Az ENSZ közgyűlése 2005. november 1-jei határozatával január 27-ét a holokauszt nemzetközi emléknapjává nyilvánította. Az emléknap a legnagyobb második világháborús megsemmisítő tábor, az auschwitzi koncentrációs tábor felszabadítására emlékeztet. A nyolcvanadik évfordulóra időzítve közöljük az alábbiakban Gáspárik Attila kutatásainak első, dr. Nyiszli Miklóssal kapcsolatos eredményeit, melyek egy eddig ismeretlen irodalmi plágiumügyet is feltárnak. Az anyag bővített változatát az Újvárad februári Műhely számában olvashatják. (Képünkön Nyiszli Miklós és felesége, Nyiszli Margit sírja a nagyváradi neológ zsidó temetőben. A szerző felvétele.)

Színháztörténeti kutatások okán kezdem járni a Securitate Irattárát Vizsgáló Bizottság (CNSAS) olvasótermébe. Egy, a marosvásárhelyi színház történetét érintő oldalon olvastam először, az Irodalmi Törvényszék „intézményéről”. Marosvásárhelyen egy előadás kapcsán, a múlt század ötvenes éveiben, a Kultúrpalota Kistermében összehívták az Irodalmi Törvényszéket. A színdarabot volt, aki védte, volt aki vádolta, majd megszületett az ítélet (láttam benne marketinges lehetőséget). Tovább keresve a témában, sok hasonló esettel találkoztam Erdély különböző városaiban. A „törvénykezés” célja mindig egy-egy művészeti munka nyilvános megtárgyalása volt. Kellett hozzá sok-sok néző, vádlók és védekezők, majd egy ítélet. Így jutottam el Nyiszli Miklós könyvének: Dr. Mengele boncolóorvosa voltam az Auschwitz-i krematóriumban, marosvásárhelyi, kolozsvári, valamint nagyváradi irodalmi törvényszékéhez. A jelzett helyeken több száz résztvevő ízekre szedte a könyvet, majd egyhangúlag elítélte a fasizmust. 

A fent említett könyvet sok-sok évvel ezelőtt, egyetemista koromban olvastam, igaz, akkor már: Orvos voltam Auschwitzban címen. A könyv újraolvasása után rákerestem a szerzőre. Sok idő kellett, hogy teljesen zavaros képet kapjak Nyiszli Miklósról és könyvéről. Ki is volt ez a Osztrák-Magyar Monarchiában született, egyetemi tanulmányait Romániában, Németországban, Franciaországban végzett orvos, aki Nagyváradon, Felsővisón és Desze faluban gyógyított? Egymásnak ellentmondó információk serege található ma az online térben. A történészek sokat foglalkoznak vele, de a közgondolkodásban szinte teljesen elfeledett… Illetve igazából sosem volt népszerű a közegben, ahol élt. Közeledve Auschwitz felszabadulásának nyolcvanadik évfordulójához, próbából kikértem a már említett irattártól a Nyiszlire vonatkozó anyagokat. Mielőtt megkaptam volna, több helyen olvastam, hogy a román politikai titkosszolgálat, vagyis a hírhedt Securitate tette volna el láb alól, illetve kergette öngyilkosságba. 

Nyiszli Miklós nevére két dosszié készült. Mindkettő követési, vagyis információs dosszié. Az első több mint száz oldalas, adatgyűjtésből származó anyagokat tartalmaz: leveleket, újságcikkeket, rövidebb jelentéseket, könyvelemzéseket. Nem rajzolódik ki semmilyen cél a szervek részéről, hogy a doktort meg szeretnék győzni valamiről, vagy beszerveznék, esetleg likvidálnák. A halálára vonatkozó orvosi papírok szerint szívinfarktus végzett Nyiszli Miklóssal. Az özvegye által rokonoknak, ismerősöknek írt levelekben sincs semmiféle utalás idegenkezűségre vagy öngyilkosságra. 

