Címke: Szatmárnémeti Északi Színház

június 20, 2024 | Simon Judit | Kritika | Rovatok
MEGOSZTOM

Nincs boldog vég, de van remény

My Fair lady Szatmárnémetiben Andrei Șerban rendezésében

Andrei Șerban állította színpadra a szatmárnémeti Harag György Társulat My Fair lady előadását. Lényegében mindegy, hogy a híres rendező mindeddig nem foglalkozott musicallel, mert a színház az színház. Szerintem az a fontos, hogy ezt az előadást is a tőle megszokott színházi nyelven és formában alkotta. (Az megint más kérdés, hogy ennek az alkotásnak is komoly pillére, ahogy az életben is társa Daniela Dima társrendező). Tette ezt az amerikai musical jogdíji kötöttségeinek ellenére, és ezek miatt – vélem én – nem lett akkora bumm az előadás, mint amilyenre számítottam. Kisebb-nagyobb bummok azért voltak benne, mert Șerban idős korára is megmaradt a látvány mesterének. A minimalista díszleteket fényekkel varázsolja különböző helyszíneké, remek illúziót teremtve, a kórus, a tömeg mozgatása, a hangsúlyok áthelyezése az előadás erős elemei. 

A rendező(k) a történet társadalmi vonatkozásait keresik, ami a My Fair ladynél lehet truváj, de ha belegondolunk, hogy a musical szövegkönyvének alapja G.B. Shaw Pygmalion című színműve, ami korántsem olyan romantikus, mint a Broadway-változat, és távol áll a happy endtől, akkor már nem annyira mellbevágó. Ja, hogy nem így szokás játszani Eliza megzenésített történetét, az igaz, pedig így kellene, különben finoman fogalmazva is érdektelenné válik. 

Șerban a társadalmi osztályok közötti különbségeket, az ezek közötti átjárhatatlanságot, és ezeken belül is a nők kiszolgáltatottságát igyekszik megmutatni. Az ő Elizája, amikor rádöbben, hogy immár nem találja a helyét sem az alsó osztályban, ahonnan érkezett, de a középosztály, netán a felső tízezer sem fogadja be, felveszi a hátizsákját és elindul választ keresni a kérdésre: „Velem most mi lesz?” És ezzel a hátizsákkal a rendező ügyesen átvezette a jelenbe a történetet és az előadást. Nincs boldog vég, de van remény. Ez a lány talán megtalálja a maga útját.

A szatmárnémeti előadásban angol nyelven hangzanak el a dalok, a színészek remek kiejtéssel és komoly énektudással adják elő, aki nem ismeri – hogy stílusos legyek, G.B. Shaw nyelvét – olvashatja a fordítást. Viccesnek szánták az alkotók, hogy a szereplők helyi tájszólásban beszélnek, áthelyeznek hangsúlyokat. Néha bejött, máskor meg nem a beszédstílus poén. 

Bevallom, számomra meglepetést okozott a szereposztás. Méhes Kati (Mrs. Higgins), Rappert-Vencz Gábor (Alfred P. Doolittle), Keresztes Ágnes (Mrs. Pierce) színpadi jelenlétükkel, finom humorral éltek a szerepeik adta lehetőségekkel. 

Az nyilvánvaló, hogy a Higgins-t alakító Bodea Gál Tibor a rendezői koncepciót követi azzal, hogy professzora sokkal inkább anyukának a kisfia, mint önálló, a társadalmi elvárásokra fittyet hányó, magabiztos férfi, csakhogy ebben a felfogásban kevésbé hiteles. Mert koncepció ide vagy oda, ebbe a középkorú férfiba beleszerelmesedik a fiatal kora ellenére sokat látott, tapasztalt, vagány, sőt okos lány. Ilyen professzorral kétséges, hogy ez megtörténhetne. Bodea Gál játéka nem elég árnyalt ahhoz, hogy kibontakozzon Higgins személyisége – ha úgy tetszik –, vonzereje. Igaz, a két Eliza, Budizsa Evelyn / Kovács Nikolett sem az az élettel teli, ügyes lány, aki képes elindulni megkeresni önmagát és helyét a világban. Kettőjük közül Kovács van közelebb a virágárus lány karakteréhez, de egyikük sem alakítja meggyőzően a Shaw, de akár Loewe-Lerner által elképzelt erős, kockázatot vállalni képes nőt. Holott a rendező a férfivilágban helyét kereső nő kérdéskörére helyezi a hangsúlyt. Ehhez nem elég erősek a főszereplők karakterei. Számomra Pickering (Frumen Gergő /Orbán Zsolt) sem elég markáns, hogy részint ellenpontozza, másrészt bemutassa a felsőbb osztályok magatartását. 

