A Partiumi Keresztény Egyetem Alkalmazott Kutatások Központja és a Holnap Kulturális Egyesület közösen szervezi az Élő Tandem című beszélgetés-sorozatot. Szűcs László, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének elnöke, költő, újságíró, az Újvárad folyóirat főszerkesztője beszélget Magyari Sárával, a Tandem rovat alapítójával és a nagyváradi szerzőtársakkal a Kanonok sori Bunyitay könyvtárban, 2022. november 10-én, csütörtökön 18 órától.
Közreműködik: Bartha Krisztina, Borbély Julianna, Bökös Borbála, Czégé Réka, Szabó Roland, Visky István. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
Képünk az Élő Tandem temesvári találkozóján készült szeptemberben a Gerhardinumban. (fotó: Albert Dénes)
augusztus 26, 2022|Szűcs László|Kritika|Rovatok
MEGOSZTOM
Felhőjárta médiamunkák tára
Székedi Ferenc válogatott írásairól
A szerző közírói, újságírói jutalomjátékának is tekinthetjük – hasonlóan Nagy Miklós Kund összegyűjtött publicisztikáihoz (FeleMás, Lector 2019) vagy Szilágyi Aladár válogatott íróinterjúihoz (Kortárs, magyar, Holnap 2020) – azt a több mint ötszáz oldalas művet, amely Az írógéptől az iCloudig címmel (Hargita Népe, 2021) Székedi Ferenc munkásságáról kínál keresztmetszetet, az önmagát az alcímben szerényen „zsögödi médiamunkásnak” nevező szerző médiában (és kultúrában) töltött évtizedeinek termését.
Érdemes megismerni a könyv tagolását. Az olvasót megszólító bevezető szövegében tisztázza, hogy nem önéletrajz, nem is napló ez a kötet, viszont az egyes fejezetek a szerző megismeréséhez is hozzásegítenek. Az első rész a vele készített interjúkból válogat, nyilván kiemelt szerepet kap benne a személyesség. A második, Tükör által élesebben című néhány díjátadóhoz kötődő méltatást idéz fel. A harmadik fejezet is válogatás Székedi különböző kötetekbe írt elő- és utószavaiból. A negyedik rész három olyan szöveget kínál, amelyek közös tematikája a szerző választott hivatása: a média. A Kriterion, közelképben fejezet a legendás kiadónál töltött időkre való visszatekintés, illetve tisztelgés Domokos Géza emléke előtt. A hatodik fejezet közös tematikája az iskola, többek között egy beszéddel, ami ötvenöt éves érettségi találkozóján hangzott el. A könyv hetedik része a legterjedelmesebb, s egyedisége miatt talán a legérdekesebb: másfélszáz, 2018-2021 között született miniesszé olyan könyvekről, amelyeket a szerzőjük egykor Székedi Ferencnek dedikált. A könyvben reprodukálják is ezeket a kézírásos ajánlásokat. Az Évek sodrásában című zárórész összefoglaló jellegű, ez esetben a szerző az öninterjú műfaját választotta.
A kötet májusi, csíkszeredai bemutatóján az egykori hargitás kolléga, Ferencz Imre úgy jellemezte Székedit: „Médiamunkásnak mondja magát, valójában vérbeli közíró. Szellemi ezermester. Ez a könyv ugyan személyes számvetés, de nem csak az ő életéről szól, hanem korrajz.”
Székedi Ferencről eddig is tudni lehetett, új könyve csak ráerősít erre, hogy sokoldalú érdeklődésű, magas nyelvi színvonalon dolgozó publicista, aki elkötelezett lokálpatriótaként szívesen tekint túl alaposan ismert szülővidéke csúcsain túli vidékekre s azok alkotóira. Kíváncsi, kérdezni és megmutatni egyaránt hitelesen képes – maradjunk az ő meghatározásánál – médiamunkás. Elegendő rátekinteni a mű végén felsorolt fontosabb munkáinak a jegyzékére, hogy képet alkothassunk arról, mind az egykor az írógépeken lepötyögött munkák, mind az iCloudra kerülő anyagok a teljesség igéretével mutatják meg Zsögödnek a világot, Zsögöd világát mindenkinek.
augusztus 19, 2022|Szűcs László|Kultúra|Rovatok
MEGOSZTOM
Arcanum, ahol a múlt visszakereshető
A rendszerváltás idején létrejött Arcanum Adatbázis Kiadó kulturális tartalmak tömeges digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik. Az alapító-tulajdonossal, Biszak Sándorral Szűcs László beszélgetett.
Honnan és hogyan jutott el a mai Arcanumig?
Vegyészként végeztem az ELTE-n, s számomra viszonylag hamar kiderült, az én vegyészkedésem félreértés. Amikor a pályaválasztásra került sor, a Richter Gedeon gyógyszergyár könyvtárába kerültem. Ez 83-ban fantasztikus helynek számított, ott már volt internet, nemzetközi adatbázisokat értünk el tárcsázós telefonnal. Végzett vegyészként a kutatókat segítettem az információk beszerzésében. Az volt a meglepő, hogy ha magyar adatokat, szabadalmakat kerestünk, akkor is Amerikából kellett kikérnünk ezeket. Egy évig voltam ott, akkoriban Magyarországon már alakultak a kisszövetkezetek, egy ilyenhez kerültem, ahol az addigi munka folytatását céloztuk meg. Készítettünk egy szabadalmi adatbázist, akkor még floppy lemezen, s havonta hordtuk ki az előfizetőknek.
– Ez az adatbázis már tekinthető az Arcanum ősének?
– Az Arcanumot 1989-ben alapítottuk közösen a szabadalmi hivatallal, a rendszerváltás idején, akkor már voltak CD-ROM-ok. Mi 91-ben adtuk ki az első CD-ROM-ot, majd megcsináltuk a Bibliát előbb floppyn, később CD-n is. 1996-97-ben lett ez elsősorban magyar cég. Elindult a CD gyártás, Verstár, Ady-összes, Mikszáth-összes, Jókai-összes, alapművek, Pallas lexikon, ezeket raktuk mind CD-re. Voltak megbízásaink az Országos Széchényi Könyvtártól, illetve a Nemzeti Levéltártól. Akkoriban még az volt a divat, hogy gépeltük a szövegeket, ahogy a kiadókban, a szerkesztőségekben is csinálták. Valamikor a 2000-es évek elején jelent meg a Google Books, onnan kezdve már nem bajlódtunk beírással, hanem automatikusan szövegeket állítottunk elő, ez az úgynevezett OCR technika, az elkészült szövegekben pedig keresni is lehetett. Ez változtatta meg a világot, meg a mi gondolkodásmódunkat. Azt soha nem is tudtuk volna újragépelni, amit Magyarországon jó százötven év alatt ötven-hatvan nyomda ólomban kiszedett.
Utólag jó döntésnek bizonyult, hogy előbb a periodikákat kezdtük el feldolgozni, mert a különböző lapok annyira személyesek, annyira benne van szinte mindenki. Különösen a napilapok jelentetnek olyan mennyiségű adatot, valamilyen formában szinte mindenki benne van ezekben. A tudományos folyóiratokkal kezdtük, az országos napilapok feldolgozásától rettegtünk, megoldhatatlanul nagy feladatnak tűnt. Akkoriban jutottunk hozzá egy Népszava-sorozathoz, amit éppen ki akartak dobni. Megpróbáltuk mindenféle kockázat és kötelezettség nélkül feldolgozni, s egészen jól működött. Ettől a pillanattól mondhatjuk, hogy tömeges digitalizációt végzünk.
– Milyen anyagmennyiséget jelent a mai napig ez a tömeges digitalizáció?
– Azt szoktuk mondani, jelenleg 55-60 millió oldal körül tartunk. Három nagy szolgáltatásunk van, az egyik az Arcanum Digitális Tudástár, az ADT, ott elértük a 39 millió oldalt, s szeretnénk a nyár folyamán átlépni a negyvenmillió oldalt, azaz elérni a 4 kilométert. A másik a Hungaricana, ami egy könyvtárakkal, levéltárakkal közös adatbázis, ott 15-20 millió oldal anyag érhető el, s van a Szaktárs nevű szolgáltatásunk, amiben húsz kiadó összes könyve tesz ki 6-8 millió oldalt. Ma már minden olyan jelentős folyóirat elérhető nálunk, amelynek digitalizálását engedték, a kiadók nem engedték a Nők Lapját, a HVG-t és a Magyar Narancsot.
