Alexandru Mușina: Macska-e a cica? Ford. Szonda Szabolcs, Lector Kiadó, Marosvásárhely, 2020.

Alexandru Mușina (1954-2013) a román irodalom ún. nyolcvanas nemzedékének kiemelkedő tagja, költő és teoretikus. Szonda Szabolcs Macska-e a cica?* címmel jelentette meg magyar fordításban verseit, mely fordításkötet Mușina két utolsó könyvének anyagát tartalmazza: a Dáktör Niku & his skyzoid band című posztumuszkötetét, illetve az életében utolsóként megjelent Regele dimineții címűt. Előbbi prózaverseket, utóbbi szabadverseket tartalmaz, a fordító utószava szerint „egyedi szóalkotások, szerteágazó utalások, sajátos humorforrásként is működő szleng- és argóelemek” jellemzik Mușina stílusát, „leleményes, megkapó líraiságban is gazdag versnyelv és mikrovilág”, a témák pedig „életesek”. Szonda Szabolcs úgy érzi, a két könyvet nemcsak az rokonítja, „hogy a gyógyíthatatlan betegség árnyékában íródtak”, hanem a manír és a világnézet is. Ugyanakkor döbbenetes átélni, hogy „a személyes elmúlás fenyegetésére lehet reagálni jótékony (ön)iróniába oltott keserűséggel, lázadással, nosztalgikusan, testiség és elmúlás, Erósz és Thanatosz folyamatos párbeszédével…”

Az első kötet címadó darabja így vázolja fel a kulcsfigura, Dáktör Niku alakját, illetve sleppjét: „A legütősebb banda ők: akadémikus rock, ösztöndíjak, fokozatok és doktorátusok, avatók és külföldi tanulmányutak.” Dáktör Niku a 21. századi nagymenő jelképe, konjunktúralovag, kiskirály, a trendiség megtestesítője: „Trendi, ha jachtot és halastavat szerzel be, ha bermudában flangálsz a porticai elit strandon, ha van saját vödröcskéd & lapátkád elásni trendi ürüléked a homokba.” Alakját a szerző olykor szarkazmussal, máskor gúnnyal, nihilizmussal, esetleg iróniával rajzolja meg, érzékeltetve, hogy létezése a román vadkapitalista társadalom működésének sajátos megnyilvánulása: felnézünk az ügyeskedőre, a helyezkedőre, mindez nem devianciának, hanem vágyott állapotnak minősül. Ezzel szemben a konformista kisember szánalmas: „…anyánk s apánk, két lúzer, akik reggelente elhúznak melóba, hogy hozzanak nekünk lóvét. Keveset, szerencsétlen fejük.”