Címke: lakos nóra

június 6, 2025 | Beretvás Gábor | Kritika | Rovatok
MEGOSZTOM

Anya a sztorikban lakik

A Véletlenül írtam egy könyvet című filmről

Lakos Nóra kétségkívül vonzódik ahhoz, hogy az országhatárokon túl monitorozza a művészeket, és ez bennem kétségkívül szimpátiát kelt. Még annak ellenére is, hogy úgy gondolja, Mátray Lászlóból azonnal orvos-értelmiségi válik, ha ráadnak egy szemüveget. Nem mintha nem működhetne ez. Bujtor István filmes debütálása is hasonlóképpen zajlott egyszer. A film is címe is ez volt: Szemüvegesek. 

Ám Lakos 2020-as Hab című alkotása többek között épp a színészválasztás miatt vérzett el. Tegyük hozzá, hogy Kerekes Vica szerepeltetése a Hab esszenciáját adta meg. A film bájoska mivoltát neki köszönhette, no meg persze a díszletnek és a jelmeznek. Félreértés ne essék, a színházi közegben oly sokszor bizonyított sepsiszentgyörgyi Mátray is tud filmben otthonosan működni, még ha a Habban nem is igazán volt meg a kémia közte és a főszereplő színésznő között. A Kojotban például kiváló alkotást nyújt. Igaz, ott a figurája eleve komplexebbnek lett megteremtve. 

Viszont a saját filmjeinek forgatókönyvéért is felelős Lakos Nóra mintha beérné azzal, hogy a színészt inkább testi adottságai miatt alkalmazza. Ennek pozitív következménye, hogy a lakásbelsők bútorai a méretarányok miatt visszafogottabbnak látszanak. Másik hozadéka, hogy a családfenntartó művészértelmiségi mint szereplő némiképp az árnyékban marad. Hiszen Lakos új filmjének fókuszában nem a Mátray által megtestesített András, hanem annak lánya, a serdülőkorba lépő Nina áll. Jelzem, az, hogy Demeter Villőt választották a szerepre, kifejezetten jót tesz a filmnek. 

Központban a család, mely egy nyulat és a Tenki Réka által alakított buzgó nagynénit leszámítva igazából három főből áll. „Mi egyszerűen hárman vagyunk: apa, öcsi és én” – hangzik el a filmben. Mintegy elterelve arról a figyelmet, hogy a család, anya és feleség nélkül maradt. És épp, hogy ez a figyelemfelhívás is egyben. Az írói ambíciókat dédelgető tizenpár éves Nina akaratlanul is saját traumájának felgöngyölítése közben válik íróvá, serdül gyermekből lassan kamaszlánnyá. 

Az (írói) én megtalálása egyben a saját helyünknek a világban való tisztázása is. Az írókat pedig a halál és a szerelem mozgatja, akárcsak a film készítőit. Ezért is a konkrét anyakép nélkül felnővő Nina egyszerre keresi a hiányzó női előképet és sodródik bele az első udvarlás okozta bizonytalankodásba. Fontos önismereti szakasz ez, mely során nagyban segíti a lányt a Zsurzs Kati által megformált nyugdíjas írónő, Lídia, aki – a művészi kiteljesedést elősegítendő – előhívja Ninából a trauma alól lassan felszabaduló individuumot.

Lakos mindezt olyan köntösbe öltözteti, amely a szórakoztató művészetterápiára emlékezteti leginkább az embert. A jelenetek nagy része a forgatókönyvírók és egyben Nina írói fantáziájának meg-meglódulásait erősíti a filmben. A Lakosék által teremtett helyzetek Nina életvidám világlátására erősítenek rá. A mellékszereplők felvillantásai pedig sok helyen támogatják ebben a fő karaktert. Az apa barátnős próbálkozásai, melyek sztereotip figurákat szülnek, akárcsak az osztály- és sportolótársak anyaképének direkt eltúlzásai mind-mind a humor forrásai. Mint ahogy az árvaságra adott felnőtt-reakciók is. (Itt is inkább nőket látunk, megjegyzem.) 

Ninának a testvérével való kapcsolata is szül vidám perceket. Igaz, inkább a testvérek közötti korkülönbségre, illetve a nemi szerepekből kibontható szocializációs különbségekre épülnek a vicces helyzetek. Érdekes, hogy a rendező női látásmódja nem terjed ki mélyebben arra, hogy egy kisfiú hogyan éli meg az anyuka hiányát. Nehéz lenne ezt azzal védeni, hogy még nincs abban az érett korban, mert a fiúk később érnek vagy mifene. De ezt engedjük el, mert Lakos Nóra egy olyan filmet készített, amelynek a humor az egyik erénye, és ezen talán gellert is kapott volna a történet.