Érdekes kérdés, hogy az idők során egyáltalán mi marad fenn. Nagyon sok emigráns lappal találkoztunk a New Brunswick-i könyvtárban, onnan hoztunk el anyagokat, s ez alapján mondhatom, hogy az amerikai magyar emigráns sajtó 80-85 százaléka elveszett, elpusztult. Összességében a hozzáférhető magyar nyelvű lapok mintegy 75-80 százalékának feldolgozásánál tartunk, ha egyáltalán meg tudjuk mondani, mit jelent a száz százalék.
– Manapság is bukkannak fel kuriózumok?
– Egyre ritkábban. Ugyanis mind nehezebb a hiányzó lapokat, évfolyamokat pótolni. Kezdetben csak teljes gyűjteményeket digitalizáltunk, ma már ha tíz-húsz évfolyamból megvan egy-kettő, akkor is megcsináljuk, bízva abban, hogy előkerül a többi.
– Egyáltalán hogyan lehet rábukkanni ilyen anyagokra?
– Ennek a harminc évnek köszönhetően rengeteg személyes kapcsolatunk alakult ki, járjuk a könyvtárak, levéltárak raktárait. Ez egyre sziszifuszibb munka. Szerencsére a gyűjtők is felfigyeltek már ránk, néha egészen különleges anyagokat tudnak szolgáltatni.
– Tudna olyan példákat mondani, amik az erdélyi magyar sajtó múltjából hiányoznak?
– Például tudunk a Székely Nép című lapról, de példányaihoz még nem jutottunk. Sokszor az a nehézség is előáll, hogy nem tudjuk pontosan, mit is keresünk. Például nem gondoltam volna, hogy a rendszerváltás után létezett romániai magyar sportnapilap, de ma már vannak nálam 90-91-es lapszámok. Fogalmam sincs, meddig működött. Ezek a számok is egy olyan dobozból kerültek elő más lapokkal együtt, amit ki akartak dobni. Sokan bíráltak engem azzal, hogy a mennyiség megszállottja vagyok, aki nem figyel az apró részletekre. Ám meggyőződésem, hogy a mi anyagunk sikere arra épült, hogy elértük azt a kritikus tömeget, amikor az emberek már nem azt mondják, hogy ez vagy az a lap nincs meg, hanem azt, hogy túl sok van. Egyébként éppen egy másik romániai lap, a Jóbarát gyermekmagazin évfolyamain dolgozunk.
– Mit jelent ez a mi? Mekkora az Arcanum csapata?
– Összesen 25-30 munkatársunk van, közülük 6-7-en szkennelnek, 14-15-en OCR-eznek, a feldolgozást csinálják, van 2-3 képzett programozónk, illetve a csapat, amely a kötészetet csinálja. Ez egy stabil közösség, jó részük két-három évtizede együtt dolgozik. Többnyire a barátaimmal, ismerőseimmel indultunk, igazából az ELTE tollaslabda csapatával, s ma már a gyermekeim osztálytársai, barátai közül is csatlakoztak.
– Ez közhasznú tevékenység, ami üzleti alapon működik. Van lehetőségük támogatásokhoz jutni?
– Nekünk ugye két alapvető tevékenységünk van, a már említett Hungaricana az egyik. Ott, ha egy adott intézmény pályázik, vagy mi, akkor szabadon felhasználhatóan tesszük fel az anyagot. Ha viszont mi ruházunk be, akkor az ADT-re tesszük fel. Ilyen értelemben ritkán pályázunk, de ha mégis, az nem az ADT-re kerül. Ahhoz szigorúan tartjuk magunkat, hogy az saját, azt mi fejlesztjük, mi finanszírozzuk, s mi szedjük be az előfizetési díjakat is.
– Milyen hasonló külföldi példák vannak erre a munkára?
– A környező országok helyzetét viszonylag jól ismerem, egyedül Ausztriában van az Arcanumhoz mérhető szolgáltatás, azt az Osztrák Nemzeti Könyvtár csinálja. Mennyiségi és minőségi tekintetben is előttük járunk, például nálunk működik az arcfelismerő funkció, s a szkennelés minősége is jobb, ahogy a keresésé is. Az arcfelismerőt sokan használják, népszerű, feltöltik a nagypapa képét, abban bízva hátha találnak valamit…
Az angol nyelvű oldalak közül a legnagyobb a Newspapers.com, ezt a mormon egyház működteti. Hogy érzékeljük a kicsiségünket, nekik több mint 700 millió oldal feldolgozott anyaguk van, elsősorban a regionális, megyei, városi lapok Amerikából, ugyanis ezek fontosak a családfakutatásban. Nem ingyenes, de fillérekért használható. Talán a hollandoknál működik még a miénkhez hasonló módszer. Az ilyen oldalak leginkább a keresésnél akadnak el, pedig a teljes keresés az, ami az egészet éltetheti.
Én 1983-ban tanultam meg, hogyan kell létrehozni egy kereshető adatbázist. Lévén, hogy ez akkor magától értetődő volt, csodálkozom, hogy a 2020-as években is képesek a kereshetőség lehetősége nélkül archívumokat létrehozni. Persze akadnak speciális, a keresést nehezítő tényezők, a német anyagok esetében például a gót betűk.
– Gondolom, ez a probléma előállhat a cirill betűs régi román sajtóanyagok feldolgozása esetében is?
– Abszolút, az ószláv szövegekre még nekünk sincs megoldásunk.
– Az Arcanum a román piacra lépést is megtette. Mi ennek a története?
– Bárdi Nándor vezérletével Marosvásárhelyen a megyei könyvtárban feldolgoztuk az ott fellelhető magyar nyelvű lapokat. Óriási szerencsére a román igazgató azt mondta erre: milyen jó ötlet. Azóta több román könyvtárral is felvettük a kapcsolatot, többnyire pozitívak a tapasztalataink. A legismertebb lapokat már Vásárhelyen megcsináltuk: România literară, Scînteia, a helyi Steaua Roșie, még a Sportult is. Ezeket fel is tettük az adatbázisba, s amikor volt már értékelhető mennyiségű anyagunk, akkor igyekeztünk felvenni a kapcsolatot más könyvtárakkal. Ugyancsak igen pozitív fogadtatásban volt részünk Nagyszebenben, kezdetben Váradon is, a megyei könyvtárban, viszont amikor aláírásra került volna a szerződés, a megyei önkormányzat elnöke ezt leállította, mondván, hogy nem biztosítunk hozzáférést a könyvtárnak az adatbázishoz, s nem adjuk át a digitális anyagot, holott ezeket a szerződés egyértelműen tartalmazta. Jelzem az adatbázishozzáférés azóta is fennáll, jelezve együttműködési készségünket. Annál inkább örülök a szebeni kapcsolatnak, ennek is köszönhetően a román sajtóanyagok tekintetében már 3-4 millió oldalnál tartunk, ami adatok tekintetében még többet is jelent, hiszen a régi román napilapok jó része hatalmas, A2 formátumú.
– Milyenek az Arcanum látogatottsági adatai?
– Mintegy tízezer magánelőfizetőnk van, s körülbelül 350 intézményi, könyvtár, levéltár, egyetem. A romániai piac esetében még dolgoznunk kell ahhoz, hogy elérjük a kritikus tömeget, bár közelítünk ehhez. Legújabban a Iași-i egyetemi könyvtárral kerültünk szoros kapcsolatba. Úgy látom, a román nyelvű anyagok tekintetében jövő év végére érhetjük el azt a szintet, hogy a Digi24 hírtévében hirdetést helyezzünk el, vagy pr-cikket egy olvasott román napilapban.
– Más irányban is terjeszkednének a régióban?
– Meglepően jól indult el a szlovákiai vonal. A kassai tudományos könyvtárból kerestek meg, sajnos éppen a szerződésünk aláírása előtt tört ki az orosz-ukrán háború, aminek következtében a szlovákiai állami intézményeknek, így a közgyűjteményeknek ideiglenesen megtiltották, hogy külföldiekkel szerződjenek. Hasonló korlátozást se Romániában, se Magyarországon nem tapasztaltam. Azerbajdzsánba is hívtak, az ottani nemzeti levéltár, könyvtár és az Akadémiai Könyvtár vezetőivel tárgyaltunk, már túl is vagyunk egy nagyon sikeres demonstrációs rendszeren, ahol az azeri nyelv minden finomságát sikerült implementálni. Alá is írtuk az együttműködési szerződést, most a feldolgozás tömegesítése a cél.
