MEGOSZTOM

ameddig lehetséges

állj! (és itt megáll.) ez már nem az anyafej szövege… 
szövege? szava. szavai... de lassan összeszedhetnénk 
magunkat mi is itt mindannyian, hiszen semmiről nem 
szólt még ez az istenverte kórházi hagyaték. 
nagyon okosnak hiszed magad. hiszed, ugye? 
„akkor mától újra el is kezdheted a facebook-böjtöt.” 
köszönöm. ezért szeretlek. és itt megint megáll. 
állj! (morcos kis mackóm. nem brummog, mert 
levágom azt az ostoba, tömött kis fejét. hogy 
neki is. hogy neki is levágom…) vidám történet 
vagyunk, sőt, együtt az osztályon szinte már örömóda, 
gyógyszerosztáskor úgy mozog mindenki, mintha 
koreográfia lennénk… nem láttál még köpenyben 
flashmobot, igaz? igaz. szegény vagy és hülye. 
mi vagyunk köpenyben, mama, mi vagyunk. 
nem a flashmob. mi vagyunk. és fáj, hogy 
lassan már minden megnyilvánulásomat 
bohóckodásnak veszik. pont itt? 
mi lesz akkor odakint? „nem 
lesz kint, fiam.” 

sokat ittál? ez van, ugye? ittam és szívtam. 
és most már sírni sem maradt erőm. és ezen a 
ponton mindig úgy érzem, hogy nem lehetséges...
hogy nem lehetséges már elmondanom neked… 
azt. hogy sokáig mennyire gyűlöltelek azért 
a pillanatért. szárszó vagy szemes… mindegy, 
a lényeg az, hogy elindultál a bungaló felé fogtisztító 
pálcikával a szádban, én emlékszem arra is, 
ahogy közben kispált fütyülgettél, majd hirtelen 
bevágtad az ajtót. mintha örökre eltűntél volna akkor. 
de csak visszajöttél részegen. és sirattalak, miközben 
gyűlöltelek. ezt érezted a születésemkor is, igaz? 
nem ismerhetjük egymást. bár igaz lenne, és nem 
haragudnál rám. ott van az igazi háború, ugye, anyafej? 
ahogy várod, hogy hazatérjek hozzád. az rosszabb, 
mint egy hpv-szűrés másnaposan, csak átéled és 
novellát is írsz róla mérgedben. aztán át is írod 
nyomban. pedig semmi pedig… olyan vagy, 
mint a fegyvertelen szarvasvadász az 
oltár közelében. esetlen. gyámoltalan. 
anyátlan. tudod, ugye? Hát persze. 
most már tudod, hogy minden bűnöd
 a méhemben fogant. 

meg kell értened, bizonyára tudod is, hogy nem szeretem 
és soha nem is szerettem a karácsonyt. pedig mindig finom 
volt a sült kacsa és a sajtsaláta. vagy a milka-sütemény. 
de soha nem szerettem szilveszterig sírni a wc-n, pláne 
rá gondolva nem, vagy csak úgy elméregetve a pulzusomat, 
mintha már minden elveszett volna a mértéktelen zabálás 
szent ünnepe körül, párhuzamosan a józanság és a soványság 
elsiratásával. le lehet mondani arról is, hogy nevet változtatunk 
az év vége alkalmából. legalább ez a része könnyebb itt, az 
osztályon, hiszen se étel, se puha takarók, csak ez a rohadt 
szauna, a túlcsavart fűtőtestek izzasztó melege…hiába…
minden sosem stimmelhet.   

te sem gondoltad komolyan, szerintem. legalábbis 
nekem elég komolytalannak tűnt, amikor emlékeztettél rá, 
hogy elsőéves joghallgató koromban, sőt, még nyár volt, 
az egyetem végén jártunk, amikor az a kislány panaszkodott, 
hogy folyton irkálok a kis unokahúgának, hát akkor körülbelül 
annyi idős volt, mint most a „kis” unokahúg, aki egyébként 
mára már jól táplált feleség, érthetetlen számomra, hogy 
miközben a gondolataimat sem tudom összeszedni 
két terápiás foglalkozás között, miért kell ilyesmire 
emlékeztetni bárkit is. visszaolvasnám szépen neked ezt
a mondatot, de a word aláhúzta zölddel, így már nem 
tetszik. rohadt egy dolog, ugye? a saját gondolatod 
sem a sajátod, tulajdonképpen nem is gondolat. 
és még a mesterséges intelligencia sem hisz neked. 
mit kérdez az internet? „megdugnál egy idős hölgyet?” 
ugye? szerintem is, mondtam már neked, hogy ideje 
felkötnöd magad. és még ezt sem én mondom, 
legalábbis nem én mondom először.
most szemben ül, legyen a neve kata, katával,
bazdmeg, kata, nincs egy pepsid, hülye név, tudjuk, 
csak hát mégsem írhatja le az igazit, volt egy jogász 
élete is, és ez jogi kérdés, és katával behorpad, szétfeszül 
a tüdejük, mert van, hogy az esti műszakváltás és az udvarzárás 
között csak 10, max 15 percük marad, és ilyenkor annyi cigit kell 
elszívniuk, amennyit pulmonológiailag csak lehetséges elszívniuk, 
úristen, mennyire furcsa ezt úgy leírni, hogy már nem dohányzik…
MEGOSZTOM

