MEGOSZTOM

Nemzedékek randevúja A padláson

Kétszer néztem meg a nagyváradi színház A padlás előadását, amit Tóth Tünde állított színpadra és egyszer sem untam, sőt. Miért kétszer? Mert ketten alakítják Mamóka szerepét, persze felváltva: Molnár Júlia és Kovács Enikő. Egyiküket sem lehetett kihagyni, hiszen különböző egyéniségű, színpadi habitusú művészek, akik szerepüknek is más-más hangsúlyt kölcsönöznek.  

Molnár, az 1992-ben bemutatott váradi előadásban Sünit játszotta, telik az idő rendesen, azt már ki se merem mondani, hány év telt el 1988 óta, amikor előszőr hangzott el a budapesti Vígszínházban a Szilvásgombóc és a többi slágerré vált dal. 

A Szigligeti Társulat ősszel zenés évadot hirdetett, azaz musicaleket és operettet mutat be, a prózák megmaradtak a tavalyiból, meg a Transilvania stúdióba kerülnek, igaz, ott is csak egy új lesz. A 23/24-es szezon első bemutatója volt A padlás. Hát, rosszabb ne legyen.

Tóth Tünde humorral és játkossággal megáldott rendező, ezeket a kvalitásait bőségesen kamatoztatta. Okosan, szellemesen sáfárkodott a szöveggel, a zenével és a színészek képességeivel. A padlás lényegében kedves mese, fiatalokkal, többszáz éves szellemekkel, egy robottal, valamint házmesterrel, rendőrökkel. Lehetnek a gyermeki fantázia szülöttjei, de az „élők” jöhettek a szomszédból is. Tóth a szürreálist, a bohózatot és a mesét ötvözte könnyedén és szellemesen. Múlt és jelen találkozik, ahogy csak a mesékben lehetséges, és mindenki – szellemek és emberek – összefog, hogy győzzön a jó, mindenki megtalálja a helyét a maga világában. Na igen, ez utóbbi sem mindig így történik a valós életben. Pedig jó lenne. 

A díszlet egy régi ház padlása, amit a fények tesznek meseszerűvé, a szellemek jelmezei mintha egy festményből léptek volna elő, egyszerűen bűbájosak, az embereké hétköznapi, de találó vagy karikatúra jellegű (detektív), a robot pedig sokkal kifejezőbb, sőt robotszerűbb, mint a high-tech kiállításokon bemutatott emberutánzatok. Az Szotyori József külön bravúrja, ahogy Robinsonként több mint két órát gurul, táncol a drifting boardon (vagy hogy hívjak azt a fogó nélküli, elektromos, kerekes rollert), persze a színészi játéka is kifogástalan. 

A padláson Rádi fúr, farag, szerel, fejleszti a robotját, szereli a tetőre az antennát. Sebestyén Hunor kedvesen játssza a fiatal tudóst és remekül énekel. A másik padláson (az nem látszik a színen) gyakorol a hegedűjén Süni, a lány, aki, ha fél összegömbölyödik. Kocsis Annának nagyon jól áll ez a bohókás, okos, bátor lányszerep, amiben a humorát is megmutatja. Hozzájuk jár fel a padlásra Mamóka, hogy enyhítse a magányát. Szereti a fiatalokat és jó ember, hiszen kora ellenére, a fiatalokhoz hasonlóan látja a szellemeket. Presserék ugyanis megírtak: hogy a múltbéli lényeket csak azok láthatják, akiknek tiszta a szívük. Kovács Enikó Mamókája csendesebb, visszahúzódóbb, Molnár Júliáé temperamentusabb, vidámabb, de mindkét művésznő szerethetően, hitelesen, szellemesen játszotta az idős, a fiatalokat megértő asszonyt. Szabó Eduárd Témüller, a házmester szerepében (lehet, nem az a foglalkozása a karakternek, de engem nagyon emlékeztet egy valamikori szomszédomra) olyan viccesen ronda, annyira nevetséges, hogy nem lehet rá igazán haragudni. Dimény Levente Detektívje három az egyben, annyira jól sikerült, hogy a nevetés könnyei között is felismerhető alakításában Sherlock Holmes, Poirot és Colombo. Scurtu Dávid Közegként egyszerűen bűbájos és vicces. Barrabás / Révész kettős szerepében mutatkozott be a közönségnek a Szigligeti Társulat egyik új tagja, Nagy László Zsolt. Szerencsés bemutatkozás, hiszen a fiatal színész megmutathatta ének- és tánctudását. 

A padlásra betévedt szellemek egyszerűen ellenállhatatlanok. Mindegyikük külön, jól felépített karakter. Tőtős Ádám leheletfinom, mindig udvarias Hercege, Kocsis Gyula mérges, sértődékeny Lámpása, aki lényegében a nyolcadik, a bányában felejtett törpe, Csatlós Lóránt mindig segítőkész Meglökője, a valamikori hóhér, valamint Illyés Klaudia a Kölyök szerepében olyanok, mint a pókerben a négy ász: minden pillanatuk nyerő. Szellemesek, kedvesek, a játékuk őszinte és sallangmentes. Illyés Klaudia is nemrég szerződött a Szigligeti Társulathoz. A tehetséges fiatal színész szerencsésen mutatkozott be A Padlásban, mert lehetősége volt megmutatni ének- és tánctudását, színészi képességeit, valamint a humorát. 

Szóval, egyet lehet érteni a belibbent szellemekkel abban, hogy jó ez A padlás, a rendező a műfajnak megfelelően állította színpadra. Leporolta, de nem tolta túl a korszerűsítést. Megmaradt a történet naiv bája, ugyanakkor hangsúlyt nyertek az érzelmek és az emberi tulajdonságok. Úgy vélem, jó ötlet volt újra műsorra tűzni a lassan klasszikussá váló mesemusicalt, mert érzésem szerint összehozza a generációkat. 