– Szokott-e felhasználóként böngészni az Arcanumon? – Bizonyos értelemben mindent nagy örömmel forgatok. Furcsa dolog az, hogy első megközelítésből majd minden régi lapszám érdektelen, mondjuk amikor a Revista de Chimie-t, a Metalurgica-t digitalizáltuk, netán a Bridzsélet folyóiratot, vagy a Postai és Távközlési Értesítőt, akkor nem egyszer mondogattam, tiszta hülyék vagyunk. De amikor az egész összeáll, egy teljes gyűjtemény, akkor elképesztő dolgokat képes adni. Egészen izgalmas lapok kerülnek a kezünkbe, mondjuk Iași-ban a Realitatea Ilustrată 1942-es számai, amiket személyesen digitalizáltam. Nekem az egyik szívügyem a sport, ezért is örülök régi sportlapok felbukkanásának. Érdekes számomra megnézni egy régi magyar-román meccs sajtóvisszhangjait az ellenfél szemszögéből. Vagy álmomban sem gondoltam volna, hogy létezett a két világháború között román nyelvű, kifejezetten színházi napilap, mint amilyen a Rampa volt. Ugye, azt szokás mondani, nincs érdektelenebb, mint a tegnapi újság, miközben nincs érdekesebb, mint egy százéves. Amivel még érdekesebbé tudjuk tenni, az a kereshetőség, nem csupán lapozgatni lehet. Mindenkinek ott van a nyoma a sajtómúltban, ha más nem, egy sor az iskolai értesítőben. Mi azt az egy sort is segítünk megtalálni.
augusztus 8, 2022|Fazakas Márta|Kultúra|Rovatok
MEGOSZTOM
FIX 30 éves a Festum Varadinum
A 2022-es Festum Varadinum – Szűcs László főszerkesztőt parafrazálva – bár május 15-31. között zajlott, csak június 16-án ért véget, többek között Lackfi János szerzői estjével a Nagyváradi Római Katolikus Püspöki Palota egykori borospincéiben kialakított FIX Makerspace rendezvénytermében. Az utórendezvény másnapján Pósa Tiborral, a FIX egyik vezetőjével és a Varadinum idei fesztiváligazgatójával beszélgettem. Erre legalább két okom volt: egyrészt különböző események kapcsán egyre inkább bekerül a köztudatba a FIX Makerspace, mint helyszín, mely példaértékű abban, hogyan kell igényesen, kreatívan új funkciókat rendelni egy patinás térhez. Másrészt kíváncsi voltam arra, hogy egy fiatal, a vállalkozói szférából érkező csapat milyennek látja a város arculatát harminc éve változó mértékben és minőségben meghatározó Festum Varadinumot, milyen lehetőséget lát benne, és mit szeretne változtatni rajta.
Pósa Tibor
(A FIX-ről)
Előbb szó szerint körüljárjuk a FIX-et, a fogadótér-konyhából indítva az irodákon és a műhelyeken át visszajutunk a bejáratig, a folyosó jobb oldalán a 100 férőhelyes rendezvényterembe lehet bejutni. Közben két alapszóval kell megismerkedni, az egyik a coworking, a másik a makerspace. Az előbbi olyan munkaállomást jelent, amely bérleti rendszerben ad lehetőséget és irodai felszereltséget akár közösségi, akár egyéni munkavégzéshez, önálló irodákban vagy közös térben. Az utóbbi pedig alkotóműhelyek sorát jelenti: fotó-, videó-, podcast-stúdiót, textil-, fa- és fémmegmunkáló műhelyeket, festőműhelyt, 3D és nagyformátumú nyomtató berendezéseket. Teltház van, talán csak egy szabad asztalunk van – mondja Pósa Tibor. Pedig első látásra elég képtelenségnek tűnhetne pincébe irodákat telepíteni, de csak akkor tűnik fel, hogy ebben a térben nincs természetes fény, amikor a padlón egy tenyérnyi fényfoltra mutat: itt süt be a nap – vagyis az alagsorba süllyesztett ablak szűk résén át. Ugyanilyen meglepő és izgalmas ötlet, hogy az itt található három jókora boroshordóban tárgyalókat alakítanának ki…
A podcast-stúdióban helyet foglalva derül ki, erre a műfajra is van már terv:
– Készülünk egy Nagyvárad podcastet indítani, a városhoz és környékéhez kapcsolódó embereket szólítanánk meg, az lesz a neve, hogy Fix Nagyvárad, illetve Fix Oradea, szeretnénk román és magyar nyelvű csatornát is. Négy témában indítanánk: egyet gazdasági kérdésekről, ugyanis egyesületünk, a ROVE (Romániai Vállalkozásokért Egyesület) alapvetően vállalkozásokkal foglalkozik, így az üzleti szférával kapcsolatos témákban szólítanánk meg vállalkozókat. Emellett kulturális, politikai-közéleti témákban lesznek hallgathatók műsorok, illetve lesz könnyűzenei-mindenes vonal is.
Mikor és milyen céllal indítottátok útnak a FIX-et?
– 2018-ban találtuk ki. Volt három projektünk, amelyben több mint száz induló vállalkozást támogattunk 40.000 illetve 25.000 euróval, ez nagyon sok kreatív és IT-ben dolgozó vállalkozást, céget jelent. Innen jött az ötlet, hogy mi lenne, ha Nagyváradon nyitnánk egy helyet, ahol a kreatív iparágakban dolgozó emberek összegyűlnének, lenne helyük dolgozni, működtetni a vállalkozásukat. Csináltunk több fókuszcsoportos beszélgetést, amikből az derült ki, hogy a kis- és középvállalkozások egyik fő problémája, hogy otthon vagy kávézókból dolgoznak, mert nem tudnak irodát bérelni – erre szolgál most ez a shared office-rendszer, a coworking. Továbbá azoknak, akik a kreatív iparágakban dolgoznak, szükségük van olyan gépekre, amelyeket, főleg a kezdő vállalkozások, nem tudnak beszerezni, vagy minimális a gépparkkal rendelkeznek. A legnagyobb gátja egy kis cég fejlődésének a géphiány. Ez a hely ezt oldja meg: havi bérlet alapján hozzáférsz a gépparkhoz, különböző eszközökhöz. A FIX egy EU-s, Interreg által támogatott projektből jött létre, kaptunk egy nagyobb összeget, amit jól el kellett költeni. Uniós pénzeket el lehet nagyon hülyén is költeni. Mi úgy fogtunk neki, hogy odafigyeltünk minden banira, megpróbáltuk gazdasági alapokra helyezni a történetet, úgy tervezni, hogy ne csak két évig tartson, mint maga a projekt, hanem 8-10 éves távlatban gondolkodtunk.
A honlapotokon található hívószavak szerint – együttműködés, megosztás, kreativitás, közösség – olyan keretet is jelent a FIX, ami egyféle új munka- vagy vállalkozói mentalitást is ösztönöz.
– Igen, itt rövid idő alatt elkezdődik az együttműködés; nem hetek, hónapok telnek el, az embereknek lehetősége van arra, hogy gyorsan megtalálják a közös platformot – például most hatodéves orvosisok dolgoznak együtt a videó producerrel. Sokan féltettek attól, hogyan töltjük meg a helyet, de három hónap után ott tartunk, hogy el kell utasítanunk az új jelentkezőket. Fontos tudni, hogy a coworking nem működik mindenkinek, például azoknak, akik értékesítéssel foglalkoznak, nem felel meg az, hogy itt együtt kell létezni, dolgozni x számú idegennel.
Vannak olyan projektjeitek, amik szélesebb közösséget is megcéloznak? Például említetted a podcast-csatornát.
– Civil szervezet vagyunk, tehát alap, hogy szóljunk a nagyváradiakhoz, vagy velük foglalkozzunk. Fő tevékenységként a helyi vállalkozóknak szervezünk olyan klubokat, amelyben bizonyos témákat bedobunk, pénzügyektől a marketingen át jogi kérdésekig. Általában egy meghívott tart egy előadást, utána van lehetőség networkingra. Kialakult egy kis magyar vállalkozói közösség. Óriási igény van rá, főleg a covid után, látjuk, bármit szervezünk, tömegek mozdulnak rá, pozitív a fogadtatása a poszt-covid rendezvényszervezésnek.
