MEGOSZTOM

Simon Balázs újrafelfedezése

Kovács Edward tartott előadást december 15-én, pénteken este a Léda-házban Simon Balázs költői pályájáról az Újvárad folyóirat Kortárs klasszikusaink elnevezésű irodalomtörténeti sorozatának utolsó idei estjén. Costea Szandra tudósítása.

Az előadó a debreceni MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ kurátori asszisztense, a DE-BTK Magyar Irodalom-, Modern Filológiai és Kultúratudományi szakának PhD hallgatója, valamint a Szkholion folyóirat szerkesztője. Kutatási területe a mítoszok újraértelmezése a modern magyar költészetben, az 1980-as évektől napjainkig.

Kovács Edward Az örök visszatéréstől a végességig című előadása Simon Balázs költészete és a műveit inspiráló mítoszok összefüggéseit tárta fel. Amellett érvelt, hogy Simon 1990-es évekbeli lírai alkotásai nemcsak figyelemre méltóak, hanem értelmezési szempontból is kihívást jelentenek, megfontolandó a kanonizálás. Ezt az állítást támasztják alá Simon Balázs 2021-ben a Jelenkor kiadónál megjelent összegyűjtött versei és az ugyanebben az évben megjelent Alföld-emlékszám. Figyelemre méltó, hogy Simon Balázs édesanyja, Prileszky Csilla, a teljes Ezeregyéjszaka modern magyar fordítója, míg édesapja Simon Róbert, neves orientalista, a Korán magyar fordítója.

Kovács az előadás során végigkövette Simon Balázs költői pályafutásának alakulását, hangsúlyozva azokat a különböző fázisokat, amelyeket a költő személyes tapasztalatai befolyásoltak a betegséggel, műtétekkel és gyógyulással. A szerző korai művei a klasszika filológiából, az ógörög-latin és a zsidó-keresztény kulturális hagyományokból merítettek ihletet, váratlan drámaiságot jelenítve meg. Pályája előrehaladtával tömörebb és gazdaságosabb írásmódot választott, a gyász, a végesség és a mindennapi élmények költői átalakítása témáira fókuszálva. Posztumusz művei, verseskötet, naplóregény, hiányosságuk ellenére további fejlődési irányokat és lehetőségeket tártak fel. 

Kovács Edward előadás során magával ragadta a közönséget, így azok számára is lebilincselő és tanulságos volt a rendezvény, akik nem ismerik Simon Balázs munkásságát. A szervezők néhány példányban kiosztottak az érdeklődők között Simon költeményeket, az est érdekes epizódjaként az érdeklődők között jelen lévő Hajdu Géza színművész fel is olvasta a szövegek egyikét. A Léda-ház meghitt hangulata tökéletes helyszínnek bizonyult az újabb kortárs klasszikus felfedezéséhez.

A szerző a Partiumi Keresztény Egyetem magyar nyelv és irodalom szakos hallgatója.

MEGOSZTOM

Kortárs klasszikusaink – Simon Balázs

December 15-én, pénteken este 6 órakor a Léda-házban Kovács Edward tart előadást Simon Balázs életútjáról és költői pályájának alakulásáról.

Kovács Edward (1995, Székelyhíd), költő, a debreceni MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ kurátorasszisztense, a DE-BTK Magyar irodalmi, modern filológiai és kultúratudományi program PhD-hallgatója, a Szkholion folyóirat szerkesztője. A mítosz újraértésének lehetőségeit kutatja a ’80-as évektől napjainkig terjedő kortárs magyar lírában.

