„Aki igazat mond a hazudozós világban, gyakorlatilag félrevezeti, megzavarja azokat, akik elfogadják a hazugságot mint az érvényesüléshez használható eszközt. Ezért aztán elítélik, felnégyelik, minimum kiközösítik, hogy ne zavarja a köreiket. Az igazmondó előbb-utóbb törvényszerűen magányos lesz egy ilyen társadalomban.” Kilenc éve, 2012 őszén jelent meg ez a néhány mondatból álló szöveg az Erdélyi Riportban, részlet Kinde Annamária Hazudni vagy nem hazudni, ez itt a kérdés című publicisztikájából. Határozott hang, rezzenéstelen pesszimizmus. Része annak a szövegvilágnak, amelyről kijelenthetjük, a jelentős költői életmű mellett gazdag és változatos az újságíró szellemi hagyatéka is.
1989 decemberét követően a romániai magyar sajtó egyik első új, előzmény nélküli, nem csupán nevet váltó periodikája volt a Majomsziget hetilap, az első állomás az újságíró-szerkesztő Kinde Annamária pályáján. Az adott nyomdai lehetőségek mellett új, fiatalos forma, szabad hang, igazi kísérleti terep. Egészen más közeget jelentett az Erdélyi Napló hetilap, majd következik az Ady Endre Sajtókollégium, ahol nem csupán igazgató, hanem a kommunikáció-elmélet tantárgy előadója. Előadásainak írott változata után, amelyet publikált az AESK, manapság is gyakran nyúlok. 2002 nyarától rövid kitérő következik a pályán, ekkor lesz Aradon a Nyugati Jelen napilap főszerkesztője, amit hamarosan követ a visszatérés Váradra, a néhány hónappal korábban indult Erdélyi Riporthoz. Bátran kijelenthető, itt teljesedik ki újságírói karrierje, míg szerkesztőként 2006-tól a Várad folyóirat kötelékében. Ugyan sokműfajú szerző, igazán maradandót publicisztikáival (jegyzet, vezércikk, glossza) és portréinterjúival alkotott. Kedvelt témái a kultúra, irodalom, kultúrpolitika mellett a szociális ügyek, a társadalmi igazságosság, s ami a költő ismeretében esetleg meglepőnek tűnhet, az a politika, román és magyar belpolitika, magyar-magyar ügyek és konfliktusok Erdélyben, de még a gazdaságpolitikai témáktól sem idegenkedett. Írásait erős igazságérzet jellemezte, határozott, olykor harcias hang, amihez az érvelés is hozzátartozott. Olykor az ismétlés eszközével élt, ugyanakkor jellemző írásaira az irónia és az önirónia. Véleményanyagaira és interjúira egyaránt érvényes, hogy szívesen élt a meglepő felütés lehetőségével. Ismétlés és irónia egyszerre van jelen Az én városom című jegyzetében: „Minap egy beszélgetésre voltam hivatalos, melynek témája az élhető város. Betegségem megakadályozott ugyan abban, hogy odamenjek, viszont azóta is azon töröm a fejemet, hogy is van ez, mitől lesz élhető egy város, a város, amelyben élünk, amelyben élhetnénk, ha élhető volna.
Előre bejelentem: az olvasó úgy érezheti majd néha, hogy aprócska dolgozat-vázlatom néhol az utópia határát súrolja. Ez önmagában még nem bűn és nem erény, ugyanis az elvárásoktól függ bárminek a megítélése, az elvárásaink pedig azért olyanok, amilyenek, mert megérdemeljük őket, mert mi ilyen elvárásokat érdemlünk, amilyeneket el merünk várni.
Az én városomat olyan emberek vezetik, akik tudnak számolni és tervezni, szeretnek színházba, moziba járni és verseskönyveket is olvasnak. Strandolni is szeretnek, úszni a kristálytiszta vizű medencékben, esténként pedig kávéházakba járnak.
Az én városomban a könyvesboltokat sem zárják be mind azért, hogy drogériákat és patikákat nyissanak a helyükön, hiszen az én városomban nem olyan jó dolog gyógyszerésznek lenni. Kevés gyógyszer fogy, hiszen az emberek egészségesek. Egészségesek, mert mindenféle lehetőségük van szabadtéren sportolni, kosarazni, teniszezni, röplabdázni, focizni és korcsolyázni, és gyakorlatilag semmilyen, az élettel kapcsolatos dolog miatt nem kell idegeskedniük.”