(A Festum Varadinumról)
Idén a Festum Varadinum fesztiváligazgatója voltál. Hogyan talált meg a feladat? Mi volt a dolgod, és mi volt a legnagyobb kihívás benne?
– Mindenképp köze van ehhez az egyesületnek és a FIX-nek. Kerestek egy csapatot, s valahogy eljutottak hozzám, hogy foglalkozzak egy kicsit a Festummal is. Aztán a kicsiből lett két hónap, ami alatt ezzel keltem, ezzel feküdtem. De nagy élmény volt.
Tartalmilag is volt beleszólásod?
– Tartalmilag nem. Ez egy harmincéves rendezvény, van egy óriási múltja, több hagyományos rendezvénye. Sokan azt hiszik, a Festum Varadinum megszervez több száz programot – pedig itt nem erről van szó. Van öt alapító – a négy történelmi egyház, illetve az RMDSZ –, anno összedobták a rendezvényeiket és ebből lett egy sorozat. Az idők során egyre több intézmény, intézményrendszer csatlakozott, programcsomaggá nőtte ki magát. Egyre kerekebb a Festum. A fő cél megmutatni, kommunikálni, hogy milyen szervezetek, intézmények és azoknak milyen rendezvényei vannak a városban. Az én feladatom a menedzsment volt, ezt a programcsomagot kellett koordinációval segíteni. Óriási kihívás volt kommunikálni ennyi rendezvényt ennyi idő alatt.
Kívülről úgy tűnik, mintha az lenne a Varadinum ambíciója, hogy minden szegmenst átfogjon, ami egy közösséget meghatároz – a sporttól az oktatáson, egyházakon, kulturális programokon át a koncertekig, szórakozásig. Talán kockázatos is amiatt, hogy ekkora dömpingben elveszhetnek a prioritások. Nem okoz ez gondot szervezésben, célközönség megtalálásában?
Nem az a lényeg, hogy mindenen mindenki részt vegyen, hanem az, hogy ami hozzá közel áll, az mozdítsa ki, vegyen részt rajta. Az is lehet, olyan emberek mennek el ilyenkor például színházba, akik nem annak bérletes közönségét képezik, hanem ritkábban járnak oda. A lényeg, ízelítőt kaphatsz sok területről, ez a jó benne. Nem rossznak, hanem jónak látom, hogy sok a rendezvény, így bele tudsz kóstolni abba, ami érdekel, vagy olyasmibe, amivel eddig még nem találkoztál. Ha a könyvbemutató mellett észreveszed, hogy van kutyaterápiás foglalkozás is, akkor az előbbi lehet, hogy rangosabb esemény, de általa felfigyelhetsz az utóbbira, a kisebb szervezetek is nagyobb publicitást kapnak. Ez is mutatja, milyen változatos a Festum, mennyire sokszínű. Kiemelni marketinggel, kommunikációval lehet, a csapatunk dolga az, hogy az eseményeket jól promózzuk, minél hatékonyabban jusson el az információ. Az idei kiadásban több mint hetven szervezet volt jelen – ez nagyon sok. Viszont jó látni, hogy van több mint hetven olyan szervezet, entitás, ami tenni akar valamit, adni akar az embereknek, ez egy nagy érték.
Hogyan kerülnek be a programba a szervezetek? Van valamilyen szempont, elvárás, aminek meg kell felelni?
– Ez nyitott dolog. Van egy konkrét felhívás a sajtóban, Facebookon, Instagrammon, illetve egy jelentkezési időszak, hogy ha van programjuk, csatlakozhatnak. Még határidőn túl is sokan jelentkeztek, természetesen bevettük őket is, így lett 60 oldalas a programfüzet. Jövőre valószínűleg ez tovább bővül. Abszolút pozitívumnak látom, hogy ez egy befogadó, inkluzív keret, nem nagyon van példa arra, hogy elutasítsunk valamit.
Nem veszélyes ez a nyitottság? Például, hogy netán alibi-esemény kerül be?
– A Festum eleve egy szűrő, s nyilván egy kulturális rendezvénysorozatra nem jelentkezik akárki. A rendezvények önjáróak, kevés az, amit csak mi szervezünk nulláról, a munka nagy részét elvégzik, tehát az érdem a szervezőké. Mindenki tudja a dolgát, nekünk őket kell összhangban tartani.
Hogyan kell jól tájékozódni ebben a dömpingben?
– A szervező csapat feladata és célja, hogy minél átláthatóbb képet adjon arról, ami zajlik. Emeljük ki a tömegrendezvényeket, de tegyük láthatóvá azt is, hogy sok mikro esemény is van, ami kisebb célcsoportoknak szól, akiknek ez sokat adhat. Volt olyan is, hogy 7-8 esemény került ugyanarra az időpontra, ezt megpróbáltuk lebontani, szétválasztani, hogy ne épüljenek egymásra. Nem lehet tökéletesen megcsinálni, de lehet rá törekedni.
Mi az, amit ti kezdeményeztetek?
– Ilyen volt a Borpart, amit a Borbarátnőkkel találtunk ki; elég fapadosan indult, szó szerint is, mert előbb a fapadokra terveztük. Öt borásszal kezdtük, voltak szervezési hiányosságok, de azt mondtuk, indítsuk el, bármi van, aztán nézzük meg, van-e rá igény, az emberek nyitottak-e erre. Nagyon jónak bizonyult a Körös-part, mint helyszín, a fogadtatása pozitív volt, nem is gondoltam volna, hogy ennyi borkedvelő ember van Váradon. Jövőre biztosan egy csomó hibát kiküszöbölünk. A koncertkínálatot is próbáltuk változatossá tenni, nemcsak korosztályos célcsoportok szerint, hanem stílusban is válogatni.
Hogyan viszonyult a városvezetés a programhoz?
– Sokat dolgoztunk az APTOR-al, ami a várat is működteti, eleinte volt némi tartózkodás irányunkba, de ez hamar elillant. Megvan a szabályrendszerük, ha ahhoz tudsz igazodni, vagy azzal együtt tudsz működni, akkor nincs gond, én pozitívan éltem meg. Támogatták a rendezvényt pénzzel is, a pozitív hozzáállással is. A Festum óriási tömeget mozgat meg, például a Majális az idén négynapos volt a várban, a városnak is fontos, hogy ez jó esemény legyen.
Milyen a viszonya a Festum Varadinumnak és a Szent László Napoknak? Szükség van két ekkora rendezvényre egy városban, főleg ha hasonló céllal, ambícióval lép fel mindkettő?
– Elférnek egymás mellett, időben is, szervezésben is függetlenek. Szerintem ez is rendben van, annak örülök, hogy a váradiaknak egy évben kétszer is van alkalmuk részt venni kulturális eseményeken. Nem oltják ki egymást, nem érzem azt, hogy egymás ellenébe mennének, s ha van, vagy lenne verseny a kettő között, az pozitívan is visszahathat. Személy szerint nem volt ambícióm a rivalizáció, nem csináltunk semmi olyat, ami mögött az a szándék lett volna, hogy valami jobb legyen, mint a Szent László Napokon. Azt sem bánnám, ha picit több kommunikáció lenne a két szervező csapat között.
Lesz folytatás?
– Biztos, hogy lesz 31. Festum Varadinum. Számomra nagy élmény volt, de fárasztó. Az értékelésnél összeírtam néhány feladatot, amit jövőre másképp kellene csinálni: hamarabb és nagyobb csapattal elkezdeni a szervezést, meg kell találni azokat az embereket, akik egy szervezeten belül felelősek a programért, jobban le kell tisztítani, tudatosabban készülni, ezáltal minőségibb eseményeket fogunk majd szervezni.
Fazakas Márta
július 26, 2022|Ujvarad Admin|Irodalom|Rovatok
MEGOSZTOM
Janus Pannonius 550
Március végén volt 550 éve, hogy a Zágráb közeli Medvevárban elhunyt a Mátyás király haragja elől menekülő pécsi püspök, költő, humanista, Janus Pannonius. Az Újvárad még kora tavasszal kérte fel Nemes István tanárt, egyháztörténészt, hogy készítse el Pannonius három kevésbé ismert, rövidebb költeményének új nyersfordítását, majd e szövegeket elküldtük lapunk néhány barátjának, arra kérve őket, próbálkozzanak meg az újrafordítással, átköltéssel, átirattal. A beérkezett anyag az idei Festum Varadinumon hangzott el Szabó J. Viktor színművész előadásában a Léda-házban szervezett Pannonius-esten, ugyanekkor tartotta Kormányos László történész Janus Pannoniusról és kora Váradjáról szóló előadását. A tanulmányt egy későbbi számunkban olvashatják.
