MEGOSZTOM

Karácsonyi szédület

Tiszeker Dániel: Nagykarácsony (2021)

A 2021-es év nem csupán az első magyar horrorként beharangozott alkotás reklámjától volt hangos, hanem az első magyar karácsonyi filmétől is. Igaz, a kategória nem lett különösebben pontosítva. De legalább Kertész Mihályék Fehér karácsonya óta kapizsgáljuk, mit is értünk karácsonyi filmen, és el is fogadjuk, ha nem vagyunk túl rigorózusak. Nem árt, ha decemberben játszódik a történet, hull a hó, zöld a fenyő, és szerepet kap a cselekményben az ajándékozás gesztusa. Ahogy nem árt az sem, ha a szereplők jellemfejlődnek, legalábbis valami megjavulásfélét hazudnak. A karácsonyi hangulat megágyazásához jól jöhet néhány érzékenyítő zenei hangsor. Ám a túlzott szentimentalizmus elkerülése végett fontos lehet a vígjátéki miliő is. 

Ha nosztalgiával és némi pátosszal visszatekintünk az elmúlt évek karácsonyinak nevezett filmjeire, elénk idéződhet, hogy vannak klasszikusok, amelyeket évente újra- és újranézhettünk bejglikészítés és fadíszítés közben. A méltatlanul elfeledett Jobb, ha hulla vagy, az unásig nézett Reszkessetek, betörők! és a Karácsonyi vakáció vagy a Halálos fegyver már akkor az ünnep része volt, amikor Macaulay Culkin még golyóvá gyúrta, és nem „tolta a havat”, és sztaniollal próbáltuk befogni az HBO-t.

Az, hogy a karácsonyra egy filmes iparág épült, már csak a mozik egyre bővülő műsorkínálatából is kikövetkeztethető. És most a streaming-szolgáltatókról nem is beszélnék, csak jelzem, egyre bővülnek a keretek, elvégre a Grincs népszerűsége is megnőtt, az animációs filmkészítők is beszálltak a versenybe. Tiszeker Dánielék azonban ettől nem rettentek meg, sőt, mintha mindezek inkább bátorították volna őket, hogy szélesítsék a palettát, elkészítsék az első magyar karácsonyi filmet. 

Tiszeker itt is a rendezésért felelt, a forgatókönyvet Angyalosy Eszter, Fehér Boldizsár, Fehér Gáspár és Horváth András Dezső jegyzi. Angyalosy kivételével a teljes team már dolgozott együtt a szintén Tiszeker neve alatt futó #Sohavégetnemérősben. Amelynek a produceri munkáit, akárcsak a Nagykarácsonyét, Lévai Balázs vállalta el. Igaz, a Nagykarácsonyban Osváth Gáborral együttműködve. 

A #Sohavégetnemérős is a könnyed szórakoztatás célját tűzte maga elé, ezért nem csoda, hogy Tiszekerék újra a romantikus komédia műfaján belül képzelték el az érvényesülés lehetőségét. Ezért itt a közönségfilm kifejezés dicséret is lehet. Főleg, ha a készítők a romkom jól bevált paneljeit ügyesen tudják használni – és ha a saját ötleteikkel egyedivé tudják varázsolni a filmjüket. Nem intézik el azzal, hogy lemajmolnak egy történetet, és Budapestet teszik meg helyszínnek New York vagy Párizs helyett. Mert ez önmagában nem tesz egyedivé egy filmet, már több magyar romkom is bizonyította ezt.

A Nagykarácsony története ettől még Budapesten játszódik. Főhőse (Ötvös András) a kissé bumfordi, nem túl komplikált, ám megbecsült tűzoltó, aki épp tévés riporterként dolgozó menyasszonya (Rujder Vivien) megkérésén buzgólkodik. Minden rendben megy, a csapatszellem remek, a tűzoltók összetartanak, már „az öregek”, a tejfelesképű újonc (Dékány Barnabás) szívatása a beavatás része, persze. És a nagyfőnökkel (Csuja Imre) is jól ki lehet jönni, aki szigorú, ugyanakkor némileg gyermekded lélek.

