MEGOSZTOM

Ahogyan lennie kell

Idővel aztán az ember lelke dohossá lesz, majd megfeketül. Ez az élet rendje, nincs is ezen mit csodálkozni. A nap is ugyanúgy fölkel, aztán lenyugszik; a föltámadó szelek pedig lecsillapodnak. Ha hiszel még a mesékben, előbb-utóbb…

De Sarkadi már nem tudta befejezni a megkezdett gondolatot. Egy hirtelen mozdulattal – az utolsó másodpercben, 0:01-nél – „föltépte” a mikrohullámú sütő ajtaját, hogy ne kezdjen sípolni, s ahogy próbálta kiemelni a forró vízzel teli bögrét (feleségének szándékozott kávét készíteni még ébredése előtt), ujjai megcsúsztak a nyirkos peremen, s a bögre csattanva hullott vissza a konyhapultra, Sarkadi csuklójára és felkarjára fröccsentve a forró vizet.

Az éles fájdalomtól Sarkadinak ereje sem maradt káromkodni, csupán fogait összeszorítva sziszegett, ügyelve arra, ne ébressze föl V.-t.

„Ez még holnap is fájni fog.”

Minden bizonnyal, s ami a legrosszabb, nem „állhat le” sajnáltatni magát (ebben a kiszolgáltatott helyzetben kinek is tehetné?), íratlan kötelessége elkészíteni a kávét, de most – szerencsétlenkedő mozdulatai miatt – kénytelen föltakarítani a kiömlött vizet, aztán töltheti újra a bögrét (hála Istennek, repedés nélkül megúszta ezt a kalandot), majd mikrózás és az instant por alapú kávékészítés további lépései. Amíg itt sziszeg és sóhajtozik, értékes percek telnek el a napból, és ha jót akar a későbbiekben, egy szót se szól a feleségének az iménti „balesetről”, hiszen nyafogása továbbra is táptalajul szolgálna V. szent meggyőződésének, miszerint Sarkadiból hiányzik mindaz, ami férfivá tehetné.

Múlt héten is éppen ez került szóba, amikor a cirkóberendezés miatt összekaptak. A készülék időnként megmakacsolja magát, elkezd alvilági hangokat idézve hörögni-sípolni, leesik a nyomás, a radiátorok hidegek maradnak, a meleg víznek nyoma vész. Egy szelep segítségével azonban könnyedén orvosolható a helyzet, ezt Sarkadi korábban már kitapasztalta, de ezúttal nem bizonyult elegendőnek a nyomáskiegyenlítés. Hiába tekergette a cirkó alján a szelepet, a meghibásodást jelző piros háromszög a készülék előlapján továbbra is ütemesen villogott. V. azt javasolta, hívjanak szerelőt, amihez Sarkadinak egyáltalában nem fűlött a foga; már a gondolattól is remegni kezdett a gyomra, hogy akkor neki telefonon kell beszélnie K…. úrral, aki, bár érti a dolgát és tisztességesen dolgozik (barátságos ár, akkurátus szerviz), jellemét tekintve közönséges bunkó. Mogorva és lenéző alak, egy perc vele bárminemű légtérben, fölér a kínok kínjával.

A baj megtörtént: Sarkadi ismételten tanúbizonyságot tett gyávaságáról, „hisztizik” a telefonálás miatt (ugyan mi az a félpercnyi beszélgetés, míg időpontot egyeztetnek?). Borzasztó kellemetlen, ahogyan szabadkozik, ez az egész „nem fekszik”, s ha van mód, akkor igenis szétkapja az egész cirkót, vele nem fog kibaszni, eddig is megoldotta, mi az neki. De V. hajthatatlannak bizonyult, s egy óvatlan (valóban az lett volna?) pillanatban azt találta mondani férjének: – Mit szarakszol? Hívd fel, most legyél tökös!

Sarkadi fintorogva, szinte csípőből „köpte” felesége felé a választ: – A golyóimat már régen letépted.

– Soha nem is voltak – tette ki kacagva a pontot V. vitájuk végére.

Míg a kapcsolásra várt, a búgó hangot hallgatva Sarkadinak eszébe jutott, pár nappal ezelőtt az ebédlőasztal lába esett ki a helyéről, kilazultak a tartócsavarok, s bumm!, mint aki megunta rászabott feladatát, kidőlt, ahogy vacsora alatt Sarkadi helyezkedése nyomán hozzáért. V.-nek kellett segíteni visszacsavarozni, ő tartotta.

„Egyedül még ezt se tudtam, béna vagyok.”

Sarkadi végül nem a „jól bejáratott” K…. urat hívta fel, hanem a felesége által az interneten föllelt gázost, aki két nappal később ki is jött és elvégezte, amit kellett. Illetve még mást is. A szerelő egyszer csak kikéredzkedett a mosdóba nagydologra. Pár perc elteltével a lehető legtermészetesebb módon tárta résnyire az ajtót és szólt ki V.-nek: „Ne haragudjon, de nincs papír. Kérhetnék? Szükségem lenne rá.” Az igazsághoz tartozik: délelőtt elfogyott a készlet, és V.-nek még nem sikerült visszapótolnia a gázos érkezése előtt, így a konyhai papír-törlőkendőről letépett néhány lapot tudta csak a szerelő rendelkezésére bocsátani, aki ezt illedelmesen megköszönte, később pedig arról sem feledkezett meg, hogy a légfrissítő bogyósgyümölcs illatát kellő alapossággal oszlassa szét a vécében.