Összeállításunkat a száz esztendeje született Fux Pál grafikusművész, festő Pannoniust ábrázoló grafikájával illusztráljuk, a mű éppen ötven éve készült, a költő halálának félévezredes évfordulóján. A projekt a Bethlen Gábor Alap támogatásával valósult meg.
Janus Pannonius
Szabódik, mert nem harcol
Belligeri proceres, me regia castra sequentem, Ne frustra ignavi, carpite quaeso, metus, Quod nunquam adversos decurro armatus in hostes, Scando nec obsessi, moenia celsa, loci, Sed spectator iners aliena pericula miror, Non timor hoc, vestri, credite, cura iubet. Gloria nempe, viri, petitur longissima vobis, Haec faciles plagas, funera grata facit. Quodsi pugnantem, rapiat sors ulla, poetam, Quis vestras mortes, funera vestra, canet?
Harcos előkelők, engem, a királyi tábort követőt Kérlek, ne csúfoljatok hasztalanul a gyáva félelem miatt, Mert nem rohanok soha az ellenségre felfegyverkezve, nem mászom meg a megszállott város büszke falait, hanem mint tétlen szemlélő mások veszedelmét bámulom. Higgyétek el, nem a félelem miatt, hanem veletek törődöm. Úgy vélem, férfiak, a leghosszabb dicsőségre törekedtek, amely a sebeket könnyűvé, a halált kedvessé teszi. hogyha a küzdő költőt valamely végzet elragadná, Ki fogja halálotokat, temetéseteket megénekelni?
Szükségéről panaszkodik
Nec remanere queo, sed nec discedere possum, Talia iussa vocant, talia vincla tenent. Pressus in angusto quid agam? quae Numina clamem? Sunt, puto, sed miseris dura favere negant. Te precor, affer opem, Mutinae placidissime praesul, O decus! o Musis, prime patrone, meis! Non tamen aut Boreae pulsurum flabra cucullum, Aut mulae posco mollia terga tuae, Nec frenum, aut sellam, nec quicquam tale; quid ergo? Debeo Guarino pauca; fide iubeas.
Maradni sem vagyok képes, menni sem tudok, Innen a meghagyás szólít el, amott a kötelékek tartanak. E szorongatásban hogyan cselekedjek? Milyen Istenhez kiáltsak? Vannak, úgy vélem, de a nyomorulttól gorombán megtagadják a segítséget Kérlek, nyújts támogatást, ó Modena szelíd elöljárója, Ó ékesség! Ó, Múzsáim legfőbb patrónusa! Mert nem Boreasz heves szele ellen kámzsát, Vagy öszvérkancád puha hátát kérem Sem zablát, sem nyerget, sem ilyesmit. Mit is tehát? Van egy kis tartozásom Guarinónak, bizalommal rendelkezz.
A fordítások:
Balázs Imre JózsefMegbillenni merev viadalban
Janus Pannonius Belligeri proceres kezdetű versének magánhangzóira
Megbillenni molyette, merev viadalba keverten,
Nézd, fura ív vár itt: háznyi, de démon e grúz.
Csorbult vágyát nézd, no de húsos az árny, buritót vesz.
Hallod-e sót enni? Ölni ma nem habozik.
Benned, bátor iker, ha sziréna beindul a kíntól,
Hó csikorog bent, kint. Létige, újra pucér.
Szórni az emberi színt, lepirult hót vinni a ródlin,
Ím, a rideg vágány, úgy tesz, a tájba hasít.
Jólszituált, nem csábít asszonyt, új a poétád.
Kit vegzálsz szókért? Bújj el, az éjszaka ég.
Szűcs László
Miért is nem harcol, ezért szabódik
Fegyverrel csörtető vezérek, engem, ki urunk lépteit járja,
könyörgöm, rettegésem okán gyáva nyúlnak ne nevezzetek,
amiért ellenre karddal a kézben rohanva soha nem török.
Nem ostromlom nevezetes várak egykor gőgös, magas falait.
Mert én csak mint szótalan tanú látom romlását másnak.
Higgyetek nekem, nem gyávaság a részem, értetek teszem,
Tudom, jó daliák, mint vágytok a diadal mennyei ízére,
Én ki a fájdalmatokat széppé, a haláltokat édessé teszi,
ám ha e hős csaták énekese a harctéren odavész
ki énekli holtotok dicsét, ki zeng himnuszt sírotok fölött?
Áfra János
Szabadkozás a frontvonalon túlról
Háborús hősök, igen, az uralkodói tábort követem,
de ti csak ne gúnyolódjatok, célozgatva a gyávaságra,
amiért nem rohanok fegyverbe verve egyenest az ellenségre,
és nem, nem támadom a megszállott város meredek falait sem,
inkább lustán csodálom a veszedelmet, ami másokat ér utol.
Bízzatok bennem, nem a félelem miatt, csak értetek van így.
Ha nem tévedek, férfiak, csontjaitok azért a jövőért töritek,
amely gyógyírt hoz a sebekre, az elmúlást pedig édessé teszi.
Mert mégis ki örökíti meg testetek határozott borulását
és a dicső temetést, ha a költőt előbb ragadja el az ég?
április 29, 2022|Szűcs László|Kortárs klasszikus|Kultúra|Rovatok
MEGOSZTOM
Nem egészen konkrét barangolás Szőcs Géza költészetében és környékén
André Ferenc előadásával folytatódott múlt év végén az Újvárad irodalmi sorozata, a Kortárs klasszikusaink, ezúttal Szőcs Géza költészetéről. Vendégünk az est végén vette át a 2021. évi Kinde Annamária-díjat. Az alábbiakban az elhangzottak rövidített, szerkesztett változatát olvashatják.
Én nem vagyok irodalomtörténész, én irodalomelmélettel meg szövegekkel foglalkozom. Tehát ahelyett, hogy irodalomtörténészként kontextuálisan vizsgáljam Szőcs Géza életét és költészetét, meg a kor történéseit, inkább magáról a költészetéről beszélnék.
Igazából egyetlen alkalommal találkoztam vele, 2013-ban a kolozsvári Bulgakov kávéház teraszán, a könyvbemutatójára mentem tudósítani. Akkoriban fiatal költőként szinte senkit nem ismertem, csak Orbán János Dénest, aki ott ült egy asztalnál, s intett, hogy én is üljek oda. Egyszer csak megérkezik Szőcs Géza a nagy szivarával, a mellényével, a teljes jelenlétével. Odaült beszélgetni. Én a sarokban ittam a kávémat, a sörömet és hallgatóztam. Akkoriban még dohányoztam, szívtam a piros Marlborót, mert azt gondoltam, az a férfias. Odajött a teraszra egy hajléktalan, egy koldus, s kért tőlünk egy szál cigit. Géza nem adott neki a szivarjaiból, hanem azt mondta, odaadja a koldusnak az én cigimet, s nekem majd vesz másik csomaggal. Mondtam, jól van, nem tudtam határozottan reagálni, hogy nem, nem, soha. Ez történt, aztán jött az előadás, a könyvbemutató. Géza szépen felolvasott, aztán eltűnt. Én meg maradtam cigi nélkül. Ennyit beszélgettem vele.
