Minden jócselekedet elnyeri méltó jutalmát, valahol egy dél-bihari falu határában elkészült egy kisebb híd, amit állítólag a Bihar Megyei Tanács és intézményei elbocsátott személyzetének megtakarított bérköltségéből építettek. Ily módon teljesült hát Ilie Bolojan tanácselnök álma, hogy az általa fölöslegesnek tartott alkalmazottak és tevékenységek után felszabaduló anyagi forrásokat hasznosabb célra fordíthassa. Akár büszkék is lehetünk rá, hogy jópár színházi, múzeumi, filharmóniai dolgozó mellett az önálló intézményként felszámolt Várad folyóirat megspórolt kiadásai is beépültek valamely hídelem vagy fémkorlát formájában az átkelőbe, megkönnyítve a tenkehosszúaszói polgárok mindennapjait. 

Igen, így működik a populizmus, voltak az ingyenélők, lett a híd, a körte az almával hasznosan összemérve, a baráti média tapsikol. Örüljön mindenki annak, amit mégsem vágott le, amit mégsem szüntetett meg, akit mégsem küldött el. Azt persze nem számolja senki, hány ilyen híd jönne ki abból a veszteségből, ami ebben az országban rossz politikai döntések nyomán született, lásd mondjuk a meg nem épült sztrádákat, a 90-től mostanáig hamvába holt ígéreteket. Másfelől, nem tudjuk, mikor változik már az a szemlélet, ami csupán azt tekinti értéknek, ami kiöntött beton köbméterekben, leterített aszfaltszőnyeg méterekben mérhető, s nem legalább annyira ültetett, és meg is maradó fák számában. És nem csak a pénzről van szó, sokszor mondtuk, leírtuk, de nem elégszer, mert nem kellően tudatosult: egy éve a fent nevezett úrtól utolsó próbálkozásunk alkalmával már csak egyetlen dolgot kértünk: az intézményi önállóság meghagyását, annyi finanszírozással, amennyit jónak lát. A kompromisszumot gondolkodás nélkül elvetette. Mert az ő célja nem az építés volt, nem összekötni akart, hanem a hatalmát megmutatni, bosszút állni, példát statuálni. Legyen boldog ezekkel.

A szerk.