Jóllehet, a mindössze 34 évesen, egy végzetes betegség következtében 2001-ben elhunyt Simon Balázs egészen rövid, ám annál jelentősebb munkássága talán kevéssé nevezhető klasszikusnak, mint inkább klasszicizálónak, lírai művei mégis minden kétséget kizáróan a ’90-es évek magyar irodalomtörténetének figyelmreméltó és értelmezői kihívás elé állító teljesítményei. Bár köteteinek korabeli kritikai fogadtatása meglehetősen elenyésző, Simon kultikus diskurzus által is erőteljesen áthatott emlékezetének elevenségéről mi sem tanúskodik jobban, mint a kanonizációs törekvésekre is következtetni engedő, a Jelenkor Kiadó által 2021-ben megjelentett összegyűjtött versei, valamint a szintén a jubileum évében publikált Alföld-emlékszám. Márton László életrajzi adalékokat is felelevenítő visszaemlékezésében Simon költészetének egyik markáns vonásaként említi „a nagylélegzetű versmondat és a megnevezéssel együttjáró, váratlan drámaiság” kettősét. A pályaíven végigvonuló poétikai-retorikai folytonosságok mellett ugyanakkor bizonyos tematikai-motivikai, esztétikai-kompozicionális, nyelvi magatartásbeli különbségek mentén mégis szakaszolhatónak tűnik ez a következetesen alakuló életmű. A megejtően nagy bölcseleti-klasszikafilológiai, az antik görög-latin és zsidó-keresztény kulturális hagyományok műveltséganyagát mozgató korai szakasz (Minerva baglyát faggatom mégis, 1992; Nimród, 1994; A mi lakománk – Lectisternium, 1996) programosnak is aposztrofálható törekvéseit egy nem kevésbé eruditív, ám sokkalta kiérleltebb, letisztultabb és takarékosabb megszólalásmód váltja fel, mely – az életrajzi történésektől sem függetlenül – a gyász és végességtapasztalat (Makdír, 1997), valamint a hétköznapi életvilág dolgainak és észleleteinek (A terep, 1998; Például a galamb, 2000) költői transzformációját viszi színre. Posztumusz közreadott verseskötete (Halálgondola, 2003), valamint naplóregénye (Parafakönyv, 2002) és elbeszélései (A másik mondat, 2008) egy még megannyi alakulási irányt és lehetőség mutató, befejezetlenségében is befejezett oeuvre zárkövei. Egy olyan költészeté, mely leginkább talán a pátosz és étosz poétikájaként jellemezhető.

Minden érdeklődőt sok szeretettel várunk! A belépés díjtalan.

(Illusztráció: dunszt.sk)

MEGOSZTOM

Kortárs klasszikusaink Térey Jánosról

November 29-én este 6 órakor Antal Balázs lesz a vendégünk, aki a Léda-házban Térey Jánosról fog előadást tartani. Antal Balázs költő, prózaíró, egyetemi oktató, erdélyi irodalom kutató 1977-ben született Ózdon. Legutóbbi kötete: Regionalitás és átjárhatóság az újabb magyar irodalomban (2020).

Az 1970-ben, Debrecenben született, és 2019 nyarán Budapesten váratlanul, fiatalon elhunyt Térey János az 1990 utáni magyar irodalom egyik legjelentékenyebb szerzője, akinek a kortárs költészetre gyakorolt hatása megkerülhetetlen. Hogyan lesz egy szerény és munkamániás „vidéki” fiatalemberből halála után pár évvel nemcsak klasszikus, de egyenesen kultikus szerző, akiről utcát, könyvtárat, könyves rendezvényt, ösztöndíjat neveznek el, akinek lakásmúzeuma nyílt szülővárosában? Erre próbál rávilágítani ez az előadás.

Amiről többek között szó lesz:

Ember és szerep a rendszerváltás után, a posztmodern fordulatot követően;
Az erő poétikája az iróniától az újkomolyságig;
Rommá tett városok – elvesztett és visszaszerzett terek költészete;
Játék verssel és verses regénnye. A drámán át a regényig és az életelbeszélésig;
Egy nagy költőgeneráció szemléletmódjának alakulásai;
Az ember, aki „mindennek jött” – bár maga sem gondolta volna.

Minden érdeklődőt sok szeretettel várunk! A belépés díjtalan.

(Fotó: Szűcs László. Térey János a Léda-házban, a Holnap Kulturális Egyesület vendégeként 2017 májusában)

MEGOSZTOM

Kortárs klasszikusaink: Forgách András előadása Petri Györgyről

Újabb előadással folytatódik az Újvárad folyóirat Kortárs klasszikusaink című irodalmi sorozata. November 11-én, pénteken 18 órától a Léda-házban Forgách András író, dramaturg, egyetemi oktató tart előadást Petri György (1943–2000) pályájáról és életművéről. A Kossuth- és József Attila-díjas magyar költő, műfordító, újságíró, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja volt.

Minden érdeklődőt szeretettel vár a Holnap Kulturális Egyesület!