Mai előadásom címe: Nem egészen konkrét barangolás Szőcs Géza költészetében és környékén. Ha a huszadik század második felének a költészetéről beszélünk, akkor valamit kezdeni kell a modern, meg a posztmodern fogalmával. A magyar irodalomban, de a világirodalomban is a hatvanas-hetvenes évek fordulóján indult el a posztmodernhez való viszonyulás, érdekes hullámokban. Nem könnyű kérdés például az, hogy mit értünk a modernség alatt irodalmi, kulturális szempontból. A 19. század végén az ipari forradalom idején van olyan tapasztalat, hogy mindent lehet, a tudomány által meg tudjuk váltani a világot. Három szimbolikus figurája van a modernségnek, az egyik Albert Einstein, aki a tudományban hozta el azt a hitet, azt a naivitást, hogy megismerhető a világ, van egy összefüggés. A másik Sigmund Freud volt, aki azt mondta, ha eleget gondolkodsz, eleget vájkálsz magadban, eleget bántalmazod önnön lelkedet, akkor el tudsz jutni elég mélyre, meg tudod ismerni önmagadat. Aztán ott van Nietzsche, aki azt mondja, Isten halott. Ez egy paradox dolog, mert ha valaki nem olvasta eleget Nietzschét, az nem tudja, valójában ő arról beszél, hogy az, hogy mi öltük meg, valójában azt jelenti, eltávolodtunk istentől, nem keressük őt, hanem a tudományba menekültünk. Amitől kiszolgáltatott lesz az ember, mert nincs kapaszkodója. Akkor jöttek ezek a világi narratívák, amibe próbálnak kapaszkodni, amiben megszűnik a hitbe való kapaszkodás biztonsága. Jött a szocializmusba vetett hit, a nemzeti szocializmusnak nevezett nácizmusba vetett hit. Próbáltak kapaszkodókat keresni az emberek, s ezt tudománnyal alátámasztani. Tudományos gondolkodással ugye mindent meg lehet magyarázni, mindennek van egy mélyebb olvasata, s ez nem valami transzcendenciális valami, hanem világi és tárgyias. Ez benne van a költészet-olvasatokban is, számoljuk csak meg szépen, hogy abban a versben hány metafora van, hány hasonlat. Ez a formalizmus, strukturalizmus irányzatához köthető, ami a múlt századelő irodalmi gondolkodása. Ha eleget vizsgáljuk a struktúrát, akkor végül megtaláljuk a verset. Ott a szürrealizmus, amely a belső tudatfolyamokat próbálja megismerni a saját írásfolyam által. Ott a letisztult naturalizmus, ezzel a világ leírása a cél, lehetőleg minél pontosabban. És elhinni, hogy a világ pontosan leírható, dokumentálható. Proust leíró nyelve is ennek a modernségnek egy másik ága. Roman Jakobson kiváló nyelvész és Claude Levi-Strauss kiváló antropológus képesek voltak Baudelaire-nek a Macskák című versét oldalakon át elemezni, vizsgálni, hogy a jelzők hogyan viszonyulnak egymáshoz, miként a rímek, a mondatszerkezetek. Írnak egy csomó oldalon át arról a versről, amit a költő a macskáknak írt, a macskákról szól, a macskák fenségéről. S egy szót sem írnak arról, milyenek is azok a macskák.
A cselekvés embere volt | Han var en handlingens man
Szűcs László interjúja Ingrid Carlberg svéd íróval, az „Itt egy szoba, és rád vár…” – Raoul Wallenberg története című könyv szerzőjével.
Mi jelentette a Wallenberg-könyv megírásának a fő mozgatórugóját, motivációját, miért tartotta fontosnak, hogy ezt a munkát elvégezze?
2009-ben kezdtem a könyvvel foglalkozni. Megdöbbentett az a csend, a hallgatás, ami Raoul Wallenberg cselekedeteit és sorsát övezte. Semmilyen komoly, ambíciózus, korabeli kutatásra épülő svéd életrajz nem állt rendelkezésre, kevesen tudtak arról, hogy ő valójában mit is hajtott végre Budapesten a háború alatt. Svédországban a hidegháború idején a Szovjetunióhoz kötődő hosszas és sebeket feltépő diplomáciai konfliktus jelképe volt. Eredetileg oknyomozó újságíró és kutató vagyok, így nehéz volt ellenállnom a kísértésnek, hogy elvégezzem az elmaradt, hiányzó mélykutatást és hogy megpróbáljam megírni élete és sorsa történetét a sok elsőkézből származó információra alapozva.
Mi jelentette a legfőbb kihívást, hogyan sikerült a hatalmas forrásanyagot felkutatni, mi volt a munkamódszere?
A legnehezebb, hogy azt ne mondjam a lehetetlen kihívás a releváns orosz levéltárakba való bejutás volt. A Szovjetunió bukása után, a kilencvenes évek elején beállt egy nyitottság. Akkor jelentős számú dokumentumot hoztak nyilvánosságra, ami Wallenberg esetére is vonatkozott, nem utolsósorban a Külügyminisztérium archívumából. De a 90-es évek végére ismét bezárták az archívumot. Az újbóli elzárkózás főleg azokra az érzékeny adatokra vonatkozott, amelyek a második világháború után, például Raoul Wallenberg letartóztatása körüli időszakkal kapcsolatosak.
Végül mégis elég messzire jutottam a cenzúra áttörésében. Meghívtak például Moszkvába a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) archívumának olvasószobájába, hogy néhány fontos eredeti dokumentumot megvizsgáljak. Sajnos időközben történhetett valami, mert végül meggondolták magukat. Az egyetlen dokumentum, amit bemutattak, az Wallenberg börtönbéli személyi, nyilvántartási kártyája volt. Azon kevesek egyike vagyok, akik kezükben foghatták ezt a sárguló kartondarabot.
A forrásanyagok mellett mennyiben voltak inspirálóak a személyes tapasztalatok, a helyszínek felkeresése Svédországban, Magyarországon, Oroszországban?
Számomra a leginspirálóbb munkautazások a budapestiek voltak. A történészek és szakértők mellett sikerült meginterjúvolnom a még életben lévő munkatársakat is. Nagyon meghatóak voltak a látogatások azokon a helyszíneken, ahol Wallenberg mozgott, ahol dolgozott, például a Minerva utcai villában, ahova kezdetben az ő humanitárius részlege költözött be, illetve a szomszédságában lévő egykori svéd nagykövetség épületében. Továbbá az Üllői út 2-4. szám alatti ingatlan, ahol az irodája volt a nyilaskeresztes puccs után, illetve a svéd házak felkeresése a nemzetközi gettóban. Nagy élmény volt számomra, hogy azokat az eseményeket, amelyeket a dokumentumokban feltérképeztem, konkrét földrajzi helyszínekhez tudtam kötni.
Természetesen érzelmileg felbolygató volt a Donskoye temetőben, Moszkva déli részében sétálni, hiszen a svéd diplomata hamvai ott lehetnek valamelyik tömegsírban, vagy járni a Lefortovo-börtönben, ahol a legtöbb ideig fogvatartották.
A kötet megjelenése óta eltelt évtized során történt-e bármilyen érdekes fejlemény, változás az ügyben? Került elő olyan dokumentum, ami az eddigi képet árnyalja?
Engem lenyűgözött a család fáradhatatlan harca, hogy egy nap végre szabadon hozzájussanak fontos dokumentumokhoz, amelyek segíthetnek a rejtély megoldásában. Néhány évvel ezelőtt a Wallenberg család beperelte az orosz titkosszolgálatot (FSZB) amiért megtagadják azoknak a dokumentumoknak a nyilvánossságra hozatalát, amelyek fényt deríthetnének a sorsára. Beadványukat egy orosz bíróságon tárgyalták, ahol azzal hárították el a keresetet, hogy az ügyet 75 évre titkosítottak. Ha jól számolunk, akkor 2022-ben ezek az információk nyilvánosak lesznek. Erre a nyilvánosságra hozatalra sokan várunk…
Milyen volt a kötet svédországi, illetve idegen nyelvű kiadásainak a fogadtatása? Tervezik-e orosz nyelvű változat kiadását?
Általában nagyon jól fogadták, ahol megjelent. Ezek között sajnos nincs ott Oroszország, de többek között az Egyesült Államokban, Angliában, Németországban, Spanyolországban, és Olaszországban megjelent. Az Alfred Nobelről szóló könyvem azonban hamarosan megjelenik oroszul is. Az talán kevésbé érzékeny téma.
Hatalmas feszültséget érzek, illetve ellentmondást Raoul Wallenberg bátorsága, cselekvőkészsége, eredményessége és aközött, ahogyan a svéd politikum, elsősorban a diplomácia, de részben még a család egy része is különböző okok miatt nem tett meg mindent a kiszabadítása, a történtek tisztázása érdekében, többnyire a semlegességre hivatkozva. Egyetért-e azzal, hogy ez a könyv a korabeli svéd társadalom kritikája is?
