MEGOSZTOM

Ünnepek a szemnek

Idei Jakobovits-díjasok: Jankó Szép Noémi és Márton Katalin 

Két nagyváradi művész, egy keramikus, s egy mostanság elsősorban a papírral, mint anyaggal foglalkozó érdemelte ki 2023 januárjában a Jakobovits Miklós Társaság magyar kultúra napi díját.

Tíz éves tevékenységre tekint vissza az In Memoriam Jakobovits Miklós Társaság, mely alapító okiratában azt a művészeti szemléletet és tenniakarást vállalta fel, amelyet Jakobovits Miklós képviselt élete folyamán.

Minden évben a különböző szimpóziumok, kerekasztal megbeszélések, kiállítások, nyitott műhelyek, művészeti rendezvények mellett a Magyar Kultúra Napján átadhattuk az In memoriam Jakobovits Miklós-díjat egy-egy olyan művészt állítva a figyelem központjába, aki példaadó lehet s aki alkotói és társadalmi tevékenységével megérdemli a ráfigyelést.

Ebben az évben két művész, Jankó Szép Noémi és Márton Katalin képzőművészek a díjazottak. Két olyan művész, akik szakmai téren különös mélységekig és magasságokig jutottak el és szívvel-lélekkel létrehozott alkotásaik az univerzális művészet kontextusában értelmezhető szellemi értéket képviselnek.

Mindketten színvonalas országos és nemzetközi szimpóziumok, kiállítások, művészeti rendezvények folyamatos meghívottjai, résztvevői. Rendkívül fontos és példaértékű az alkotói munkájukkal párhuzamosan folytatott művészet-oktatói tevékenységük is. Szellemi energiák katalizátoraiként generációk lépéseit egyengetik maximális ráfigyeléssel és elképesztő hatékonysággal, hogy felfedezzék s értékeljék a sajátosat, a szépet, az alkotás, a kreativitás örömét. 

Jankó Szép Noémi alkotásaiban a láttatás sajátos hangszerelése a közeledés rendkívüli alázatával párosul és lényegíti át úgy a kerámia, mint a papír vagy tűzzománc alkotásait, rajzait, kollázsait. Szereti, simogatja a formát, s az érzetek titkokkal teli világába, különleges szellemi élmények körébe vezet. Halk szavú, költői közeledés ez, mely maximális szakmai és szellemi igényességgel párosul. 

Az eszköztelenség, a „kevéssel lényeget” elvét éli, követi. Éli, élvezi és pillanatnyi érzéseivel gazdagítja, hangolódik rá az anyag üzeneteire. Az elképesztően érzékeny s egyben könnyed formakezelés elmélyült lényeg-kereséssel párosul.

Kiegyensúlyozottság, harmónia, kifinomultság Jankó Szép Noémi emberi jellemzői, s ez fordítódik le munkáiban, kerámia, papír és tűzománc alkotásaiban, az anya-párnák, párna-családok, kerámia és papír bogarak, csoda-kertek világában. Egyfajta felszentelt rácsodálkozás ez az anyag sugallataira. 

Munkái simogatni való, igazi kerámia-teremtmények. Vizuális költemények.

Márton Katalin is sokoldalú művész. Rajzol, fest, mintáz, installál Az utóbbi időben egyre inkább merített papírral, papírművészettel, a cellulóz lehetőségeivel foglakozik.

A merített papír egy igen izgalmas, képlékeny anyag. A síkban, térben jól formálható papírpép remekül követi Kati temperamentumából adódó, hirtelen elhatározásait, gesztus-szerű intervencióit s szándékát: láthatóvá tenni, vizuális élménnyé formálni a pillanat káprázatát.  

Belefeledkezik és teljesen azonosul a papír, a papírpép kifejezési lehetőségeivel. A mindennapi tárgy, lehet az szék, ruha, zár, kulcs, ablak, metafizikus látvánnyá, mágikus tárggyá nemesül.

Sorozatokat épít egy-egy téma köré. Színben, formában, különböző hangulatokban járja körül, bontja ki az egy témában rejlő vizuális özeneteket.
Legutóbbi hófehér merített papír installációit méltán értékelte a szakma.  A Szállj-szállj magasra lapok leheletkönnyű látványa elvarázsolta s megremegtette maga körül a teret.

Paul Klee mondta egykor, hogy a jó munka „ünnep a szemnek”. Igen, ünnep a szemnek és a léleknek!

MEGOSZTOM

Élet/Mű – Jakobovits Márta

Életút-interjú sorozatot indít az Újvárad folyóirat a Petőfi Irodalmi Ügynökség támogatásával. Célunk Nagyváradon született, illetve itt élő és alkotó művészek, kulturális személyiségek pályaképének bemutatása. Az első epizódban Jakobovits Márta keramikusművésszel beszélgetett Szűcs László. Közreműködött Kemenes Henriette. A felvételt Medvéssy Szabolcs készítette.

MEGOSZTOM

Egy élet nem elég egy keramikusnak

Fél esztendő leforgása alatt két jelentős tárlat nyílt a nagyváradi keramikus művész, Jakobovits Márta munkáiból, előbb a múlt év tavaszán Sepsiszentgyörgyön, az Erdélyi Művészeti Központban, majd decemberben Bukarestben a Kortárs Művészetek Múzeumában. Utóbbi tárlat április közepéig látogatható. 

Mit jelent számodra ez a bukaresti megmutatkozás?

Nem is álmodtam, hogy engem meghívnak egyéni kiállításra a Kortárs Művészeti Múzeumba. Csak akkor hittem el, amikor Bukarestből lejöttek Váradra, mindent megnéztek, végigfotóztak az igazgató megbízásából, még a vázlataimat is. Éppen elő volt készítve az anyagom a sepsiszentgyörgyi kiállításra. Mondtam is nekik, most jöjjenek, még nincs becsomagolva. Utána beindult rendesen a dolog.