Mint említettem volt az elején, az előadás megfellebbezhetetlen érdeme és a rendezői elképzelést tűpontosággal tükröző részei a kórus, a tömegjelenetek, és ide sorolnám a kifejező, hatásos koreográfiát, valamint a színészek mellékszerepekben nyújtott remekléseit.

Az előadástól függetlenül, Andrei Șerban munkája felhívta a román szakma figyelmét is a szatmárnémeti Harag György Társulatra, amit fontosnak tekintek. Hiszen Bocsárdi László, Sardar Tagirovski rendezései, hogy csak két nevet említsek, bizonyítják, hogy a szatmárnémeti magyar színházi alkotók felvállalják a szórakoztatásnál sokkal messzebbre mutató, a századunk problematikáit tükröző, hiteles színjátszást. 

Szatmárnémeti Északi Színház – Harag György Társulat

Frederick Loewe – Alan Jay Lenrner: My Fair Lady 
Musical
A Harag György Társulat és a Dinu Lipatti Filharmónia közös produkciója
Fordította: Baráthy György 
Rendező: Andrei Șerban 
Társrendező: Daniela Dima
Dramaturg: Daniela Dima, Bessenyei Gedő István
Díszlettervező: Irina Moscu  
Jelmeztervező: Cs. Kiss Zsuzsanna
Román fordítás: Daniela Dima, Tamás Ágnes  
Karmester: Novák Ștefan m.v.
Koreográfus: Bodor Johanna  
Zenei vezető: Manfrédi Annamária  
Zenei munkatárs: Bakk-Dávid László  
Light design: Cristian Niculescu  

Szereplők: Budizsa Evelyn / Kovács Nikolett (Eliza Doolittle), Bodea Gál Tibor (Henry Higgins), Frumen Gergő /Orbán Zsolt (Pickering ezredes, 3. Cockney), Rappert – Vencz Gábor (Alfréd P. Doolittle), Méhes Kati (Mrs. Higgins), Erdei Máté / Szabó János Szilárd (Freddy Eynsford-Hill, 2. Cockney), László Zita (Mrs. Eynsford-Hill, Szobalány), Keresztes Ágnes (Mrs. Pierce, Szobalány), Poszet Nándor (Harry), Péter Attila Zsolt (Jammie, 1. Cockney, Kikiáltó), Gaál Gyula (Kárpáthy Zoltán, Kocsmáros, Járókelő), Gaál Ágnes (Lord Boxington, Szobalány), Rappert – Vencz Stella (Transzilvánia királynője, Szobalány), Laczkó Tekla (Mrs. Hopkins, Szobalány), Bogár Barbara (Mrs. Higgins komornája, Szobalány), Kovács Éva (Görög diplomata), Vonház Ingrid (Virágáruslány), Sosovicza Anna (Szobalány)

Táncosok: Graz Denisa, Kengye Ádám, Kispál Nándor, Szilágyi Janka, Vonház Erik, Vonház Ingrid 
Fotó: Czinczel László

november 9, 2022 | Szűcs László | Kultúra
MEGOSZTOM

10. Ifeszt, fesztiválnapló (4.)

A Szatmárnémetiben zajló 10. Interetnikai Színházi Fesztivál (iFeszt), részben folytatás, részben újrakezdés. November 4. és 13. között magyar, német, juddis, romani és román  nyelven megszólaló előadásokat, könyvbemutatókat, szakmai beszélgetéseket, afrepartykat foglal magába a Szatmáron másodszor, immár a MASZÍN égisze alatt megrendezett seregszemle. Az egyetlen olyan vándorfesztivál, amely a romániai kisebbségek színtársulatait gyűjti egybe. Simon Judit fesztiválnaplójának negyedik része. 

