközben az emberek büntetése pusztán a véleménynyilvánítás miatt már maga is szélsőségesség, mert szakad a zsinórmérték, amit a közösség egésze feszített ki, és amit most azok csomóznak össze kedvük szerint, akik éppen hatalmon vannak. Társadalompolitikai ügyekben – nyelvhasználat, melegjogok, migráció stb. – az állampolgárok szabadon kell kifejthessék véleményüket, ha ezt nem tehetik meg, akkor nem is demokráciában élnek, legfeljebb illiberálisban. De az a demokrácia olyan is.
Remélem feltűnt, hogy a fentiekben nem érintettem Hrutka János vagy Petry Zsolt nyilatkozatának a tartalmi részét, noha megvan róluk a véleményem. De egyrészt a tartalmi elemzés elterelné a figyelmet az elvi kérdésről, magának a szólásszabadságnak a lényegéről, másrészt mivel a zsinórmérték elszakadt, inkább megtartom a véleményemet magamnak. Mert a végén még kirúgnak…
