MEGOSZTOM

„Romániában nincs társadalmi párbeszéd, ezért nincs társadalmi béke sem”

Romániában egyenlőtlenül oszlik meg a gazdasági növekedés a gazdasági szereplők között, a gyarapodást a magántőke fölözi le. Ez az egyik oka annak, hogy a hazai munkaerő egy része inkább külföldön próbál boldogulni – véli Bogdan Hossu, az Alfa Kartell Szakszervezeti Szövetség elnöke.

Tíz évvel ezelőtt azt nyilatkozta nekem az Erdélyi Riport hetilapnak adott interjúban, hogy az Alfa Kartell Szakszervezeti Szövetségnek mintegy 500 ezer tagja van. Hány tagja van most?

Körülbelül 550 ezer, de volt ennél több is egy időszakban. Tagságunk létszáma hullámzott a gazdaság bizonyos ágazatainak átszerveződése miatt. Az iparban valamikor még 4,6 millióan dolgoztak, mára már csak 800 ezren. Felduzzadt azonban a közalkalmazottak száma, s ez részben pótolta a veszteségeinket. Tagszervezetünk többek között a legnagyobb rendőrszakszervezet, a helyi közigazgatásban, illetve a felsőoktatásban dolgozók legnagyobb szakszervezete is.

Ezt azért kérdeztem, mert az érdekelne, hogyan változott a szakszervezetek befolyása Romániában e tíz év alatt. Nőtt az erejük?

Ha kizárólag számszerűen nézzük, akkor a szakszervezetek ereje csökkent, mert a tagjaik létszáma a törvénymódosítások miatt jelentősen megcsappant. 2011 óta a törvény gyakorlatilag megtiltja a szakszervezetek létrehozását a 15-nél kevesebb alkalmazottat foglalkoztató kisvállalkozásokban, és mintegy tíz éve – az osztályozásuk módosulása miatt – a romániai cégek 42 százaléka kisvállalkozásnak minősül, ugyanakkor az összes romániai alkalmazott 32 százaléka kisvállalkozásnál dolgozik. Évek óta próbálunk módosítani a szakszervezeti törvényen, mert jelentősen korlátozó. 

Mekkora most Romániában a szakszervezetesedés szintje, azaz a szakszervezeti tagok és a munkavállalók összlétszámának aránya? 

Erről csak becsléseim vannak, mert nincsenek pontos adatok. Nem könnyű felbecsülni ezt az arányt. Ha viccesen akarok fogalmazni, akkor Romániában ma a szakszervezetesedés szintje több mint száz százalékos, ugyanis a szakszervezeti szövetségek tagjainak deklarált száma jóval meghaladja a munkavállalókét. Tény, hogy a törvény szerint a munkanélküliek a korábbi munkahelyük szakszervezetének tagjai maradhatnak. Ez érvényes a nyugdíjasokra is. Mindezekből kiindulva becslésem szerint jelenleg mintegy 28 százalékos a szakszervezetesedés szintje az országban. A nagyvállalatok szintjén ez az arány magasabb, 38-40 százalékos.

Mi a helyzet a multinacionális vállalatoknál? Mekkora ezeknél a szakszervezetesedés szintje?

