Csókák, falakban az enyészet, egyebek
(lapszéljegyzet a Sárgaház folyosója c. naplóból)
Seszínű az alkonyat.
Ablakunk előtt, a cseresznyefán
éhes csókák gyülekeztek,
a vasrácson belül sokan voltunk.
Odabent egy kicsi térben,
a négyszögletű szoba falait néztük,
miközben tág pupillánkban
mozdulatlant ült valami régi
és félelmetes enyészet.
Amikor már kibírhatatlan volt a fa tetején ülő
madarak keltette zaj, egyikünk
azt kérdezte, nem kellene-e elkergetni őket?
Ezek képesek rá, hogy felverjék mostantól
az egész környéket, lakókat, a jöttmenteket,
az arra érdemeseket, de még azokat is,
kiknek se mihozzánk, se senkihez immár
semmi köze nem lehet.
Miként az elvarázsolt szerelmeknek,
az utcákon szétdobált szeméthez,
kinek mi köze hozzá, mondta egyikünk,
hát milyen világban élünk, hogy elkergetünk másokat,
amikor kedvünk tartja, aztán ez a makacs,
ki tudja mi is az, ott a falak bensejét maró nesztelen gyilok,
csak szépen, lassan felzabálja belső szerveinket,
aszottá puhítja bőrünket, hát nem megette már
a lelkünket, szívünk gyökeréig leásott, észrevétlen
összeugrasztott, na, ki, kit is mérgez meg, nem is kérdés,
te magad is láthatod, mondta és elhallgatott egyikünk.
A konyhák, előterek, a tisztaszobák elhagyatott,
dohos, dohányszagú falak repedéseiben megkapaszkodó
nyálkás, alig észrevehető, vagy láthatatlan lények
terjeszkedése, megállíthatatlan törvényszerűség.
Gondoljátok, otthon nem így van ez, ha már senkid
nem maradt az égadta világon, mint kinek ideje eljött,
lehanyatlik keze, semmit magaddal odaátra
nem viszel, de jól figyeld meg: gyógyszered lesz
az egyetlen barátod, ellenséged ugyanez, ha értitek
ti még ezt…
Vagy az örökös éhezők, azok ölelésre,
a szép szóra vágyókat kézen ki fogja,
hogy kivezesse innen, kérdezem én -
ha elkezdenek egyszer befele fordulni,
önmagunk mélyén a semmivel találkozni,
nem riasztóbb-e, mint a falakban és az agyunkban
rágó enyészet?
Búcsú fejfa helyett
(nagymamám emlékére)
csak kitartson a tűzifa
nem kell félned
mert a kamrában tavaszig is elég az étel
petróleum a nyári konyhában
abban a fonott korsóban
de szagold meg különben már tudhatnád
a pálinkát rég máshol tartom
mióta tudod ki rendszerint rájárt
de abból ő’ kelme többet nem iszik
ezért is hozattam a kutyát
de az szegény úgy táncol
ahogy az ember neki muzsikál
hát olyan amilyen a miénk immár
enni adj tisztességgel
ugat az még ha kell de láncon ne hagyd
azt ha belepusztul sem viseli el
ha a gyermekek megjönnek
ne félj segítenek amiben kell
azt a pár tyúkot még megbírod
fát eleget hasogattak ott van mind
de fölöslegesen ne tüzelj
el kéne búcsúzzak rendesen
de látod mennyi dolog és gond
ezen a kórházi ágyon sincs nyugodalom
tiszta ruhád azon a vállfán amit még apád csinált
látod megtartottam mindent
fényképet pénzt papírokat elintéztem
sírni ne lássam aztán egyiket sem
menjetek csak menjetek
gyermekeknek unokáknak puszika
Isten is ha segít kicsit még itt vagyok
emlékeimben utoljára magunkra gondolok
Címke: szente b levente
Szente B. Levente versei
Miféle válság „Nem enged be mást, csak a szelet, hogy a tükörre tűzött halottjait kirepítse, és ott fenn temesse el őket, égi gödörben” (Vénus Khoury-Ghata: Nem enged be mást…) válság – miféle válság csak kapzsiság van amiben háború dúl szenvtelen követ s folyat léha papi áldás tükör nincsen ami igazat mutatna miként adjon mentőövet vajon melyik az az óra amelyik jön kong és üt és ver csönget és harangoz ha eljönne az idő aki majd a többi dobozt a mindenféle szerkezetével együtt ébreszteni fogja ki tudja angyal-e vagy ember jön ki aztán ébresztőt fúj az esztelenségnek vége legyen mindennek ami nem emberi megálljt parancsoljon eddig csak a halottakat örökölted temetted s megszenvedted a tieid lassan nem lesz talpalattnyi földed sem a másokéra – az élőkre és holtakra éppen most a tudtodon kívül előfizetsz Ne félj ember leszek majd egy bogár agyában ha a tudomány nevében egyszer gombostűre tűznél ne félj – majd azt álmodom hogy szabadon szálló lepke vagyok miképpen gyermeked is körötted a fényben ugrálva Ezredvégelőtti apokrif variációk egy címre: „A szörny a katedrális