Petrit már fiatalon is költői hivatás foglalkoztatta, bár nem annyira a közlésvágy fordította ez irányba, mint inkább a nyelvben rejlő izgalmas lehetőségek vonzották. Hamar megnyílt előtte a publikálás lehetősége: első verseit a hatvanas évek legelején az Élet és Irodalom és a Kortárs közölte. 1966–67 fordulóján zajlott le lírikusi magára találása, ekkor született művei már első kötete anyagának szerves részét alkotják. 1974-ben látott napvilágot második verskötete Körülírt zuhanás címen, s a kiadás ténye azt jelentette, hogy lírikusi jelenlétét az irodalmi élet irányítói, bár nem valami lelkesen, de eltűrik. Az öncenzúra bármily áttételes formáinak felszámolása, a mindent a nevén nevezés elszántsága is közrejátszott abban, hogy a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján ismét megszaporodtak a versei: ezeket azonban az állami könyvkiadás annyi csonkítás árán lett volna hajlandó közreadni, amennyi túlment az ésszerű megalkuvás határán, ezért a költő úgy döntött, hogy szamizdat kiadványként jelenteti meg őket, így lett 1981-ben az Örökhétfő című kötet az AB Független Kiadó egyik első produktuma. Teljesen mégsem szorult ki az ideológiailag ellenőrzött nyilvánosságból, a hetvenes évek vége felé a jugoszláviai Új Symposion, később a Mozgó Világ, a Magyar Nemzet, a Kortárs közölte néhány versét. Szigorúan záruló cenzurális tiltás akkor sújtotta, amikor 1984-ben New Yorkban megjelent kötetében (Hólabda a kézben) publikálta Leonyid Iljics Brezsnyev halálára írt versét. 1990-ben a válogatott kötetből elhagyott verseket publikálta Ami kimaradt címen, 1991-ben pedig a Szépirodalmi Könyvkiadó vállalkozott a teljes addigi költői életmű prezentálására. Később a Jelenkor Kiadó gondozta újabb könyveit: a kilencvenes évek termését tartalmazó két kötetét (Valami ismeretlen, 1991; Sár, 1993), Molière-fordításait (1995) és az újabb életműösszegzést (Versek, 1971–1995). 1999-ben kötetbe szerkesztette a legutóbbi életmű összegzés óta született verseit, amely még ugyanebben évben meg is jelent a Magvető Kiadónál Amíg lehet címen. A kötet anyagának
lezárása után is rendszeresen publikált verseket.

  1. július 16-án halt meg, temetése július 22-én volt Dunaalmáson.
MEGOSZTOM

Kortárs klasszikusaink-est Szőcs Gézáról

Kortárs klasszikusaink-est a nagyváradi Léda-házban 2021. december 15-én, szerdán 18 órától, a Republicii 59 szám alatt.

Szőcs Géza Kossuth- és József Attila-díjas erdélyi magyar költő, Marosvásárhelyen született 1953-ban. Első verseskötete 1975-ben jelent meg Te mentél át a vizen? címmel, amely nemzedéke, valamint a romániai magyar költészet élvonalába emelte és meghozta számára az írószövetség díját. Az Ellenpontok című szamizdat kiadvány miatt a Securitate letartóztatta. Később a kolozsvári Irodalomtörténeti és Nyelvészeti Intézet kutatója volt, újságíró Genfben, majd a Szabad Európa Rádió budapesti irodavezetője. 1989-től a Magyar Napló munkatársa lett. A romániai rendszerváltás után, politikai szerepvállalása miatt rövid időre visszatelepült Kolozsvárra. A Magyar PEN Klub elnöke.
2020. november 5-én hunyt el Budapesten.

Szőcs Géza életművéről André Ferenc tart előadást. André Ferenc költő, slammer, műfordító, szerkesztő, irodalomszervező. 1992-ben született Csíkszeredában. Két önálló kötete jelent meg, a Jelenkor Kiadónál 2018-ban a Szótagadó, valamint egy verses gyerekmese a koronavírusról Bújócskaverseny címmel a kolozsvári Koinóniánál. Európai álomparalízis. Kepler könyve című munkatervével a 2021-ben Mastercard® Alkotótárs ösztöndíj első nyerteseinek egyike. Írásait számos romániai és külföldi irodalmi folyóirat közli.

Az előadás végén, az érdeklődők között a Holnap Kulturális Egyesület ajándék könyvcsomagot sorsol ki. Mindenkit szeretettel várunk!

