Kétszer néztem meg a nagyváradi színház A padlás előadását, amit Tóth Tünde állított színpadra és egyszer sem untam, sőt. Miért kétszer? Mert ketten alakítják Mamóka szerepét, persze felváltva: Molnár Júlia és Kovács Enikő. Egyiküket sem lehetett kihagyni, hiszen különböző egyéniségű, színpadi habitusú művészek, akik szerepüknek is más-más hangsúlyt kölcsönöznek.
Molnár, az 1992-ben bemutatott váradi előadásban Sünit játszotta, telik az idő rendesen, azt már ki se merem mondani, hány év telt el 1988 óta, amikor előszőr hangzott el a budapesti Vígszínházban a Szilvásgombóc és a többi slágerré vált dal.
A Szigligeti Társulat ősszel zenés évadot hirdetett, azaz musicaleket és operettet mutat be, a prózák megmaradtak a tavalyiból, meg a Transilvania stúdióba kerülnek, igaz, ott is csak egy új lesz. A 23/24-es szezon első bemutatója volt A padlás. Hát, rosszabb ne legyen.
Tóth Tünde humorral és játkossággal megáldott rendező, ezeket a kvalitásait bőségesen kamatoztatta. Okosan, szellemesen sáfárkodott a szöveggel, a zenével és a színészek képességeivel. A padlás lényegében kedves mese, fiatalokkal, többszáz éves szellemekkel, egy robottal, valamint házmesterrel, rendőrökkel. Lehetnek a gyermeki fantázia szülöttjei, de az „élők” jöhettek a szomszédból is. Tóth a szürreálist, a bohózatot és a mesét ötvözte könnyedén és szellemesen. Múlt és jelen találkozik, ahogy csak a mesékben lehetséges, és mindenki – szellemek és emberek – összefog, hogy győzzön a jó, mindenki megtalálja a helyét a maga világában. Na igen, ez utóbbi sem mindig így történik a valós életben. Pedig jó lenne.
A díszlet egy régi ház padlása, amit a fények tesznek meseszerűvé, a szellemek jelmezei mintha egy festményből léptek volna elő, egyszerűen bűbájosak, az embereké hétköznapi, de találó vagy karikatúra jellegű (detektív), a robot pedig sokkal kifejezőbb, sőt robotszerűbb, mint a high-tech kiállításokon bemutatott emberutánzatok. Az Szotyori József külön bravúrja, ahogy Robinsonként több mint két órát gurul, táncol a drifting boardon (vagy hogy hívjak azt a fogó nélküli, elektromos, kerekes rollert), persze a színészi játéka is kifogástalan.
A padláson Rádi fúr, farag, szerel, fejleszti a robotját, szereli a tetőre az antennát. Sebestyén Hunor kedvesen játssza a fiatal tudóst és remekül énekel. A másik padláson (az nem látszik a színen) gyakorol a hegedűjén Süni, a lány, aki, ha fél összegömbölyödik. Kocsis Annának nagyon jól áll ez a bohókás, okos, bátor lányszerep, amiben a humorát is megmutatja. Hozzájuk jár fel a padlásra Mamóka, hogy enyhítse a magányát. Szereti a fiatalokat és jó ember, hiszen kora ellenére, a fiatalokhoz hasonlóan látja a szellemeket. Presserék ugyanis megírtak: hogy a múltbéli lényeket csak azok láthatják, akiknek tiszta a szívük. Kovács Enikó Mamókája csendesebb, visszahúzódóbb, Molnár Júliáé temperamentusabb, vidámabb, de mindkét művésznő szerethetően, hitelesen, szellemesen játszotta az idős, a fiatalokat megértő asszonyt. Szabó Eduárd Témüller, a házmester szerepében (lehet, nem az a foglalkozása a karakternek, de engem nagyon emlékeztet egy valamikori szomszédomra) olyan viccesen ronda, annyira nevetséges, hogy nem lehet rá igazán haragudni. Dimény Levente Detektívje három az egyben, annyira jól sikerült, hogy a nevetés könnyei között is felismerhető alakításában Sherlock Holmes, Poirot és Colombo. Scurtu Dávid Közegként egyszerűen bűbájos és vicces. Barrabás / Révész kettős szerepében mutatkozott be a közönségnek a Szigligeti Társulat egyik új tagja, Nagy László Zsolt. Szerencsés bemutatkozás, hiszen a fiatal színész megmutathatta ének- és tánctudását.
A padlásra betévedt szellemek egyszerűen ellenállhatatlanok. Mindegyikük külön, jól felépített karakter. Tőtős Ádám leheletfinom, mindig udvarias Hercege, Kocsis Gyula mérges, sértődékeny Lámpása, aki lényegében a nyolcadik, a bányában felejtett törpe, Csatlós Lóránt mindig segítőkész Meglökője, a valamikori hóhér, valamint Illyés Klaudia a Kölyök szerepében olyanok, mint a pókerben a négy ász: minden pillanatuk nyerő. Szellemesek, kedvesek, a játékuk őszinte és sallangmentes. Illyés Klaudia is nemrég szerződött a Szigligeti Társulathoz. A tehetséges fiatal színész szerencsésen mutatkozott be A Padlásban, mert lehetősége volt megmutatni ének- és tánctudását, színészi képességeit, valamint a humorát.
Szóval, egyet lehet érteni a belibbent szellemekkel abban, hogy jó ez A padlás, a rendező a műfajnak megfelelően állította színpadra. Leporolta, de nem tolta túl a korszerűsítést. Megmaradt a történet naiv bája, ugyanakkor hangsúlyt nyertek az érzelmek és az emberi tulajdonságok. Úgy vélem, jó ötlet volt újra műsorra tűzni a lassan klasszikussá váló mesemusicalt, mert érzésem szerint összehozza a generációkat.
Láttam ugyanis, hogy idősek és fiatalok, sőt nagyon fiatalok is jól ismerték, mi több, együtt énekelték a színészekkel azt, hogy Itt vagyunk, meg hogy Ég és Föld között, és azt is, hogy Repülünk, nem beszélve a Varázskönyv nótákról meg persze a Szilvásgombócról.
Tetszik tudni, miként állapítható meg, ha a fiataloknak, sőt, a kamaszoknak tetszik az előadás? Abból, hogy hány telefon villog a produkció alatt. Azon az estén, amikor én a középiskolásokkal zsúfolt teremben ültem, mindenki a színpadra figyelt, nem a készülékére. Mindenre reagáltak, tapsoltak, örültek a játéknak. Az őszinte reakciók külön tanulmány érnének.
Nagyváradi Szigligeti Színház – Szigligeti Társulat
Presser Gábor – Sztevanovity Dusán – Horváth Péter: A padlás
Rendező: Tóth Tünde
Koreográfus: Kányádi György
Díszlettervező: Rákay Tamás
Jelmeztervező: Lokodi Aletta
Zenei vezető: Brugós Anikó
Szereplők: Sebestyén Hunor (Rádiós), Kocsis Anna (Süni), Molnár Júlia/Kovács Enikő (Mamóka), Nagy László Zsolt (Barrabás/Révész), Tőtős Ádám (Herceg), Illyés Klaudia (Kölyök), Kocsis Gyula (Lámpás), Csatlós Lóránt (Meglokő), Szabó Eduárd (Témüller), Dimény Levente (Detektív), Scurtu Dávid (Üteg), Szotyori József (Robinson)