Láttam ugyanis, hogy idősek és fiatalok, sőt nagyon fiatalok is jól ismerték, mi több, együtt énekelték a színészekkel azt, hogy Itt vagyunk, meg hogy Ég és Föld között, és azt is, hogy Repülünk, nem beszélve a Varázskönyv nótákról meg persze a Szilvásgombócról.

Tetszik tudni, miként állapítható meg, ha a fiataloknak, sőt, a kamaszoknak tetszik az előadás? Abból, hogy hány telefon villog a produkció alatt. Azon az estén, amikor én a középiskolásokkal zsúfolt teremben ültem, mindenki a színpadra figyelt, nem a készülékére. Mindenre reagáltak, tapsoltak, örültek a játéknak. Az őszinte reakciók külön tanulmány érnének. 

Nagyváradi Szigligeti Színház – Szigligeti Társulat 
Presser Gábor – Sztevanovity Dusán – Horváth Péter: A padlás
Rendező: Tóth Tünde
Koreográfus: Kányádi György
Díszlettervező: Rákay Tamás
Jelmeztervező: Lokodi Aletta
Zenei vezető: Brugós Anikó

Szereplők: Sebestyén Hunor (Rádiós), Kocsis Anna (Süni), Molnár Júlia/Kovács Enikő (Mamóka), Nagy László Zsolt (Barrabás/Révész), Tőtős Ádám (Herceg), Illyés Klaudia (Kölyök), Kocsis Gyula (Lámpás), Csatlós Lóránt (Meglokő), Szabó Eduárd (Témüller), Dimény Levente (Detektív), Scurtu Dávid (Üteg), Szotyori József (Robinson)

MEGOSZTOM

Évadnyitó Szigligeti-piknik

Nyílt próbával kezdődött a Szigligeti Színház évadnyitó rendezvénye, mely a Szigligeti Piknik – Terítéken a színház! címet viselte. Novák Eszter, a Szigligeti Társulat művészeti vezetője köszöntötte a résztvevőket. A Jászai Mari-díjas rendező egy kis ízelítőt adott a közeljövőben terítékre kerülő darabokból, majd röviden kitárt a romániai színházak sanyarú helyzetére. Ezt követően a nagyérdemű az éppen készülő, A padlás című darabba nyerhetett betekintést. A próbát, a félig mese, félig musical rendezője, Tóth Tünde vezette le. A darab koreográfusa Kányádi György.

Az előadás egyik elmaradhatatlan kelléke a szilvásgombóc volt, mely már érkezéskor az előcsarnokban várta a résztvevőket, és amiből a próbát követően mindenki fogyaszthatott.

A rendezvény a színház melletti téren, a Majomszigeten fölállított színpadon folytatódott. A Lilliput társulat bábelőadásában a nézők egy-egy jelenetet nézhettek meg a társulat aktuális előadásaiból, valamint a készülő darabokból. A Tüskevár című darabból is kapott egy szeletet a nagyérdemű, mely a Lilliput Társulat és a Nagyvárad Táncegyüttes közös előadása. A Győrfi Csaba által koreografált színmű különlegessége, hogy gyerekek is játszanak benne.

Ezt követően Kerekes Dalma ismertette a Nagyvárad Táncegyüttes új évadának előadásait, majd a közönség megtekinthetett egy részletet a Mindenki hagyománya című darabból. Természetesen most sem maradhatott el a közös tánc, kicsik és nagyok együtt ünnepeltek a téren.

S ha már piknik, ugyebár az evés-ivás sem maradhatott el. A szilvásgombóc mellett üdítőt és fagylaltot is fogyaszthattak a résztvevők. Mindemellett a Lilliput társulat kézműves-foglalkozással is készült a gyerekek számára. Az esemény záróprodukciója a Szigligeti Társulat Terítéken a színház! című előadása volt. A jelenlévők egy részletet láthattak az éppen készülő Csárdáskirálynő című darabból.

fotó: Vígh László Miklós

MEGOSZTOM

A velünk élő Schmürz

Boris Vian Birodalomépítők, avagy a Schmürz című drámája alapján színpadra vitt, hasonló című előadásnak a márciusi stúdióavató rendezvénysorozaton volt a váradi bemutatója, így ez a Szigligeti Színház első olyan produkciója, amit az új, Bémer téri Transilvania Színpadon játszottak. A Schmürz Vian utolsó drámája, 1959-ben írta. Abban a korban erős társadalomkritikai és politikai üzenete volt, ami mára mellőzhető, viszont ez nem sokat változtat a darab aktualitásán.  A Schmürz név feltehetően a fájdalmat jelentő német Schmerz-re utal.

Györfi Csaba rendező-koreográfus saját bevallása szerint az alkotó csapatnak keresett darabot, és nem fordítva. Valószínűleg ez is közrejátszik abban, hogy a nézők egy ennyire jól összeállt színpadi játékot láthatnak. ,,Azt határozottan tudtam, hogy abszurdból dolgoznék, univerzális problematikákat szeretnék fejtegetni sajátos nyelven, egy olyan alapanyagot kerestem, ami jól állhat a csapatnak, nem mellesleg jó kihívás lehet a figurák megformálása és a viszonyrendszerek kibontása. E keresés során találtam rá erre a magyar nyelvterületen indokolatlanul mellőzött anyagra, melynek ereje, mondanivalója, de főleg az atmoszférája első olvasásra lenyűgözött.”