– A kiszállási díjat igazán elengedhette volna – tette hozzá Sarkadi, aki a kérdéses időben nem tartózkodott otthon, éppen a századforduló irodalmáról beszélt tizenegyedikeseinek.

De felesége savanyú ábrázattal folytatta tovább: a szerelő „nyomot hagyott” maga után, a haloványbarna szarcsíkot V.-nek kellett lekaparnia a kefével, ráadásul a vécécsészének azon részéről, ahová nem gondolná az ember, hogy efféle szennyeződés kerülhet. Jóval a gázos távozását követően vette észre a rejtőzködő fekáliafoltot, makacsmód alig akart lejönni a fajanszról, V.-nek erélyesebben kellett föllépnie. Elmondása szerint kétszer húzta meg az öblítőláncot, mire hatásos eredményt ért el.

– Legközelebb – tette hozzá V. – majd K…. urat hívjuk (azaz Sarkadi hívja majd száját húzva és idegesen remegő gyomrát hasztalan nyugtatva), ő legalább tudja, mit illik és mit nem.

– Így is mondhatjuk – nyugtázta felesége döntését Sarkadi fakó-rezignált arccal. Persze fölmerült benne a kérdés, amit aztán nem osztott meg V.-vel: vajon a gázos „alkotás közben” belelapozott-e a vécé kis polcán található könyvek egyikébe vagy csak meredten bámult maga elé? Mit szólt a Pszichoanalízis azon fejezetéhez, ahol Freud arról elmélkedik, hogy a reggelente fölidézett álom az elfojtott vágyak leplezett teljesülése; vagy jobban izgatta képzeletét a Sajkódi esték tantárgyak összevonásának hasznosságát elemző tanulmánya; vagy megelégedett valami könnyedebb olvasmánnyal, ezért a folyékony szappan utántöltőjének csomagolásán található föliratot nézegette, miszerint a készítmény természetes antibakteriális összetevővel higiénikus tisztaságot biztosít? Meglehet, mégiscsak meredten bámulhatott maga elé abban a néhány percben.

A lényeg tehát: ha jót akar és fontos a békesség, nem panaszkodhat a csuklóján érzett egyre erősebb fájdalomról. Túlságosan is rosszul jönne ki belőle. Pár nap és az égető pirosság is elmúlik. Igazán kibírható összeszorított fogakkal. Nem nagy ügy. Elég csak végiggondolni: hiányzik-e bárminemű epés megjegyzés V. részéről a nem létező férfiasságát tekintve? Ugye, hogy nem. Ha ehhez tartja magát Sarkadi, megúszhatja.

„Csak óvatosan a forró bögrével.”

Nincs más dolga, mint elterelni a gondolatait. Egy kívülálló ezt persze joggal tekinthetné menekvésnek vagy (rosszabb esetben) meghunyászkodásnak, de egyikről sincsen szó. Össze kell szednie magát, és nem gondolni arra, miképp dörzsöli majd leégett csuklóját és felkarját a háromnegyedrészt pamutból készült ing, illetve a műszálas pulóvere majd bent az iskolában tanítás alatt. Szerencsére ma nem kell „belerokkannia” a munkába, amolyan humbug napja lesz (V.-től kölcsönözve a nem éppen pozitív előjelű kifejezést): javarészt dolgozatokat írat, témazárókat, illetve műelemző esszéket. A lépés ismételten úgy jött ki, hogy a legtöbb tanított osztálya – évfolyamtól függetlenül – most ért egy-egy nagyobb téma végére, így indokolttá vált a számonkérés, és hát arról sem feledkezhetünk meg, egészítette ki csapongó gondolatait Sarkadi, hogy a T. Vezetőség elvárja az előirányzásnak megfelelő jegymennyiséget havi szinten, és ha ennek a tervgazdálkodásnak a pedagógus nem tud megfelelni, biztosan számíthat – mint engedetlen, rossz kutya – az orrára koppintásra. Számtalan értekezleten kellett Sarkadinak is nyilvános önkritikát gyakorolnia, amiért nem produkált megfelelő mennyiségű osztályzatot, holott tisztában van az Intézmény pedagógiai programjában lefektetettekkel, így érthetetlen, miért nem képes az elvártak szellemében – ami, valljuk be, nem eget rengető lehetetlenség – teljesíteni.

„Még tanárnak sem vagyok jó.”

A bögrét ezúttal sikerült óvatosan kiemelnie a mikróból, Sarkadi igyekezett a két csapott kanálnyi kávéport úgy elkeverni, hogy a kanál minél kevesebbszer koppanjon a bögrebelsőnek. A finom mozdulatokból fakadó, túlzott óvatosság persze meghozta a szokásos eredményt: nem egészen oldódott föl az instant por, s itt-ott kisebb csomókba összeállva állapodott meg a kávé felszínén. A kétujjnyi folyadékot – annak rendje és módja szerint, azaz V. ízlésének megfelelően – négyujjnyi hideg tejjel öntötte föl, a pár cseppnyi, szokásos édesítőszert Sarkadi kihagyta; felesége nemrégiben jelezte, ezentúl „tisztán issza” a reggeli tejeskávéját. Az újabb alapos kavargatás sem oldotta föl a renitens por-göböket, így azok továbbra is csomókba rendeződve örvénylettek Sarkadi mozdulatainak köszönhetően a bögre közepén.

„Ha a gázos nem volt szívbajos, te miért lennél az?”