Hát kérem, engem tegnap este elvarázsoltak és azóta sem tértem magamhoz. A varázslók a Harag György Társulat színművészei, akik Sardar Tagirovsky rendezésében vitték színre Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde klasszikusát.

Minden tiszteletem Vörösmartynak, de én mostanáig még nem láttam e híres verses drámát úgy előadva, hogy ne untam volna (Harag György rendezésében nem láttam). Az órámra pillantgatva vártam, legyen vége, mehessek haza. Nos, az iFeszt ötödik napján úgy telt el a több, mint négy óra, hogy észre sem vettem. Alig vártam, hogy vége legyen a szünetnek (kettő volt), és folytatódjon a mágikus előadás a színpadon és a nézőtéren és bennem.

Mondom, szó szerint elvarázsoltak a varázspálcával, a repülő aranyalmával, a szóval, énekkel, játékkal. A totális színházzal.

Mert tetszik tudni, minket is vitt magával Csongor és Tünde és Ilma és Balga. Amerre jártak ők, ott léteztem én is. Csak remélem, hogy mindenkire hatott a varázspálca, amivel Vörösmarty úr ránk mutatott, és haragudott-e mindenki Etelkára, hogy nem repült a költő mágus karjaiba.

Mert ők ketten, a romantikus irodalom szerelemespárja is ott ült a színpadon, néha segített a művét eljátszó színészeknek. Utóbbiak pedig szemrehányást tettek neki (csak gesztusokkal, szavak nélkül), hogy milyen nehezen játszató jelenteket, bonyolult versbe szedett mondatokat írt nekik. A költő megvonta a vállát, ők a színészek, oldják meg. Megoldották. Bravúrosan. Gyönyörűen. Szívet melengetőn, agyat megdolgoztatva. Mert a mágikus mese nem csak a szerelemről beszélt, hanem a létről, életről és elmúlásról. A földön töltött rövid órák értelméről és értelmetlenségéről. Tisztán, összefüggően, kidolgozottan, bűbájosan és megrendítően.

És tessék elképzelni, sem a négy egymást kereső, kergető fiatal, sem a világ legédesebb, legszellemesebb Mirígye, sem a többi szereplő nem szavalta, hanem értelmezve, emberi hangsúlyokkal mondta a replikáit, amitől érthető, élvezhető volt a veretes szöveg. Ide teszem a szereposztást és az alkotók stáblistáját, mert ez a csodaország, a csodalényeivel bizony hatalmas, közös munka. https://www.harag.eu/hu/jatekrend/eloadasok.html?eloadas_id=13067

A szakmai megbeszélésen kiderült, hogy a próbafolyamat alatt szóba került, hogy egy esküvő vagy a cirkusz legyen a helyszín, ahol a történet játszódik.

Én úgy vélem a színház lett, és jobbat ki sem találhattak. Már az előcsarnokban várt minket egy tündér, a szünetekben hol kézlenyomatot, hol Vörösmarty idézetet kaptunk ajándékba. És a vetített szövegek, és a parádés, szellemes  játék, és az ötletek kavalkádja mind a színház varázsához tartozik.
A szakmain is teljesen szakmaiatlanul ültem elvarázsolva, és a civilbe öltözött színészekre oda képzeltem a jelmezeket, bár nincs abban semmi furcsa, ha farmerben ülnek a mágusok. 

november 6, 2022 | Szűcs László | Kultúra
MEGOSZTOM

10. Ifeszt fesztiválnapló (1.)

Elkezdődött a 10. Interetnikai Színházi Fesztivál (Ifeszt) Szatmárnémetiben, ami részben folytatás, részben újrakezdés. Tíz napon át magyar, német, jiddis, romani és román nyelven megszólaló előadásokat, könyvbemutatókat, szakmai beszélgetéseket foglal magába a városban másodszor, immár a Maszín égisze alatt megrendezett seregszemle. Az egyetlen fesztivál, amely a romániai kisebbségek színtársulatait gyűjti egybe. Simon Judit fesztiválnaplójának első része.

