Azelőtt

Pintér Zsolt már napok óta az öngyilkosságon gondolkozott. Minden összejött neki, és már kezdte unni a reménykedést, hogy valami jobbra fordul. Nyilvánvaló volt számára, hogy az élete egy katasztrófa. Ma már a munkahelyére sem ment be, olyan mélyre süllyedt lelkileg. Egy ügyfélszolgálatisnál elég feltűnő a depresszió.

Mivel a hetediken lakott, a legegyszerűbb egy kis szabadesés lett volna, csattanóval a végén, de felfordult a gyomra, ha arra gondolt, mi maradna utána. A késtől mindig is viszolygott, a gyógyszerekben nem bízott, a fuldoklás sem vonzotta, lőfegyvere pedig nem volt.

Így aztán csak gondolkozott. Igazából nem akart ő meghalni, csak élni nem bírt így tovább.

Sokáig ült komoran. Csengettek. Hiába várta, hogy feladja a látogató, a csengetés időtartama csak hosszabbodott, így engedett a nyomásnak.

– Nem vagyok itthon! – kiabálta, miközben beengedte a zavarkodót.

Lipták volt, az egyik főnöke. A megelégedettség aurájával nyomakodott be a nappaliba. Pézsé roskatagon követte.

Szűkszavúan válaszolgatott a kedélyes vendég kérdéseire, akinek kissé erjedt meggylével kedveskedett. Igazából nem jutott el a tudatáig, miről beszél a másik.

Egészen addig, míg Lipták megragadta a karját.

– Napok óta figyellek téged, Pézsé! Azt látom a szemedben, amit én éreztem azelőtt. Akkor te még nem dolgoztál a Magenta Gomb kft-nél. Akkoriban a válóperem teljesen kikészített, az asszony megcsalt, elhagyott, úgy éreztem, a gyerekeket is ellenem nevelte. Nem tudtam az ő szemével látni a dolgokat és ez lett a vége. Felhúzta az inge ujját és mondandóját a karja belső oldalán levő hosszú sebhellyel illusztrálta.

– A pszichiátrián volt egy doki, egy fantasztikus pofa, aki beavatott egy új módszerbe. Én kedvellek téged és most beavatlak… a titokba!

Pézsé érdeklődve hallgatta. 

– Amire neked szükséged van, az egy takarítónő.

Pézsé értetlenül nézett körül. Ennyire azért nincs kosz és rendetlenség.

– Úgy gondolod?

– Itt a száma. Nagyon diszkrét. Persze, neked is annak kell lenned. Tudod, ez még nem teljesen legális.

Pézsé nem értett semmit, de Liptákot hiába kérdezte, az csak azt hajtogatta, hogy nézze meg a saját szemével. Aztán olyan váratlanul, ahogy jött, távozott.

Sokáig nézte a telefonszámot, végül összegyűrte és a papírkosárba hajította. Röpke fél óra múlva már előguberálta és miután kisimította rögtön tárcsázott.

A Takarítónő fél óra múlva megjelent. Teljesen hétköznapi, ötvenvalahány éves asszony volt. Fejét sárga kendővel kötötte be. Egyik kezében hatalmas veder, a másikban táska.

– Dr. Kovácsné, de szólítson csak Bözsikének – fogott vele kezet, miután lepakolt.

– Doktor?

– Azelőtt orvos voltam, mielőtt átnyergeltem a tisztításiparba. Először essünk túl a formaságokon.

Itt ez a szerződés, amelyben nyilatkozik arról, hogy önként vállalja a tisztítást és minden felelősséget magára vállal a beavatkozásért. Ha esetleg történne valami nem várt komplikáció…

– Mire gondol? Elcsúszok a frissen felmosott padlón?

– Nem erről van szó. Én nem a lakását, magát fogom testileg, lelkileg kitakarítani, hogy gondtalan, sorsával elégedett ember lehessen. Az embert rengeteg olyan dolog éri a mindennapokban, ami örökre nyomot hagy a pszichéjükben. Én és a többi társam feladata, hogy ezeket a nyomokat maradéktalanul eltakarítsuk.

Nagyon ritkán előfordul, hogy ez túl jól sikerül, és ennek is megvannak a maga veszélyei, de én nem szoktam ilyen hibát elkövetni.

– Ki fogja hipózni az agyamat?

– Nem egészen, de nem jár messze az igazságtól.

– És mennyibe fog ez nekem kerülni?

– Semmibe. Csak annyit kérek, hogy a telefonszámot adja tovább, megbízható és rászoruló illetőnek. Természetesen, csak olyannak, aki rendesen fizeti a tb-t.