A történetet előre vivő konfliktust a népszerű filmsztár, a saját néven szereplő Szabó Kimmel Tamás felbukkanása okozza. A sármőr, aki új, készülő sorozatában éppen tűzoltót alakít, a házasulandók mumusává válik. Főhősünk addigi élete összeomlik, és csak némi csavarral, egy új szerelem hatására normalizálódik. A történet kerete ez. Az egyediségre való törekvés pedig abban kulminál, hogy a halált megvető bátorságáról ismert tűzoltót a fordulópont után a tériszony és a kvázi rossz szellemként felbukkanó filmsztár hozza újfent és újfent kellemetlen helyzetbe. Nézzük meg tüzetesebben, hogy Tiszekeréknek hogyan sikerül kiszínezniük a történetet.

A tűzoltó lét megragadása, a veszély edzette bajtársiasságon alapuló összetartás a történet egyik habarcsa. Mivel vígjátékról van szó, a karakterek némileg karikírozottak. Orosz Ákos, Egger Béla, Dékány Barnabás hármasa egyrészt segít Ötvös András nyúlszívű tűzoltóvá való átalakulásában. Másrészt külön gegjeik is jól működnek. Dékány pipogya zöldfülűje külön színfolt, bár mintha a mindentudó diszpécserhez (Hernádi Judit) való kötődése kissé el lenne kenve. 

Azt ügyesen érzékeltette a film, hogy az Ötvös által játszott tűzoltó és a Rujder Vivien által megformált tévés riporternő nem passzolnak teljesen. Villanásnyi utalást kapunk ugyan csak ebből, de ezáltal válik érthetővé a nő eltévelyedése. Ez mindenképpen a film erénye. Ahogy az is, ahogy az epizódszerepekben már többször emlékezetes figurát alakító Mészáros Máté most is a humor forrását jelenti az Ötvössel közös jelenetekben. Akárcsak Csuja Imre, aki a védjegyévé vált hangjával és beszédstílusával igyekszik feltölteni a rászabott karaktert.

Mivel romantikus komédiáról van szó, a szerelmi bonyodalmak is hangsúlyt kell hogy kapjanak. A párosítások közül a Scherer Péter és a Pokorny Lia által megformált kettős némi idegenség-érzetet kelt. Ami azért is lehet, mert Scherer magának való kereskedője nincs kitalálva és a helyére téve a történetben, azon túl, hogy karaktere más karácsonyi mesékből akár ismerős lehet. Igaz, az Ötvös tűzoltójával összeboronálandó óvónő (Zsigmond Emőke) sincs különösebben rétegelve. Bár a színésznő bájos, karaktere nem kap színeket. Nem teljesen érteni vonzódását a férfihez, egyáltalán ki is ő. Lakása is megmarad a cukiság habfészkének. 

Az sem igazán segíti a megértést, hogy a készítők miért két kihűlőben lévő forraltbor köré kanyaritják az egyik legérzelgősebbnek szánt, megcsalás-gyanús jelenetet. Ezt még a pátoszért felelős gesztenyeárus Szerednyey Béla jelenetei sem tudták überelni. A karácsonyi misztikum, a meseszerűség mintha nem tudna a figurán átszűrődni. Nem mintha rosszul esett volna Szerednyeyt a vásznon látni, de tetszett volna, ha olyan szöveget írnak neki, ami nem ennyire művi. A műviség a díszletvilágra is igaz. Még az egyébként tényleg álságos karácsonyi vásárok világát is kissé díszletszerűvé teszi. A patikatiszta tűzoltóautók is erősítik ezt az érzeményt. De mivel ez egy karácsonyi romkom, végül is belefér.

Gyanús persze, hogy Tiszekerék nemigen váltják meg a műfajt ezzel az alkotásukkal, de nem is ez volt a cél. Az első magyar karácsonyi romkom vélhetően nem hódítja meg a külföldi mozikat vagy a streaming-felületeket, de az sem mondható, hogy a hasonló és nagyobb költségvetésű filmek sorában nem állja meg a helyét. A Nagykarácsony nem nagy film, de a fa alatt elfért.