MEGOSZTOM

Mircea Cărtărescu versei

ne kiáltsd sohasem segítség

nem tudom mi volt a szándékod velem
(nu ştiu ce-ai vrut cu mine)

nem tudom mi volt a szándékod velem
de lásd nem jött össze neked

rossz anyag
elfuserált szabás

bukás
megfellebbezhetetlen

gyümölcsfa amely nem termett gyümölcsöt
só amely nem sóz többé
vagyok mintha nem is léteznék
potyára adok árnyékot
a földnek

lefekszem arccal fölfelé
a földedre
figyelek hogy lássam 
miként jelenik meg a csontváz
az esőben
a hőségben

tiszta csontváz
leszek
a felhőid alatt

lehet hogy ezt akartad
lehet hogy összejött neked
mégis


nem szeret
(nu mă iubeşte)

nem szeret 
senki
miért is tenné?
én sem szeretem magam

ha nem éltem volna sohasem
senki nem vette volna észre
ahogyan senki nem veszi majd észre
amikor már nem leszek

nem vagyok fontos
a saját szememben
másokéban miért is lennék?

de akkor

ha fáj miért
miért vergődöm és ordítok?
körülöttem senki nem érzi
hogy eljött a fájdalom a világba

akkor vagyok fontos a saját szememben
akkor ordítok akkor vergődöm
a fájdalom életet ad nekem

a saját fájdalmam gyermeke vagyok
semmi egyéb
ő ad húst rám
ő ad csontokat

szeress te engem
szenvedésem
amikor senki nem szeret
szülj a világra engem
én anyám te 


megtörve
(obidit)

megtörve
erőtlenül
mindenki
martaléka

megtaposva mindannyiszor
ahányszor valaki
letapos másokat

megkövezve mindannyiszor
ahányszor valaki
megkövez valaki mást

megtörve
lankadtan
mindenki 
martaléka

szétverve
vérrel átitatott ruhában
csatakos hajjal

ezer 
évszázad 
vére rajtam

széttörve


élet
(viaţa)

élet

halál

szomorúság

a tenyér
vonalai

a hang

feküdni fogok, nem sok idő múlva
(voi zace cândva, nu prea târziu)


feküdni fogok, nem sok idő múlva
egy fehérre festett vaságyon
függöny által felügyelt
műszerek magányában

még mosolyogni fogok 
mert a test mosolya a lélek

ártatlanul és tisztán fogok feküdni
gonosz gondolatok nélkül
öntudatlanul
egy tárgy
mint az ágy
mint a műszerek 

de azért még alig látható
mosolyt grimaszolva
a húsommal

azután a függönyt elhúzzák
és egyetlen különös arc
mindent be fog tölteni a maga dicsőségével
és letörli a mosolyt az arcomról

összeégve fogok eltűnni
nyomtalanul
csak az ágy
csak a viaszos vászon
csak a függöny

csak a műszerek

Visky András fordításai