Még sok munka van a papirokkal, de máris rengeteg újdonság került elő. Ez idáig a legmeglepőbb a Nyiszli Miklós és Robert Merle közötti konfliktus dokumentációja. Az itt mellékelt két levél és Merle reakciójából egyértelmű, hogy a francia író anélkül használta Nyiszli szövegeit, hogy a szerzőt vagy az olvasókat értesítette volna erről. Ma ezt plágiumnak nevezik. Merle elismeri, hogy felhasználta Nyiszli szövegeit a Mesterségem a halál című könyvében és megpróbálja eltussolni az esetet. Közben Nyiszli meghal 1956-ban. A Securitate aktáiból lehet megtudni, hogy annak idején Sartre lapjában jelent meg részlet a nagyváradi orvos könyvéből. Nyiszli halála után az özvegy próbálja az igazságot kideríteni, férjének erkölcsi elégtételt szolgáltatni. Mára tudjuk, hogy ez nem sikerült neki. A plágiumügy elhal.

A legtöbbet idézett, Romániában magyarul írt szerzőt úgy felejtette el a közemlékezet, hogy semmilyen segítséget sem kapott sem a hatóságoktól, sem az írótársadalomtól, sem a közvéleménytől. Tudom, bonyolult élete és munkássága volt, de a gázkamrákat megúszó ember, a koncentrációs táborból való szabadulás után, annak ellenére hogy 17 nemzetközi perben volt tanú a fasizmus ellen, pokoli életet élt, utálattal és megvetéssel körítve. Esete, az, hogy kényszerből, az életbenmaradásért gyakorolta orvosi hivatását az auschwitzi haláltáborban, ma is etikai és orvos szakmai kérdések sorát veti fel.

A kutatás elején vagyok, de most, a nyolcvanadik évforduló kapcsán ezzel a pár dokumentummal emlékezni szeretnék arra, aki az elsők között adott hírt az emberiség egyik legnagyobb válságáról, amit a mai napig sem dolgoztak fel részletesen. Megismervén sok más dologgal kell nekünk, utódoknak is szembe néznünk. Azt is meg kell említeni, hogy a hírhedt Securitate irattára rengeteg pontos, feldolgozatlan, a tudomány számára hihetetlenül fontos adatot tárol, aminek a feldolgozásához jó lenne anyagi forrásokat biztosítani a mindenkori hatalom részéről.

Az első levél. Dossziészám: I. 0329849_00, CNSAS a szerzője Nyiszli Miklós özvegye, címzettje Tibere Kramer, aki az idő tájt Toulouse-ban él és Nyiszli könyvének fordításával és kiadásával foglalkozik. A szöveg nyelvi egyenetlenségeit (döntően ékezet hibákat, mellégépeléseket) javítottam.

Feladó: Nyiszli Margareta Nagyvárad, Breiner Béla 44, Romania 

Címzett: Tibere Kramer, Toulouse, Rue de la Pomme, Franciaország

Igen tisztelt Kramer úr!

Megkaptam az ön április 17-én keltezett levelét a két mellékelt kópiával.

Mielőtt a következő problémákra térnék át tudomására hozom önnek, a legmélyebb fájdalommal, férjem halálát. (Nyiszli Miklós Nagyváradon hunyt el 1956. május 5-én este 8-kor a halotti bizonyítvány szerint. Szerk. megj. ) Önnek tudomása van róla hogy súlyos szívbajjal szenvedett, amit a lágerben szerzett és nagy mértékben súlyosbítva lévén az állandó, addig minden eredmény nélküli erő megfeszítéssel amit könyve érdekében elkövetett, hogy kinyomtatva lássa. Még egy súlyos hozzájárulás volt az egészségi állapotának a leromlásához az utolsó csalódása, éspedig R. Merle francia író visszaélése, aki galád módon ignorálta az ő szerzői jogait, felhasználva a kéziratot, a saját könyve megírására, ami román, magyar nyelven is megjelent és valószínű hogy több más nyelven is. (A Goncourt-díjat nyerte el könyvével.)