Ha képes valaki egy vadidegen helyen, kötelességéről néhány pillanatra megfeledkezve, szorongás nélkül szarni, annak kevés dolog lehet akadály az életében. Kiváltképp, ha látja, még papír sincs a reteráton, s úgy lát neki a precíziós műveletsornak. Micsoda lélekjelenlét, már-már irigylésre méltó ez a megilletődést sem ismerő hozzáállás. Hol van itt a Sarkadira jellemző örökös teszetoszaság? Hol van itt a mindent megmételyező bizonytalanság? A soha véget nem érő aggodalom és annak örökös árnya, a kishitűség? Semmi teketória, semmi kifogást kereső, ostoba nyafogás, vagy gyáva meghunyászkodás. Aki teszi a dolgát, amikor tennie kell, az – úgy tűnik – megigazul, s nem fullad bele az önsajnálat szánalmas tengerébe.

„Erről van szó. Pontosan erről.”

Ami pedig a mai napot illeti, a számonkérések során végre nem neki kell bizonyítania, hanem azoknak, akik a sors szeszélyéből fakadóan tanítványaivá lettek. Persze mindennek ára van. Ma a kényelem és a semmittevés játszik főszerepet egymást becézgetve, de holnap ilyenkor, a négyosztálynyi témazáró és esszédolgozat könyörtelen papírstócként tornyosul majd előtte. A javítással – szerencsére, és ezt le is kopoghatja – most nem kell sietnie; péntektől megkezdődik a kéthetes téli szünet, azalatt lesz ideje. Bár ahogy lenni szokott, valószínűleg most is az utolsó pillanatra hagyja majd a munkát, hiába az elhatározás: minél előbb (a szünet első pár napjában), még az ünnepek előtt letudni a kötelezettségeket, hogy aztán nagyobb teret kaphassanak evilági szenvedélyei, mint például az olvasás. Talán sikerül hosszú idő után befejeznie az Emberi színjáték második kötetét, s „neki eshet” a következő (bőségesen ezeroldalnyi) Balzac-könyvnek.

A konyhai óra tanulsága alapján V. negyven perc múlva ébred. Ez idő alatt kényelmesen elmosogatható az esti vacsora fölhalmozódott csetreszei, a mindenféle lelkiismeret nélkül más vécéjét összerondító szerelőnek köszönhetően pedig továbbra is van meleg víz és a nyomás – ahogyan lennie kell – 1 és 2 bar között mocorog (a harmónia és a békesség érzetét keltve) a cirkó aprócska órája szerint.

MEGOSZTOM

Másképp nem megy

regényrészlet

És amikor először volt magömlésed? Azt se tudtad, hova szaladj ijedtedben. Öreganyád a másik szobában aludt, úgy gondoltad, remek alkalom ez a maszturbálásra. Letoltad a nadrágod és a gatyád, becsuktad a szemed, és a szemhéjak mögötti sötétségben megpróbáltad elképzelni a szomszédban lakó néni tizenhat éves unokáját, akinek akkorák a mellei, mint egy középhegység. Igen, szívesen kirándulnál azokon a lankákon, le-föl, minden völgyet és emelkedőt bejárva, egészen addig, amíg el nem fáradsz. Számát se tudod, hányszor láttad már a lányt a nyári konyhában répát pucolni, vagy a kertben tevékenykedni a rózsabokrok mellett. Elképzelted, ahogyan jön feléd meztelenül, a lépéseitől rázkódnak azok a halmok, a gyönyörű mellei, aztán az egyiket csókolgatni kezded, mialatt a lány már az öledben ül és forrósága elnyeli merevedő tagod, jó érzés, ahogyan ráharapsz a kemény bimbóra, megcsókolod a mellek közti részt. A szemhéjak mögötti sötétben láttad azt is, ahogy a lány, a szomszédban lakó néni tizenhat éves unokája, eléd térdel és a szájába vesz, és addig pillangózik a nyelvével, míg föl nem robbansz. Döbbenten pattantak ki a szemeid, láttad, a markodat, kézfejedet, combjaidat beterítő fehéres-sárgás, ragacsos ondót, és nem tudtad, mitévő legyél. Valahányszor kiverted eddig, soha nem jött termés, mindig csak az érzés, a zsibbadás, a remegés, a szegycsont alatti nyomás, most pedig hirtelenjében nagykorúvá lettél, miközben a másik szobában öreganyád alszik, bealudt a tévé előtt, neked kellett kikapcsolnod a kívánságműsort. Mitévő legyek, villant át rajtad a kérdés, aztán a kérdés nyomán fakadó kétségbeesés. A lepedőbe mégse törölheted, ki kell menned a fürdőbe, viszont ahhoz át kell vágnod a másik szobán. Ha mélyen alszik, gondoltad, nem lesz ezzel semmi gond, viszont ha fölébred arra, hogy „koszos” kézzel babrálsz a kilincsen, bajba keveredhetsz. Szerencsére ki tudtál somfordálni észrevétlen a szobából, aztán meglepődve tapasztaltad, hogy a vízzel keveredő ondó egészen különös halmazállapotot vesz föl, sokkal nehezebben jön le a bőrről, mint ahogyan azt elvárná tőle az ember; a szőrbe egyenesen beleragad, főleg a hason, illetve a belső combok környékén, így hosszadalmas a küzdelem, mire megtisztulsz. Az elégedettség járta át a szíved, amikor újjászületett halandóként visszafeküdtél az ágyba. Mielőtt elheveredtél volna, természetesen, elegyengetted a lepedő gyűrődéseit, mégiscsak számít minden apró részlet, aztán azon kaptad magad, hogy már ébredsz, és nem rémlett, mikor aludtál el.