A nézők háta mögül megvilágított, a nagyszínpadihoz képest szűkebb színházi térbe érkezik meg a groteszk szörnyalak, hosszú végtagjaival lassan lépked a színpad felé, miközben a fejét jobbra-balra forgatva bámul a nézők arcába. Már ez a pár lépés is elég ahhoz, hogy megzavarja az ember nyugalmát, hiszen az alaknak szeme sincs, egy arctalan lény, fizikai felépítését tekintve behatárolhatatlan, fogalmunk sincs, ki vagy mi lehet. És az ember természete szerint fél attól, amit nem ismer, nem ért. Vagy félnie kellene. Biztos, hogy ennek minden esetben így kell történnie? Szóval, mi ez a lény és legfőképpen mit akar? A műsorfüzet szerint ,,Mindannyiunkban ott lapul egy alteregó, aki megszemélyesíti elnyomott vágyainkat, tetteinket, amelyekre nem vagyunk büszkék, de elfojtott lelkiismeretünket is. Ez a valami mindig ott van velünk, még azelőtt is, hogy mi megélnénk, átélnénk egy-egy pillanatot. Ez a valami – vagy inkább valaki – ő, a Schmürz.” A leírás csak irányadó a történet megközelítéséhez, hiszen innen kiindulva mélyebb pszichológiai rétegekbe is eljuthatunk. A sötét alak megjelenése után a család úgy rohan be a térbe, mint akiket űznek. Az Apa (Barabás Hunor), az Anya (Kerekes Dalma), a Kislány (Barkóczi Réka) és a Szobalány (Krupár Luca) szándékos monotonitással ismétlődő koreográfiája mintha előrevetítené e mikroközösség rutinszerű életvitelét. A kispolgári család alapfelállása a menekülés, hogy pontosan honnan-hová, azt nem tudjuk, azt viszont elég világosan érezni lehet, hogy sürgősen és bármi áron. Cristina Breteanu jelmez- és díszlettervező lehangoló és szűkös tere aprólékos finomsággal szemlélteti, hogy az ,,új” lakás, ahová a család érkezik, semmi jót nem ígér. A hanyatt-homlok rohanás után elkezdenek kipakolni, belakni a teret, mellettük a Schmürzzel, aki egyelőre nagyjából a biodíszlet funkcióját tölti be.

Barabás apafigurája a megtestesült pojáca, aki nem erős jellemének, hanem egoizmusának és a patriarchális társadalmi berendezkedés privilégiumának köszönhetően képes autoritást gyakorolni a család többi tagja felett. Ahová megy, oda követik. Feltehetően katonai múltja is megerősíti saját személye kiemelkedő fontosságába vetett meggyőződésében, amelyre a darab végén kapunk utalásokat (egyenruha, fegyver). A darab nemcsak táncművészeti felkészültséget vár el a szereplőktől, hanem színészi kvalitásokat is, melyeket kellemes meglepetésemre, nézői hiányérzet nélkül fedezek fel a Táncegyüttes tagjainál. Kerekes Dalma munkásságával eddig is képben voltam (legutóbb a János Vitéz című előadásban, a mostoha szerepében alakított nagyot mellékszereplőként, akkorát, hogy az alkarom is libabőrös lett tőle), úgyhogy a Schmürzben megformált Anya hiteles színpadra vitele, nem volt meglepetés számomra. Kerekes mimikája és színpadi mozgása is említésre méltó, mintha az utóbbi években kezdené elérni karrierje csúcsát. Karaktere mindenben követi az Apát és legalább annyira romlott természetű, mint férje, de mint a legtöbb ellenséges külső megnyilvánulás, az ő durvasága is gyengeségből és hiányérzetből fakad. Háta mögött a sötét árnnyal, keserű nosztalgiával simogatja az egyik bőrönd mélyéről előásott menyasszonyi ruháját, tűnő fiatalsága szimbólumát, mely valamikor a boldog jövő illúzióját jelentette számára. Sabloncsaládunk elfojtott gyengeségeinek, szorongásainak, félelmeinek és megbánásainak megtestesítője a Schmürz, aki akkor kap erőre, amikor a kínszenvedéssel fényesre sikált kirakatról elkezd lehullni a lepel. Gyengeségeik felvillanására kirobbanó dühvel reagálnak, a legkülönfélébb módokon bántalmazzák, ütik-verik, agyonlövik, próbálják eltüntetni a fekete alakot. A Törteli Nadin által megformált szörnyalak nemcsak kiváló fizikai erőnlétet igényel, de a mozgások finomhangolását is, a darab kezdetétől egészen a végéig. Négykézláb közlekedik, karjaira erősített, mankószerű nyúlványokkal, jelmezén nincsenek lyukak, annyit lát, amennyit a fekete anyag áttetszősége enged. Karaktere, testtartása nyugalmi állapotban is precíz figyelmet követel, a fotelben úgy ,,ül”, mint egy élettelen tárgy, amit oda tettek. Sosem üt vissza, ő csak létezik, és amikor kell, csendesen de nyomatékosan emlékeztet emberi természetünk tökéletlenségére. Ez a szelíd főgonosz mindenhova követi a családot, bárhova bújnának, saját lelkiismeretük és gyengeségük velük tart. A Kislány (Barkóczi Réka), aki inkább egy punk kamaszlányra emlékeztet és a Szobalány (Krupár Luca) karakterei kínálják az egyedüli fellélegzést ebből a fojtogató kispolgári miliőből. Ők az egyetlenek, akik hajlandóak tudomást venni és szembenézni a Schmürzzel, sőt, ők azok, akik megpróbálják megvédeni, vigasztalni. Ők ketten azok, akik reményt adhatnának bármiféle változásra, ha. De ott a ha. Ők még mernek lázadni az értelmetlen társadalmi normák és elvárások ellen, de végül mégsem marad más választásuk, mint elmenekülni ebből a lélekgyilkoló, családnak csúfolt társasmagányból. Nincs válasz és nincs vigasz, az Apa végül teljesen magára marad, jelentéktelen életét felemészti belső világának elfojtott sötétsége, a Schmürz.