Mivel azt kívánom, hogy megboldogult férjem eddigi kifejtett munkája ne maradjon eredménytelen és ugyanakkor követve az ő kifejezett akaratát az én minden szívósságommal és erőmmel fogom akaratát teljesíteni, hogy a könyvét kiadhassam és átadjam az olvasóknak, – ami neki új sok izgalmat és gondot okozott. Ebben a feladatban minden támogatást megkapok leányom és férje részéről, akik teljesen tisztában vannak az üggyel és abszolút minden dokumentum a rendelkezésünkre áll, és minden jogokat ami megboldogult férjem irodalmi tulajdonából származik, azt nekem fenntartják.

Az a véleményem, hogy az eddigi kísérletek ami a könyv francia valamint angol nyelvű megjelentetése érdekében folytak, rossz irányba lettek fektetve, csakis így magyarázható az, hogy hosszú évek során nem jutottunk semmi pozitív eredményre. Én kérem önt kedves Kramer úr, hogy tegyen meg mindent a könyv érdekében, és próbálkozzon ismét érintkezésbe jutni olyan kiadó vállalatokkal, akik talán most hajlandók volnának a könyvet kiadni.

Ami engem illet, úgy megállapítom azt, hogy R. Merle akciója minden tagadás nélkül egy közönséges plagizálás, ami megfellebbezhetetlenül nagy kárt okozott férjemnek, annak ellenére, hogy Merle úr nincs ugyanazon a véleményen.

R. Merle 1956. április 20-án írt megboldogult férjemnek egy levelet, amit az ön április tizenhetedikei hozzá intézett erélyes hangú levelének hatása alatt írt.

Az ő véleménye szerint a férjem érdekei nem voltak ön által eléggé képviselve, mivel ön nem tartotta fontosnak azt a tényt velünk közölni, hogy a kéziratot elkérte és milyen célból. Idézem Merle sorait: „Í me sambla que M. Kramer ne met pas beaucopp de nuaces a defandre vos interes.” („Úgy tűnik nekem, hogy Kramer úr nem képviseli eléggé árnyaltan az ön érdekeit.” Fekete-Szalóky Gabriella fordítása.)

Merle úr tisztába lévén egy esetleges irodalmi vagy törvényszéki per súlyosságával, egy ajánlatot tesz, de ami nem tartalmaz egy biztos perspektívát, és amit csak feltételesen fogadok el, és pedig elsősorban azt, hogy intézze el a könyv kiadását

Merle úr azt tanácsolja hogy küldjünk el a megboldogult férjem fényképét, önéletrajzát és a kézirat francia fordítását abból a célból, hogy ő egy cikket írjon és ezzel „reméli”, hogy felkelti L. Aragon érdeklődését a könyv kiadására. Ez a kérése annál meglepőbb, mivel ő megkapta a francia nyelvű kéziratot még 1951-ben öntől és biztos, hogy azt le is másolta. Önnek, gondolom, hogy a kéziratot még annak idején Merle úr vissza is küldte?

Ami az ön levelét, amit az itteni Institutul Roman pentru Relații Cultura cu Străinătate-hoz intézett, annak a tartalmával egyetértek és kérem azt, hogy juttassa el a rendeltetési helyére. (A Román Kultúra Külföldi Kapcsolataival Foglalkozó Intézet. Megalakult 1947-ben és működött 1989-ig. Többnyire román kulturális termékek külföldi népszerűsítésével foglalkozó, a Román Kommunista Párt irányítása alatt működő intézmény.)

Kedves Kramer úr, kérem önt, hogy kövessen el mindent Merlevel szemben (ő le van kötelezve velünk szemben) egy minél energikusabb formában, hogy Merle legyen tisztába azzal milyen következményeket vonna maga után a plagizálásának, (lopásnak) a feljelentése és a sajtóban való nyilvánosságra hozása. Ezért Merle úr kövessen el mindent, hogy minél rövidebb időn belül a könyvet jelentesse meg francia nyelven, és ezáltal tegyen elégtételt egy sokat szenvedett volt KZ fogollyal szemben, akinek halálához ő is sokban hozzájárult!

Kérem önt tisztelt Kramer úr, hogy szíveskedjen Merle úrnak a rá vonatkozó részeket továbbítani az én nevemben.

