Tanulmányaim miatt küldtek távoli városba; megunva az iskolai szigort, atyám barátjának házából szöktem meg, hasonló suhancokkal kóboroltam be a vidék falvait. Veszélyes időket, kalandos pillanatok sokaságát éltük át. Távollétem alatt tört ki a járvány, sorra néptelenedtek el szülőföldem települései; amikor visszatértem, kifosztva, félig leégve találtam a családi házat, szüleim is a járvány áldozataivá váltak. A környéken apám birtoka volt a legnagyobb, talán éppen a gazdagság, a felhalmozott készletek miatt fészkelték be magukat hozzánk a menekülő családok. 

Zöld árnyalatú a szoba, elvadult gyümölcsfák lombozata szűri a ferde fénypászmákat, áttetsző fűszálak nőnek a márványlapok rései között. A falakat borító faburkolat rég elkorhadt, csak a kovácsoltvas és a faragott kő vészelte át az idő viszontagságait. A napsütötte helyeken recsegve szárad a padló, elmosolyodom a gondolatra, hogy váratlan látogató véletlenül sem lephet meg, azonnal elárulná a deszkák nyikorgása. Az igazsághoz tartozik, hogy senki nem jár a vidéken, kihalt a táj, a pestis kiirtotta a népességet, a kevés túlélő idegen tájakra költözött. Tömeges vándorlás idején, menekültek rabolták ki a környék házait, a fertőzött betegek a falak között lehelték ki lelküket, vastag törzsű fák levegőben kígyózó gyökerei alá temették hulláikat. Később nincstelen csavargók telepedtek meg az üresen maradt épületben, módszeresen fosztogatták az éléskamrát, a nagyterem közepén állították fel kondérjaikat, értékes bútorokat, fából faragott szobrokat törtek össze, tüzeltek el. A magasba csapó lángoktól elszenesedett a plafon, begyulladt a tető gerendázata, beomlott a mennyezet. Nyirkos félhomály, tágas üresség fogad; málló kő, korhadó fa szagával keveredik. Pusztuló romnak tűnik a ház, az emeletre vezető lépcső valahol félúton ér véget, kitört korlátja a levegőben lóg, bármikor lezuhanhat. Ideje lenne, hogy lefeszítsem onnan; kitartóan halogatom a cselekvés pillanatát, viszonylag keveset törődöm körülményeim alakításával. 

A birtokon belül átmenetinek tűnik minden mozzanat, állandóságra utaló jelet alig érzékelek magam körül; csak a pusztulás tűnik maradandónak. Tudatában vagyok a hiánynak, téves döntések következményei foglalkoztatnak, lehetőségek között válogatok. Viszonylag ritkán lázadozom, tudomásul veszem a tényeket; senkit nem vádolok, ítélkezés nélkül fogadom el a sivárságot. A magány zavar leginkább. Tükörbe ritkán nézek, egyedül az árnyékom követ, céltalan pillanataimban vele társalgok. Egykori önmagamat keresem az emeleti szobákban, titkos jelet a falakon, a repedezett felületű bútorokon. Meddő szándéknak bizonyul minden kísérlet. Hóka fénynyalábok kúsznak a málló vakolatú falakon, hegyi virágok illatát hozza felém a szél. Észrevétlenül múlik az idő, fordul alkonyba a délután, tompa színek árnyalataiban gyönyörködöm, terebélyes fák susogását hallgatom; később a padlásról szivárgó titokzatos neszek kötik le figyelmemet. Mintha apám szelleme kísértene az alkonyi fényben, fakult eszménykép, amihez felelőtlenül váltam hűtlenné. Egyre gyakrabban teszem fel magamnak a kérdést, miként lehetne átsiklani a másvilág keretei közé, hogy bocsánatáért esedezzem. 