Apa: Barabás Hunor
Anya: Kerekes Dalma
Kislány: Barkóczi Réka
Szobalány: Krupár Luca
Schmürz: Törteli Nadin

Rendező-koreográfus: Györfi Csaba
Díszlet- és jelmeztervező: Cristina Breteanu
Dramaturg: Czvikker Katalin
Zeneszerző: Boros Csaba

Fotó: Vígh László Miklós / Szigligeti Színház

MEGOSZTOM

Kafka-kabaré: zavarba ejtő hitelesség

Nagyképűség lenne azt állítani, hogy a nagyváradi Szigligeti Társulat előadása nem hozott zavarba. Már a címtől sem érzem túl jól magam: Én, a féreg. Így, egyes szám, első személyben, hát kérem, márhogy én? Aztán meglátom a plakátot, ami tükröt ábrázol, ajaj, már megint megmutat magamnak, és az előadást még nem is láttam. Mondanom sem kell, milyen kíváncsian ültem be az új stúdióterem második sorába, alig vártam, hogy kezdődjön Kárpáti Péter Kafka-kabaréja.

Izgatottan néztem körül a zsúfolt teremben, megismertem a székeken, lépcsőn helyet foglalt színészeket, és azt is tudtam, hogy mi, a nézők is szereplői leszünk az előadásnak, a kabarénak pontosabban, ami műfaját tekintve gúnyos, humoros, zenével fűszerezett szórakoztató színház. 

Olvastam valahol, hogy miután Franz Kafka felolvasta barátainak Az átváltozás című írását, mindenki nevetésben tört ki. Nekem a hideg futkározott a hátamon. Azt is bevallom, hogy a neten ráakadtam Kárpáti szövegére, és elképzelésem sem volt, hogyan lehet ezt színpadra állítani.

Kovács D. Dániel budapesti rendező megmutatta, hogyan lehet, sőt kell korszerű, érdekes, izgalmas, nevettető, meglepetésekkel teli előadást alkotni az Én, a féreg című műből. 

A színpadon az üvegfal/ajtó ragadja meg a figyelmem, mögötte szerény berendezésű szoba, előtte egyik oldalon létra, másikon alacsony polc. Olyan az egész, mint egy lakás, amelynek az egyik helyisége a nézőtér. Utóbbi Gregor szobája, azé a fiatalemberré, aki egy reggel arra ébred, hogy féreggé változott. Vagy bogárrá, talán százlábúvá. 

Adott a hagyományos család: apa, anya, lányuk, fiuk. Utóbbi az egyetlen kenyérkereső, a ház ura viszont az apa. Ott élnek a zárt ajtó mögött, saját világukban, kételyek, gondolatok, kitekintés nélkül. Gregor, a fiú dolgozni jár, neki ez az élete. Amikor átváltozik, a legnagyobb gondja, hogy nem mehet be dolgozni. Pedig maga a Cégvezető is meglátogatta a családot, ami ugye nem semmi. 

Az előadás a bogárrá változott fiú környezetének a reakcióit, viselkedését taglalja. Azt, ahogyan a tisztes polgárok viszonyulnak a mássá lett Gregorhoz, a döbbenetet, az elutasítást, hogy ez megtörténhet a családjukban. 

„A mi családunkban nem eszünk szart” – jelenti ki dühösen az Apa, amikor megtudja, hogy a másik szobában nyüzsgő, furcsa hangokat kiadó bogár mindenféle levéllel, rothadékkal, sőt a saját ürülékével táplálkozik.  

Undorodnak ettől a bogártól, féregtől, aki rágni kezdi jól megszokott, üres életüket, aki kinézetre, szokásait tekintve és mindenben átlényegült. Semmiben sem hasonlít rájuk. A Cégvezető (ifj. Kovács Levente) megpróbál píszí lenni, de az undort nem tudja leplezni. Az Orvos (Szotyori József) egészségesnek nyilvánítja a fiút, az átváltozás nem betegség. Rendesen érzéketlen, meg sem kérdezi, hogy és miért történhetett. Roland (Balogh Attila) félelmetes bogár, féregírtó, kegyetlenül vidám bohóc, besegít a „probléma megoldásába”.

Az Apa (Dimény Levente) elutasítja, majd beletörődik, de továbbra is haragszik az igazságtalanságért, ami szerinte érte. Kapcsolata a fiával sohasem volt felhőtlen, Gregor levélben közli vele sérelmeit. Az Anya (Tóth Tünde) elkeseredetten eteti, sajnálja, titokban szereti is a gyermekét. Grete, a testvére (Trabalka Cecília) megijed, fél, felháborodik, nem érti. Ingrid (Tasnádi-Sáhy Noémi), a kacér szerelme elfogadni tűnik, nem undorodik a bogárrá változott szerelmétől. Mert a szerelem, az szerelem. 

Gregor (Tőtős Ádám) nagy gondja, hogy nem mehet dolgozni, rejtőzködik a család, a világ elől, élni próbál, mert élni kell. Kommunikálni is igyekszik, de nem értik, amit közölni szeretne. A féreg is vágyik a szeretetre, a megértésre, de hellyel-közzel megérti az elutasítást, az undort. Nem érti Ingridet, a szép lányt, aki mégis közeledik, aki elfogadja. Gregor emberként sem tapasztalta meg a feltétlen szeretet a családban. 

A szereplők a nézők között járnak, játszanak. A család tagjai is elvegyülnek köztünk, miután kinyílik az ajtó, kapcsolatot teremtenek velünk. Mert kérem, ha tetszik, ha nem a féreg mi vagyunk. Hozzánk beszélnek, nekünk magyaráznak, minket nem értenek, tőlünk undorodnak. Egy Néző (Kocsis Gyula) néha belekotyog, méltatlankodik, nem tetszik neki, amit a színészek játszanak. Amikor hirtelen sötét lesz, én sem érzem túl jól magamat, hallgatom a részben improvizációs szöveget, legyen már végre világosság, a sötétben akármi történhet. A Néző próbál kimenekülni, de a fényben sem sikerül, minden ajtó zárva. Itt maradtunk bezárva, önmagunkba és önmagunkkal, féreg mivoltunkban, az elutasító környezetben, szóval nincs menekvés. Mitől válunk állatokká, mi emberek? Mitől válunk férgekké? Ezek a darab kérdései, válasz persze nincs az előadásban, ezt nekünk kell kideríteni elsősorban önmagunkba nézve.