A multiknak hideglelésük van a szakszervezetektől, mindent megtesznek azért, hogy megakadályozzák a megalakításukat alkalmazottaik körében. Azt mondogatják: miért van szükség a szakszervezetekre, hiszen mi a társadalmi felelősség jegyében mindent megteszünk a munkavállalóinkért, megvédjük mi az érdekeiket. Ellenállásuk megmutatkozott a szakszervezeti törvény tíz évvel ezelőtti módosításakor is. Ragaszkodtak ahhoz, hogy vállalati szinten csak egyetlen szakszervezet működhessen. Ennek hátterében az áll, hogy egyetlen szervezetet sokkal könnyebb ellenőrzés alatt tartani vagy manipulálni, például úgy, hogy nyomást gyakorolsz a vezetőire. A multinacionális vállalatok ellenzik a kollektív munkaszerződéseket is, az állítják, hogy készek egyenként tárgyalni az alkalmazottakkal az igényeikről, a munkakonfliktusokra, sztrájkokra pedig agresszíven reagálnak. Volt már példa arra, hogy beperelték a munkát beszüntető alkalmazottakat. De ez a mentalitás nem csak a multinacionális vállalatoknál, hanem a hazai vállalkozók egy részénél, sőt az államnál, mint munkaadónál is megnyilvánul. A bukaresti metróvállalat szakszervezetének vezetőjét, Ion Rădoit azzal vádolták, hogy nyomást gyakorolt a Metrorex vezetőire a kollektív munkaszerződésről szóló tárgyalásokon. Ez a vád abszurd, hiszen nyilvánvaló, hogy egy szakszervezeti vezető csak a munkaadóra gyakorolt nyomás révén tudja védeni az alkalmazottak érdekeit. Ez a vád ellentmond a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet 1998-ban elfogadott alapokmányának, amelyet Románia is ratifikált.

A szakszervezetek erejére visszatérve: a rendszerváltás utáni másfél-két évtizedben az országos szövetségek alkalmazottak tízezreit tudták utcára vinni egy-egy ügyben, mára legfennebb néhány százat. Mi ennek a magyarázata?

Túl azon, hogy a járványkörülmények sem tesznek lehetővé nagyobb utcai tiltakozásokat, a szakszervezetek tárgyalási potenciálját és mozgósítási képességét a sajtó nagy részének ellenőrzésével korlátozták a munkaadói szövetségek. A médiában csak a vállalatok álláspontja jelenik meg, a szakszervezeteké nem. 

Hogyan tudják ellenőrizni a sajtót a munkaadói szövetségek?

Úgy, hogy valamilyen formában résztulajdonosai a médiának. Mára már oda jutottunk, hogy a politikusok számára fontosabbnak tűnik a szponzoraik, azaz a munkaadói szövetségek érdekeinek kiszolgálása a szakszervezeti tagok szavazatánál. Korábban a döntéshozóknak számított a szakszervezetek álláspontja, ma inkább megvásárolják a szavazatokat. Nemrég jelent meg a Libertatea napilapban egy tényfeltáró anyag arról, hogy a politikai pártok a közösségi médián keresztül szisztematikusan lejáratják a szakszervezet intézményét, eltorzítják a szakszervezetek üzeneteit. A pártok folyamatosan gyomroznak bennünket, azt állítva, hogy kerékkötői vagyunk a román gazdaság fejlődésének és a reformoknak. Pedig mi csak megpróbáltuk védeni az alkalmazottak érdekeit, ragaszkodtunk például ahhoz, hogy a privatizáció ne járjon a munkahelyek számának jelentős csökkenésével. Sok esetben a privatizáció voltaképpen ingatlanügylet, a beruházót csak a vállalat telke érdekli, nem termelni akar. Ez megengedhetetlen.

Mit ért az alatt, hogy a pártok szponzorai a munkaadók?

Meggyőződésem, hogy az adócsalásból származó óriási jövedelmek egy része a pártokhoz, vagy akár politikusok zsebébe kerül. Az adócsalás jelenlegi aránya becslések szerint a munkaerőpiacon és a kereskedelemben egyaránt körülbelül 16 százalékos. Óriási bevételektől esik el így az állami költségvetés.

A döntéshozókkal folytatott tárgyalásoknak van egy intézményes fóruma, az országos háromoldalú érdekegyeztető tanács, amelyben az öt nagy szakszervezeti szövetség vezetői mellett a kormány és a munkaadói szövetségek képviselői vesznek részt. Mennyire tudják érvényesíteni a szakszervezetek az érdekeiket ebben a fórumban?