Pézsé mindenre elszánt emberként döntött. Aláírt, szófogadóan félmeztelenre vetkőzött, felfeküdt az asztalra és várta a takarítást. Bözsike fehér köpenyt, gumikesztyűt és szájmaszkot öltve ismerős, de mégis valami apróságban más eszközöket vett elő. Volt ott egy lapát, melyen fura színű kislámpák égtek, egy partvis a végén gumicsővel, egy halálfejes flakon, amelynek nem hipószaga volt, dörzsszivacs, amin valami lila zselészerű anyag fityegett, kenőanyag, fenőanyag, vattakupacok, vágó- és szúrószerszámok, és egy hatalmas fecskendő, több kisebb társaságában.

– Kedves Zsolt, most el fog aludni, és amikor felébred, egy más világban ébred. Számoljon velem. Álmos, nagyon álmos… Bözsike erősen a szemébe nézett és Pézsé lassan zuhanni kezdett valahová, ahová már narratopoétikai eszközökkel sem lehet követni.

„Az olvasók elnézését és megértését kérjük, a főszereplő takarítás alatt áll. Addig vegyék igénybe egyéb novelláikat”

Ha egy ügyfélszolgálatnál látnak egy fiatalembert, akinek az üde arcán virul az üres gondtalanság, akin látni, hogy nem búsul csalfa lányok, hamis barátok, lesújtó gyász és más problémák miatt, nézzék meg, mi áll a névtábláján. Ha Pintér Zsoltnak hívják, akkor nem árt, ha tudják, van a zsebében egy telefonszám. Szeretné valaki?

Kozákné Víg Zsuzsa rámarkolt, felemelte és szúrt. A kés hegye elmerült a remegő húsban. Egy pillanat után sebesen folytatta a sertésmaradvány vagdalását. Egyre erősödő feszültsége miatt a szúrások és vágások mind erősebbek lettek. Már itthon kellene lenni Lacinak. Biztos a Sanyiék megint elcsábították egy sörre a nyomorultat. Ő meg siet haza, hogy minél előbb fel legyen a hús dolgozva, elkészíthesse párja kedvenc ételét, ha már László-nap van. Pedig úgy örült, hogy végre nem egy hétköznap. Na, kész. Nagyot sóhajtott. Most már mehet is a husi a sütőbe! Megérdemel egy kis kényeztetést. Bekapcsolta a tévét, kivette az eredetileg a vacsorához vett egyik bort – Merlot, a kedvence – bedobott a szájába egy Tofifee-t és elnyúlt a kanapén. A Szenvedélyes szívek című sorozat 177. része is arra emlékeztette, hogy a megnyerő főhős, Juan Samuel de Medina vonzerejétől mennyire messze áll Kozák Lászlóé.

Kezdődött a Híradó. „Döbbenet! Megfojtotta szerelmét a 18 éves nyírtordasi fiú!” „Megkéselte anyját a fiatal lány!” „Otthonában verték agyon a kisnyugdíjas párt” Csupa-csupa megrázó képsorok, nyugalmat megzavaróak… Dráma. Tragédia. Borzalom!

Zsuzsa ismét ivott, aztán megcsóválta a fejét. Miért történnek ilyen esetek? A tévék meg csak a szenzációhajhászásra mennek, a vérre, erőszakra. Felhabosítják, eltúlozzák. Mivé lett a világ – gondolta – Csak ez a vezető hír. Erőszak, halál, vér. Meg néha egy kis szex. Lehúzta a megmaradt bort – no, igen, ez elég jól elkopott.

Miután kivette a húst a sütőből, kinyitott még egy üveg bort, ha már a névnapos késik. A második üveg még könnyebben csúszott. Kapcsolgatni kezdett a csatornák között, aztán megállapodott egy főzőműsoron. Nemsokára kezdődik egy romantikus film, amelyről jókat hallott. Azt mindenképp meg akarta nézni. A zár hangjai jelezték, hogy férje megérkezett.

BAMM – döndült az ajtó. Nem sietett elébe, hallgatta az előszobából beszűrődő hangokat. Na, most levette a kabátját, most felakasztotta, lehajolt érte, megint próbálkozott. Krákogott, lerúgta a cipőjét. Átkozódás, majd nyílt az ajtó. Trappolás és zajolás a konyhában.

