Amikor Hádész arra jutott, hogy szerelmes a lányba,
megalkotta neki a föld másolatát,
ugyanúgy mindent, még kaszálót is adott hozzá,
viszont elhelyezett rajta egy ágyat.

Ugyanúgy mindent, a napfényt is beleértve,
mert mégiscsak nehéz volna egy fiatal lánynak
a ragyogó fényből ilyen gyorsan
a merő sötétségbe kerülni.

Az éjszakát fokozatosan adná hozzá, gondolta,
kezdetben mint rebbenő falevelek árnyait.
Majd hold, majd csillagok. Majd sem hold, sem csillagok.
Hadd szokja lassan Perszephoné.
Végül, gondolta, vigasztalónak találná.

A föld hasonmása, azzal a különbséggel,
hogy itt létezik szerelem is.
Vajon nem szerelmet akar mindenki?

Sok éven át várt
egy világot építve és Perszephonéra
vigyázva a kaszálón.
Perszephoné a szaglászó, az ízlelő.
Ha egyetlen vágyad van,
valamennyivel bírsz, gondolta.