A körülötted lévő csend miatt! Mikor kértelek, fordítsd le oroszra a könyvem ajánlását, azt írtad: „A kerek csendért…, köszönet azért, hogy valaki valakinek kerek, azaz teljes (?), kiegyensúlyozott és nyugodt (?) időt, körülményeket(?) biztosított? A válaszom: Да, Сергей. Te tudtad mindhárom okát, hogy miért ez lett a mottó. De én nem tudtam, hogy valójában négy ok lesz. Ez a csend egy másik csend. Amelyik örökre így marad! Pedig még nem voltam veletek Moszkvában. Még meg kellett volna mutatnod a temetőket, a moszkvai templomokat, a metrót – ahogy Te látod. De hajnalban jött a gyászhír.
Tóth Szergej (1955–2023) nyelvész, szemiotikus a különböző csoportok és a társadalmi változások interakciójának eredményeként bekövetkezett nyelvi változásokat kutatta, valamint a város szemiotikáját, a városi tünettant. Szerkesztője volt több nyelvészeti és nyelvoktatási folyóiratnak, periodikának, illetve az akadémiai orosz–magyar, magyar–orosz szótárak egyik szerkesztője volt. 1986-tól a Szegedi Tudományegyetem oktatója, 1996 és 2017 között a Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Magyar és Alkalmazott Nyelvészeti Tanszék tanszékvezető főiskolai tanára, 2006–2017 között az Alkalmazott Humántudományi Intézet vezetője, majd az SZTE BTK Szláv Intézetének tanára, a Magyar Alkalmazott Nyelvészek és Nyelvtanárok Egyesületének alelnöke. 2014-ben Kolozsváron megkapta a Brassai Sámuel-díjat, 2016-ban a Moszkvai Társadalmi és Pedagógiai Főiskola díszdoktora lett. A Jel – Kép – Tér munkacsoport motorja.
De Szergej ennél sokkal több volt! Nemcsak azért, mert a szemiotikai kutatások terén nagyot, eredetit alkotott, vagy mert élettel teli tanszéket szervezett, esetleg szakmai lehetőséget biztosított diákjai, kollégái számára, hanem mert végig ember is volt. Férj, apa, nagytata – férfi. Aki beleállt az élet dolgaiba – becsülettel, vállalva a feladatokat. Számomra kicsit apa, kicsit mentor – nagyon szellemi társ és jó barát. S az utolsó reménysugarak egyike. Hogy lássam, vannak szép élettörténetek is. Az összeomlás után lehet még igazit építeni!
Egy egri szeptemberi szemiotikai konferencián ismertem meg Csilivel, a feleségével együtt. Egymás mellett ültek, Szergej néha súgott valamit neki, aki ezen kuncogott. És sosem felejtem el a Csili szemét, miközben Szergej előadott. Ott kért fel, hogy menjek el Szegedre egy általa szervezett konferenciára – a korszakhoz illő szerelésben. Tetszett a kihívás, így novemberben beállítottam a tangószerelésemben: tollboával, selyemkesztyűvel, a rojtos táncruhámban – a Bega-menti gátak szemiotikájával. Én még életemben olyan klassz konferencián nem voltam! Szakmailag, tudományos szempontból magas színvonalú, formájában könnyed, játékos, humoros – bohókás. Aztán a buli a klubban. Szergejék zenéltek: egy főleg nyelvészekből, kutatókból álló banda! Hajnalig ott ugrabugráltam én is. Körülöttem oroszul is beszéltek. Ittam a szavaikat. Így kezdődött.
Pár évre rá hívott, tanítsak a tanszékén. Csak egy félévet vállaltam – azóta is bánom. Az óráim vége felé ott ólálkodott a tanterem körül. Az elején azt hittem, ellenőrzi, megtartom-e az óráim. Valójában azt várta, hogy végezzek, s mehessünk ebédelni. Mindig valamilyen új helyre vitt. Így születtek jó ötletek, nagyszerű beszélgetések, együttműködések.
Decemberben találkoztunk utoljára: a Szegedi Tudományegyetem főépülete előtt várt: „Sacikám, B. J. kedden hova vitt el vacsorázni?”. Mikor mondtam, igen határozottan válaszolt: „akkor én még jobb helyre viszlek. Nehogy már alulmaradjak!” Nagy mókamester volt. De az ebédnél valahogyan másról beszéltünk, kicsit szomorúan és sokkal határozottabban mondta: most hallgassam meg! Nagy történeteket mesélt: nőkről, férfiakról, és a jelekről; kollégákról és az árulásról; a lojalitásról és az adott szóról. Hogy merre vigyem tovább a kutatásaimat. Hogy maradjak bátor és őszinte, higgadt és a lehető legobjektívebb. Éreztem, valójában búcsúzik. Kicsit hosszabban öleltük meg egymást búcsúzáskor.
Pár hete hívtam, hogyan legyen a a szegedi Élő Tandem esttel. Rendezte, szervezte, de nagyon más volt a hangja. Az utolsó telefonbeszélgetéskor azt mondta: ne számítsak rá. Ő nem lesz ott.
De, Szergej, számítok!
És el fogok menni Moszkvába. Emléked mindig velem lesz.
Nyugodj békében!
