Radu Afrim Ház a blokkok között ősbemutatójáról

Mennyezetig zsúfolt festmények ölelik körül a Radu Afrim által írt és rendezett Ház a blokkok között szereplőit. Aki egyszer beteszi lábát a Both-család lakásába, arra boldogtalanság vár, még ha megváltást is remélt onnan – legyen szó magánéletről vagy politikai nyomásról. Az előadás egyik fő humorforrását a Both-házban megjelenő karakterek képzik, kiknek abszurd élethelyzetei, zamatos anekdotái által könnyedén feltérképezhetjük egy szocialista kisváros sztereotip nyárspolgárait. De lehetséges-e négy órában, több mint tucat szereplőt úgy körvonalazni, hogy a mű „mondandója” ne vesszen el a mókás szituációk sűrűjében? 

Both Ida (B. Fülöp Erzsébet), és húga Etelka (Berekméri Katalin) amatőr festők, akik anyjukkal, Karolával laknak. László Csaba, aki a reszketeg-roskatag gesztusvilágú, nyolcvanas éveiben járó nagydumás hölgyet alakítja, mondhatni: elviszi a showt. Afrim vélhetőleg László Csabára írta ezt a szerepet, aki elegánsan formálja meg az elhaló hangon urizáló, lányait szekírozó nénikét. A szerző-rendező éleslátón, jellemkomikum szempontjából hatásosan építi fel többnyire háromdimenziós figuráit: az amatőr festészetből élő aggszüzek, régmúltban ragadt, önimádó anyjuk (László Csaba), a történet narrátora, a lelenc- és csodagyerek Misi (Rózsa László), a helyi perverz, Horgos Csongor (Bartha László Zsolt), a magyar környezetben élő román erdész, Cornel Paranciuc (Viola Gábor), Pataki Pythia (Nagy Dorottya), kinek már nevéből következtetendő önjelölt jósnősége, a könnyelmű székely menyecske Kónya Zsófi (Szabó Fruzsina), az alkoholproblémákkal küzdő, pünkösdista Kerekes-házaspár (Szabadi Nóra, Kovács Botond), Csepel Erika (Fülöp Bea), kinek személyisége inszomniája köré épül, Soós Kázmér (Varga Balázs), a Karola néni képzeletében élő, régi szerető, valamint Rocco (Csíki Szabolcs) és Ádám (Csiki Roland-Ádám), a környékbeli gyerekek.

A fojtogató kommunista rezsim explicit kritikája mellett – élelmiszerkrízis, titkosszolgálat tematizálása – a helyszínnek, a Both-ház főszereplése a produkció igazi tétje. A Both családé az utolsó lakóház a tömbház-rengetegben – ahogy azt a cím is jelzi –, mely nemcsak felszámolásra vár, hanem a család és annak társaságába menekülő kispolgárok csendes tragédiáinak otthona. A ház, mint a történet fókusza – ezen a vonalon haladva kihagyhatatlannak tartom az előadás látványvilágát. Kupás Anna, az előadás díszlettervezője tüneményes, szocreál giccsben dúskáló lakásbelsőt teremt, amit Radu Afrim és Ádám István káprázatos fényterve, valamint Trucza Samu izgalmas videódizájnja egészít ki, hitelesít.

A történet narrátora, a zseniális lelencgyerek, Misike könyvet hivatott írni Karola néni visszaemlékezéseiből, régi levelezéseiből – az egyik főszál a kettőjük viszonya. Ida a magánytól szenved, mikor képbe kerül Cornel Paranciuc, a román származású erdész – kettőjük kínos párkapcsolata nevezhető a második főszálnak. A nagyivó Etelka ki akar törni a reprodukció készítésből, szabadságra vágyik, végül pedig rájön, hogy anyja sosem szerette.

A szokványos konfliktusok épülgetnek, fokozódnak, bogozódnak, végül mégis hatástalanul futnak szét a szélrózsa minden irányába – de miért nem csattan, még ha csattanni is vágyik? Hiába minden szívek harca, öngyilkossági kísérlet, haláleset és temetés, ha nincs megágyazva annak. A nyilvánvalóan „hatni akaró”, sőt komoly jelenetek bökkenője gyakran a kontextusban rejlik. A pofozkodás, anyázás, kabarészerű helyzetkomikum teljesen megállná a helyét, ha következetes lenne – így viszont kizökkenti a fajsúlyos helyzeteket, és eltereli a figyelmet az erős mondatokról. Ha a tapsolva nevető (a bemutatón gyakran taps kísérte a hahotát) közönség végül nem marad tartós benyomással, akkor valószínűleg nagy szórakozásában lemaradt a „mondanivalóról”, a finom, de kardinális mozzanatokról. Ilyenkor már nemcsak komolyan nem tudja venni azokat, hanem ami még rosszabb, következetesség hiányában patetikusságot fog észlelni. Mentség pedig nincs, mert Radu Afrim – és a szöveg fordítója, Sándor László – nyelvi találékonysága, rendkívüli humorérzéke valósággal tagadhatatlan, már csak az olyan megszólalásokból következtetve, mint (parafrázis következik): „A nőgyógyász Kónya annyira értette a dolgát, hogy szülések alatt egyik kezével a gyermek után matatott, a másik kezében meg Kentet tartott, amibe bele-beleszívott, miközben az élet kútjának mélyébe tekintett. Így történt, hogy a város minden újszülöttjének első szaglási ingere szorosan a nőgyógyász cigarettájához kapcsolódott. Nem véletlen, hogy minden gyermek már gimnázium alatt dohányozni kezdett.”

Fárasztóan hosszú-e egy négy órában bemutatott kisvárosi tragikomédia, mely gyakran rendkívüli humorral operál, de nehezen tud a felszín alá jutni? Ha igen, mit tehet a szegény, ártatlan néző? Gyönyörködik a nagyszerű audiovizuális megoldásokban, esetleg térdét csapdosva röhög a tág színpadi teret könnyedén betöltő karakterek szellemes replikáin? Nagyot hazudnék, ha azt mondanám: nehéz, vagy éppenséggel lehetetlen kibírni. Mégis keserédes szájízzel gondolok erre a fontos erdélyi történeteket feldolgozni vágyó előadásra, mert hiába egy jól megkonstruált, plasztikus világ, mely elesettségük által szórakoztató figuráktól hemzseg, ha a történetszálak hiányos dramaturgia következtében nem képesek célba érni.

Marosvásárhelyi Nemzeti Színház – Tompa Miklós Társulat
Radu Afrim: Ház a blokkok között 
Rendező: Radu Afrim
Díszlettervező: Kupás Anna
Jelmeztervező: Moldován Orsolya 
Video design: Trucza Samu
Hangzásvilág: Radu Afrim 
Sound design: Oláh Vince
Koreográfus: Macaveiu Blanche 

Szereplők: Rózsa László, Berekméri Katalin, B. Fülöp Erzsébet, László Csaba, Varga Balázs, Bartha László Zsolt, Viola Gábor, Nagy Dorottya, Szabó Fruzsina, Szabadi Nóra, Kovács Botond, Fülöp Bea, Csíki Szabolcs, Csiki Roland-Ádám.