Éjszaka látom a csillagos eget, a beomlott tető hasadékain bámulom a fejem fölött lebegő holdat. Tüzet csiholok, mécses kanóca fölé tartom a szösz parazsát, sápadt fény világítja meg sovány arcomat, keserű füst kavarog körülöttem, árnyék fodrozódik a penészfoltos falakon. Fokozatosan tágul a fénykör átmérője, megnyugtat, a zavartalan pihenéshez szükségem van a biztonság érzésére. A lélegzetem is lelassul, amikor szél hajlítgatja a mécses lángját. Viszonylag higgadtan viselem a sorsomat, egyedül a jövő szeszélyeitől viszolygok. Gyermekkori emlékek kötnek az elvadult tájhoz, szemlélődés közben változásban reménykedem, hogy benépesül a környék, tartalmasabbá válik az élet. Fogalmam sincs, milyen lehetőséggel lep meg az elkövetkező időszak, szeretném kihasználni; véletlenül se akarok kudarcot vallani. 

Terveket szövögetek, tétova vágyaim a képzeletemben teljesednek ki. Békés körülményekre van szükségem, melyek újszerű gondolat fogalmazására ihletnek. Elalvás előtt, a hunyorgó csillagokat bámulom, szemlélődés közben, másnapi teendőimet gondolom végig. Ötleteket fontolgatok, siker indítékán, kudarc következményén töprengek. Feltételekhez alkalmazkodva akarom felismerni a kínálkozó lehetőséget. Fáradtságot enyhítő álomra vágyom, hogy másnap higgadt nyugalommal fogadhassam a kihívásokat. Képzetekkel keveredik a gondolat, fokozatosan tompul a valóság. Az elmúlt időszak ajándékai torlódnak, amikor magabiztos voltam, ravasz módon csaptam be ostoba férfiakat, csábítottam el gyönyörű nőket. Csipkés fodor érintésére, érett asszonyok illatára, bőrük simaságára, nyögdécselve követelőző hangjukra áhítozom. 

A teraszról csodálom a tájat, száraz húst ropogtatva feledkezem a vonuló felhők látványába, fölöttem köröző sas mozdulatlan szárnyaiban gyönyörködöm. Lapos dombok karéja övezi a birtokot, a zöld szín árnyalatai remegnek a fák fölött, ferde fénykévék szüremlenek a völgyhajlatban. Madarak énekelnek a gyümölcsösben, fokozatosan erősödő foszlányokból ismerem fel a jellegzetes dallamokat. Sajátos környezet óvja épségemet, meghitt szellemiség hat rám, a lét áttetsző személyiségei szólítanak; egyéni világ hív, kizárólag hozzám tartozik, a sajátom.  

Bár könnyen idéződnek jellegzetes mozdulataik, arcuk vonásai, ritkán gondolok a szüleimre. Nehezen veszem tudomásul a halálukat, azt, hogy nincsenek jelen. Anyám halvány bőre, hosszú szőke haja rémlik. Szokatlan jelenség volt a mi vidékünkön, a férfiak többsége szerelmes volt belé. Apám nem bízott a látogatókban, ösztönösen kerülte társaságukat, gyűlölte az álnok szerepet játszó szomszédokat. Egy fiatalember közelsége, az őrületig fokozta féltékenységét. Vita közben magasra rándult a szemöldöke, lassan fordult, szándékosan nyújtva a pillanatot. Kérdésre adott válasza túl bonyolultnak, körmönfontnak tűnt, kerülte az egyértelmű igazságot. Eres kezére emlékezem, amint szerződést ír, az egyezségre gondolok, amelyet a vidék gazdáival köt; irigyelt ítélőképessége, áhított céltudatossága idéződik. Határozottsága tétova vonzerőt biztosított számára. Soha nem akart irányítani, távolról szemlélte a velem történő eseményeket, hagyta, hogy szabadon, a saját elképzeléseim szerint éljek, a magam módján fedezzem fel a világot. Az igazak álmát alussza, a földi hűség, a becsület mintaképe volt, különb sorsot érdemelt.