tisztaszoba

mégis csak az állott húgyszag a szent olvasó sziluettjében,
az számít. az lenne a képen isten és a lelki szegények 
városa… what the fuck? mondja… /határvidék./ 
hajnalban lesz átható a repedező alak,
finom mész, gyalu, az áruvá tett 
theotokosz szobra. 
de többé már
nem 

használja a régi, zavaros szóképeket. viszont beszélni 
továbbra is beszél, és ha tudnád, milyeneket mond… 
hogy „hallod a legyeket a túlcukrozott sütemények 
körül? látod az agylágyulásnak a fáradt arcokra 
kiülő tüneteit? meg a napszámosok elnehezülő 
lépéseit, ahogy az éhes, mohó szemeiket 
a kishúgod mackójának susogó
fenékdomborulatára
meresztik?” 

ezek is csak a régi, sztoikus erények 
lenyomatai egy meggyötört testen, 
ami most már tényleg csak korpusz,
a lélek magasságának jusz
rezisztendije. 

de te a vérzésedre vezetsz
vissza minden napot, már 
az első életet is onnan 
kell számítani.

nővé válni… körtét enni… ez az anyaság 
tisztaszobája, mint egy bejárat, mint 
egy zárt kapu, szabálytalanul
pulzál egy hervadt 
koszorúba
tömve.

és vissza…
MEGOSZTOM

Megjelent a nyári Újvárad

Összevont nyári lapszámmal jelentkezik az Újvárad folyóirat. A július-augusztusi jelzésű számban Benedek Szabolcs, Csatlós Lóránt és Covaciu Norbert szépprózái mellett Katona Ágota, Andó Réka, Vasas Tamás, Szénási Miklós és Kukucska Szabolcs közöl verseket, az amerikai Harryette Mullen költeményeit pedig Gyukics Gábor fordításában olvashatják. A bűn és az árnyéka címmel publikál esszét Demény Péter. Fiatal művészeknek a sepsiszentgyörgyi Magmában nyílt kiállítását elemzi a Galéria rovatban Ungvári-Zrínyi Kata. Ingázni – úton lenni témában írt a Tandem sorozatban Annus Gábor és Magyari Sára. Mayer Ágota a mesterséges intelligenciáról ír (Hol leszünk mi, ha túlnő rajtunk az MI?), míg Cseke-Péter Tamás arról, hogy Rendelettel védené az Unió az európai sajtó függetlenségét. Simon Judit a fórumszínház mibenlétéről faggatta Tasnádi-Sáhy Péter rendezőt, az interjú címe: Mindenkinek joga van játszani. A Ketten egy páston közös témája az Átjárások, ezt a fogalmat közelíti meg irodalmi példákkal Boka László és idei szerzőtársa, Reményi Tamás József. A Kritika rovatban Kemenes Henriette mozgásszínházi produkciót (A velünk élő Schmürz), illetve Dobos Erzsébet installációtárlatát (Akinek nem tiszta) méltatja, Bozsódi-Nagy Orsolya egy minisorozatot (Mikor a balhé az élet értelme) ajánl, Fodor György Bíró Gyula verskötetét (Kitölteni a semmit), Ádámkó G. Réka pedig Fehér Imola és Simonfy József közös kötetét, a Kétlelkes négykezeseket (Az én az mindig valami más) recenzálja, míg Farkas Jenő A titok természetrajza címmel E. Bártfai László A hallgatás alakzatai című könyvét méltatja. Az Előhívás rovatban Kőrössi P. József A címzett: Csipe Etelka című írása első világháborús, szerelmes üzeneteket tartalmazó tábori lapok történetét idézi fel.
A 72 oldalas lapszám már kapható az Újváradot forgalmazó lapárusoknál és könyvesboltokban.

MEGOSZTOM

AZ ELSŐ EXPERIMENTUM; NEW ENGLAND PATRIOTS; AFTER 2018

AZ ELSŐ EXPERIMENTUM

Tudom. Sok lesz a ripacskodásból,
de hidd el, valahol talán ez is 
a része.
Szóval, egy kis szerelmet 
ígértem.
Tudom.
Nos, ez egy történet. De ahhoz,
hogy elmondjam, lehet, hogy
olyan dolgokat is hallanod kell majd, amiket nem
szeretnél.
Úgyhogy tekintsd ezt
egy bevezető próbának.
Egy szutykos, sörszagú kanapé
próbájának, ami előtt jó közel 
állt egy tv, és folyton csak 
South Park epizódokat 
sugárzott.
Ketten ültünk rajta. 
Éjjel-nappal olyan füst vett 
körül minket, amiben csak 
akkor láttuk meg a másik 
arcát, amikor az 
mosolygott.
Mi féltünk.
Közben a megszabadulásunk 
már akkor finoman lépkedett 
kint a konyhakövön hangtalan 
sarujában. 
Sosem vettük észre, mesteri módon bujkált 
egy szűk panellakásban évekig.
Ő nyugodt volt.