Ami ezekhez az újságírói eszközökhöz feltétlenül hozzátartozik, ami kiegészíti, kiteljesíti ezeket, az Annamária rendkívül aktív szerkesztőségi jelenléte, részvétele a némelykor élénk vitákban, a lapszámok előkészítésében. Mindez az olvasó számára közvetlenül nem érzékelhető, de a végeredményt, a lap egészét illetően nélkülözhetetlen. Gyakran hangzott el ezeken a beszélgetéseken újságírói ars poetikájának is tekinthető mondata: „Az embereket leginkább az emberek érdeklik.”
Egészen más a hangnem a Modern baloldali garnitúra kerestetik című, az erdélyi magyarok politikai beállítottságát boncolgató írása, amelyben ugyancsak ott van a Kinde-féle szókimondás, az ironikus kiszólás, s ami a mindenkori publicista érdeme, hogy egyértelmű a véleménye. „Zászlóra tűzhetjük ugyan a jobboldali értékeket, a nemzetet meg hagyományt, eddig elméletileg rendben is volna a dolog az erdélyi magyarság szindróma fenntartásához. Ám a baloldali értéknek számító társadalmi szolidaritás hiányában simán a falnak megyünk. Hiába na, sokkal nehezebb ez a demokrácia, mintha könnyű volna.”
Amint már említettem, gyakran él azzal az eszközzel, hogy meglepi az olvasót, az első mondatokból sejtelmünk sem lehet, mi a tárgyalt téma. Példa erre az Elutaztunk ketten Angliába című írás, amelynek nyitó mondata alapján: „A Magashegyi Underground igazán az Anglia című számmal lopta be magát a szívembe” – aligha gondolnánk, hogy a román belpolitika, Traian Basescu emlékezetes radikális bércsökkentő intézkedései képezik az írás témáját. Máskor saját személyéből, szubjektumából kiindulva fogalmazza meg üzenetét. „Mióta elmúltam ötven éves, nekem mindenről az jut eszembe, hogy öregszem” – írja annak a publicisztikának az első mondatában, amely a Communitas Alapítvány ösztöndíjrendszere apropóján jut el addig a kérdésig, hogy miért nincs ma Romániában felnőtt művészek számára megpályázható ösztöndíj?
Utolsó alkotó éveinek interjúit a Törzsasztal sorozatra érkező írókkal készítette. A publicisztikáihoz hasonlóan itt is hangsúlyos a felütés, ám ezúttal nem csak az olvasót, hanem alanyait is igyekszik meglepni rövid, egyetlen tőmondatból álló kérdéseivel. Íme néhány ilyen példa: Boldog vagy? (Ladik Katalin), Stresszes interjúalany vagy? (Szabó T. Anna), Gyanakvó ember vagy? (Balázs Imre József). A beszélgetések folytatásai mind azt igazolják, hogy sikeresnek bizonyult a lexikális felkészültség spontán módon történő elegyítése a portré alanya iránti empátiával.
Szerkesztőként, a Várad munkatársaként fontos szerepe volt a Fordítói műhely és a Junior rovatok elindításában és működtetésében, különösen ez utóbbinak érezhetjük a hatásait a mai napig, hiszen a fiatalokkal való foglalkozás a Nagyváradi Magyar Diákszövetség olvasókörében előfutára, előkészítője volt a későbbi Élő Várad Mozgalomnak. Nem véletlen, hogy néhány éve utóbbiak vehették át első ízben a Kinde-díjat.
Kinde Annamária összes műveinek első, verseit tartalmazó kötete már megjelent, ahogy a költői életművet összegző monografikus munka is, mindkettő Demeter Zsuzsának köszönhetően. Következik a publicisztikai munkásság feldolgozása. Remélem, ezt a munkát felgyorsítja e mostani vázlatos ismertető. Adósai vagyunk ezzel Annamáriának, akiről sok más váradi és nem váradi költőhöz hasonlóan elmondhatjuk: újságírói működése, életműve méltó szépírói jelentőségéhez.