És amikor azt mondtad az aluljáróban hozzád lépő hajléktalannak, hogy tarhálás helyett menjen inkább dolgozni, és különben is, hogy jön ahhoz, hogy megszólítson? Kinek képzeli magát a szarfoltos gatyájával, hogy egyáltalán oda mer lépni eléd? Vagy talán vak? Nem látja, hogy sietsz, hogy nem érsz rá, hogy van jobb dolgod is, mint hallgatni a végtelenül átlátszó szavakat, ételre gyűjtök, uram, két napja nem ettem, kenyérre kell az apró, sajnos arra sincs pénzem, hogy a gyógyszereimet kiváltsam, látja, itt vannak nálam a receptek, igaz összegyűrődött mind, de ha tudna csak egy keveset, kenyérre kell, két napja nem ettem. Hát nem tisztességesebb lenne, ha azt mondaná, piára kell? Miért hazudik, egyáltalán kit akar becsapni? Rettenetesen felhúzott, és ha nem lett volna olyan büdös, megütöd. Menjél, baszd meg, dolgozni, köpted az ítéletet a szemei közé. Ő állta a tekinteted, egészen addig, amíg szemlesütve te kotródtál arrébb. Igen, ekkor vált világossá, amit érzel, az nem a kegyelemből fakad. Gyávaságod a legsúlyosabb bűnök egyike.

És mit szólsz ahhoz a beszélgetéshez, amikor apáddal először ültetek le kettesben, hogy megvitassátok az élet nagy dolgait? Valld be, izgultál; azt se tudtad, mi van készülőben, amikor a csupasz asztallapra kipakolta a poharakat, és homlokát ráncolva biccentett: ülj le. Kezdetben csak félig töltött neked, magának egészen a peremig, sokszor túl is szaladt, aztán – ki tudja, mennyi idő telt el – látta rajtad, bírod, amit bírnod kell, már egészen másképp nézett a szemedbe. De te mit is láttál egészen pontosan a tekintetében? Büszkeséget? Netán az elégedett családfő örömét? A kezdeti magabiztosság, akár a köd, illanni látszott, zavarban voltatok, félszeg mosolygás, és apád idegességében kapargatni kezdte az asztallapon levő kis mélyedést, cigaretta égethette ki, és a pillanatnyi csöndben nem tudtátok, hogyan tovább.

Ritka alkalmak egyike, kettesben maradtatok. Édesanyádnak dolga akadt, elszaladt otthonról, mintha még említette is volna, hogy csak későn ér haza, vacsora a hűtőben, ha megéheznétek, borítsátok bele egy lábasba és melegítsétek meg a tűzhelyen, vagy kenjetek magatoknak szendvicset. Aztán derült égből villámcsapásként eszébe jutott apádnak, kártyáznotok kell, igen, itt és most bontassék meg a nevenapjára kapott pakli. A szűz kártyalapok csattogni kezdtek a csupasz asztallapon, de az elején azt se tudtad, van-e bármiféle logika a felállított játékszabályokban, a végére viszont egészen belelendültél, és volt olyan kör, amit szánt szándékkal veszítettél el, hogy apádnak öröme teljék ebben a délutánban. Hagytad magad, és a veszített menet okozta dühödre rá is játszottál néhány eleresztett káromkodással. Muszáj volt így tenned, hogy a bizonytalanság helyett újra azt a megfoghatatlant – büszke elégedettség? elégedett büszkeség? – lásd a szemeiben. Mire édesanyád hazaért, már részegek voltatok. A kártyalapok szanaszét hevertek az asztalon, néhány káró széle és a treff kettes is egészen meggyűrődött. Felkészültetek a lecseszésre, de semmi ilyesmi nem történt, egyetlen kérése volt csak édesanyádnak, halkítsátok le a lemezjátszóból bömbölő zenét, fáj a feje, és valószínűleg a szomszédok se kíváncsiak késő este erre a ricsajra. Amikor kilépett az ajtón, összenéztetek édesapáddal, és olyanok voltatok ketten, mint két diák, akit éppen megdorgált az iskolaigazgató, mert hangosan szaladgáltak – illetlen szavakat kiabálva – a folyosón. A zenét természetesen lehalkítottátok, és másnap reggel ébredéskor fogalmad se volt, hogy kerültél az ágyba, ki vetkőztetett le, és terítette rád a fenyőmintás takarót. Egy valamiben voltál csak biztos, fájt a fejed. Egyszerre szorították két oldalról a halántékod, és szemből a homlokod. Soha nem éreztél még ilyet.

