Az utóbbi évek jelentős múzeumi infrastrukturális fejlesztéseit követően, sorra nyílnak Nagyváradon a különböző kiállítások, amelyek egymástól eltérő szellemiségben, eltérő gyűjteményezési és történetmesélési stratégiákkal idézik meg a város és a régió múltjának egy-egy szeletét. Az újonnan létrejövő, vagy éppen megújuló intézmények között egyedülálló missziót képvisel a Római Katolikus Püspökség egyházművészeti kiállítása, amely idén kora nyáron nyílt meg a látogatók előtt a példásan felújított Püspöki Palota termeiben.

A jelenleg látogatható gyűjtemény egy rendkívül biztató kezdet: a következő időszakban újabb és újabb termeket és kiállításokat adnak majd át a látogatóknak a közösségi-kulturális térként elképzelt püspökségi székhelyen.

Tavaly egy nyáresti baráti találkozó alkalmával a Római Katolikus Püspöki Palota akkor frissen felújított parkjában sétáltunk, amikor az egyik virágágyásnál egy kertészkedő férfi köszönt ránk készségesen. Csak néhány lépés után jöttünk rá, hogy Böcskei László püspök volt az. Ez az eset, és a palotában tett mostani látogatásom egyaránt megerősítettek abban: jó gazdája van az impozáns birtoknak.

Az egyházművészeti gyűjtemény, meglátásomban, nem is vizsgálható anélkül, hogy figyelembe vennénk a teljes barokk épületegyüttes – Székesegyház, Palota, Kanonok sor, valamint a közelben lévő zarándokház – revitalizációjára irányuló törekvések összességét. Ebben az esetben ugyanis – szemben a város építészeti-örökségvédelmi politikájával – többről van szó, mint a homlokzatok helyreállítása: a szemünk előtt jön (újra) létre egy olyan városnegyed, amelyben az épületeket, szakrális funkcióikon túl, a város szellemi körforgásának élő részeként, sőt alakítójaként képzelik el.

Ennek első lépése a palotakert közösségi célú hasznosítása volt. A kert franciaországi, magyarországi és erdélyi szakemberek, táj- és kertépítészek munkájával újult meg, illeszkedve egy egyházi tulajdonú, ám a közösség számára nyitott park szellemiségéhez. Az ide betérők a természeti környezet adta kikapcsolódási lehetőségek mellett, a Follmann Géza bibliai kertben az Ó- és Újszövetség növényeivel, a sétányokon pedig a nagyváradi egyházmegyéhez köthető személyiségekkel ismerkedhetnek meg.

A házigazda, jól meghatározott, világos szándék szerint, láthatatlanul is vezeti a látogatót – a világi létezés felől így fokozatosan közelítünk a vallásos elmélyülés fogalmának megértéséhez. Az egyházművészeti gyűjtemény ilyen értelemben (is) szemléletformáló, amely által egyrészt megismerhetjük Nagyvárad katolikus örökségét, másrészt képet kaphatunk arról, hogy az egyházi élet milyen hatást gyakorolt a világi közösségre, és nem utolsó sorban a város fejlődésére.

Ez részint a logikusan építkező kiállítástervezésnek, részint annak köszönhető, hogy kiállításon az egyik kurátor – Lakatos-Balla Attila – maga vezet végig.

A látogatás, szemléletes módon, a palota építtetői által vállalt misszió felidézésével kezdődik. Patachich Ádám nem csupán püspöki rezidenciát álmodott meg magának, hanem az egyházi felvilágosodás jegyében, egy olyan közösségi teret, amelyben zenei és képzőművészeti akadémia, illetve operaház is helyet kap. Ez rögtön kontextust teremt az épületkomplexum egységes szervezőelvének értelmezéséhez, illetve kapcsolatot a múlt és a jelen között – a palota és annak környezete ma, a XXI. században mintegy visszatér az eredeti, Patachich-féle koncepcióhoz.

Az egyházművészeti kiállítás a Schatzkammer-modellt követi, azaz egyfajta kincstárként szemlézi az egyházmegye elmúlt, körülbelül háromszáz évében felhalmozott mű- és kegytárgyait.

A kurátorok egy pillanatig sem tévesztik szem elől a látogatói elvárásokat, köztük azt, hogy a betérők jelentős része valószínűleg nem otthonos a római katolikus liturgiában. Jó arányérzékkel világítanak rá a gyűjteményi tárgyak egyházi és világi jelentőségeire, ezzel mintegy új perspektívába helyezik egyház és történelem, egyház és város, egyház és művelődési élet viszonyait.

Az emeleti részen a palota császári küldöttségeknek fenntartott termeivel kezdődik. A palota első magasrangú látogatói Ferenc József és Erzsébet királyné voltak, később is több Habsburg császár és magyar király is vendégeskedett itt. A három helyiségből álló lakosztályt térinstalláció segítségével idézi meg a kiállítás, ez a palota eddigi egyetlen olyan szobája, amelyben ezt a kiállítási technikát használták.