Érkezik a média is, a 15 perc hírnév, a celebbé válás lehetősége, ami mindenkit lázba hoz, csak Gregort hagyja hidegen. 

Felkavaró és mulatságos előadás az Én, a féreg. Zavarba ejtő. Hahotáztam, máskor megdermedtem. 

A rendező a groteszket, a szürreálist, az abszurdot ötvözi, komédiába rejti a tragédiát, anélkül bármelyik momentum mesterkélt lenne. Mindennek megvan a maga helye, oka, értelme. Mindez, valamint a tökéletes szereposztás, a nagyszerű színészi alakítások, a kifejező zene, a szuggesztív díszletek és jelmezek teszik zavarbaejtően hitelessé. Kovács D. másik bravúrja, hogy pillanatig sem lépi át a jó ízlés határát. 

*      

Nagyváradi Szigligeti Színház – Szigligeti Társulat 

Koprodukciós partner: Szentendrei Teátrum

Kárpáti Péter: Én, a féreg

Kafka kabaré – Franz Kafka: Az átváltozás című elbeszélése nyomán 

Rendező: Kovács D. Dániel

Dramaturg: Bíró Bence

Díszlettervező: Szakács Ferenc

Jelmeztervező: Bajkó Blanka Alíz

Zeneszerző: Trabalka Cecília

Sound designer: Hodu Péter

Szereplők: Tőtős Ádám (Gregor), Dimény Levente (Apa), Tóth Tünde (Anya), Trabalka Cecília (Grete), ifj. Kovács Levente (Cégvezető), Szotyori József (Orvos, Kalauz), Tasnádi – Sáhy Noémi (Ingrid), Balogh Attila (Roland), Kocsis Gyula (Néző)

Fotók: Vígh László Miklós 

MEGOSZTOM

Látogatás a Nopcsa-revűbe

Bevallom, mindeddig a Nopcsa Ferenc nevezetű, nemesi családból származó magyar, osztrák, néha román (mikor, hogy kívánták az érdekei) nemzetiségű tudós, kalandor, kettős kém kimaradt az általános műveltségemből. Pedig egyik kedvenc korszakomban a 19. század végén, 20. század elején élt, dolgozott, felfedezett, írt, utazott, szeretett és gyűlölt, sőt majdnem Albánia királya lett ez a nagyon izgalmas ember.

Hálás vagyok Gianina Cărbunariunak és Boros Kingának, amiért felfedezték nekem, és hálás az előadásért, amit alkottak Nopcsa összetett, ellentmondásos személyiségére építve. 

Természetesen nem csak Nopcsáról szól a produkció, hanem a saját koráról és mi korunkról, az elfogadásról és az elutasításról, a szerelemről és a bűnbakkeresésről. Az emberről, akiben benne lakik a jó és gonosz, a képmutatás és az őszinteség, a tudás- és a hatalomvágy. 

Nopcsa Ferenc olyan családban nőtt fel, ahol a férfi az úr, ahol a nő csak akkor érvényesülhet, ha „jól” megy férjhez. A húga hangzatos nevű családba házasodott, ezért lett „valaki”, nem pedig festőművészként, akinek képeit Londonban állították ki. Nagybátyja, színházi intendánsként finoman fogalmazva is zaklatta a nőket, öccse a fehérterror idején azzal vált hírhedtté, hogy megölte a Magyar Nemzet napilap akkori főszerkesztőjét. Míg Ferenc ellentmondásos személyiséggé, kalandorrá, nemi identitását tagadó, ugyanakkor nagytudású paleontológussá lett. Ja, és a nagypapa, aki maga volt Facia Neagra, és papa, akinek sikerült keményen uralni az egész családot. 

Kalandos élete Dél-Erdélyben kezdődött, ahol a húga birtokukon megtalált egy őslénycsontot, Nopcsa Ferenc pedig összerakta belőle a Dinosaurus Dacust, amit később, a korabeli tudományos világ tiszteletére nevezett el Magyarosaurus Dacusnak. Az előadás címe tehát nem fikció, ahogy az elhangzott szövegek sem Cărbunariu találmányai, hanem hiteles dokumentumok, részben pedig a kalandor tudós naplójának részletei. Boros Kinga dramaturg és fordító több száz oldalt olvasott el, fordított le a szerzőnek, aki az előadás rendezője is.

Cărbunariu, Boros és a Szigligeti Társulat ezekből a hiteles szövegekből állították össze az előadás partitúráját, amelyhez Trabalka Cecília komponált izgalmas zenét. 

Kétdimenziós díszletek, vetített képek, dokumentumok, színes 21. századi, fiatalos jelmez, színészek alkotta zenekar, DJ a keverőpultnál (maga a zenei anyag szerzője), rap, mozgás, tánc, őrület, humor és dráma, nevettető és megrendítő szövegek, szuggesztív játék, gyors váltások teszik izgalmassá, érdekessé az előadást. 

A szerző-rendező Nopcsa személyiségének összetettségét, ellentmondásosságát használja arra, hogy megismertesse a jogosan elismert, és jogosan elutasított kalandor tudóst és egyben a kort, amiben élt, és a kort, amiben élünk: szétbontja, és a főhős karakterének egy-egy szegmensét játssza el. Megjelenik a tudós, a vadász, a törtető, az Albániában harcoló, és királyi ambíciókat tápláló, a sértett, frusztrált, az antiszemita, a román pásztorként kémkedő Nopcsa, magyar és osztrák változata is, és megjelennek titkolt férfiszeretői. Velük és általuk lepereg a belle epoque, ami, ha közelről nézzük, nem is olyan szép. S anélkül, hogy ujjal mutogatna ránk, utal arra, hogy a mi korunk sem mentes a múlt század csúnyaságaitól, a másság elutasítása, a háborúk, a politikai kalandorság és sok minden más is, itt van közöttünk. Az előadás utolsó monológjában ott rejlik az alkotók gondolata korunkról. 