Kinek az elképzelése dominál a tárlat előkészítésekor?

Én mindig hagyom a kurátor szándékát érvényesülni, hiszen az ő feladata is alkotói munka. Az, hogy ő mit tud felmutatni, ahhoz a térhez, amit kiválaszt, amiben dolgozik, abban milyen dialógus jön létre. Vagy, hogy a munkáim együttese abban a térben milyen tartalmú árnyalatokkal gazdagodik. Az egyéni kiállításon rendkívül fontos a térrel való dialógus.

Nem is kérik? Ahhoz hasonló ez, amikor a rendező nem örül annak, ha a szerző beleszól a munkájába?

Olyan kiállításom is volt már, például Mogosoaia-n, amikor a kurátor hagyta, igényelte, hogy én játsszak abban az elvarázsolt térben. Az nekem is élmény, hogy mit alakítok ki. Hasonlóan történt a római kiállításomon is, ott is hagyott a kurátor játszani a munkáim elhelyezésével. Vigyázni kell, hogy ne legyen zsúfolt, arra, hogy ne akarjak feltétlenül mindent megmutatni. Csak azt, ami akkor lényeges, ezt meg kell tanulni. A kiállításrendezés egy másik szakma. A bukaresti kurátorom, Mălina Ionescu, – anyja-apja nagy művészettörténész volt, tiszteltem a munkásságukat, hallgattam előadásaikat – egy negyvenes nő, ami azért fontos, mert engem érdekel, hogy egy következő generáció hogyan reagál a dolgaimra. Már teljesen kövület vagyok az ő szemükben? Én ösztönösen dolgozom, megengedem magamnak azt a luxust, hogy ne érdekeljen, tetszik-e valakinek vagy sem az, amit csinálok. Mindig magamat akartam felfedezni, azt, hogy én magam hogyan fordítódok le azokban az érzetekben. A vizuális nyelvezetet sokféle módon lehet használni. Fontos, hogyan lépek kapcsolatba dolgokkal empatikus, ösztönös beleérzéseken keresztül. Olyan dolgokkal, amelyekről azt gondolom, hogy közöm van hozzájuk. Nagyon vonzanak a természeti dolgok, kövek, ágak szólítanak meg, dialógust folytatok velük, minden metamorfózis, mimézis különböző megközelítésekből. 

Mennyiben különbözik a két tárlat azon túl, hogy a fővárosi retrospektív jellegű?

Ahhoz a bukarestiek ragaszkodtak, hogy a kezdetektől nyújtsunk képet a pályámról, a sepsiszentgyörgyi nem ilyen jellegű volt, ott Madaras Péter szobrász volt a kurátor, a választást az ő esetében is teljesen rábíztam. Nagyon jól csinálta, a munkáknak életük volt, szuszogtak. A sepsiszentgyörgyi kiállítást a bukarestiek megnézték, s az egészet átvették, kiegészítve a kezdetektől. Nagy együtteseim mind jelen voltak, a Nagy kör, a Zarándoklat, a Folyamat, ezek mind a tárgyak születésének a logikáját, az én lappangó logikámat adják vissza. Örültem, hogy nem szóltam bele a dolgokba. 

Összesen négyszáz négyzetmétert kaptam a Kortárs Művészeti Múzeumban, s a kurátor mellett volt egy szakember, aki megépítette, elkészítette a tér koncepcióját. Őt Kim Attilának hívják, nagyon aktív és különleges figura, aki szépen megtervezte számomra a teret. Hófehérben gondolta el, az Elemelkedés kompozícióm mint egy oltár kapott helyet a perspektíva végén. A kiállítás címéhez, A megtett út része is kapcsolódott, a Nagy kör is kiemelt szerepet kapott, ez tetszett nekem. Elvitték Bukarestbe a kísérleteimet is, a tesztek a karzaton kaptak helyet, mint egy könyvtárban. Ez az én kerámia-könyvtáram.

Művészileg hogyan érintett a két esztendeje tartó járvány, a bezártság?

Erősen meg voltam ijedve, de azért nem unatkoztam egy percig sem. Nem mertem kimenni a házból, de mindvégig jól lefoglaltam magamat. Olvasok. Írok. Dolgozom. Új munkákba is kezdtem, de mindig van valami folyamatban is.

Vannak-e ambíciózus terveid 2022-re?

Túlélni. Márciusra hívtak Londonba, de ezt túl korainak éreztem, viszont a novemberemet odaígértem. Ott már volt egyéni kiállításom, az Elizabeth Xi Bauer Art Platform foglalkozik a műveimmel, a népszerűsítésükkel. Adtak is el a munkáimból, folyton kérnek azóta is, csak én nem küldtem. Szeretem magam mellett tudni a kerámiáimat, ennek köszönhető, hogy meg tudtuk most rendezni a kiállítást Szentgyörgyön is, majd Bukarestben. Úgyhogy most szélnek eresztettem őket. Hosszú pórázon vannak. Erre az évre vannak meghívásaim Budapestre, illetve Iasi-ba is kaptam egy bukaresti művészettörténésztől érdekes felkérést, pedig nem ismertem. Szeretem az ilyen találkozásokat, amikor valaki ismeretlenül meglátja a dolgaimat, s rámkérdez, lenne-e kedvem vele együtt dolgozni. Vladimir Bulatról van szó, aki látta korábban a Mogosoaia-i kiállításomat, írt is róla egy remek cikket.

(tovább…)