Telefonbeszélgetés alkalmával, amit megboldogult férjemmel folytatott április 2-án, azt ígérte, hogy postafordultával átküldi az eredeti vagy a fotó kópiát a Merlének, önhöz intézett levelét, amiben kötelezi magát, hogy a kézhez kapott kéziratot nem fogja más célra felhasználni, csak egy egyszerű cikk megírására. Kérem okvetlenül küldje el, mivel erre feltétlenül szükségem van, hogy ezt az ügyet tovább tudjam vinni sikeresen. 

Tudomására hozom azt is, hogy megboldogult férjem kapott a Comite International d’Auschwitz részéről egy meghívást, hogy mint Románia delegáltja jelenjen meg Varsóban és Auschwitzban a május 22-29 között tartandó tárgyaláson tanúnak, Dr. Clauberg ügyében folyt volna. (Carl Clauberg 1898-1957 náci német orvos, aki Auschwitzben közel 500 nőn kisérletezett, de nem gyógyászati céllal.)
Minél hamarabb kimerítő választ várva, maradok tisztelettel özvegy doktor Nyiszli Miklósné

Második levél, ez szintén az özvegy levele, Nyiszli Miklós rokonainak, akik Párizsban élnek 

Drága Dennis és Géza!

Mindkét lapotokra sajnos el kell válaszoljak, mert a legnagyobb szomorúsággal és fájdalommal kell tudomásotokra hozzam, hogy drága egyetlen Miklósom május hó 5-én este fél 10-kor szív trombózisban meghalt.

Drága Miklóson a tavaly januárban kapta az első szívrohamot, amit sajnos nem tudott fekve átvészelni, mert dolgoznia kellett, hogy a mindennapihoz szükségest megkeresse, – emellett még nem volt módjában az sem, hogy állandó izgalom mentes életet éljen és hogy állandóan pihenjen. Ő szegény amúgy is nagyon dolgos aktív ember volt, nem szeretett senkinek a terhére lenni. Nem tudjuk szavakkal elmondani azt a fájdalmat és szomorúságot, amit elvesztéséért érzünk. Drága jó Miklósom egy rendkívül tehetséges és páratlan intelligenciával rendelkező egyéniség volt, akinek a jelenléte betöltötte a házat, és el nem tudjátok képzelni, hogy milyen borzalmas nagy ürességet hagyott maga után.

Még most sem tudunk a gondolattal megbarátkozni, hogy valójában elvesztettük drága jó apánkat, és minden erkölcsi támasztunkat. Nem is merünk a jövőre gondolni, hogy milyen is lesz az ő jelenléte nélkül.

Megboldogult drága Miklósomat nagyon szépen temettük el, május 6-án a neológ zsidó temetőben és a legszebb sírhelyet vettük meg a drága jó apánknak. Szegény Miklós nagyon fiatalon halt meg, mert csak június tizenhetedikén töltötte volna be az 55. évet, – és október 13-án töltöttük volna be 30. házassági évfordulónkat.

Nem akartuk megírni nektek hamarabb, hogy ne kelljen Géza üljön egy hétig sivítva a földön, ahogy mi ültünk utána. Arra kérlek benneteket a drága megboldogult Miklós emlékére, hogy üljetek le egy órára a földre, úgyszintén Icu valamint Ilon is, mert a testvérei vagytok.

Vettünk egy embert, akinek fizettünk, hogy egy egész éven át, minden nap reggel és este imádkozzon a templomban a megboldogult drága Miklós lelki üdvéért. – Kádist mond.

Megboldogult Miklós azt mondta még életében, hogy ha megfog halni, akkor mi intézzük tovább az ügyet, ami a könyvet illeti. Mi ezt be is fogjuk tartani.

Robert Merle francia író elismerte, hogy valóban felhasználta a megboldogult drága Miklós kéziratát, és már itt Romániában hivatalos fórum előtt le van leplezve a lopása, és most Krameren keresztül le fogjuk leplezni a nemzetközi írok szövetségében is a plagizálását.