És a rendőrök, akik azt hitték, túljárhatnak az eszeden? Egy régi jó barátoddal naplemente után belopództatok egykori iskolátok udvarára, és nekiálltatok inni, a pihenőidő alatt a magatokkal hozott labdával passzolgattatok, egyre kevesebb sikerrel. Aztán villant a kék-piros fény, és nem tudtátok, hogyan lesz tovább; mit mondasz majd otthon, ha értesítik apádat, kedves uram, a gyermekét bevittük a kerületi kapitányságra, úgy gondoljuk, jót tesz neki, ha ott tölti az éjszakát, és nem, nem kell aggódnia, jó kezekben lesz, bízza csak ránk, megdolgozzuk a kis taknyost, további nyugodalmas estét kívánunk. A hátad hasította volna ketté, ha fölhívják a fakabátok. De megúsztátok, nem igaz? Mielőtt kimásztatok a kerítésen, az egyik üveget a gatyádba rejtetted, de úgy sasszéztál, hogy az egyenruhások ne vegyék észre. Ügyes voltál: azt hagytad elöl, aminek az alján éppen csak lötyögött valami; és készségesen tettél eleget a fölszólításnak: öntse ki, ha kérhetném, az üveg tartalmát ide a bokrok közé. Persze remegett a kezed, és az a néhány másodperc fölért az örökkévalósággal, és legbelül reménykedtél abban, ezzel megúsztátok, nem lesz folytatás. Szerencsére nem is lett. A magasabb férfi, talán törzsőrmester, ki tudja, mit jelent a két ezüstcsillag, végigmért benneteket – a picsába, szeretnénk egy nyugodt szolgálatot, húzzatok innen el, de kurva gyorsan –, aztán társával együtt, az ő vállapján csak egy csillagot láttál, visszaszállt a kocsiba. Villogó nélkül hajtottak el, ti pedig – miután nagyot kortyoltatok a gatyádból előkerült üvegből – elindultatok hazafelé.

És a vidéki rokonok, akikről azt se tudtad, hogyan kapaszkodtak fel a családfára? Ki kinek a kicsodája, és egyáltalán miért kell részt venned ezen a betakarításon? Döntés született, a városi gyerek is kóstoljon bele a vidéki élet szépségeibe, krumpliszedésre invitáltak, és mint akit jól neveltek, nem mondtál nemet, sőt, még a lelkesedés félreolvashatatlan jelét is az arcodra tudtad erőltetni. Persze hamar kiderült, alkalmatlan vagy minden rád bízott munkára. Hiába mutatták, hogyan fogd a kapát s milyen lendülettel vágd a földbe, hogyan lazítsd meg a talajt, s forgasd ki a felszínre a krumplit. Mindenfélét csináltál, csak azt nem, amit tanítottak. Meg is lett az eredménye. Jó néhány gumót kettészeltél, és nem értetted, az idősebbeknek mi a problémája azzal, hogy skalpolt krumplikon kívül más nem igen kerül elő a kapád alól. Pihenő közben aztán meghallottad, rólad sutyorognak a kertben fölállított asztalka mellett, ahol fröccsel próbálták enyhíteni a hőség okozta kellemetlen tüneteket. Azt mondták rólad, látszik, hogy elkényeztetett városi gyerek vagy; az apád ennyi idősen már a saját lábán állt, olyan kemény és határozott tartással, aminek töredéke sem szorult beléd. Az ismeretlen rokonok, akiket sehogy se tudtál az Sz. családhoz tartozónak gondolni, kedélyesen összemosolyogtak, és az egészben az fájt, hogy apád, aki ott állt közöttük, egy pillanatra sem vett a védelmébe, helyette összekacsintott az övéivel, és szódát fröcskölt a borral félig telt poharába. Úgy határoztatott, jobb neked az ásó, azzal kevesebb pusztítást végzel majd a veteményesben, és talán lesz majd olyan krumpliszem, ami épen kerül ki a földből, tudod, türelem, és amikor a lábaddal a talajba tolod az ásót, ne teljes erőből tedd azt, hanem érzéssel, hagyd, hogy az ásó beleszaladjon a földbe, utána egy határozott mozdulat, és már fordítod is ki a krumplikat a növénnyel együtt. A kitartásod végre meghozta gyümölcsét, igaz a többiekhez képest jóval lassabban haladtál, de mégis csak sikerült egészben megmaradt gumókat felszínre hoznod, mígnem egyszer csak azt láttad, hogy a krumplik helyén levő gödörben egy apró, szürke egér néz rád. A szíved egy pillanatra megdobbant a torkodban, és nem tudtad, képzelődsz vagy az a rágcsáló tényleg ott áll a gödörben és a szemedbe néz apró fekete gombszemeivel. Amikor izzadt tarkódon megérezted a hűs fuvallatot, elmúlt a döbbenet, és tisztán láttad magad előtt, mi fog történni. Habozás nélkül, gyors mozdulattal az egér nyakához illesztetted az ásót, vártad az apró fekete gombszemek riadalmát, de semmi ilyesmi nem történt, aztán lábadat az ásóra helyezve ránehezedtél arra, és láttad, hogy saját súlyod nyomán az egér feje elválik a testétől. A félbevágott rágcsáló tetemére földet kapartál, aztán már léptél is a következő bokorhoz. A nap végén, mert látták a rokonok, hogy egész tisztességesen belejöttél a munkába, megengedték, hogy igyál egy fröccsöt. Az első kortyok után apád megveregette napégette vállad, és azok a gyors, paskoló mozdulatok egészen jól estek a szívednek.

Kicsoszogtál, kicsoszogtam a fürdőbe; és ott térdre zuhanva úgy öleltem át a vécékagylót – miközben elemi erővel dőlt belőlem minden szenny –, mint templomban a Megváltó szobrát. Valóban szörnyű, mikor mellkasomra ül a fölismerés, és suttogni kezd a füleimbe, innen is, onnan is; mindkét oldalról egyaránt hallom, néha egyszerre, néha tizedmásodpercnyit csúsztatva; a lényegen semmi sem változtat. Talán ha összekapnám magam, lenne esély. De mire is? Zsibbadt nyelvem szavakat formálni képtelen. Magam mellé nyúltam, és nem tudtam kitapintani az ágyban. Kicsivel később aztán elaludtam.