Cărbunariu előadásához eszközül az általam nagyon kedvelt elidegenítési színházat választotta. A színészek be- és kilépnek szerepeikből, hogy aztán ismét más karaktert öltsenek magukra. Nehéz feladat a művészeknek, de többségük remekül veszi az akadályokat. Szöveget mondanak, énekelnek, táncolnak, de ami különös teljesítményt igényelt részükről, azok a váltások. Nemcsak szerepeket, hanem egyetlen monológon belül érzelmeket és értelmezést. Egyetlen alakításra sem lehet rossz szavam, de különösen tetszett Tóth Tünde, Dimény Levente, Tasnádi-Sáhy Noémi, Scurtu Dávid, Trabalka Cecília, Csatlós Lóránt. 

A rendező sem könnyítette meg a maga munkáját, hiszen akár bravúrosnak is mondható, ahogy a filmszerű, előre bekonferált jelenteket összefogja, és egységes, koherens, szellemes, hatásos előadást alkot belőlük. 

Fontos fejleményt jelent, hogy a Magyarosaurus Dacus előadás a Szigligeti Társulatot feltette a romániai színházi térképre, hiszen szinte biztos, hogy soha ennyi méltató kritika egyetlen váradi magyar nyelvű előadásról nem jelent meg a román lapokban, s ha nem is ilyen mértékben, de a magyarországi sajtóban is elismerően írnak róla.

Nagyváradi Szigligeti Színház – Szigligeti Társulat 

Gianina Cărbunariu: Magyarosaurus Dacus

Írta és rendezte: Gianina Cărbunariu

Fordító és dramaturg: Boros Kinga

Díszlet- és jelmeztervező: Irina Moscu

Zene: Trabalka Cecília 

Nopcsa band: Dimény Levente, Szotyori József, Trabalka Cecília

Rap: Szotyori József

Színpadi mozgás: Dimény Levente

Video- és lighting design: Cristian Niculescu

Szereplők: Csatlós Lóránt, Dimény Levente, Fodor Réka, Firtos Edit, Gajai Ágnes, Hunyadi István, Kocsis Gyula, Kovács Enikő, Scurtu Dávid, Szabó Eduárd, Szotyori József, Tasnádi-Sáhy Noémi, Tóth Tünde, Tőtős Ádám, Trabalka Cecília

Fotók: Vígh László Miklós

MEGOSZTOM

Testvérvárosunk, Güllen

Dürrenmatt a múlt század közepén írott, a szerzőnek világhírt hozó műve kihívás rendezőnek és színészeknek egyaránt. Kihívás, mert sok helyütt, sokat játsszák, de meglátásom szerint azért is, mert a 21. század 20-as éveiben „elmehetne” – ez lenne a könnyebb út – a divatos „metoo” retorika felé. Továbbá kézenfekvő lehetett volna a világjárvány, de ebbe sem futott bele az előadás. Novák Eszter bravúrosan kikerülte a csapdákat, egyetemes társadalmi problémákra fókuszál, azt vizsgálja, hogyan „vásárolható meg” az egyén, hogyan jut el az egyén és a közösség a minimális erkölcsiség feladásához. 

Irodalomtörténeti elemzések szerint a darab a szimbolizmus mesterpéldája, mások viszont a groteszk elemeit hangsúlyozzák. Novák előadása a szimbolizmus felé hajlik, kevés groteszk elemmel, de ami érvényessé és kortárssá teszi az előadást az, hogy főszereplővé emelte a város népét, amely bedarálja az egyént. Képmutató és korrumpálható emberek mozognak egyszerre és szinte egyformán a színpadon, akiknek a morál csupán szépen hangzó, kirekesztésre alkalmas szlogen. Aki másképpen gondolja, nincs helye közöttük, hallgatni kell, vagy elmenni. Semmitől sem riadnak vissza a „közös jó” érdekében, a gyilkosságtól sem.  

Klára és Alfréd fiatalkori szerelme negyven év után torkollik tragédiába. A fiatal lány teherbe esett, hamis vádak alapján kiközösítették, elűzték Güllen városának „tisztességes” lakói. A poklok útján járva emelkedett a világ leggazdagabb asszonyává. Játékszernek tekinti a férfiakat, napokig, órákig tart egy házassága, megvásárol mindent és mindenkit, de lelke mélyén az a szerelemes lány maradt, akit elkergettek városából. Claire Zachanassianként (Fábián Enikő) tér vissza a városába. Módszeresen készült élete legnagyobb és talán utolsó tettére: főkomornyikká tette a bírót, aki elítélte, továbbá kasztrálta, megvakította, szolgájává tette az ellene tanúskodó két férfit, felvásárolta, elszegényítette Güllent, már csak régi szerelme maradt és persze a közösség, amely kivetette magából. A fiatalságáért és talán egyetlen szerelméért jött ebbe a poros városkába, akit végül magával visz, igaz koporsóban.

Alfred Ill (ifj. Kovács Levente) fölött is eljárt az idő, a sorsával meghasonult férfi alig emlékszik a fiatalkori kalandra, noha úgy tesz, mintha sosem feledte volna Klárát. Pénzért vette feleségül a gazdag lányt, most pénzért veszik el az életét a jó gülleniek. Van az a pénz, amiért korrumpálni lehet politikust, rendőrt, papot, szatócsot, értelmiségit, fiatalt és időset, mindenkit. Elhallgattatják, majd ő is meghasonul. Ezt tudja Claire és megvannak hozzá a milliói. A pénz tette mérhetetlenül boldogtalanná, a pénz az egy életen át várt bosszújának eszköze. A közösség egy pillanatra Alfred Ill mellé áll, hogy aztán egyenként és együtt, a valamivel jobb életért elforduljanak tőle, mintegy feláldozzák a tárgyi javak oltárán. A férfi előbb bízik, majd kiábrándul az emberekből, s amikor családja is a megalkuvás sárga cipőjében parádézik, s a pap is fegyvert ragadott, megadja magát. 