falán egy parazita” – Selmeci György furcsa képződmények lettünk az ember nem hasonlít már a lóhoz nem olyan mint egy veréb rózsához majomhoz delfinhez vagy darázshoz köze nincs sőt nem ingere semmi láthatatlan lénynek és a széna illata is valamiféle ősi füstemlék lett tán a büszkeség ezen reflexét csak gyenge akaratú költő ha idézné elviselni hogy mindannyian feltámadunk a mennyben paradicsomban valami új testben a gépekben is ismerős bűntársat keresünk mert az antik viselkedésformák alapján lesütött fejjel önigazolást keresve mindig másra mutogatunk sok ezer éve így hát hova tovább – jóhiszeműen csak kérdezem megégettük a könyveket a krisztusokat öltünk halomra dicső népeket szent nevedben jól tudod mit érdemel az ilyen hogy is mondjam – már nem vagyok olyan biztos ebben az egészben gyermekeim legalább ti ne ne építsetek hamis katedrálisokat az egyetlen ajtó mit kinyithattok az a szívetekben
Szente B. Levente versei
A bizonytalan létűek mire megismertem önmagam átrágtam magam a Biblián más szent könyveket is kiolvastam végül a sort a Rámajána és a Mahábharata zárta és jött még egy biológia tankönyv ami még iskoláskoromból maradt meg (azt is kifizettették szüleimmel) így rájöttem hogy mindig a bizonytalan létűek halnak ki előbb – ahogy tanították régen mert az élet már csak ilyen mi tagadás – az ember nem esett messze fajának fájától a többiről jobb nem beszélni
A szeretet különb emlék hallanod kéne amikor megszólalnak a virágok fejem fölött amikor felhő énekel az emberek egyre többet beszélnek rólam neked azonban tudnod kell az nem én vagyok te dacból falakat építesz messzi égbenyúló hegyek tetején a sűrű ködben laksz mint ama régi földre szálló dörgő hangú istenek én csak az elmúlástól féltelek az írások a hagyomány téged nem tanított ki elesik annak nyújts kezet a szeretet különb emlék egy napon bármivel emlegetni mi volt van és lesz mit ember teremtett nem lehet élj és keress és kutass és szeretve légy – emlékezz – a végén még bármi lehetséges ha a jóság világa te vagy magad írod s megéled újra meg újra a legszebb meséket
Vizet merítünk Székelykeresztúron
Vízmerítő címmel jelent meg a nagyváradi Holnap Könyvek Kiadó gondozásában Szente B. Levente legújabb verseskötete. A kötet bemutatóját 2022. május 13-án, pénteken 18 órától tartjuk Székelykeresztúron, a Molnár István Múzeumban. A könyvet méltatja és a szerzővel beszélget a kötet két szerkesztője, Kemenes Henriette és Szűcs László, az Újvárad folyóirat munkatársai.
A Vízmerítőt pénteken 13 órától a Csíkszeredai Könyvvásáron is bemutatjuk az Erőss Zsolt Arénában, a szerző jelenlétében. Mindkét rendezvényre szeretettel várjuk az érdeklődőket.
Szente B. Levente 1972-ben született, írásai 1994 óta jelennek meg irodalmi lapokban. Négy verseskötete mellett három mesekönyve és két néprajzi témájú kötete jelent meg eddig, a Vízmerítő a tizedik önálló munkája. „Nem könnyíti meg olvasói dolgát, nehezen megnyíló, többrétegű, filozofikus költészetet művel, apró lépésekben engedve közel a verseihez– – írja róla Bálint Tamás.
Cím nélkül; (misztérium); Nyomvonal
Cím nélkül immár megszabtuk a betűknek ha szavakká állnak mit jelentsenek (misztérium) a misztérium hogy apám vállán mérhetetlen a teher – miként a fájdalom időjárásfüggő csontjaimban korhadt fák tetemét hordozom fújj csak szél fújj – a tükör másik felén is én szentjánosbogár ég szívemben a pillanat befejezetlen még Nyomvonal Családi Bibliánk, egyetlen nyomvonalunk a miénk most. Apám neve áll benne, de előtte nagyszülők, dédszülők, ő előttük egy messzi és távoli évszám alatt az ük, meg azoknak szüleié volt. Mindannyiuk neve szépen egymás alatt, úgy jönnek össze mindegyre, mint két szeretetre vágyó ember, s találkoznak mint versben a rím, óhatatlanul, egymást felfedezve, kiegészítve hosszú időkön keresztül. Átérzem azt, ami összetart. Születés és halál, ismét újrakezdés, majd újból a vég. Több annál mindig, mint ami! Miként sor végén egy Ámen, Úgy törvényszerűen következnek neveink, gyermekem – jegyezd meg, addig jövünk, s megyünk, ameddig az emlékezet tart – ha megemlékezik rólunk az Isten még.