Igen, egyetértek. Annak feltérképezése, hogyan kezelték az 1945 utáni svéd kormányok ezt az ügyet, nem egészen hízelgő rájuk nézve. Volt egy hiszékenység, illetve jó adag érdektelenég, hogy feltegyék a releváns kérdéseket, amit így utólag felkavaró követni. Ami Raoul Wallenberg családját illeti, a kép összetettebb, ugyanis őket kezdetben megkérték a hatóságok, hogy ne avatkozzanak bele, hogy ezzel fölöslegesen ne nehezítsék Raoul helyzetét. Ez az óvatosság azonban csak a kezdetekben volt jellemző…
Érzett-e csalódottságot amiatt, hogy nem minden kérdésére kapott, kaphatott pontos válaszokat? Illetve van-e bármi remény, hogy ezek a válaszok egyszer megszülethetnek?
Az ember soha ne adja fel a reményt! Nagyon bízom az orosz dokumentumok 2022-re ígért nyilvánosságra hozatalában. Izgalmas lesz látni, hogy Oroszország betartja-e az ígéretét, vagy újabb okokat találnak ki arra, hogy elutasítsák a kérvényt.
Mit jelenthet Raoul Wallenberg példája és személyisége a ma emberének egy olyan világban, ahol továbbra is léteznek önkényuralmi rendszerek, s ahol az antiszemitizmus élő jelenség?
Számomra Wallenberg budapesti bravúrja azt mutatja, mennyire fontos, hogy a reakcióink ne rekedjenek meg a rossz ellen a szép szavaknál egy olyan társadalomban, ahol az embereket a fajuk miatt üldözik és ahogy a második világháborúban tömeggyilkosság áldozatai lesznek. Wallenberg nem volt egy nagy szónok. Az ő tiltakozását nem lehetett szónoki emelvényekről hallani. Azzal sem elégedett meg, hogy tiltakozását diplomáciai jegyzékekben fogalmazza meg. A cselekvés embere volt, aki arra használta szervezői és vezetői tehetségét, hogy egy lenyűgözően nagy és hatékony mentőszervezetet hozzon létre, amelynek néhány kritikus hónap alatt emberek ezreit sikerült megmentenie a náci gyilkológépezet elől. Az ő példája mutatja, mennyire fontos, hogy soha ne engedjünk, amikor a rossz erők meg akarják osztani a társadalmakat, ki akarnak taszítani emberi csoportokat. S hogy mennyire fontos az is, hogy az egyetemes emberit a pusztító mi és ők mentalitásra akarják váltani, ami sajnos mindig utat nyit a végső rossznak. Az emberiségnek együttesen kell cselekednie és reagálnia. Ezt értette meg Raoul Wallenberg.
A velünk élő Wallenberg rejtély
Száztíz éve született a múlt század egyik legismertebb svéd személyisége: Raoul Wallenberg, akinek életét, cselekedeteit és tragédiáját minden bizonnyal a centenáriumra időzítve írta meg Ingrid Carlberg író és újságíró, már 2012-ben el is nyerve a legfontosabb svéd irodalmi kitüntetést, az August-díjat. A 750 oldalas mű magyarul egy évtizeddel később, a Noran Libro kiadó gondozásában jelent meg, Garam Katalin fordításában, Dr. Szita Szabolcs történész előszavával, gazdag jegyzetanyaggal
Az „Itt egy szoba, és rád vár.” Raoul Wallenberg története valójában három nagy tömbre bontható mű: először is betekintést kínál a Wallenberg család múlt század eleji történetébe, ezzel párhuzamosan a későbbi svéd diplomata gyermek- és ifjúkorába; ezt követően megismerjük 1944-es magyarországi tevékenységét, ami által több ezer zsidó életét mentette meg; végül következik a legnehezebben megírható rész: a könyv hősének eltűnése Budapest ostromának végnapjaiban, későbbi életének feltárt mozzanatai szovjet börtönökben, illetve a kiszabadítására tett, remény és kétségbeesés által kísért próbálkozások. Ugyan abban ma sem lehetünk biztosak, hogy Raoul Wallenberg élete mikor ért véget s milyen körülmények között, Ingrid Carlberg könyve a legtöbb kérdésre választ ad, méghozzá egyfelől bámulatos alapossággal, szívós kutatómunka eredményeként, ugyanakkor regényesen lebilincselő cselekményvezetéssel. Előnyére válnak a műnek a struktúrájába beépülő intermezzók, amelyek meg-megszakítják – tipográfiai eszközökkel is elkülönítve – a források alapján rekonstruált történetet a még élő hozzátartozók megszólaltatásával, mint amilyen Raoul féltestvére, Nina Lagergren, továbbá a történet szempontjából szimbolikus helyszínek, Stockholm, Budapest, Moszkva bejárásával.
Fontos adalék a svéd gazdasági-politikai elithez tartozó Wallenberg család megismerése, valamint az a körülmény, hogy Raoul félárvaként születik, apja egy gyors lefolyású betegség áldozata lett édesanyja terhessége hónapjaiban. Izgalmas az apapótló nagyapa szerepe, továbbá a betekintés a kor svéd társadalmába, politikai életébe, megérteni az állam semlegességének a mibenlétét, ami szerepet játszik a budapesti események idején is. A család – pontosabban az édesanya és a nevelőapa, Maj és Fredrik van Dardel – kulcsszereplő marad, hiszen 1945 után ők azok, akik olykor teljesen magányosan küzdenek Raoul Wallenberg kiszabadításáért, életük végéig bízva abban, hogy a fiuk él. Velük szemben a svéd diplomaták, hatóságok magatartását sokáig a közömbösség és az óvatosság jellemezte, még akkor is, amikor bizonyossá vált, a fiatal diplomatát a szovjetek hurcolták el. Ám Stockholm sem Sztálin, sem Hruscsov idején nem mutatott kellő határozottságot. Egyébként a könyv címe is a szülők egyik Raoulnak szánt leveléből származik, azt a bizakodást fejezi ki, hogy egyszer viszontláthatják.
Ingrid Carlberg Wallenberg-története egyszerre irigylésre méltó újságírói és írói teljesítmény, ami a főhős sorsát illetően ugyan nem kínál szenzációt, viszont minden feltárt részletében tiszta, pontos képet ad, a pragmatikus hős személyisége által fogalmazza meg a huszadik század kritikáját, elfogultságok nélkül, objektíven és empátiával.
1945 januárja, Wallenberg eltűnése óta, hetvenhét esztendeje őrzi titkait a cinikus világhatalom rendszereken átívelő titkosszolgálata, a válaszokat a mi történt, miért történt, hogyan történt kérdésekre ma is rejtett archívumok mélyén őrizve.
Szűcs László
A magyar változat elkészítésében közreműködött Sall László
*
László Szűcs intervju med författaren Ingrid Carlberg om hennes bok Det står ett rum här och väntar på dig … berättelsen om Raoul Wallenberg.
Vad var den viktigaste inspirationen, motivationen för/ inför Wallenberg-boken, varför tyckte du att det var viktigt att genomföra detta arbete?
Jag började arbeta med min bok 2009. Ämnet lockade mig. Jag var fascinerad av den svenska tystnaden kring Raoul Wallenbergs gärning och hans öde. Ingen verkligt ambitiös svensk biografi baserad på arkivresearch fanns att tillgå om honom och få visste vad han egentligen hade uträttat i Budapest under kriget. I Sverige stod han mest som symbol för en utdragen och uppslitande diplomatisk konflikt med Sovjetunionen under kalla kriget. Jag har en bakgrund som undersökande journalist och forskare och jag hade svårt att motstå utmaningen att göra den uteblivna djupresearchen och försöka skriva berättelsen om hans liv och hans öde med många förstahandskällor som grund.
Vad var den viktigaste utmaningen, svårigheten? Hur lyckades du hitta/leta upp det enorma källmaterialet? Vad var din arbetsmetod?
Den svåraste, för att inte säga omöjliga utmaningen var att ta sig in i de relevanta ryska arkiven från den tiden. Efter Sovjetunionens fall inträdde en period av öppenhet som varade de första åren under 1990-talet. Då offentliggjordes en stor mängd dokument som berörde Raoul Wallenbergs fall, inte minst från Utrikesministeriets historiska arkiv. Men mot 1990-talets slut stängdes arkiven på nytt. Den nya slutenheten gällde i synnerhet de arkiv som berör känsliga händelser under andra världskriget, som arresteringen av Raoul Wallenberg.