A rendezvény támogatója a nagyváradi Mecénás Alapítvány és a Bethlen Gábor Alap.

MEGOSZTOM

Albu-Balogh Andrea előadása Székely Jánosról | Kortárs klasszikusok

Székely János íróról tartott előadást 2021. június 22-én a nagyváradi Bunyitay könyvtárban Albu-Balogh Andrea irodalomtörténész, a PKE adjunktusa, az Újvárad Kortárs klasszikusaink sorozatának keretében.

MEGOSZTOM

Kortárs klasszikusaink – Székely János | Írni akart a saját törvényei szerint

Székely János íróról tartott előadást június 22-én a nagyváradi Bunyitay könyvtárban Albu-Balogh Andrea irodalomtörténész, a PKE adjunktusa, az Újvárad Kortárs klasszikusaink sorozatának évadzáró estjén. Az alábbiakban ennek szerkesztett változatát olvashatják.

Míg korábban elsősorban Szász László, az utóbbi időben Elek Tibor foglalkozott Székely János életművével, monográfiát is írt róla. Egy helyen megjegyzi: olyan alkotóról van szó, akiről méltatlanul keveset beszélnek, kevesebb a felfedező jellegű tanulmány vele kapcsolatban. Tudjuk, nagyszerű szerző, de a műveihez valahogy nehezen férkőzünk hozzá.

Pedig megéri a vele való foglalkozást az életmű. Akik ismerjük, tudjuk, mik az érdemei, előadásomban ezekre próbálok rávilágítani. Székely Jánost leginkább drámaíróként ismerik, s ebben a színháznak jelentős szerepe van, annak, hogy a hetvenes évek végétől elkezdték játszani a darabjait, elsősorban Magyarországon. Mire ez a fajta kanonizációja megindult, költőként elhallgat, pontosabban nagyon kevés verset ír. Ez összefügg a kanonizációja töredezettségével. Bizonyos mozaikdarabokat ismerünk vele kapcsolatban, de sok olyan része van ennek az életműnek, amit kevésbé ismer az olvasóközönség. Az egyetemen mi Székely János életművével főleg az erdélyi magyar irodalom tárgy keretén belül foglalkozunk.

Mindenekelőtt szeretnék beszélni a nemzedéki besorolásáról, arról, hogy kik a kortársai, s mit gondolunk ma arról a nemzedékről, akikkel egyidőben fellép. Ahhoz a generációhoz tartozik, amely éppen a második világháborút követően jelenik meg az erdélyi irodalomban. 1948-ban szerzi meg az érettségi bizonyítványát, előzőleg 1940-44 között a marosvásárhelyi Katonai Reáliskola növendéke volt, s a háború vége felé besorozták leventének. Utána két évre Németországba kerül, fogságba esik, s csak 1947-ben vetődik haza, majd érettségizik a marosvásárhelyi református kollégiumban. Tordán született ugyan 1929 márciusában, de az életpályája nagyrészt Vásárhelyhez köti. Mondhatni 48 után történik minden fontos az életében, egyetemre megy, majd elkezdődik írói pályájának kiépítése. Az a világkép, ami az esszéiből is kibontakozik, összefüggésben van a háborús években szerzett, traumatizált élményanyaggal.

S hogy kikkel kortárs? Bajor Andorral, Kányádi Sándorral, a vele éppen egyidős, Sütő Andrással, de Gálfalvi Zsolt is ide tartozik, aki még közöttünk van. (Az irodalomkritikus néhány héttel az előadást követően hunyt el – szerk. megj.) A nála 8-10 évvel fiatalabbak, Szilágyi Domokos generációja tekinthető az első Forrás-nemzedéknek. Székely János a maga kortársainak egyikével-másikával együtt is dolgozott az Igaz Szó szerkesztőségében. A nemzedéki tudathoz kapcsolódva nagyon fontos életének az az állomása, amit 1948-52 között Kolozsváron tölt előbb filozófia szakos hallgatóként, majd 1956-ig mint az Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó kolozsvári szerkesztőségének lektora. Onnan kerül át az Igaz Szóhoz, s marad a folyóirat kötelékében nyugdíjazásáig, 1989-ig. Megérne egy misét a szerkesztő, a versrovat vezető Székely munkásságának a vizsgálata is, hiszen sokak pályáját, indulását meghatározta, mások mellett Markó Béla is a tanítványának tartja magát.

