Ismét Teszt. Május 21-én, vasárnap elkezdődött és 28-ig tartott a Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó. Huszonöt előadást adtak elő a tizenöt országból érkezett művészek. Simon Judit fesztiválnaplójának nyolcadik, befejező része.

Véget ért az idei Teszt. Az utolsó napon két előadást néztem meg. Csodálattal adóztam azoknak, akik képesek voltak beülni még a másik kettőre is. Lemerültek az elemeim, egyszer még a biztosítékom is kiugrott. Sajnálom. 

Az utolsó nap első előadása szerb, kortárs színpadi mű, amit a szerbiai Heartefact társulata mutatott be, a címe A mi fiúnk. Érzékenyítő előadás, noha nem az erre szánt Fluid Views szekcióban szerepelt. Család: apa, anya, fiú (a leánygyerek nem jelenik meg a színen, a férjével és gyermekeivel él máshol). Az apa és a fiú látogatóba jöttek az anyához. Előbbi új asszonnyal próbál boldog lenni, utóbbi messziről, külföldről érkezett. A fiú azt reméli, végre a családja megérti, hogy melegként is „normális” életet él, sőt sikeres. Bemutatná az élettársát. Az előadás csavarja: amit látunk, az a fiú írta dráma. A szülők nem boldogok attól, hogy szerepelnek benne, hogy kiderül, elváltak és miért, hogy az anya önző, az apa, aki nem tud mit kezdeni a helyzetekkel a fiatalabb nőhöz menekül. Néha túl didaktikusan ugyan, de megmutatja, sőt kigúnyolja a homoszexualitással kapcsolatos sztereotípiákat, a rejtett homofóbiát. 

A budapesti Trafó Kortárs Művészetek Háza és a székesfehérvéri Vörösmarty Színház közös produkciója az Éhség, Knut Hamsun azonos című regénye nyomán készült. A náci-barátsága miatt máig vitatott, Nobel-díjas író fiatalon írt, 1890-ben megjelent könyvéből Sándor Júlia dramaturg és Nagy Péter István rendező írta, illetve rendezett színpadi változatot. A Hamsun eredeti nevét viselő főhős, Knut Pedersen éhezik. Fizikailag és szellemileg. Ételre, alkotásra, morálra. Szegénységét, nyomorúságát a büszkesége, vélt felsőbbrendűsége – úgy is mondhatnám – nagyképűsége tetézi. Írásait nem közlik, de nem is öli magát a munkával. Igaz, éhesen nem lehet alkotni. Végül, morál ide vagy oda, elmegy a helyi laphoz bértollnoknak. Az idős Hamsum Hitlert dicsőítő írásával kezdődik ugyan, de az előadás a náci eszmék, az önkény, az übermensch tagadása. Az alkotók nem akarták kikerülni a szerző ideológiai hovatartozását, de kifejezik ellenérzéseiket. Finoman utalnak a magyarországi aktuálpolitikára, de nem ez az előadás fősodra. Aki érti jó, aki nem, úgy is jó. Adjátok vissza a kikötőinket! – hangzik el, és nem csak én gondoltam a hegyekre. Pedersen Kristiania (Oslo akkori neve) utcáit rója, de a vetítésen Budapest jelenik meg, nagyjából ennyi az utalás. Ha valaki megkérdezné, milyen volt az előadás (real time vetítés, szereplők forgatta díszlet, kinagyított jelenetek, monológok) azt válaszolnám, hogy hosszú. Két óra, szünet nélkül.

Az idei TESZT szervezésében nem volt hiba, a hangulatban sem. A fesztivál népe jól érezte magát Temesváron, mint mindig. A hiba a válogatásba csúszott. Elismerem, emberfeletti munka a számtalan beküldött előadást személyesen vagy felvételen megnézni, mérlegelni. Lehet több, különböző ízlésű válogatónak is lenne elég munkája. Láttam csodás előadásokat és csapnivaló produkciókat. Talán a több szem, többet lát alapon utóbbiakat ki lehetett volna szűrni.

Köszönöm a színháznak, a szervezőknek, Encinek, Arankának, a jegyet szedő uraknak, a társulat tagjainak, a direktornak és stábjának a kedvességet, előzékenységet, a türelmet.  