Jag kom ändå ganska långt i mina försök att tränga igenom censuren. Jag blev till och med inbjuden till Moskva för att studera ett antal viktiga originaldokument i FSB-arkivets läsesal. Tyvärr hände något på vägen och på plats i Moskva möttes jag ändå av kalla handen. Det enda dokument som förevisades mig då var Raoul Wallenbergs fångkort i original. Jag är en av få som har hållit den tunna gulnade kartongbiten i min hand.
Jämte källmaterialet hur pass inspirerande var de personliga erfarenheterna, de personliga besöken, mötena i Sverige, Ungern, Ryssland?
För mig var arbetsresorna till Budapest de allra mest inspirerande. Jag kunde, förutom historiker och experter, också intervjua före detta medarbetare som ännu var i livet. Starkt berörande var också besöken i de miljöer där Raoul Wallenberg rörde sig, däribland villan på Minerva utca där hans Humanitära avdelning först flyttade in, den gamla svenska ambassaden i grannhuset, fastigheten på Ullöi ut 2-4, där han hade sitt kontor efter pilkorskuppen, och svenskhusen i det internationella ghettot. Det var stor upplevelse för mig att kunna fästa de händelser jag kartlade i dokumenten i de geografiska miljöer där de utspelade sig.
Givetvis var det också en känslomässigt omtumlande upplevelse att vandra på Donskojkyrkogården i södra Moskva, där det förmodas att askan efter den svenske diplomaten ligger i någon massgrav, liksom att se Lefortovofängelset, där han hölls fängslad större delen av tiden.
Under det senaste decenniet sedan boken kom ut finns det någon intressant utveckling, förändring i fallet som nyanserar bilden vi haft förut?
Jag är imponerad av familjens oförtröttliga kamp för att en dag äntligen få fri tillgång till viktiga dokument i ryska arkiv som vi vet kan bidra till gåtans lösning. För några år sedan stämde familjen ryska säkerhetstjänsten (FSB) för dess vägran att offentliggöra dokument som kan belysa hans öde. Stämningen har behandlats i rysk domstol, där de avvisades med argumentet att de är sekretessbelagda i 75 år. Noga räknat betyder det att dokumenten blir offentliga nästa år, 2022. Den publiceringen är vi många som ser fram mot…
Hur mottagits boken i Sverige respektive i andra länder? Planeras det en utgivning på ryska?
Genomgående väldigt väl i de länder där den har givits ut. Där återfinns tyvärr inte Ryssland, men den är utgiven i bland annat USA. England, Tyskland, Spanien och Italien. Min bok om Alfred Nobel publiceras dock på ryska inom kort. Det ämnet är kanske mindre känsligt.
Jag känner en enorm spänning eller snarare en motsättning mellan på ena sidan Raoul Wallenbergs mod, viljestyrka, effektivitet och på andra sidan mellan den svenska politikens, framför allt diplomatins, men till en viss del även en del av familjens (som av olika anledningar) inte gjorde allt för att befria Wallenberg eller för att klargöra det inträffade mest med hänvisning till Sveriges neutralitet. Håller du med att denna bok är även en kritik över det dåvarande svenska samhället?
Ja, det håller jag med om. Min kartläggning av hur fallet hanterades efter 1945 är inte direkt smickrande för de dåvarande svenska regeringarna. Där fanns en godtrogenhet och en ovilja att ställa de relevanta frågorna som är omskakande att följa. Vad gäller Wallenbergs välkända släktingar är bilden mer komplicerad, då de under den första tiden ombads att inte blanda sig i för att inte i onödan försvåra Raoul Wallenbergs situation. Den försiktigheten var dock bara anbefallen de första åren…
Kände du någon besvikelse över att du inte fick riktiga svar? Eller finns det något hopp att dessa svar blir till/blir offentliga någonsin?
Man ska aldrig ge upp hoppet. Jag tror mycket på det utlovade offentliggörandet av ryska dokument under 2022. Det ska bli spännande att se om Ryssland håller fast vid det löftet eller om de uppfinner nya skäl för att avslå alla ansökningar.
Vad kan Raoul Wallenbergs gärning och personlighet betyda för dagens människa i en värld där det än idag finns det auktoritära regimer och där antisemitismen är en levande företeelse?
För mig visar Raoul Wallenbergs bragd i Budapest hur viktigt det är att inte låta reaktionerna stanna vid vackra ord när ondskan tar över i ett samhälle, när människor förföljs på grund av sin ras och som under andra världskriget utsätts för folkmord. Raoul Wallenberg var ingen stor retoriker. Hans protest hördes inte från talarstolarna. Han nöjde sig heller inte med att skriva diplomatiska noter i protest. Han var en handlingsmänniska, som använde sin begåvning för organisation och ledarskap till att bygga upp en imponerande stor och effektiv räddningsorganisationsom under några avgörande månader lyckades rädda tusentals människor undan det nazistiska mordmaskineriet. Hans exempel visar hur viktigt det är att aldrig ge efter när onda krafter vill splittra samhällen, stöta ut befolkningsgrupper och ersätta det universellt mänskliga med det förödande vi-ochdom-perspektiv som tyvärr alltid öppnar vägen för den yttersta ondskan. Mänskligheten måste reagera och agera i gemenskap. Det förstod Raoul Wallenberg.
november 10, 2021|Ujvarad Admin|Hírek|Rovatok
MEGOSZTOM
Online könyvbemutatóink Marosvásárhelyről
Rendhagyó formában jelentkezik az idei Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár, hiszen a meghirdetett programok többségét csak online lehet nyomon követni a Könyvvásár Facebook oldalán.
A Holnap Könyvek egyik újdonságát, D. Mészáros ElekAlbion fóliasátrai alatt című riportkötetét november 11-én, csütörtökön 18 órától mutatjuk be a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Kistermében berendezett stúdióból. A könyvet méltatja és a szerzővel beszélget Szűcs László szerkesztő.
Ezt követően ismerhetik meg az érdeklődők Kemenes HenrietteOdú című könyvét, mely a FISZ kiadásában jelent meg, s számos elismerő kritikában részesült. A könyvet Bartha László Zsolt színművész méltatja.
November 12-én, pénteken 10 órától ugyancsak élő közvetítésben mutatja be Kovács András Ferenc költő Ozsváth ZsuzsaElőző részek címmel, ugyancsak a FISZ kiadásában publikált verskötetét.
Pénteken, 13 órától közvetítik a színházból azt a kerekasztalbeszélgetést, amit Látóhatár ködfoszlányokkal címmel szerveztek az erdélyi Magyar irodalmi és kulturális folyóiratok jelenéről és jövőjéről, Karácsonyi Zsolt (Helikon), Vida Gábor (Látó), Zsidó Ferenc (Székelyföld), Szűcs László (Újvárad) főszerkesztők részvételével.
Szeptember 25-én 15.30-kor mutatjuk be a temesvári Gerhardinum Római-Katolikus Teológiai Líceumban Magyari Sára legújabb kötetét, melynek címe Sügérségtől incelekig – női szemmel.
Magyari Sára talányos című gyűjteménye élvezetes olvasmány. Remekül kidolgozott miniatűrök, szösszenetek, életképek, elemzések váltják egymást. Az életteli írások stílusa lendületes, sodró erejű, tele nyelvi leleményekkel. Hihetetlen érzéke van az események, pillanatok megragadásához, a karakterek, jellemek néhány szavas felvázolásához. Hol élethelyzeteket villant fel, hol elmélyült szakmai elemzéseket alkot. A szórványlétnek nem a szomorát, hanem a derűjét éli és mutatja. A kötet darabjaiban a nőt ismerjük meg, az ő értékrendjét, világlátását, határozott erkölcsi felfogását. Mindent az ő szemüvegén keresztül látunk és értékelünk, az ő vitalitása, hevülete és igazságérzete visz el bennünket erkölcsi ítéleteinek elfogadásáig. E kicsi szövegek olykor humorosak, olykor indulatosak vagy éppen szívszorítóak. Nincs olyan ember, akinek ne tudnám ajánlani elolvasásra. Legalább egyszer. (H. Varga Gyula)
Szeptember 22-én, szerda délután 5 órakor mutatjuk be szeptemberi lapszámunkat Debrecenben, a Méliusz Juhász Péter Könyvtárban. A lapbemutatón Kemenes Henriette vezető szerkesztő, Ozsváth Zsuzsa webszerkesztő és Szűcs László főszerkesztő vesznek részt, a moderátor Szilágyi Szilvia.