NEW ENGLAND PATRIOTS

Akkor érkezett Tom Brady.
Hirtelen elkezdett minden
Tom Brady-ről szólni.
Akár egy MMORPG 
játékban az erődítményeket,
előrébb tolták az amerikai
határaimat.
Elkezdtem érezni, hogy 
elkerülhetetlenül sodródom
egy manhattani éjszakába,
ami teljesen más részegséget
tartogat azokhoz képest, 
mint amiken felnőttem.
Elkezdtem érezni, hogy
olyan marionett vagyok,
amit egy feledékeny
Isten újra kézbe vett,
mint egy régi hobbit
a szeszélyes
kamasz.
És megismerni Tom Brady nevét
jelent valamit, azílumot,
különleges érzékelést; 
mert félelmetes dolgok vannak 
készülőben, a régi viktoriánus
háztetőket már csak elhagyni
tudták a mókusok, az érkezések 
korszaka megszűnt. 



AFTER 2018

Valamikor 2018-ban ragadtam be abba a liftbe.
Azóta tartok magamtól. Bárhol szembejöhetek 
velük az utcán. Uffizi-after vagyok, kultúrsokk 
után egy kis pihenő, nyugtató, szerelem, történet.
De mintha az enyém már nem is folytatódna.
Pedig itt vonul el éppen, itt zajlik 
a szemem előtt. Látható, ahogy 
darabokra szedve leértékelődik, 
sőt, úgy látható igazán;
Egy leszázalékolt előélet 
árnyékfoltjai között,
sötét napsugarakba
préselve.

MEGOSZTOM

Vasas Tamás versei

TISZTÁZÁS A 3/3-as ZÓNA KÖRÜL

Tehát: marad, ami eddig
volt, de részben újrakezdjük:

én láthatatlan vagyok, csak
éppen nem érzékeled.

Később minden kiderül,
most egy kis munka.

Megnéztük a rezervátumot,
a nyílt tüzeket, de többet, többet, 
és magunkról, most tényleg 
magunkról és többet, 
ez teljesen igaz.

Jó? Ennyi.

Én most olyan leszek egy picit, 
mint a pipájára vágyó bölcs stand up-os, 
aki birkapásztorkodás után a reflektorfények 
mögé vonul lélegezni.

De később látjuk egymást. 
És ez nem táppénz, nem
szabadság.

Mert mindent lejelentek.




HOSSZÚ HÉTFŐ

És akkor úgy gondolta, hogy leír valamit.

„Éveken át egy wc-t büntettünk sírva,
ha Sionra gondoltunk.”

„Békepornó, hosszú hétfő.”

És úgy érezte, hogy ez nem jó.
És ekkor szerelmes lett.
Aztán már minden hétfőn
szerelmes volt.

És aztán újra történt valami,
de itt már nagy a csúsztatás, 
mert nem a beköltözés napján,
nem az első Zuglóban töltött 
éjszakán történt, ez hazugság,
(Úgyhogy ide korrektúra: 
A régi ambulánslap megsemmisítendő!)

jóval később, élete első RS9-es előadásáról tartott
haza, és a Károly körúton a sötét fotocellás ajtók
sorai elkezdtek átrendeződni horizontális pozícióba, 
és az egyik meg is nyílt, mintha ég heverne a földön, 
és jött a hang, de nem az, nem olyan volt, olyan volt,
mint egy beakadt szalag elcsuklásának utolsó,
hosszú végnyögése. 
És ezt hallotta:

„Vasas Tamás, a léted nem ismer téged,
de az anyag, ami benned van, mindig
is csak rád várt. „

Szóval így kezdődött.

Hogy van valami rossz,
amivel most már neki kell 
kezdeni valamit.

De úgy érezte, azt is csak akkor tudja
megragadni, ha úgy tekint rá,
mint a szerelemre.



MI EGY CSALÁD VAGYUNK

Sosem jött látogatni.
És én emlékszem ennek 
a soha nem jövésnek
a kattogó hangjaira. 

Ritmusban összeállt 
a lecsöpögő infúzió
neszeivel.




LENGE SZAVAK

Szabálytalan szél.
Jogtalan behatolás.
Három té betű.
Tagadás, őrült,
féktelen tagadás.
Ez is szerelem,
vagy nem. 
Nincs mentés
sohasem.



GIRNYÓ

Girnyó? Szarházi. Ezeket kapta.
Én nem hittem benne, mert nem láttam.
Aztán láttam, de még úgy sem tudtam hinni
benne. Kellett valami. Te voltál az. 

Csak benned hiszek, girnyó, szarházi 
szerelem. DVD lemezek között kereslek.

Veled valami működött. Ezért, ha találkozunk,
majd ne felejts el hazaküldeni engem is. Jó,
csak becenév vagyok, tudom, de ez a hetedik
a héten egy érzékből. Ebből lett a nő. A többit 
a szerelembe darálják százért. Olcsó dolgok
ezek, de mindig csak ennyi marad.

Olyan ez, mint egy nem létező istenhez
fohászkodni alkoholmérgezés előtt.