A fesztivál tartalmas műsorfüzetben Bessenyei Gedő István, a szatmári Északi Színház Harag György Társulatának vezetője, fesztiváligazgató, a Maszín ügyvezető elnöke azt írja, hogy több szempontból is újrakezdés ez a tizedik találkozó.

A pandémia okozta négy év kihagyás után, ez az első Ifeszt. A vándorfesztivál először tér vissza egy helyszínre, ahol már rendeztek korábban. 2016-ban Szatmárnémeti adott otthont a seregszemlének, ott és akkor fogalmazódott meg a Maszín megalakításának gondolata. Abban a gyönyörűen felújított színházban sereglettek össze a társulatok és a nézők, mely idén 130. születésnapját ünnepli. Először szervezték a romániai kisebbségi nyelveken játszó társulatok találkozóját a Magyar Színházi Szövetség kötelékében, és idéntől, továbbra is kétévente a tagszínházak között vándorol a fesztivál. Erre az Ifeszt megálmodója, a 2021 tavaszán elhunyt Zsehránszky István is rábólintott, és a főtámogatók is beleegyeztek.

A szatmári megnyitóra eljött Demeter András színész, a művelődési minisztérium államtitkára, aki színházi „tolvajnyelven” kívánt „nagy kalappal”, azaz sok sikert a szervezőknek és a résztvevőknek.

A fesztivál házigazdája az Északi Színház, az előkészítő munka oroszlánrészét a Harag György Társulat vállalta. Volt munka nem is kevés, és még van is, hiszen a november 4-én startolt Ifeszt 13-án ér véget. Napi két előadás, könyvbemutatók, szakmai beszélgetések sorakoznak a programban.

Az első napon mutatták be a Boros Kinga által szerkesztett, Czvikker Katalin, Fazakas Márta és János Szabolcs tanulmányait tartalmazó, Nagyváradi magyar színháztörténet 1950-1990 című, a Philther-elemzések keretében készült kötetet. A hiánypótló munkáról itt az ujvárad.ro-n már beszámoltam a nagyváradi bemutató alkalmával. Délután Bogdán Zsolt kolozsvári színművész a Szakszervezetek Művelődési Házában mutatta be a Bartis Attila írásai alapján készült Amikor… című önálló estjét.

Péntek este, a hivatalos megnyitó után a nagyváradi Szigligeti Színház Szigligeti Társulata az Öreg hölgy látogatása előadásával nyitotta a fesztivál előadásainak a sorát. Dürrenmatt drámáját Novák Eszter állította színpadra, a szatmári volt az utolsó előadás.

Az Ifeszt második napján, a borongós idő ellenére, olyan jó hangulat fogadott a színház előtt, a szakmai beszélgetésre várva, hogy szinte észre sem vettem a szemerkélő esőt. Este a belvárosi szálloda teraszáról láttam, ahogy a varjak ellepik az eget és a szemközti eklektikus emeletes épület tetejét, de úgy, hogy ki sem látszottak a cserepek. A fekete madarak a tél hírnökei, mese nincs, hiába a kellemes hőmérséklet, tél tábornok érkezik és hozza a seregeit.

Az Öreg hölgy látogatása szakmai megbeszélésén Köllő Kata, kolozsvári színikritikus a szakmai programok moderátora, ezúttal is okosan, sőt diplomáciai érzékkel értékelt és kérdezte az alkotókat. A nagyváradi előadásról itt számoltam be részletesen: https://www.ujvarad.ro/kritika/testvervarosunk-gullen/?fbclid=IwAR09dj4OHuVqV8ENrPxC1Pmp-FRrA0jokMJAkM983a_8NPbyoGcsPXh3NrI, ezért most nem részletezném.

