MEGOSZTOM

Koman Zsombor versei

Elvarratlan szálakon


Félrecsúszott leplekből lesz,
	mi képtelenség volna már,
		ami szótlan tovalibben.

Félrecsúszott leplekből lesz
	egy látást játszó vakablak,
		hol könyökölve várhatlak.

Félrecsúszott leplekből lesz,
	elvarratlan szálakon,
		ölelések foszló lepel-
				tengere.

Félrecsúszott leplekből lesz
	egy várást játszó vakablak,
		hol könyökölni láthatlak.

Félrecsúszott leplekből lesz,
	mi leplek nélkül nem lenne
		kitakarva rejthetetlen – 

Invokáció

Hogy tudatalattim csepegő erjesztőtartályában
	letegezhessék bomladozó hullámat a rímek
						és rímtelenségek.


Párhuzamos önkonzerv


Botladozó fókusz
	az ónos esőben.

Gubbasztó férfi, kinek
	odaadtam arcom,
	krizantém-szemem,
	reverendám és
hosszúkabátom a szicíliai télre.

Csak te szólhatsz nyelvemen,
		másik utamat koptató
		ugyancsak önmagam.

Láthatár


Tekintetem
			 égő képkereten
	csüngő széngerezd.


Lethargosz


Agyagváros utcáin
					háttal a falaknak.

Itt-ott lámpások fénye,
	mocorgás 
				a takarók alatt,
	ligetekben összeverődő ágak.

Üvegporral hintett utakon
	a puszta sziklaüregeibe,
		hol végre 
					magadat 
								ostorozhatod.
Ami van


Sötét füst játssza dallamait
	orrom nyálkáin.

A nyelv kesergője
	hozzád fordul kenyérért.

Az oszlopot tartó oroszlán szájából
	ömlik a parázs.