Sokatmondó, ahogy a városka egyre jobban öltözött lakói őrülten vásárolnak, a háttérben pedig megjelenik egy fényben úszó város. Ez lenne a jövő azok számára, akik a csodában reménykedve révedtek a múltba. A szebbik felébe persze. 

A színpadkép, a díszlet rideg, fémből készült elemek ereszkednek alá, és emelkednek fel pontosan érzékeltetve a jelenetek helyszínét és azt is, hogy ez a város bárhol lehet, akár itt a Partiumban, Erdélyben. Novák ezt hangsúlyozza is, amikor a lakossági gyűlésen, fórumon – nevezzük tetszés szerint – résztvevőket a közönség soraiba ülteti. A Polgármester (Kardos M. Róbert) és a többiek erkölcsről, jólétről, szép jövőről, összetartásról, a város nagy szülöttének jótékonyságáról szónokolnak. A sajtót ügyesen kiteszik, Alfred Illt zárt ajtók mögött, közösen kivégzik. A piszkos munkáról nem kell tudomást szerezzen a világ. Ebben a városban erkölcsös, a közjót szolgáló, tisztes polgárok élnek.

A váradi előadásban Claire/Klára nem elsősorban Illen, hanem a közösségen áll bosszút. Gúnyos mosollyal figyeli, hogyan vetkőznek ki önmagukból, hogyan alakítják kedvük szerint a törvényt és a morált. 

Fábián Enikő Claire Zachanassinja sokkal inkább keserű, mint gonosz. Szerepet játszik, az excentrikus milliomos nőt mutatja, de mélyen, az eltitkolt énje az a megalázott, elárult lány, akit elkergettek a szülővárosából. Visszajött, hogy elvigye magával a sohasem feledett szerelmet, akivel, ha életében nem, legalább holtában együtt lehet. Szép, ahogyan visszaemlékezik, ahogy zokogva búcsúzik az ifjúságától. 

Ifj. Kovács Levente Illje beletörődőtt sivár életébe, megszokta, hogy szava nincs a családban, nem tartozik a város elitjéhez. Boldogulni próbál a szatócsbolttal. Nem törődik múlttal, a jövő sem ígér semmi jobbat, mint a jelen. Talán ő is szerette a lányt, talán a család, a közösség nyomására vette el feleségül a szatócsbolt tulajdonosának a lányát, de felelősséget nem vállalt, elfogadta, hogy cimborái hamisan vádolják szerelmét. Ifj. Kovács remekül érzékelteti, ahogy Alfred szinte első perctől tudja, sorsa megpecsételődött. Próbálja magát meggyőzni, hogy polgártársai nem fordulnak ellene, hogy aztán lassan, fájdalmasan ébredjen rá vétkére és elfogadja az ítéletet. Nem küzd az életéért, nem megy el. Büntet ő is: az embereket, a jó güllenieket, akik az erkölcs és közjó nevében emberi éltet áldoznak.

Kardos M. Róbert a Polgármester szerepében ugyanazzal a hangsúllyal dicsér és vádol, ugyanazokkal a szlogenekkel ígér és vádol. Kardos M. politikusa, mintha néha szégyenlené, amit tennie kell, de megteszi, mert ezt várják el tőle. 

Dimény Levente Papja tudja, hogy nem vállalhatna közösséget azzal, ami történik, és történni fog, de új harang került a templomra. Szuggesztív, ahogy a pap imádkozik: őszinte is meg nem is, hiszi a mindenható erejét, de reméli, hogy a vélt közjó felülírja a demiurgos törvényeit.

Hunyadi István Tanárja klasszikus filozófusok szavaival próbál ellenállni, ám szavait senkisem érti igazán. Az alkoholból nyer bátorságot, hogy a nyilvánosságot figyelmeztesse arra, ami valójában történik. A nyilvánosságot, viszont nem érdekli, a sajtó a valóság helyett a szenzációt keresi. Hunyadi értelmiségije elhallgat, feladja a küzdelmet és felhúzza a megalkuvás sárga cipőjét. 

A korábbi férjeket, polgárokat, szolgákat, riportereket alakító művészeket név szerint illene megdicsérni játékukért. Mindegyik külön egyéniség, rövid partitúráikban emberi történeteket jelenítenek meg. Általuk válik hitelessé a főszereplők drámája, az út, amely valahol a távoli múltban kezdődött és elvezetett a tragédiáig. Meg vannak győződve a maguk igazáról, nem kutatnak okokat, nem vesznek tudomást a felelősségükről. Mennek, amerre terelik őket, kitörni nem mernek, de nem is akarnak. 

Nagyváradi Szigligeti Színház – Szigligeti Társulat

Friedrich Dürrenmatt: Az öreg hölgy látogatása

Fordító: Kurdi Imre

Rendező: Novák Eszter

Dramaturg: Kárpáti Péter

Zeneszerző: Selmeczi György

Díszlettervező: Zeke Edit

Jelmeztervező: Kiss Zsuzsanna

Szereplők: Fábián Enikő (Claire Zachanassian, szül. Klára Wascher), ifj. Kovács Levente (Alfréd Ill), Kardos M. Róbert (Polgármester), Dimény Levente (Plébános), Hunyadi István (Tanár), Molnár Júlia (Rendőr), Firtos Edit (Alfréd Illné), Dobos Imre (Inas), Hajdu Géza, Szabó Eduárd, Scurtu Dávid, Csatlós Lóránt, Kiss Csaba, Balogh Attila, Kocsis Gyula, Szotyori József, Tóth Tünde, Tőtős Ádám, Gajai Ágnes, Fodor Réka, Kovács Enikő, Tasnádi-Sáhy Noémi (férjek, szolgák, polgárok, riporterek).