Délután azzal foglalatoskodtam, hogy kiderítsem, miért nincs fűtés a szállodai szobámban. A recepciós kislány csak rebegtette a műpilláit, ő megtett minden tőle telhetőt, erkélyes szobát adott, hogy kényelmesen bagózhassak. Jött a menedzser asszony, nézte a fűtőtestet, próbálgatta a melegvizet, nem értette a dolgot, hiszen ő, a saját kezével indította be a fűtést, jaj, jaj, nézzünk meg két szabad szobát, hátha. Hát nem. Végül kibökte: nem fűtenek egész nap, a rendszert úgy állították be, hogy kikapcsoljon, amikor túlmelegednek a szobák. Tapasztalat: délután néhány órát fűtenek, aztán meg melegítsen minket a megértés, a szálloda vezetésének problémái iránt. Amúgy a régi, szocreál hotelt felújították, egész jól néznek ki a szobák, a fürdőszobák kevésbé. A szolgáltatás minősége, a mentalitás viszont maradt a régi. Gondolom, a reggelinél fungáló kávéfőző is a múlt századból öröklődött, lassú, összesen egy kispohárnyi kávét képes egy nyomásra főzni. A fekete nedűre vágyók sorban állnak. Mondom, nosztalgia.

Este, a színházban viszont a 21. század jobbik énje. A marosvásárhelyi Tompa Miklós társulat játszotta a Doktor úr című előadást. Keresztes Attila Molnár Ferenc darabjának a Kellér Dezső által átírt és Zerkovicz Béla slágerdalaival tűzdelt változatott állította színpadra. Az előadásról Molnár Flóra számolt be az Újvárad októberi számában, de nem állom meg, hogy ne kommentáljam én ezt a bravúros előadást. Keresztes a némafilmek, az 1920-30 évek mozijának a stílusjegyeit vegyítette az ikonikus horror pillanataival. Például Sárkányné (Kádár Noémi) az egyszerre Morticia (Adams Family) és Karády Katalin. Vagy: Puzsér szerepében Galló Ernő beszédmodora, hangsúlyai egy az egyben Kabos Gyula. Benő Kinga (Szobalány) is egy ismert horrorfilm figura, es ezek kiragadott példák, mert az egész előadás a groteszk és múlt századi burleszk ötvözete. Nagyon szellemes, vicces, okos, korszerű, pergő produkció. És még van az előadásban egy hatalmas csavar, amitől egészen különleges: A színészek nem énekelnek, hanem tátognak, ráadásul a nőknek is mintha férfihangja lenne. Azaz van. Bokor Barna színművész énekel mindenki helyet. Különböző hangon és hangmagasságban. Kis technikai segítséggel a duetteket is. Áll a zenekarban, keménykalapban, mint a hangszeresek és hol Karády, hol Kabos Kabos Gyula, máskor Fedák Sári vagy Honthy Hanna énekhangját idézi. Amit Bokor művel, az egyedi és vicces és nagyszerű.

A vásárhelyiek A doktor úrja a rendezéstől a kifogástalan színészi játékig, a végtelenül ötletdús koreográfiától a minimalista színpadképig, a régi slágerek hangszerelésétől Bokor Barna különböző hangjaiig a kortárs színház kvintesszenciája. Tiszta, pontos, minden pillanata kiszámított, a játék, a poénok minden esetben a jó ízlés határán belül maradnak. Hát ezért esett annyira jól a lelkemnek és az agyamnak is ez az előadás.

A rendhagyó előadás utáni szakmai beszélgetést Köllő azzal kezdte, hogy Bokor simán megnyerné az Erdély hangja versenyt, én meg azt gondolom, hogy a Sztárban Sztár vetélkedőt is bizonyosan.

A beszélgetésen folytatódott az előadás hangulata, Keresztes Attila elmesélte, hogyan készült a szilveszteri előadásnak szánt produkció, repkedtek a poénok.

Mindig ilyet nekünk és a többi nézőnek!

(Folytatjuk)

Képünkön Kádár Noémi és Galló Ernő a Doktor úrban