Eddig várt. – Ilyenkor kell jönni, Lacika? – sietett ki a konyhába. – A kedvencedet sütöm neked és…

A férfi már a konyhaasztal fölé hajolt és állva lapátolta be az ételt. Zsuzsa még nagyobb haragra gerjedt. – Te képes vagy így bezabálni ezt a finomságot, amivel én annyit kínlódtam? Én együtt akartam vacsorázni veled, terített asztalnál, csinosan, kényelmesen, te bunkó! Egyáltalán hol voltál ilyen sokáig? Minek neked a telefon, ha nem használod?! Ne is válaszolj, látom. Megint bebasztál a Janiékkal! Nem szégyelled magad?

Laci szájában megállt a hús. – Kussoljál. Csak megü… megüppenel… megünnepeltük. Verjem belé… ma is sok és nehéz volt a meló. – Laci targoncásként dolgozott egy bevásárlóközpontban. – Te meg – vette észre az üres borosüveget – megittad a bort?

– Mert késtél, te szerencsétlen! – kiáltotta olyan megvető hangsúllyal, amilyen csak tellett tőle.

A férfi böfögött. – Hagyjál már békén legalább ma, – morogta.

– Mert téged mindig békén kell hagyni! Elegem van belőled, nem is tudom, minek visellek el! – folytatta Zsuzsa, érezte az eltelt évek minden sérelme feltolul benne.

A férfi csak tele szájjal röhögött. – Dehogynem tudod. Mert nem kellenél senki másnak. Hiszen negyven és száz fölött vagy.

Zsuzsa végignézett a férfin, akivel már több mint húsz éve együtt élt. Most örült, hogy nem lett gyerekük. Keserű ízt érzett a szájában. Lehetett az élete, de valószínűbb, hogy a bor utóhatása.

– Na, nem volt ez olyan rossz – törölte meg Laci a száját. – Kicsit szottyos volt, de jó. Tudsz te, ha akarsz. Kár, hogy bevedelted a bort.

A hűtőből kivett egy sört, felszisszentette és már cammogott is be a szobába.

– Most mégis mi a bánatot csinálsz?! – kiáltott utána a felesége.

– Mindjárt kezdődik egy jó kis thriller a tévében, nem fogom kihagyni, – nyúlt el a férfi a kanapén.

– Most lesz az Örökös szenvedély is! Azt nézzük. Aztán összebújunk, bár már nem sok kedvem van hozzá. Büdös vagy, szóval menjél zuhanyozni! Aztán legalább nézzük a szenvedélyt, ha mi nem csináljuk – Zsuzsa is kivett egy sört a hűtőből. Nem szerette, de bor már nem volt. Borra sör… mit is csinál?

Besétált és végignézett a tévé kék fénye által megvilágított férjén. Nagy sörhas, tokás nyak, elhájasodott vörös fej, amelyen haj csak a tarkóján maradt mutatóba. A pólójából elől őszes szőrcsomók kunkorodtak ki.  Zsuzsa elfordította a fejét és csak úgy nyelte a sört, majd böfögött egy nagyot. Felvette a távirányítót és átvitte a képet másik csatornára. Az Örökös szenvedélynek már peregtek a kezdő képsorai.

– Na, ezt most rohadtul hagyd abba – állt fel Laci – Add ide azt a vackot. Nem rontod el a névnapomat a nyálas filmeddel. Add már ide!

Dulakodni kezdtek a távirányítóért és bár Zsuzsa is nagydarab volt és karmolt is, az izomerővel ő állt rosszabbul. Férje elvette a távirányítót és már hallotta is a thriller vészjósló muzsikáját. Laci visszadőlt a kanapéra és erősen markolta a távirányítót.

Zsuzsa csak bámult. Sarkon fordult és kirántotta a televízió kábelét a konnektorból. Már a konyhában hallotta, ahogy a férje átkozódva felkel, hogy visszadugja. A feszült csendbe hirtelen vágtak bele újra a thriller hangjai.

Zsuzsa a konyhaasztalra borult. Keserű könnyek peregtek arcán. – Ez az egész el van cseszve. – mondta csak úgy magának. Üres tekintettel meredt az asztalra.

Az első reklám idején jött ki a férje, hóna alatt a távirányító. A nőre rá se nézett szinte, csak kivett a hűtőből egy újabb sört és indult is vissza a szobába.

Kozákné Víg Zsuzsa rámarkolt, felemelte és szúrt. A kés hegye elmerült a remegő húsban. Majd újra és újra.

Az asszony letérdelt, felvette a még bontatlan sört és a távirányítót. Besietett és bekapcsolta a tévét. Szerencsére az Örök szenvedély cselekménye még most kezdett kibontakozni. Felhangosította a készüléket, hogy a lágy zongoraszó elnyomja a beszűrődő hörgést és körülölelje a nő magányos sziluettjét.

A konyhában az egyre terebélyesedő vértócsában közben minden elcsendesedett.