A Székely János-féle világkép, filozófia pontosan rekonstruálható egyéb művei mellett az esszéköteteiből (Egy rögeszme genezise, A mítosz értelme, illetve a posztumusz megjelent, de még általa összeállított kötet, A valódi világ). Ezekből jól körvonalazható az ő filozófiája. Mik is ennek a filozófiának az alappillérei? Az egyik a megértésre való vágy, ami nyilván minden gondolkodó ember eszmélkedésében ott van. Nagyon izgalmas az is, amit a mítoszról gondol, mert összefüggésben van a művészetfilozófiájával és az irodalomszemléletével. Ő megfogalmazott a pályája elején egyfajta vágyakozást a mítosz iránt. Úgy látta, a mítoszban egységes világmagyarázat van jelen, ami a mai korban már nincs meg, ez a világról való egységes tudás. Ám Székelyben megvan az ezutáni vágy, vágyakozás efelé, s úgy véli, minden igazi mű ezt az egységes világmagyarázatot próbálja megközelíteni. Azt mondja erről az Egy rögeszme genezisében: „Aki valódi irodalmat ír vagy olvas, az szintézis keresője, az egységes emberi őstudás örököse, vagy folytatója ebben a korban.” Ez magyarázza azt, hogy miért tartotta fontosabbnak az ő korában a gondolatot a nyelvnél, a kimondott szónál. Ugye ez már az a kor, amikor fellépett a Szilágyi Domokosék formabontásra törekvő, a nyelvvel való kísérletezést fontosabbnak tartó nemzedéke. Székely erről mást gondol, az irodalomtól egészen öntörvényű módon az egységes világmagyarázatot várja el, magával szemben is ezt az igényt teremti. Ez sok mindent megmagyaráz a lírájában. A kimondott szó mögött nem mond le a tartalomról.

A másik tényező, ami jellemzi filozófiáját, világlátását, az az emberről vallott elképzelése. Úgy látja, az embernek két arca van a világban: az egyik a cselekvő, dominancia-harcra törekvő emberi minőség, míg a másik a gondolkodó ember, aki valahol e harcok fölött áll, de éppen emiatt egyféle vesztes pozícióba kerül. A győztesek és a vesztesek alapgondolatot jelentenek a filozófiájában. Úgy véli, a gondolkodó ember számára fontos az erkölcs, igazából ez a kultúra teremtője is, s az író az ő koncepciója szerint ide sorolható. Hogy e gondolat még érthetőbbé váljék, íme egy részlet a Vesztesek című poémájából: „A csata eldőlt, kis puha pöttyök / Pettyezik még a hegyet. / A völgyekről a síkvidékre / Özönlenek a vesztesek / Toprongyos, tántori népség. / Hogy lehet az, / Hogy a vesztesek azonnal elrongyosodnak, / Gönceik elkoszosodnak, / Korcukban tetű terem? / Ugyan mért nyű a vereség / Több csizmát, mint a győzelem?” A vers lényege, hogy a sors is a vesztesek ellen dolgozik, azt írja a végén: „A győztes igaza meghal. / A vesztesnek igaza lesz. / Mióta világ a világ, / Az nyer igazán, aki veszt.” E néhány sor jól összefoglalja azt, amit sok más írásában is kifejt. Ezt lehet az élményvilágára is rávetíteni, de annál tágabb a jelentése, egyetemesebben emberi.

Ötvenötben jelenik meg első verseskötete, s körülbelül hetvenig alakul ez a versírói pálya. Székely János ebben a korban olyan verseket ír, ami inkább a nyugatos költők kifejezési eszköztárához állt közel, vagy a helikonistákéhoz, mindenképpen a két világháború közötti időszakhoz, esetleg az újholdasokhoz. De semmiképpen sem hat rá az a neoavantgárd kezdeményezés, formai váltás, ami a hatvanas években jelentkezik Erdélyben is. Vannak érzelmileg rendkívül dinamikus versei, s ezeket is rém fegyelmezett módon írja meg, szonettben vagy más kötött formában. Jambust használ akkor, amikor már senki más. Ennek magyarázata is a filozófiájában keresendő, számára a mondanivaló előrébb való volt, mint a forma. Szándékosan szembe akart menni mindenféle elvárással, amit kora vele szemben támasztott.