A francia nyelvű kéziratot, amit Krámer hozzátok küldött úgy kérlek benneteket, hogy senkinek ki ne adjatok amíg én nem diszponálok felette és nem írom meg, hogy kiadhassátok.

Mónika gyönyörű kisbaba, mindenki azt mondja hogy az egész Váradon nincs még egy ilyen gyönyörű mint ő. Fekete hosszú haja van, sötét szeme, fekete szempillája és szemöldöke, és kreol barna arcbőre. A drága megboldogult nagyon büszke volt rá és nagyon szerette, csak sajnos nem adatott meg neki, hogy még sokáig legalább még egy pár évig élvezte volna a kisunokáját. Június 8-án tölti be a hatodik hónapot, szép kövér nagy gyerek.

A drága megboldogult meg volt hívva Varsóba és Auschwitzba, hogy részt vegyen egy tárgyaláson, ami május 22-29 között lett volna megtartva. A Comite International d’Auschwitz hívta meg egyedül őt és egy újságírót egész Romániából. Válaszotokat várom, szeretettel csókolunk benneteket Manci, Zsuzsi

Szintén a már említett dossziéból került elő Robert Merle több levele, amit Nagyváradra címzett a Breiner Béla (ma Ady Endre) utca 44 szám alá. A mellékelt levél Krámernek íródott. Az alábbiakban azt közlöm, amiben elismeri a Nyiszli szöveg felhasználását és magyarázatát. (A franciából való fordításért köszönet Vida Gábornak!)

Uram,

Írtam dr. Nyiszlinek és azt javasoltam, hogy írjon egy cikket a Les lettres francaises-be a könyvéről, ami akár meg is jelenhetne.

Más szóval, megígérhetem önnek a cikket, mert ez rajtam múlik, de nem ígérhetem meg a közlését, mert az nem rajtam múlik.

Elismerem az ön jóhiszeműségét a vitában, de egy észrevételt engedjen meg nekem, sem ön, sem dr. Nyiszli nem értik az én regényem pontos viszonyát az ő könyvéhez, mert önök mindketten tudósok. A tudósoknak az számít, hogy ki figyelte meg először vagy ki fedezte fel a tényt. Ám irodalmi szempontból nem a tény számít, hanem az, ahogyan bemutatjuk. Bármilyen döbbenetesek legyenek is a tények, amelyeket dr. Nyiszlinek alkalma volt megfigyelni, abból még lehet egy nagyon rossz regényt írni, higgye el nekem.

Tehát szeretném dr. N-t segíteni, de csak úgy, hogy ne érezzem azt, hogy neki ezzel rosszat teszek.

Fogadja kedves uram kiváló tiszteletemet

R. MERLE

A Nyiszli Miklós életéről publikált információk sok esetben ellentmondanak egymásnak. Most következzen egy önéletrajz, amit Nyiszli írt saját kezűleg. Nem tudni, milyen célból íródott, de valószínűleg a Kommunista Párt kérésére, mivel minden esemény mellé elérhető személyek neveit sorolja fel Nyiszli. Valószínűleg azért, hogy véleményeket lehessen tőlük kérni. Ezt nevezték annak idején lekáderezésnek. 

Önéletrajz

Alulírott doktor Nyiszli Miklós orvos született 1901-ben Szilágysomlyón nős, egy gyermek apja 1945-től Nagyváradon lakik a Breiner Béla utca 44. szám alatt.

Apám mestersége szabó volt, Szilágysomlyón egészen a háborúig 1914-1918 között katonai szolgálatot teljesített. 1919-ben Nagyváradra került alkalmazásba. 

Iskoláimat az elemitől az érettségiig szülővárosomban, Szilágysomlyón végeztem. 1919-ben érettségiztem Szilágysomlyón. Ebben a periódusban együtt voltam Dr. Benedek Józseffel (Iosif) jelenleg a szilágysomlyói CFR (Román Vasúti Társaság) orvosa, valamint Dr. Cimpean Aronnal, aki jelenleg a nagyváradi Poliklinika adminisztrátora. 

1920-ban beiratkoztam a kolozsvári orvosi egyetemre. Itt együtt voltam dr. Tertan Aurellal, nagyváradi orvossal és dr. Hendel Elemérrel, orvos Nagyváradon.  