Nem igazán. Jobbára formális a párbeszéd a kormányzat képviselőivel, és ezt nem csak a szakszervezetek, hanem sok esetben a munkaadói szövetségek is így látják. Számtalanszor megtörtént, hogy a kormány csupán azért hívta össze egy-egy fontosabb döntés előtt a Társadalmi és Gazdasági Tanácsot, majd a háromoldalú érdekegyeztető tanácsot, mert erre a törvény kötelezi. A jogszabályok szerint bizonyos területeken nem hozhat döntéseket ennek a két testületnek a véleményezése nélkül. Így a kormány délelőtt az egyik, délután a másik testületet hívja össze, formálisan lezavarja a törvény által előírt konzultációkat, és esti ülésén már el is fogadja a döntést. A háromoldalú érdekegyeztető tanács a társadalmi párbeszéd fóruma, éppen az lenne a szerepe, hogy a kormány hallgassa meg és vegye figyelembe a munkaadók és a szakszervezetek javaslatait is. Valós társadalmi párbeszéd nélkül nincs társadalmi béke, és Romániában jelenleg nincs valós társadalmi dialógus. Gyakran előfordul az is, hogy a döntéshozók nem tartják tiszteletben a háromoldalú érdekegyeztető tanácsban kidolgozott megállapodásokat. Emlékszem, a Tăriceanu-kabinet idején sikerült kiegyezni az országos minimálbérben, de az új választások után alakított kormány ezt a megállapodást szinte azonnal felrúgta.

Ha már a minimálbért említette: úgy tudom, a múlt év végén a kormány figyelembe vette az országos minimálbér számítási képletének kidolgozásakor a szakszervezeti szövetségek álláspontját is.

Ez részben igaz. Ám a helyzet árnyaltabb. Románia jelenleg sem tartja be a Nemzetközi Munkaügyi Szervezetnek a társadalombiztosítás minimális normáit szabályozó egyezményét és az EU munkabiztonsági és munkaegészségügyi direktíváját. Ez előírja, hogy a munkavállalók hozzájárulása egy állam éves szociális kiadásaihoz nem haladhatja meg az ötven százalékot. Azt sem a nemzetközi egyezmény, sem az uniós irányelv nem szabja meg, hogy miből fedezi az állam szociális kiadásainak a másik felét. Még a piacgazdasági szempontból legliberálisabb országban, az Egyesült Államokban is a munkaadókra, pontosabban a magántőkére hárítják a szociális kiadások jelentős részének fedezését, Romániában azonban 2017 óta teljes egészében a munkavállalóknak kell fizetniük a bérüknek megfelelő társadalombiztosítási hozzájárulást. Ennek az az egyik következménye, hogy a gazdasági növekedést Romániában a magántőke fölözi le. A többi uniós tagállamban ez éppen fordítva történik. Nálunk a gazdasági növekedés egyenlőtlenül oszlik meg a gazdasági szereplők között, holott a GDP-gyarapodásnak épp az lenne a lényege, hogy hozzájáruljon az ország valamennyi polgára jólétének növekedéséhez. Ez az egyik oka annak, hogy a hazai munkaerő egy része inkább külföldön próbál boldogulni. 

A jelenlegi koalíciónak tagja egy baloldali alakulat is. Mennyire könnyíti meg a párbeszédet a döntéshozókkal a Szociáldemokrata Párt (PSD) jelenléte a kormányban?

Bizonyos mértékben megkönnyíti. De azért ne feledjük, a legfontosabb neoliberális intézkedéseket eddig a szociáldemokrata kormányok hozták. Hogy közelebbi példát említsek: a PSD-kormány hárította át a társadalombiztosítási járulékok kifizetését a munkaadókról teljes egészében a munkavállalókra. Ez nem egy baloldali pártra jellemző döntés. Nem láttam ugyanakkor még olyan szociáldemokrata pártot, amely elfogadja az egységes adókulcsot. A PSD most javasolta ugyan a progresszív adózás bevezetését, de amikor egyedül volt kormányon, akkor nem hozta meg ezt az intézkedést. Tehát a romániai szociáldemokrata párt magatartása rendkívül ellentmondásos.