Érdemes ma Erdélyben magyar újságírónak lenni? – teszi fel a kérdést szeptemberi számunkban kollégánk a BBTE kolozsvári újságírás szak tanárának a médiaképzés helyzetéről készített interjújában. Nyilván ezt a felvetést sajátos kontextusba helyezi, hogy lapszámunk éppen akkor kerül nyomdába, amikor a megszüntetésre ítélt napilap, a Szatmári Friss Újság utolsó száma megjelent. A szomorú sajtótörténeti epizód nyilván elsősorban anyagi okokkal magyarázható, ugyanakkor felveti a szakmai alkalmasság kérdését is, már ami egy ilyen megyei lap menedzselését illeti. Felveti továbbá azt, hogy egy ilyen kiadvány milyen értelemben tudott, tudna közszolgálati szerepet betölteni, illetve a tájékoztatáson, véleményformáláson túl milyen szerepe van az anyanyelvhasználat erősítésében.
Viszont általánosabb értelemben arról a dilemmáról is szól ez az eset, hogy a hagyományos médiatermékeket készen állnak-e már felváltani az új, digitális formátumok, egyáltalán szükségszerű-e egy ilyen váltás. Esetünkben képes-e a Friss Újság szerepét betölteni, szakmai küldetését tovább vinni egy online felület, képesek lehetnek-e mondjuk podcast-ek pótolni egy rádióadó műsorait és így tovább? Úgy gondoljuk, ahogy a macska nem ellentéte a kutyának, csupán egy más minőség, így a fentiek sem egymást kizárni hivatott ellentétpárok, hanem kiegészítői egymásnak, ahogy mondjuk egy blog vagy vlog lehet kiegészítője egy nyomtatott hetilapnak. Ahogy egy folyóirat nyomtatott változatának nem csupán egy másik megjelenési formája, hanem többlet tartalmakat kínáló kiegészítése lehet az internetes forma. Ami persze nem jelenti azt, hogy az online médiumok ne lehetnének önállóan is életképesek.
Visszatérve magára az újságíróra, aki erdélyi és magyar, sokuk manapság úgy kerül be a sajtóba, hogy nincs alkalma megtapasztalni egy szerkesztőségi közösség működését, szóval újságot írhat, tartalmat szolgáltathat valamilyen formában, de a sajtót, egy igazi szerkesztőség ajtaját, illetve mindazt, ami az ajtó mögött van, már nem biztos, hogy megtalálja.
A szerk.