Azt is nyilatkozza, hogy őt nem érdekli a siker, nem törekszik rá, ahogy azt is tudni róla, hogy a díjakat is visszautasította. Ő egy vallomásos költő, s elég sok életrajzi elem megjelenik a szövegeiben. Viszonylag követhető az életrajz, szépen visszakövethető a verseiben a Varró Ilonához, a társhoz fűződő szerelem dinamikája is. Ugye, ők egy idő után elváltak, ám később ismét együtt éltek Székely János haláláig.

Még egy motívumról beszélek, ez a bűntudat, ami egyrészt abból a szigorú erkölcsi magatartásból fakad, amit önmagával szemben megkövetel, másrész ide kapcsolható egy személyes élmény is: az ötvenes évek végén letartóztatják az édesapját, s tőle pedig azt kérik, verseivel szolgálja ki a propagandát. Ezt megteszi, amennyire tőle telik, igaz, ezen verseit később nem vállalja, de miután a kényszerűség folytán megírja, a bűntudat motívum még inkább jelen van, egyfajta meghasonulást is okoz.

Ahogy már említettem, Székely János leginkább drámaíróként lesz ismert, elsősorban az 1972-ben közölt Caligula helytartója okán. Előbb az Igaz Szóban publikálja, majd 78-tól lesz közismert a mű, amikor a Gyulai Várszínházban Harag György megrendezi. Drámaíróként berobban a magyarországi köztudatba, s az erdélyi közönség is innentől kezdi megismerni drámaírói vénáját. Persze korábban is írt drámákat, s drámai műveiben is fellelhetők azok a témák, amelyek a lírájában is. A magára maradt individuum vívódása a meghasonlottsággal, vagy az egyén kitettsége a történelemnek. Lásd Petronius alakját a Caligula helytartójában. Van-e neki esélye, mit tehet a hatalommal szemben? Érdekes még számomra Dózsa című poémája, amit viszonylag korán, 1964-ben ír. Először poémaként közli, majd beválogatja a drámakötetébe. Székely verses formában írja leginkább a drámáit, abban az időben teszi ezt, amikor már senki nem ír versben drámát. Fontos drámai műve még A profán passió, ez egyfajta Jézus-történet Tamás nézőpontjából, egy olyan karakter ő, aki két világ közt vívódik. Egy másik darabja az 58 és 66 között írt – szeretett sokat dolgozni egy-egy művén – Irgalmas hazugság. Ebben a saját jelenét írja meg, viszonylag könnyen ki lehet tapintani, hogy ebben Gaál Gábornak a sorsát fogalmazza meg, a nagy kanonizálóét.

Több műve történelmi köntösbe bújtatott üzenet, példázatos dráma, ami Sütőnél is megfigyelhető, ezzel a cenzúra is jobban volt kijátszható, ugyanakkor a nézőhöz eljut az üzenet. A bűn kérdése ugyancsak megjelenik, ugye Petronius is felteszi a kérdést, hogy ő maga is Caligulává lett-e?

Alapvetően a rövidprózák és regények írását is elkezdi az ötvenes évektől. Az első ilyen műve a Soó Péter bánata. Nagyon érdekes kisregény, itt is a meghasonlott ember jelenik meg. Soó Péter és Soó Pál testvérek, de mintha egy személyiség lennének, miközben végig vita, elkülönbözés van közöttük. Egyfajta tudathasadásos állapotot tükröz a mű. Az árnyékban ugyanez a téma, bár ez inkább fikciós. Az ember jelenik meg benne, akinek különválik az árnyéka s követi őt. A Kosztolányinál megismert Esti Kornél-motívumot látjuk viszont ezekben a prózákban. Nem véletlenül mondja a kutató, hogy Székely János életművében minden mindennel összefügg. Az ő sajátos filozófiája a versekben, a drámákban és a prózáiban is visszaköszön. Ha narratív szempontból vizsgáljuk, azt látjuk, realista elbeszélésmódra törekszik. Nem akar sok újítást a prózájában sem, de nagyon ott van a század tematikáiban.

