Érdeklődve nyitottam ki Kocsis Csaba Megrajzolom az ebédet című kötetét. Ismerős világ, sok évvel ezelőtt a nagyik házában éreztem hasonlót, amikor a szekrényekben kutakodtam. Ez a könyv épp annyi kincset rejt, mint régen a feneketlen gardrób.
A gyermekeknek szóló, de a komolykodó nagyranőtteket is megszólító verseskötetből tömött sorokban sétálnak elő a nagyszerű gyermekrajzok és egy felnőtt gyermekrajzokat továbbgondoló sorai. Nincs mese, itt a színek és a formák kavalkádjába veti bele magát az, aki elég bátor. A könyv egy párbeszéd, természetes belehelyezkedés a gyermeki perspektívába. Tipikus esete annak, amikor a lélek megadja magát és „feltartott kézzel” merül alá egy olyan világba, ahol a rend éppen abban áll, hogy semmi sincs a helyén, mégis minden mindennel csodálatosan kapcsolódik.
A kötet minden oldalán megtalálható szemlélődő kíváncsiság nyit utat a merész asszociációknak is, ahol a kreatív, sablonoktól mentes (gyermeki) elme képes logikát találni a látszólag értelmetlen képzettársításokban. Itt nem találunk „fiókokat”, hiszen minden mindennel kézenfogva kacag bele a sötétségbe, kicsúfolva a szürke, felnőttesen unalmas gondolatokat. Az incselkedő gyermekszleng és a mondókákra történő utalások teszik még otthonosabbá a kötetet.
Hely ez, nem is könyv. Egy egész világ belefért, lapjain mese és valóság oly természetesen kapcsolódik, mint a gyermeki gondolkodásban, ahol az empirikus módon tapasztalt hétköznapokba besétálnak a meselények és a varázslat. Itt a térképen is fellelhető helyiségek színei sincsenek megfakulva, a körvonalak élesek, de vigyázat, bármikor előugorhat a természetbarát drótostót, akinek bajszán ezer kismadár tanyáz vagy a baktató szarvas, akinek nyomában forrás fakad. Itt történhet meg az is, hogy Hencidától Bonc(h)idáig olyan csodálatos tájakon csavargunk, ahol koboldok kukucskálnak ki a sziklfalak mögül. Megtudjuk azt is, hogy Székelyhídon griffmadárral is találkozhat az ember gyereke. Ha mulatni támad kedvünk, megleshetjük az óceán mélyén csárdásozó ördöghalat és szellemcápát is. (Én nem tenném!)
Külön értéke a hatos tagolású kötetnek, hogy az egyszerűen beazonosítható személyek és tárgyak mellett olyan élőlények bukkannak fel, amelyek nem forognak közszájon. Minden a sorok közül előbúvó furcsaság lehetőséget ad a kommunikációra, hidat épít szülő és gyermek között, utat nyitva a látszólag kicsik, valójában szellemi óriások érdeklődő kérdéseinek. A nyelvi játékosság, az írásban rejtőző ritmus és tánc elengedhetetlen kelléke a gyermekverseknek, és ezt Kocsis Csaba is tudja. Olyan világot rajzolt, ahol a nem ismert szavak és fogalmak is pattogó rímek segítségével lopakodnak a gyermekfejekbe. Szabad a tánc, lehet a karosszék tetején ugrálva skandálni a sorokat, túlkiabálva a tévét és az egész családot!
Ha a szülők ezzel szembesülnének, emlékezzenek a szerző szavaira: „Ezek a versek lélekgyógyító pirulák és azt gondolom, hogyha valaki örömét leli benne, akkor már tettünk valamit a világért.” Így olvassuk őket és hagyjuk, hogy hassanak!