MEGOSZTOM

Másképp nem megy (regényrészlet)

És az éjszaka, amikor riadtan ébredtél? Veríték csorgott alá homlokodról, magad mellé nyúltál, és nem tudtad kitapintani az ágyban. Kicsoszogtál a fürdőbe, és ott térdre zuhanva úgy ölelted át a vécékagylót – miközben elemi erővel dőlt belőled minden szenny –, mint templomban a Megváltó szobrát. „Segíts!” – könyörögtél az Úrhoz, „ne hagyj el engem”, de nem volt, aki meghallgasson ezen a kései órán.

Aztán visszafeküdtél a kihűlt ágyba, s úgy érezted, nélküle hatalmas ez a fekhely, bárcsak itt volna melletted, és tenyerével letörölné gyöngyöző homlokod. De miért vetted szádra az Istent? Honnan jött e sosem látott bátorság? Muszáj emlékezned, barátom!

Minden délután berúgtál a híd alatt, és csak egy rühes puli merészelt osztozkodni veled a szánalomban. Büdös volt és csomókban lógott róla a nyíratlan szőr, de mégis boldogabbnak tűnt nálad. Csak ültél a híd alatt, ittad a kisközértben vett kannás borodat, és verseket írtál. Kibaszott jó verseket, és azt hitted, válhatsz valakivé, de nem volt benned tartás beismerni tévedésed.

Amit meg kell tenned, azt ugye meg fogod tenni?

A kérdés, mely csontvelődig hatol. Mesterség a helyénvalót szem előtt tartani. S ha olybá leszel, mint az imágó, mely egy nap kifordul önmagából, visszatalálhatsz hozzá. Veríték csorgott alá homlokodról, magad mellé nyúltál, és nem tudtad kitapintani az ágyban. Kivert dög voltál, akár a híd alá nőtt kóbor puli.

Autók húztak el fölötted, és azt hitted, az élet, amit élsz, színes és tiszta. Nem megyek haza, dünnyögted, és a pillérek dübörgése volt az egyedüli válasz. A patak csak folyt, és jelzőt se találtál hozzá. Aztán egy nap odavágtad anyádnak, mit ugatsz, meg se szültél, hagytad, hogy az orvosok kivágjanak belőled, milyen alapon, de már nem tudtad befejezni, mert a pofon, amit kaptál, a szívedet darabokra törte. Aztán napokig felé se néztél, azt gondoltad, ez a leválás, pedig egy szart. Meglehet, bolond a nő, de fölötted áll.

Azon a másik délutánon csak a szerencsén múlott, hogy nem lett nagyobb baj. Ha kijjebb sodródsz, már ott vagy a főúton a szembejövő forgalom kerekei alatt. De mitől is forrtál fel annyira? Lényegtelen lenne? Dühödben biciklire pattantál, és addig tekertél, amíg görcsölni nem kezdett a lábad, aztán a kontrafék nem akadt rendesen, nem tudtál megállni, a számtalan megoldások közül a lehető legjobb azonnal átvillant rajtad, kénytelen leszel eldőlni, ha azt akarod, hogy időben megállj. Azzal persze nem számoltál, hogy a murvával felszórt utcán másképp tapad a bicikli kereke, mint a sima talajon. Még a dőlés előtt elcsúsztál, és jobbodon feküdve sodródtál egészen a főút pereméig. Egy hatalmas teherautó húzott el éppen, érezted, ahogy arcodba csap a menetszél. Azonnal lábra pattantál, és sehol sem éreztél fájdalmat, pedig tudtad, hogy nagyot estél. Két utcával lejjebb kezdett sajogni mindened. Akkor vetted észre, hogy a térdednél kiszakadt a nadrágod, és amint felhúztad a szárát, láttad, hogy a bőrödet egészen lehorzsoltad. De a könyököd még ennél is rosszabbul nézett ki. Az egész alkarodat vér borította, a kisujjad hegyéről csöpögött le a földre, neked azonnal orvosi segítségre van szükséged, ellátásban kell, hogy részesítsenek, hallottad a hangot, igen, de nem otthon vagy, hanem nagyanyádnál, azt se tudod, merre van a rendelő, és van-e egyáltalán ilyenkor rendelés, és ha van, fogadnak-e téged ezzel a karcolással, amit persze túlzás karcolásnak nevezni, ezt te is érzed, és azt is érzed, hogy rettenetesen csíp a könyöködön levő seb, a térded elég sután hajlik, s mire innen hazakeveredsz, nem két perc.

Nagyanyád sápadt arcáról leolvashattad, nem néz ki jól a sérülés, és erről a fürdőszobai tükörben magad is meggyőződhettél. A hideg vízzel kimosott seb úgy nézett ki, mint egy szétnyílt, vöröslő kagyló, vagy női nemi szerv. Tudtad, hogy sebtapasszal ezt nem lehet beragasztani, rosszabb esetben még ölteni is kell, ha szerencséd van, néhány gézlappal megúszhatod. Miután megtudtad, merre a rendelő, bicegve elindultál, s útközben azon morfondíroztál, vajon hány centin múlott, hogy nem sodródtál a teherautó kerekei alá. Számít egyáltalán?