Érdemes még szólni A másik torony című könyvéről, mely némiképpen más, mint a többi. Nehéz is a műfaját meghatározni, ő azt írta a cím alá, hogy esszé egy készülő regényről. Ennek a regénynek több változata volt. Az első variánsnak az lett volna a címe, hogy A torony. Egy torony megépítését írta volna meg, aztán újraírta még kétszer-háromszor, a szövegváltozatokat egy dossziéba gyűjtötte. Az utolsó átdolgozásnak kezdetben az volt a címe, hogy A torony árnyéka, aztán a végső cím lett A másik torony. Ez inkább egy regény a regényírásról. Az elbeszélés problematikáját feszegeti, olyanképpen, ahogy Ottlik Géza is teszi az Iskola a határonban. Ahogy a megírhatóság kérdéseit felteszi ebben a regényben, az nagyon önreflexív. Az írás kulisszatitkait mutatja meg, miközben azt is látjuk, azért íródik így ez a regény, mert a rendszer is közbeszól. „Ha megírhatnám ezt a regényt…” – kezdi a mondatait.

Hogyha egyfajta összefoglalást kellene fogalmaznom, akkor elmondhatom, Székely János egy olyan író, aki nem a divatok után akar menni, hanem minden műfajban a saját szabályait követi, s meri ezt vállalni, akár a népszerűtlenség árán is. Ő írni akar, de csak a saját törvényei szerint.

A 2021. június 22-én, Nagyváradon elhangzott előadás szerkesztett változata. Az előadás hanganyaga meghallgatható az ujvarad.ro oldal Hangtár rovatában.

Székely János

Utcák és szobrok

Megkívántam a végrendelkezést.

Bartók Bélától irigyeltem el:

„Míg ez s az a tér és körút

Erről s arról van elnevezve, addig

Megtiltom, hogy énrólam utcát

Vagy teret nevezzenek el.”

Micsoda naiv fenség!

Micsoda fenséges gyerekség!

A tehetetlen kétségbeesés

S a mindenható nagyság micsoda

Mondat-gigásza! Micsoda kegyetlen

Ítélkezés az életen!

Megkívántam, s most végrendelkezem.

Én, alulírott Székely János,

Sebzetten és halálra szántan,

Állítólagos szellemi

Képességeim birtokában

Úgy rendelkezem, hogy amíg

Utcák, terek és városok

Egyáltalán és bárhol a világon

Gazemberekről vannak elnevezve:

Énrólam utcát ne nevezzenek el.

Míg széltolóknak áll a szobra, addig

Énnekem szobrot ne állítsanak.

Értsük meg egymást: nem hiszem,

Hogy ilyen veszély fenyegetne; mégis:

Míg valahol is tér vagy utca

Van elnevezve politikusokról,

Kik rögeszméik ürügyén befogják

Szekerükbe a nyomorultakat,

Hogy aztán maguk nyomorítsák őket –

Énrólam utcát ne nevezzenek el.

Értsük meg egymást: jól tudom,

Hogy kész röhej megtiltanom, amit

Senki sem készül elkövetni, mégis:

Míg elpusztult nagyokra hivatkozva

Pusztítja el és kínozza halálra

A mindenkori szent, kortársi horda

A mindenkori élő nagyokat;

S ha belehalnak, ismét csak ezekre

Hivatkozva a legújabbakat;

S ez nemzedékről nemzedékre így megy,

Folyton pusztítva, hivatkozva folyton,

Későre megbánt gyilkosságok árán

Szaporítván az utcaneveket –

Énrólam utcát ne nevezzenek el.

Míg hála övezi a talmit,

Míg géniusznak titulálnak

Ügyeskedők ügyeskedőket,

S a néma érdem egymagában gürcöl,

Nincs kihez szóljon, begyógyul a szája,

S átkozva bánja, hogy világra jött –

Énnekem szobrot ne állítsanak.

Míg világtörvény marad a hazugság;

Embernek lesz ember fölött hatalma;

Míg leírják, hogy most már minden jól van

(Miközben minden tönkremegy);

Míg érvényes a Hamlet monológja,

Amíg üvölt a falkaszellem, és

Hóhéraiknak áldoznak a népek;

Szóval míg olyan a világ,

Amilyennek ma ismerem:

Énrólam utcát ne nevezzenek el,

Énnekem szobrot ne állítsanak.

S ha sohasem lesz másként – hát soha.

Abban bízom, hogy lent, a föld alatt

Megleszek utca s szobor nélkül is.