1921-ben Németországba utaztam, ahol kértem a beiratkozásomat egy németországi orvosi egyetemre. Hat hónap várakozás után engedélyt kaptam a kieli egyetemre, ahol 1924-ig tanultam. Ebben a periódusban együtt voltam Slezák Józseffel (Iosif) hivatalnok a nagyváradi Vajgyárban, Deutsch József (Iosif) textil mérnök Bukarest, és Paul Solomon, aki 1947-ben busteni papírgyár igazgatója volt. 

1925 és 26-ban nem folytattam tanulmányaimat anyagi okokból. Különböző munkahelyeken dolgoztam, mint az Arras sörgyárban és különböző cipőgyárakban Párizsban és Berlinben.

1926-ban újrakezdtem orvosi tanulmányaimat a németországi, breslaui egyetemen ahol 1929-ig letettem az összes vizsgáimat „cum laude” minősítéssel. 1930-ban miután elvégeztem a gyakorlatokat hazatértem és Bukarestben letettem a különbözeti vizsgákat. 

1931-ben Nagyváradon állapodtam meg, mint általános orvos, egészen 1937-ig. Ebben a periódusban együtt voltam, dr. Deutsch Elemérrel, dr. Goldenberg Ernővel (Ernest), dr. Tertan Aurellal és dr. Ganea Octaviannal.

1937-ben Felsővisóra költöztem ahol magánorvosként működtem, egészen 1941-ig. Ebben az időszakban együtt voltam dr. Hager Salamon (Samuil) fogorvossal, aki jelenleg Nagyváradon él, és dr. Steingisser Józseffel (Iosif) orvossal, aki jelenleg is ott él. 

1942-ben a Magyar Belügyminisztérium rendelete alapján elküldtek kötelező munkára Desze (Desesti, Máramaros megye) faluba körzeti orvosnak. Ebben az időben együtt voltam dr. Steinigisser Józseffel (Iosif) orvossal és dr. Hager Salamon (Samuil) fogorvossal.

Ebből a szolgálatból, családommal együtt a német és magyar hatóságok deportáltak Németországba. Ebben a periódusban együtt voltam dr. Berger Max és dr. Sterberg orvosokkal, akik most Máramarosszigeten vannak. A monowitzi koncentrációs táborban együtt voltam Király Lajos (Ludovic) kolozsvári orvossal, dr. Vas Izsó kolozsvári fogorvossal, dr. Sternberg máramarosszigeti szemésszel. 

Auschwitzban együtt voltam a kolozsvári dr. Schnebel Edével, a máramarosszigeti dr. Berger Miklóssal (Nicolae) és a kolozsvári dr. Rosenberggel. 

Melkben és Ebenseeben együtt voltam a nagyváradi Ákos Ernő (Ernest) gyógyszerésszel, a nagyváradi Bard Alex cipősszel, a marosvásárhelyi dr. Szűcs fül-orr-gégésszel. 

1945. augusztus 2-án tértem haza súlyos betegen. Beutaltak a Zsidó Kórházba, ahol dr. Grünberger Zoltán ápolt, aki jelenleg a nagyváradi rendőrség orvosa. 

1946-ban nyitottam meg a magánorvosi rendelőmet. 1948-ban beléptem a szocialista rendszerbe, amiben most is aktiválok, mint szakmai tanácsadó az I. Kórházban és gyárorvos a Solidaritateaban.

Sem a szüleimnek, sem nekem nincs és nem is volt semmiféle vagyona. 

953 VIII. 16                                                                               Dr. Nyiszli Miklós 

Dos I. 329849 vol. 1, 55. oldal, román nyelven íródott, fordította Gáspárik Attila

Ízelítőnek egyelőre ennyi, az adatok elemzése folytatódik. Célom, a múltban megtörtént események, minél pontosabb rekonstrukciója, a múlt kivetítése a mára, hogy az egyéni véleménynyilvánítás Nyiszli Miklósról és művéről objektívebb és valóságosabb legyen.