A rendelőben szerencsére alig volt ember, s az a néhány idősebb asszony is csak gyógyszert íratni jött. Odabent a kezelőszobában hűvös arcú doktornő fogad, látod rajta, szívesebben lenne máshol, mint itt, és szívesebben tenne mást, mint hogy a te sebedet kenje le jóddal és kötözze be szorosan gézzel. A végén – a fertőzések elkerülése végett – injekciót is kapsz sajgó combod egyikébe, s mielőtt elbúcsúznátok, a további teendőkről kezd beszélni. Hallgatod, hallgatod, de nem is igazán figyelsz arra, amit mond; sokkal jobban leköt a dekoltázsa és a dekoltázsán pihenő aranylánc és az aranyláncon levő kis kereszt. Gondolsz valamire, aztán a szemébe nézel és megköszönöd a segítséget, és ígéretet teszel arra, hogy legközelebb óvatosabb leszel, és természetesen, ha visszautazol a városba, a saját háziorvosodat is fölkeresed a szétnyílt, vörös kagylóra, vagy női nemi szervre emlékeztető sebeddel. A rendelőből kilépve jut csak eszedbe, a doktornő egyik szeme zöld volt, a másik barna, és hogy ennek a jelenségnek van egy idegen elnevezése. Majd megnézem a szótárban, gondolod szórakozottan, aztán ahogy elhaladsz azon az útszakaszon, ahol nemrégiben elestél, kiesik a fejedből a doktornő tekintete. A széttúrt murva láttán eszedbe jut, tényleg csak pár centin múlott, hogy nem sodródtál a teherautó kerekei alá.

Nincsen ráadás. Annyi vagy csupán, amennyinek látszol. Iszol egyet velem, kérdezte az öreg, tegnap halt meg a feleségem, persze, felelted, és már nyúltál is az üveg után, a busz pedig gyűrni kezdte alattatok a várost. Akkoriban órák hosszat ingáztál a két végállomás között. Nem volt dolgod, fölszálltál, és hagytad, hogy vigyen a járat, jogod van hozzá meg bérleted. Sajnáltad a megözvegyült urat, persze, de nem tudtál mit kezdeni a könnyektől ragacsos szemmel, sem a szürke-sárga bajuszra száradt vörösborral. Őszinte részvétem, mondtad, mielőtt leszállt volna; de lehet a részvét más, mint őszinte? Az öreg bólintott, és te megkönnyebbültél.

Aztán a riadt ébredés. Érezted, valaki ül a mellkasodon, és kezét a nyakad köré fonja. Majd másvalaki a bokádhoz nyúl, és lerántani készül az ágyról. Veríték csorgott alá homlokodról, magad mellé nyúltál, és nem tudtad kitapintani. De vajon ez még hozzád tartozik?

Különben is, nem te voltál az, aki „közös megegyezéssel” távozott a cégtől, mert nem bírta tartani a pofáját? Azt hitted, következmények nélkül mondhatod ki, amit gondolsz? Egyáltalán hogy jutott eszedbe gondolkodni? Tudhatnád már, az efféle ostoba cselekedetek sodornak bajba. Az elején – figyelmeztetés gyanánt – áthelyeztek a feldolgozóba, küldemények és csomagok között próbáltad a helyedet megtalálni, s mire mentél vele? Az egész napos robottól lerohadt a lábad, aztán ahogy hazaértél, örültél, ha tudtad, hol áll a fejed. Napok teltek, hetek és hónapok, s a végén már úgy érezted, mind egyforma, nincs semmi különbség. Csak a falinaptáron arrébbtolt piros csuszka jelezte: ma ma van, és nem tegnap.

És mit ad Isten, hát nem beléd köt a szortírozó mellett a részlegvezető? Verném anyádba, mondja neked a sziklaképű, te meg a gépnek taszítod, és a többiek – gyertek srácok, itt bunyó lesz – már állnak is körétek. Karodon feltűrt inggel várod az első ütéseket, de rátok csengetnek, lejárt a műszak. Majd odakint folytatjuk, hangzik el a közös ígéret, de nem folytatjátok. Pár nap múlva levelet kapsz, melyben tájékoztatnak áthelyezésedről: kézbesítő lettél, kéretik hétfőn megjelenned a kijelölt központban munkafelvétel céljából.

Mi mást tehetnél? Megjelensz, és a harmadik héten már ki is basznak, mert az egyik területi ellenőrt elküldted az anyjába. Semmilyen tekintetben nem tudott azonosulni a kijelentéseddel, miszerint azt teszel, amit csak akarsz, akkor és ott, ahol és amikor csak akarod; és különben is, egy zsemlegerincű neked ne tegyen keresztbe, mert az ilyeneket szokták elsők között fölhúzni a lámpaoszlopra.

Megérte? Gyáva voltál; s gyávaságod a legsúlyosabb bűnök egyike. Tudod, egyszer kerülőúton, hogy ne vegyen észre senki, szinte rohantál haza, kezedben sörösüvegekkel teli szatyor, véletlenül se tudják, ott jártál, és láttál mindent. A kereszteződésben nem adott elsőbbséget az autó a motorosnak, az ütközés erejétől a bukósisakos férfi lerepült, és földet érése után is métereket csúszott az aszfalton. Aztán nem mozdult. A kocsi ajtaja kivágódott, és egy halálra vált asszony rohant megnézni, mi történt. Te meg álltál az út túl oldalán, és nem mozdultál. Aztán eszedbe jutott: végül is itt és most nincs szükségük rád, nem te vagy az, aki segítséget tud nyújtani. Mi szükségük arra, hogy beavatkozz a dolgaikba? A halálra vált asszony ott térdelt a bukósisakos férfi mellett, próbálta a vállainál fogva eszméletre téríteni, de te pontosan láttad – amit ő még nem –, kísérlete hiábavaló. És megérezted a kiömlött benzin szagát. Az oldalára fordult motorból folyt ki és terült szét az aszfalton. Az erő szép lassan visszatért a lábaidba, és kerülőúton, hogy ne vegyen észre senki, szinte rohantál haza, kezedben sörösüvegekkel teli szatyor, véletlenül se tudják, ott jártál, és láttál mindent. Lakásodba érvén, hallani vélted, valahol a távolban sziréna szól. Semmi szükségük arra, hogy beavatkozz a dolgaikba. S különben is, neked tele volt a kezed szatyrokkal.