De addig – néhány régi temetés

Emlékeit idézve, amikor

Petőfi Sándort vagy Bolyai Jánost

Kaparták el, vagy Mozartot szegényt –

A velük való szolidaritás

Csekély jeleként meghagyom:

1) Temetésem ne legyen nyilvános.

2) Síromat ne jelöljék meg.

3) Ne hivatkozzék rám utólag senki.

(1968)

MEGOSZTOM

Kortárs klasszikusaink: Tar Sándorról a Léda-házban

Folytatódik a Holnap Kulturális Egyesülete irodalmi sorozata, a Kortárs klasszikusaink, Tar Sándor prózaíróról Antal Balázs irodalomtörténész tart előadást szeptember 14-én a nagyváradi Léda-házban.

A hajdúsámsoni születésű, az életét Debrecenben leélő Tar Sándor (1941-2003) a rendszerváltás éveinek sötét lenyomatát rajzolta meg prózájában. Az Észak-Alföld elesettjeienk írója lett ő, maga is sötéten tragikus életet élt, hasonlót, mint amilyet szereplői, akiknek örök vereség, örök szorongás a részük. Akkortájt művelt realista prózát, amikor az kiment a divatból, akkortájt szólalt meg azok helyett, akik nem tudnak beszélni, amikor a politikai szabadság küszöbén azok még messzebb kerültek a szólás lehetőségétől. Alkotóereje teljében sújtott le rá a maga életének sötét titka, amely elvágta a végső érvényesüléstől, egyszersmind a bocsánattól. Életműve a maga megtörtségében is teljesnek hat, talán ő tette a legtöbbet a realista magyar próza hiteles megújításáért. Nem csoda, hogy mind kortársait, mind a fiatalabb nemzedékeket ma is foglalkoztatja úgy a személyes sorsa, mint az írói hagyatéka.

Antal Balázs irodalomtörténész, a Partiumi Keresztény Egyetem és a Nyíregyházi Egyetem oktatója mutatja be a Kortárs klasszikusaink előadássorozat következő összejövetelén ezt a sötét sorsú, súlyos örökséget hátrahagyó írót. Az előadás helyszíne a Léda-ház (Republicii/Fő utca 59., Nagyvárad), szeptember 14-én, kedden 18 órától. A belépés ingyenes, minden érdeklődőt szeretettel várunk.

Az előadás szerkesztett változatát az Újvárad folyóirat novemberi számában olvashatják majd.

MEGOSZTOM

Kortárs klasszikusunk: Székely János

Új sorozatának harmadik estjére várja az érdeklődőket az Újvárad folyóirat kiadója, a Holnap Kulturális Egyesület. A nagyváradi Bunyitay Vince könyvtárban (Kanonok sor 11.) június 25-én pénteken 18 órától SzékelyJános (Torda, 1929. március 7. – Marosvásárhely, 1992. augusztus 23.) költő, prózaíró, drámaíró, tanulmány- és esszéíró, műfordító életéről és műveiről Dr. Albu-Balogh Andrea, a Partiumi Keresztény Egyetem adjunktusa, irodalomtörténész tart előadást. Minden érdeklődőt szeretettel várunk.

A sorozatról

Kortárs klasszikusaink címmel indított márciusban új irodalmi sorozatot az Újvárad folyóirat kiadója, a Holnap Kulturális Egyesület, a Törzsasztal-estek folytatásaként. Az előző évtizedek Magyar irodalmának jelentős alkotói közül sokan nem kellően ismertek a romániai magyar olvasók előtt. E hiány pótlására havi rendszerességgel szervezünk előadásokat, ezeket egy-egy író vagy irodalomtörténész tartja. Az elhangzottak szerkesztett változata az Újvárad következő számában olvasható, míg a hanganyag itt, az ujvarad.ro oldalon.

Az eddigi előadások:

Demény Péter Nemes Nagy Ágnesről

Balázs Imre József Hervay Gizelláról

A rendezvény támogatója a Communitas Alapítvány.

MEGOSZTOM

Balázs Imre József előadása Hervay Gizelláról | Kortárs klasszikusok

Balázs Imre József előadása Hervay Gizelláról – elhangzott az Újvárad folyóirat Kortárs Klasszikusaink előadássorozatában, 2021. május 21-én, Nagyváradon, a Bunyitay könyvtárban.