A happy endet, a felé vezető út kis döccenőivel együtt, az új nő megjelenése hozza el. A Rujter Vivien által alakított Detti már csak bohém bötézései miatt is illene a hármashoz. A bökkenő nem is a „fiúkkal” való kapcsolaton áll vagy bukik, hanem hogy a női életszakasz nullkilométerén álló Nina el tudja-e fogadni barátnős anya-szerepben. A kettejük ilyenféle összekopására kitalált jelenetek vezetnek Nina robbanásához. Aminek a feloldásához mi mást találna ki egy filmes, mint azt, hogy mindent egy poros videókazetta billent majd helyre.

Jómagam nem örültem annak a megoldásnak, ahogy a rendező varázstalanította a kissé misztikus ködbe vesző anyaképet. De el tudom fogadni, hogy ez kellett a főszereplő szembenézéséhez. Még ezáltal sem veszett el az, hogy Lakos Nóráék egy bűbájos film elkészítésére törekedtek. A film díszlete és kellékei beszédesen segítették a miliő megteremtését. Bár nem igazán tudom, hogy a művész családapa miből tartja fenn azt a hatalmas házat Középosztályfelsőn úgy, hogy közben ki van takarítva a hozzá tartozó balatoni nyaraló – esetleg mesébe illő módon? De ezt most csak félve forszírozom. 

Mindent összevetve a Véletlenül írtam egy könyvet jól adagolja a humort, miközben mélyebbre is leás. És bár készültek magyar filmek az utóbbi időben, melyek Nina korosztályának problémáira világítanak rá, de azok inkább társadalomkritikus módon. Legalábbis egyik sem ilyen bájjal fordul az egyetemesebb kérdések irányába. Míg azok inkább felnőtteknek készült filmek kamasz szereplőkkel, ez inkább kamaszoknak készült alkotás, amit a felnőttek is élvezhetnek. Ezt támasztja alá Mucsi Zoltán paróka és műszőr alá rejtése, így végre eltekinthet a néző attól, hogy a színész majd ebben a filmben is megkínálja egy ordító b@zdmegeléssel. Nem is teszi. Mert ez nem olyan film. Gyerekek is nézik.       

Véletlenül írtam egy könyvet (magyar-holland)
Rendező, forgatókönyv-író: Lakos Nóra
Operatőr: Reich Dániel, Bálint Dániel
Vágó: Barsi Béla
Zeneszerző: Jacob Meijer, Alexander Reumers
Producer: Claudia Sumeghy, Topolánszky Tamás Yvan, Lakos Nóra

december 4, 2021 | Beretvás Gábor | Kritika | Rovatok
MEGOSZTOM

A siker receptje – Lakos Nóra: Hab

Többször is bebizonyosodott már, hogy a határon túli színjátszás tehetségeire szükség van a magyar filmben. Ha csak az utóbbi évek filmtermését vesszük, akkor Kerekes Vica az Apró mesék főszereplőjeként irányította magára a rivaldafényt, Mátray László mélyremenően ábrázolta az elkényeztetett, ugyanakkor elnyomott fiú szerepét Bodzsár Márk Kojotjában, vagy Szikszai Rémusz hatalomra törő diplomatája is emlékezetessé válhatott sokaknak A berni követből. Hogy csak az alább elemzendő alkotás színészeit említsük.

Úgy tűnik, hogy Lakos Nóra rendező és forgatókönyvírótársa, Fekete Fruzsina is spendírozott arra, hogy már bizonyított színészek, ugyanakkor nem elhasznált arcok jelenjenek meg új filmjükben a vásznon. A siker sokszor a szereplőválasztásnál dől el. Tudjuk, hiszen a romantikus komédiáknak van hagyománya a magyar filmben. Nyomon követhető a műfaj evolúciója, még akkor is, ha nem Jávor Pál, Tolnay Klári és Kabos Gyula lebeg a szemünk előtt, amikor egy napjainkban készült szerelmi vígjáték sikerének a mibenlétét elemezzük. Pedig a recept nem sokat változott. Próbálkoztak ezért többen is a régi alapanyagokhoz nyúlni. Igaz, az 1999-es Hippolyt nem tudta megismételni az 1931-es sikerét. Mint ahogy a Meseautó remake-jéről is nyugodtan ki lehet jelenteni, egy reklámfelületként szolgáló blődli lett belőle.

A magyar romkom persze sokszor amerikai vagy francia, olykor olasz sikerrecepteket követ. Ezeket sokszor az új idők Jávor Pálja, Csányi Sándor bumfordiskodta végig. Az ő megjelenése a vásznon egy ideig sikerre is vitte a műfajt próbálgató magyar filmeket, ugyanakkor fémjelezte azt is, hogy a magyar romkom egyedi ötletek nélkül nem újulhat meg. Így bonviváni arca megmaradt a középszer fokmérőjének. Őt mostanság mintha Mészáros Béla váltaná a szerepkörben. A kicsit esetlen, de ezért emberinek tűnő és szerethető hősök terepén most ő az ügyeletes. Persze nem is annyira a színészek hibája, hogy az áttörés nem történt meg. A gond inkább az, hogy egyelőre nincs a műfajban készült magyar filmeknek felismerhető karakterjegye, illetve csak félig-meddig sikerül az ismert panelek elegyítése.