Úgy rémlik, te kérdezted, van-e menedék, hol megpihenhetsz; te voltál az, aki vágyott elbújni a világ elől egy fárasztó utazás után, abban reménykedve, kaphat még esélyt. De miért kellett öreganyád kutyáját oldalba rúgni, amikor az nem tehetett semmiről? Szegénynek az szerzett örömöt, hogy a saját szarát is megehette, szabad volt, és a csillogó, fekete szemei ezt visszatükrözték. De mit érdekelt ez téged? Magadhoz csábítottad, és amikor a bűzös pofájával az arcodba akart nyalni, fölálltál a guggolásból, és egy jól irányzott mozdulattal bordán rúgtad. A szerencsétlen állat nyüszítve kotródott a házához, ki se mert jönni egész délután, és amikor neked szegezték a kérdés, mi lelte Maszatot, felhúzott vállal és széttárt karokkal feleltél, fogalmad sincs, mi történt. Aznap este aztán előkerült a kutya, a háza mellett zavartalan elvégezte a dolgát, és a teraszon ülve láttad, hogy megfordul és elkezdi nyalogatni, majd nagyokat harapva befalni a gőzölgő kupacot. Tudtad, undort kellene érezned, olyasfélét, aminek elengedhetetlen része a hányinger, a kínos öklendezés, de teljesen üres voltál legbelül. Karikás szemmel nézted, hogy tűnik el a fekália. A rögtönzött vacsorát követően Maszat visszabújt a házába, és nem sokkal később, mint aki jól végezte dolgát, aprókat horkantva el is aludt. Te végül bementél a konyhába és rágyújtottál, annak ellenére, hogy tudtad, tilos, és csak kint szabad, és szemezni kezdtél a mennyezeten lógó légypapírral. Az alsó felén ott volt az a légy, amelyik még reggel repülhetett a ragacsos szalagra. Nem bírt mozdulni, szárnyaival viszont kétségbeesetten csapkodott; azt hitte, el tud repülni. Ott fogsz megdögleni, gondoltad, lassú és kínkeserves haldoklásban lesz részed. Holnap ilyenkorra lanyhulni fog a lendület, alig néhány mozdulatra futja már csak, míg végül egyre sem.

MEGOSZTOM

Megjelent az Újvárad júliusi száma

Az ötödik számával jelentkező folyóirat címlapján Urszinyi Mária festő- és grafikusművész képe látható, munkásságát a Művészet rovatban Dr. Kányádi Iréne méltatja. Verssel, prózával jelentkezik Vass Norbert, Káli István, Nagy Zalán, Sztaskó Richard, Purosz Leonidasz, Csontos Márta, Oláh Péter, Márton Ágnes, Nyirán Ferenc, drámatöredékkel Mikola Emese. A Dialog/Párbeszéd rovatban Mihai Buzea A Közeledés Elmélete című írását olvashatják Pengő Zoltán fordításában. Ismét esszével jelentkezik Lakatos-Fleisz Katalin (A ház és a csipkebokor). Mindenki nyelvészkedik… címmel a Tandem rovatban Magyari Sára és szerzőtársa, Minya Károly közelít meg egy témát két szemszögből. Forgács Áron írása aktuális dilemmát jár körbe a Társadalom rovatban: Térdepelni vagy nem térdepelni, ez itt a kérdés. A Kultúra rovatban Csináld a dolgot és lesz hozzá erőd címmel Biró Árpád Levente készített interjút Horváth Benjaminnal a Fiatal Drámaírók Házáról. Rusu Szidónia szociológus esszéjének címe: Unplugged – kultúra a digitalizáció korában. Óltársaim, énekeljetek! a címe Simon Judit írásának a kolozsvári Állatfarm-premierről. Hegyi Réka anyaga ugyancsak a Kritika rovatban egy szelet bábszínháztörténetet kínál, Botár Edit világát. György Alida új könyvét (Hármasszabály) Codău Annamária elemzi, míg Darius Marder A metál csendje című filmjét Bozsódi-Nagy Orsolya ajánlja. Másodízben jelentkezik a Kortárs klasszikusaink rovat, ezúttal Balázs Imre József előadásának szerkesztett változatát olvashatják Hervay Gizella költőről (Élő hagyománnyá tudott válni). Az Előhívásban Kőrössi P. József a 90-es évekbe kalauzol, azt az epizódot idézi fel, amikor Göncz Árpád államfőként könyvet árult egy pesti aluljáróban.

Az Újvárad kapható a jobb erdélyi könyvüzletekben, az Írók Boltjában, budapesti, debreceni és nagyváradi hírlapárusoknál, továbbá elérhető az online előfizetők számára is.