A tanárnő szülési szabadságra ment,
helyettesíteni idegen érkezett. Nem
tudta, milyen az osztály, nem tudta,
milyen apámnál egy iskolai feladat.
Nem tudta, hogy apám ki akarja hozni
mindenből, nem tudta, hogy apám
épp lovagregényeket olvas.
A tanárnő szülési szabadságra ment,
helyette aki jött, nem tudta, hogy nem
tudta, ami apám akkor volt, nem tudta,
hogy apám akkor még nem tudta, amikor
apám túl sokat tett azért, hogy akkor így
alakuljon, de ezt se apám, se a tanárnő
nem tudta. Apám fogalmazást írt,
mert apám akkor lovagregényeket
olvasott, a tanárnő tudta szerint házi
feladat volt. Apám a fogalmazvánnyal
nem akart kitűnni, apám mégis
kitűnő fogalmazványt írt. Tűnt, tűnt 
annyira, hogy ki is emelkedett, olyan
magasra, hogy a földszinti osztályteremből
felszállt az emeletre, oda, hol a tanári
szoba volt. Tűnt, tűnt, a folyosón olyan
ügyesen kanyargott, ahogy apám keze
a tollal a vastag spirálfüzet felett, persze
a vonalakat tartva, de apám mindezt akkor
még nem tudta. Az ajtórések alatt is átbújt,
egészen az igazgatói irodáig. Ott landolt
apám kitűnő írása, ami még csak nem is
dolgozat volt, pusztán egy házi feladat,
amiért perbe fogták, majdhogynem
kicsapták, eljárás indult ellene, mert 
a tanárnő nem tudta, apám sem tudta,
hogy a tanárnő nem tudta, hogy apám
így szokta, mert csak a szülési
szabadságon lévő tanárnő tudta, hogy
apám így is tudja. Végül rosszabb lett,
mint az intő, egy marék hitetlenség jutott,
amiért a hétköznapi feladatot apám, 
a sosemvolt költő versben írta meg.

Horváth Florencia (2002, Celldömölk) verseket, slam poetry-szövegeket és prózát ír. Publicisztikai munkájáért Aranytoll-kitüntetésben részesült. Írásait számos folyóirat közölte.