Igazából nehéz is ez. Nehéz a műfajban olyan alkotást létrehozni, ami egyedien használja fel a romantikus paneleket, ugyanakkor úgy adagolja és rétegzi a humort, hogy attól szívből felnevet az ember. Nem is nagyon sikerül ez, pláne, hogy a nemzetközi sorozatipar könnyebben kiszolgálja ezeket az igényeket. De nézzük meg, mit hoztak az utóbbi évek a magyar filmben. Ott van a színházi előadás sikerét meglovagolni vágyó Kölcsönlakás. A párkapcsolati csömörre rávilágító Nyitva. Az olasz sikeren felbuzdult remake, a Búék. A hazugságon alapuló félreértést tűrhetően hozó Seveled. A már a plakátjában is igénytelenséget áruló, és azt a továbbiakban sem meghazudtoló Most van most. És bár a romantikus szál kevésbé izzik benne, de a Pesti balhé is ide sorolható. Illetve a nemrég bemutatott Becsúszó szerelem is próbálja tágítani valamelyest a kereteket.

Lakos Nóráék munkáján is látszik, hogy igyekeztek filmjükbe csempészni egyedi elemeket. Mint ahogy az is érződik rajta, hogy a női szemszög került előtérbe. Azt meg, hogy a szerelmi vígjátékokban miért az a trend, hogy a főszereplők negyven körüliek, csak a jó ég tudja. De nincs ez másként a Habban sem. A helyszíneket itt is szabadjára engedett lakberendezők teremtették meg. Így a valóságtól némileg elemelkedett hangulatú környezet segít abban, hogy ne várjuk el a történet valószerűségét. Ugyanakkor Lakosék annyira nem szállnak el a történeti szálat illetően, hogy egy egyedi mesevilágba repítsenek bennünket. (Gondoljunk itt, hogy a magyar ugaron maradjunk, a Liza, a rókatündérre.) 

Vázlatosan a cselekményről: a szerelmi csalódottságtól szenvedő törékeny Dóra (Kerekes Vica) egy tip-top kis cukrászdát üzemeltet, melynek brandje a filmtörténet nagy szerelmeire van felépítve. Az álmodozó lány azonban a csőd szélére kormányozza a boltot. Egyetlen kiút, ha megnyeri az életvezetési tanácsokkal bíró Guru (Szikszai Rémusz) által meghirdetett versenyt. Ami – a család az család alapon – nem szingliknek van megteremtve. Így Dóra felbérli az útjába kerülő jóképű fogorvost (Mátray László) és a haknikból élő szomszéd kisfiút (Gyarmati Erik), hogy alakítsák a családját a versenyen. Ez ágyaz meg a vígjátéki környezetnek. Gondolom, nem lövök le semmit azzal, hogy megemlítem, a „fiatalok” némi gyötrő súrlódás után egymásba szeretnek.

A film erénye, hogy jópofa képi megoldásokkal van gazdagítva. Illetve az is, hogy a zenei igényesség is érződik rajta. A legnagyobb hibája pedig talán az, hogy a két főhőst játszó színész annyira távol van egymástól, mint Váradtól Kamcsatka. Nem igazán érthető, hogy az elvarázsolt lánynak, aki annyira nem is elvarázsolt, miért tetszik meg ez a büdöslábú tahó. Mert Mátray egy ilyen sármőrt formál meg, és ezen az sem segít, ha néha feltesz egy szemüveget. Azt meg pláne nem lehet érzékelni, hogy a jó státuszú, jó svádájú férfihősnek akár egy percre is erre a kissé dilinyós cukrászlányra lenne igazából szüksége. Ennyit a szerelemről.

A legfőbb romantikus szál nem igazán működött tehát. A komikusnak szánt jelenetekkel meg az volt a baj, hogy nem nevettettek meg. Az igyekezet látszott persze. Kovács Lehel és Láng Annamária jurtákból szabadult kettőse vagy Elek Ferenc és Pálfi Katalin női elnyomáson alapuló párosa színészileg teljesen rendben voltak. Csupán a helyzetek és a párbeszédek nem voltak igazán erősek. Egyedül a kissrácot alakító Gyarmati Eriknek volt pár humoros jelenete. Azok jól is működtek. Mindent összevetve: nem a Hab fogja az egekbe emelni a magyar romkom műfaját. Elképzelhető az is, hogy a szerzők pár jó ötletet sutba dobtak a forgatókönyvfejlesztés során. Ha így volt, kár értük. Mert így annyi maradt, hogy Mácsai Pál cameózhatott egy jót végre. Mondjuk, ő meg is érdemelte.