Fotó: Vigh László Miklós

MEGOSZTOM

Évadhirdetés a Szigligeti Színházban

Tizenegy új bemutatóval, a Fux Fesztivál és a HolnapUtán Fesztivál jubileumi kiadásaival, illetve a Nagyvárad Táncegyüttes fennállásának huszadik évfordulója alkalmából szervezett eseményekkel várja közönségét a 2021/2022-es évadban a Szigligeti Színház. A nagyváradi teátrum a pandémia után most először hirdet újra bérletet.

A szeptember 11-ei évadhirdető sajtótájékoztatón Czvikker Katalin menedzser beszámolt az előző évad eredményeiről: annak ellenére, hogy az ünnepi, 120. évad is a pandémia jegyében telt, a Szigligeti Színház társulatai az évad során 187 előadást játszottak, több, mint 25 ezer néző előtt. A főigazgató elmondta, a nézőszám és a jegybevétel tekintetben is a menedzseri pályázatban vállaltak több, mint 60%-át sikerült teljesíteni, ami, a körülményekre való tekintettel, jelentős sikernek számít. Az elmúlt időszakban felmerült, a nagyváradi kulturális intézmények újraszervezésére vonatkozóan, Czvikker Katalin elmondta: „Ha szükség van ránk, nincs az a mód, ami ezt a rendszert megszüntethetné”.

A sajtótájékoztatón, a továbbiakban a társulatok művészeti vezetői számoltak be a 2021-2022-es évad terveiről. Botházy-Daróczi Réka elmondta, a Lilliput Társulat előadásai idén a bátorság témáját dolgozzák fel. A Lilliput Társulat ugyanakkor idén ötödik alkalommal szervezi meg az erdélyi magyar hivatásos bábszínházak találkozóját: a FuxFesztet 2021. október 6-10. között szervezik meg, az előadásprogramot pedig a tavalyi évad elmaradt bemutatójával, a Sosevolt cirkusz című előadással nyitják meg. Az évad során Ulrich Hub Nyolckor a bárkán című kortárs meséjét (rendező: Lélek Sándor Tibor), egy adventi betlehemes játékot (rendező: Dió Zoltán), Menjünk, lássunk egy csodát! címmel, Kertész Erzsi Nem, a barátom című meséjét (rendező: Székely Andrea), illetve a Grimm-testvérek Rigócsőr királfyiját (rendező: Hanyecz-Debelka Róbert) viszik színre a társulat művészei.

A Nagyvárad Táncegyüttes művészeti vezetője, Szabó Enikő Ágnes az együttes két új táncosát – Törteli Nadint és Barabás Hunort – mutatta be, akik az előző évadban csatlakoztak a csapathoz, ám a következő évadban fontos szerepekben láthatjuk őket viszont. Az évad első bemutatója az Antigoné című ókori görög dráma modern táncszínházi adaptációja lesz, Törteli Nadinnal a főszerepben. Később, Szólótáncok címmel a társulat kortárs táncosai mutatnak be egy-egy táncetűdöt egy egész estés előadás keretében. Az évad nagyszínpadi folklórprodukciója a Fitos Dezső és Kocsis Enikő táncosok koreográfiájában színpadra kerülő Boldog békeidők munkacímű előadás lesz. A Nagyvárad Táncegyüttes 2022-ben ünnepli fennállásának huszadik évfordulóját, amely alkalomból 2022. február 11-13. között jubileumi hétvégét szerveznek, illetve 2022. április 21-24. között a 16. Erdélyi Magyar Hivatásos Néptáncegyüttesek Találkozóját látják vendégül Nagyváradon.

A Szigligeti Társulat művészeti vezetője, Novák Eszter azzal kezdte mondandóját, hogy emlékeztette a közönséget arra, hogy a Szigligeti Színháznak egy játszóhelye maradt, amely helyzet rányomja bélyegét az új évad tervezésére is: „Éppen ezért, az új évadot úgy terveztük, hogy lehetőleg nagy szereposztású, sok jó feladattal kecsegtető műveket tudjunk színpadra állítani”- mondta el Novák, majd hozzátette: a Léda házban kialakított térben próbákat és felolvasószínházi alkalmakat is szerveznek majd a jövőben.

A Szigligeti Társulat első új bemutatóját, az Anca Bradu által rendezett Csongor és Tündét október 1-én tartják. Az évad második premierjében, Az öreg hölgy látogatása című, Novák Eszter által rendezett Dürenmatt-darabban a teljes társulat látható lesz – címszerepében pedig a pályakezdésének negyvenedik évfordulóját ünneplő Fábián Enikőt láthatja majd a közönség. Szilveszterkor Huszka Jenő Gül Baba című operettjét tűzi műsorára a színház Forgács Péter rendezésében, az évad második felében pedig Nyikolaj Erdmann Az öngyilkos című abszurd vígjátékát Botos Bálint, Molnár Ferenc Játék a kastélyban-ját pedig Balogh Attila viszik színpadra.

Az évadhirdető sajtótájékoztatót Novák Eszter gondolata zárta: „Hiszünk abban, hogy együtt lenni, és élő emberek által eljátszott történetekben résztvenni, csoda, ezért reméljük, hogy a közönség a következő évadban is minket választ”.

A 2021/2022-es évadban a Szigligeti Színház kilenc hagyományos bérletházat, illetve egy szabadbérletet hirdet, amelyről részletesen a www.szigligeti.ro weboldalon, illetve a színház jegypénztárában és népszerűsítési pontjain kihelyzett évadhirdető füzetekben olvashatnak. A bérletértékesítési időszak szeptember 14-én veszi kezdetét; bérleteket kizárólag a színház központi jegypénztárában válthatnak. Az előadásokra jegyek a jegypénztárakban, illetve online, a szigligeti.biletmaster.ro oldalon kaphatók.

A központi jegypénztár (bejárat a Madách utca 2. szám felől) nyitvatartása:

Hétfő – zárva

Kedd, csütörtök: 10-19

Szerda, péntek: 13-19

Illetve egy órával az előadások előtt.

Árkádia jegypénztár nyitvatartása

Hétfő:10-17

Szerda, péntek: 10-13

Illetve egy órával az előadások előtt.