Búcsúzhatnék most is, mint az előző években azzal, hogy jövőre, veletek ugyanitt. De lehet, én már nem leszek ott. Úgyhogy marad a köszönet és a kívánság: megújulást, jobbnál jobb előadásokat Temesváron 2024-ben!

Címlapkép: pillanat a Hamsun-könyv adaptációjából, az Éhségből (Trafó/Vörösmarty Színház)

Ismét Teszt. Május 21-én, vasárnap elkezdődött és 28-ig tart a Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó. Huszonöt előadást adnak elő a tizenöt országból érkezett művészek. Simon Judit fesztiválnaplója. Hetedik rész.

Pünkösdvasárnap, a Teszt utolsó, nyolcadik napja, én itt a hetedikről számolok be. Békés vasárnap amúgy, a város zajaival fűszerezve. Temesvár ebben az évben Európa egyik kulturális fővárosa, mindenhol, mindig történik valami a tereken, utcákon, belső és külső helyszíneken. Szinte minden sarkon egy utcazenész szórakoztatja a sétálókat, a turisták vadul fényképeznek. 

A főbb tereket úgy-ahogy rendbetették, de akadnak még málladozó vakolatú, becsomagolt épületek. A mellékutcák állapota még a belvárosban is siralmas. Pár tíz méterre az Opera tértől, illetve a magyar és német színház épületétől rendesen figyelnem kell, hogy útban a szálloda felé ki ne ficamítsam a bokámat. A kulturális főváros hozadéka, hogy itt az inflációt meghaladóan is szinte minden megdrágult. 

A fesztivál népe viszont kevésbé törődik a várossal. A színházzal vagyunk elfoglalva. Éjszakába nyúlóan, néha hajnalig beszélgetünk, vitatkozunk a színházról, az előadásokról. Jó, kicsit pletykálunk is, de ez belefér.

Szóval a hetedik napon két előadást néztem meg. 

Az olaszországi imPerfect Dancers idén a Rómeó és Júlia – a végső órák című produkcióval érkeztek. A táncszínház jellemzője, hogy a helyi közösség tagjaiból is válogatnak szereplőket, akik részt vesznek az előadásban. Tavaly nagyon haragudtam, mert az egyik öregotthon alzheimer kórban szenvedő betegeit „használták” az előadásukban. Idén két idősebb színésszel és két szép kamasszal dolgoztak együtt. Ez rendben volt, hiszen a szülők bizonyára beleegyeztek, hogy a gyerekek szerepeljenek, és a színészek sem voltak abban a korban, hogy ne tudtak volna dönteni. 

A társulat tagjai profi táncosok, ami meglátszik az előadáson, ami a szerelemről szól. Mi másról is szóljon ezzel a címmel? A szerelem bármikor érkezhet és bármeddig tarthat. Lángolhat kamaszkortól nyugdíjas korig, sőt tovább. A produkció maga közhelyek sorozata, szépen eltáncolva. Bevallom, kicsit untam.

Ivo Dimchev bolgár előadóművész, világpolgár sokadik alkalommal szerepel a Teszt-en. Én nagyon kedvelem a sajátos, polgárpukkasztó, vérprofin megkomponált előadásait. Sok oktávot átfogó hangja, zenei és színpadi tudása imponáló. Meglepetésre, idén egy amatőr énekesnőt is beválogatott a műsorába. Igaz, az idősebb bolgár óvónőnek operába valóan irigylésre méltó hangja, és olyan erős színpadi jelenléte van, hogy hivatásos színészek is pirulhatnának. 

A Festőműhelyben bemutatott előadás címe: A pokolba Jézussal. Mielőtt bárki felháborodna, elmondom, a cím egy a szereplőknek és a közönségnek feltett kérdés egyik válasza. A kérdés úgy hangzott: a mennybe Trumppal vagy a pokolba Jézussal? Az előadó, de a közönség is az utóbbira szavazott. Ki van ez számítva, pontosan, Dimchev ügyesen manipulál. A trágár dalszövegek, a szexualitásra kihegyezett humor mögött, ott rejlik a színházról, a színészek, a színházi alkotók kiszolgáltatottságának a kórképe. A pénz hatalma, a színházon belüli hierarchia, ami gátolja a művészi szabadságot. S a trágárság sem véletlen, hanem a szexuális zaklatásra utal, ami nem muszáj, hogy tettleges legyen. Elég egy szó, egy kérdés, egy gesztus, hogy megalázza a művészt, teszem azt a szerepválogatáson.