Nyugati szél fúj a hegyek felől, egész délután készül a vihar, alakját változtatja a táj, villám cikázik át a patakmeder fölött, mennydörgés távoli moraja, dübörgő hangok töltik meg a fénysávok közötti szürkeséget. Túl gyorsan száll le az éjszaka, homály fedi el a völgy hajlatait, felhőkbe burkolóznak a távoli bércek. Csontjaimban érzem az idő változását, kelletlenül indulok meg a lépcsők felé, csupasz karomon hideg esőcseppek folynak végig. Falnak csapódnak a ferdén csüngő zsalugáterek, halk remegés fut végig a házon, széllökések borzolják a fákat. Nyitott ajtók mögé rejtőzöm, nedves bokrok leveleiről verődnek vissza az éjszaka fényei, fakó árnyak siklanak végig a falakon. Szél neszezését hallgatom, vonuló felhőket nézegetve alszom el, morajló hangokra riadok. Dörgés gördül végig a beszakadt tetőn, villám világítja meg az egymásra dobált bútorokat. Eső dobol a ferdén lógó cserepeken, bárhova húzódom, becsorgó víz áztat. Patakokban folyik a sáros lé, minden nedves, átjárja a szivárgó nyirkosság. Molyrágta plédeket találok az egyik szekrényben, dajkám által szőtt takarókba burkolózom. Inkább a súlyukat érzem, mint simogató melegüket.

Délutánonként a teraszon heverészek, vadon termő virág szépségét csodálom, parányi örömökkel ajándékozom meg magamat. A repedezett kőlapokon fekve ismét szabad vagyok, csukott szemmel feledkezem meg gondjaimról, tudatomon kívül rekednek a birtok pusztulását idéző részletek. A szökőkút zavaros vizében csodálkozom rá nyurga alakomra, kócos hajamra, piszoktól sötét arcomra. A folyamatos nélkülözés miatt lesoványodtam, arcom megnyúlt, szemeim beestek. Állandóan éhes vagyok, kenyérre, húsra, hideg borra áhítozom. Szerencsére, a közeli erdőkben rengeteg az elvadult jószág, nem félnek az embertől, könnyen elejthetőek. Atyám messze földön híres gyűjteményéből válogatom ki a szükséges fegyvereket. A tisztára súrolt üstöt a terasz közelében állítom fel. Szerencse, a kútban tiszta és iható a víz, kóborló állat nem zuhant a kövekkel kirakott aknába. Keleti szokás szerint, kézzel étkezem, sehol egy villa, egy kés, még a kopott óntányért is nélkülözöm. Eszközök hiányában határozom el, hogy felkeresem a szomszédos házakat. Az igazsághoz tartozik, hogy idegen épületeket fosztok ki, a környékbeli gazdaságokból szerzem be a túléléshez nélkülözhetetlen tárgyakat. A völgyben rejtőző parasztházakat nem rabolták ki, érintetlenek a szobák. Felfedezőútjaim során jut eszembe, hogy a használható bútorokat is össze kellene gyűjtenem. Asztalt szerzek, széket cipelek, fokozatosan cserélem ki a család összeégett, darabokra tört bútorait. Nincs lelkiismeret-furdalásom, az eredeti tulajdonosoknak már soha nem lesz szükségük rájuk. Olajat és lisztet találok az egyik romos házban, foltozott zsákban hordom haza a száraz babot és a különböző magokat. Minden kellék adott, csak a főzéssel kapcsolatos ismereteimet kell frissítenem. Inkább kíváncsiságot, mint elégtételt érzek az asztalon sorakozó ételek láttán. Megnyugtat a felismerés, hogy módos gazda vagyok, nem éhezem többé. Egy omladozó csűrben, kétkerekű taligát találok, jelentősen megkönnyíti a lomok szállítását. Árulkodó nyomokat hagyok magam mögött a letaposott fűben, az okozott kár szerencsére senkit nem zavar. Az egyik eldugott szoba szekrényében, viszonylag használható ruhákra lelek, ingek válogatása közben döntöm el, hogy a szomszédos épületek anyagából javítom ki a sérült tetőt. Idegen házak padlásán vizsgálódom, ereszeket bontok meg, a nyikorgó kerekű taligán hordom haza a faanyagot és a barnára égetett cserepeket. Fűrészt és szekercét szerzek, deszkát vágok méretre, lyukat fúrok, csapot faragok, sokkal egyszerűbb munka, mint feltételeztem. Gyalupad fölé görnyedve törlöm ki elmémből a feleslegesség gondolatát. Egyenként cserélem ki a sérült gerendákat, elszenesedett léceket. Két hét alatt újrafedem a házat, jöhetnek a nyirkos őszi napok, többé nem ázik be a szobám.