Ivo Dimchev igazi, mindig önazonos shakespeare-clown sokoldalú tehetséggel, lenyűgöző színpadi jelenléttel, szociális érzékenységgel. 

Címlapkép: Ivo Dimcsec bolgár művész polgárpukkasztó előadása

Ismét Teszt. Május 21-én, vasárnap elkezdődött és 28-ig tart a Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó. Huszonöt előadást adnak elő a tizenöt országból érkezett művészek. Simon Judit fesztiválnaplója. Hatodik rész.

A Teszt számomra azért is remek, mert olyan színházak produkcióit hívja meg, amelyekbe nem valószínű, hogy eljutnék valaha. Ez akkor is érdekes, ha egyik-másik előadás finoman fogalmazva is csapnivaló. Lattam, és mivel a fesztiválnak még nincs vége, láthatok még olyan színészeket, előadókat, akik játékukkal erősen hatnak, akiket újra szeretnék megnézni, ha adódik rá alkalmam. Szerepeltek a találkozón minden szempontból kiváló előadások, és az elkövetkező két napban bizonyára lesznek még ilyenek. 

A macedóniai Artopia Skopje társulat SZÍN(ÉSZ)Nők produkciója is olyan, amit szívesen megnéznék újra, már csak azért is, mert az ismertetőből és az előadás utáni beszélgetésben kiderült, hogy folyamatosan változik, megújul. Nyolc színész, három nő és öt férfi vallomása színészetről, színházról. Monológokban, jelenetekben, zenében, táncban, dalban, sok humorral fogalmazzák meg kérdéseiket a mesterségről, kritikáikat a rendszerről, a színházon belüli tekintélyelvűségről. Elmesélik azt, amiről nem illik beszélni a színház kapcsán: a színészek megalázásáról, a bizonytalanságról. Nem panaszkodnak, nem hibáztatnak senkit, csak megmutatják, miért lételeme a művészetnek a szabadság. Elmondják, eléneklik, eljátsszák álmaikat és vágyaikat, kétségeiket. S miközben rakival (török, balkáni ánizsos törkölyös párlat) kínálják a közönséget, felkérik táncolni a nézőket, viccelnek, bolondoznak, olyan színházi pillanatokat teremtenek, hogy eláll a lélegzetem. 

A Qendra Multimedia Pristina társulat Felesküdött Szűz című előadásáról nem fogalmazok véleményt, ugyanis a felénél kimentem a nézőtérről. Képtelen voltam végignézni a koncepciótlan produkciót. Pedig a téma az ismertető szerint, érdekesnek ígérkezett: „A felesküdött szüzek olyan albán nők, akik úgy döntenek, férfiként szeretnének élni. Miután ezt a visszavonhatatlan döntést meghozzák, lemondanak a szexről és a női életről, férfiként kezdenek élni és ezáltal bizonyos, az adott régióban csak a férfiakat megillető privilégiumokhoz juthatnak.” Valahol olvastam erről, de nem tudtam, hogy ma is él ez a hagyomány. 

A Teszt hatodik napján mutatták be a harmadik, a Freeszfe Egyesület és az Artus Kortárs Művészeti Egyesület által támogatott egyéni műsort. Szántusz Noémi Noya A nagy kacsashow – lakodalmas performansz a legsikerültebb. Nem azért, mert a végén a nyájas publikum lakodalmas népséggé avanzsált – zsíroskenyérrel, borral, pálinkával, édességekkel, ropikkal, zenével, tánccal mulatott, nem is azért, mert az előadó erdélyi, hanem mert remek színész, ami meglátszik az előadásmódján, a szellemes interakcióin a publikummal. Tudott figyelni és reagálni a nézők testbeszédére, beszólásaira, ami az előző két előadónak nem sikerült. Szántusz, a gyermekkorát, traumáit, szerelmeit, vágyait, kétségeit őszintén és sok humorral tudja elmesélni. Nem állítom, hogy hibátlan produkció, de sokkal élvezetesebb, kidolgozottabb, pontosabb, mint a Freeszfe színház-performansz szakos hallgató társaié volt.

Címlapkép: Jelenet az Artopia Skopje társulat SZÍN(ÉSZ)Nők című produkciójából