Hamvas Béla születésének 125 éves évfordulójára a Nagyváradi Római Katolikus Püspöki Palotájába rendezett kiállítás kurátorának indokai
A Hamvas Béla emlékére tervezett kiállítás témájául sokféle cím jött szóba, hiszen gazdag írói hagyatéka bővelkedik örökérvényű gondolatokban, vizualitásra jellemző jelképekben. Kezdetben a kurátori szándékot erősítette, hogy Hamvas a földön legjobban a virágokat szerette, ezért eseményünk hívószavának A virágszedés lélektana esszéjének címét választottuk. Ellenben szinte várható volt, hogy a konkrét felhívásra az autonóm alkotók új tervvel alkalmazkodni csak akkor fognak, ha az eddigi művészi programjukban hiteles kapcsolódást találnak. Így a kiállításra harminckét alkotó által küldött ötven különböző műalkotást csoportosítani kellett; ezek a művészek életművében – mint valami állandóan visszatérő képek – Hamvas mintájára meditációs objektumokként értelmezhetők. Ez indokolta a címváltoztatást, hiszen a meditációs objektum megválasztása az emberi életben is személyes tevékenység (Hamvas Béla: Anthologia humana), a vizuális művész életében pedig gondolatformáló alkotási folyamat eredménye. Esetünkben a felhívás arra szolgál, hogy a „jelenkortudatot”, a pesszimista világképet módosítsuk, pozitív alkotási cselekvéssel támogassuk, s a szép tett horderejét erősítsük.
Következésképpen a Hamvas Béla gondolataihoz köthető tematikákat műfajok függvényében a kiállítótér négy terme szerint tömbösítettük.
Mielőtt rátérnék a négy szekció bemutatására, a felsorolást Weiner Sennyey Tibor Hamvas Béla ezerarcú és egyszerű élete és műve című könyvéhez készített polaroid képeivel kezdem, amelyek a Dalmáciában járt Hamvas Béla által leírt helyszíneket idézik fel úgy, amint azokat Hamvas az esszéíró, filozófus, író hajdanán látta és meditációs objektumoknak említette őket.
Mivel Hamvas szerint a virág az egyetlen kép a földön, amiben a lélek önmagára ismer, az első szekció ehhez igazodva a virágot, a növényt, a természeti tájat mint legkápráztatóbb isteni jelet láttatja, akár a gyermekkort megidéző Kuti Dénes aranyláncfű labdája, Egy labda álma szép és kerek szerelem-kötelékének álomfüzére, akár Ferenczy Zsolt Paletta kert sorozatában a virágok színkavalkádja, a fény elbűvölő spektruma. Szabó Anna Mária Mikromantikus elmeképe álom és valóság festői ellentmondásának tájvíziója.
Hamvas a Virágszedés lélektana esszéjében tisztelettel ír a női lélekről, akinek a virágot szedjük, vagy a virágnevekről, mint a nyelvek legszebb szavairól. Szilágyi Varga Zoltánt ez inspirálta, amikor megrajzolta Hamvas teljesülhetetlen vágyának, a fehér kökörcsinnek, Anemona nevű női alakjának szobrát, kinek illata és neve az írót mindig a feledés vizére emlékeztette. Lajta Gábor Léthé című Dante alámerülés-tanulmánya az előbbi gondolat folytatása lehetne, hiszen tudjuk, hogy „a növény két világban él és kettőt köt össze: a föld alattit, azt, ahol a halottak vannak, ahol az anyag van, és a föld felettit, ahol a lelkek vannak, s ahol a szellem van. Ezért a növényi lét nyílt, olyan, mint a híd vagy a kapu” (A virágszedés lélektana. In Hamvas Béla: A babérligetkönyv. 1993.); ha letépjük, a szára elszakad, és beáll A meghittség körének négyszögesítése, lásd Móser Zoltán fényképeit, Kárpáti Tamás Himnuszát, Vinczeffy László Lélekvirágát vagy Palkó Tibor művét, a Töretlen titkok – Másolatok másolatait, melyet a szerző úgy hozott létre, hogy öt éven keresztül minden esztendőben lemásolta az előző évben festett ikonikus nőportréját. Így a három arcmás 2019-től 2023-ig folyamatosan egy másolat másolata, s számunkra is meditációs objektummá vált. A második szekcióba azok a kiállítók kerültek, akik a geometrikus rend hívei, és Hamvas emlékezetére spirituális absztrakciókat, a virág érzéki jelenléte helyett elvonatkoztatott jelképeket alkottak, lásd Stefanovits Péter Hamvas-oltár installációját, amely a kereszt koordinátái mentén felfelé és lefelé a derű, az egy és a végtelen jelentések alatti spirálcentrum gömbjével felidézi az ember saját központjának isteni forrását. Mások a konstruktív konkrét művészet nyelvén tisztelegnek Hamvas Béla emléke előtt, így Márkus Péter festett hungarocellből faragott Ohm I. szobrával, Lakatos Gabriella Szabályos ideák című, gömb, henger,
kocka, yantra-szerű triptichonjával. Kerekes Gyöngyi szintén mértani eszközzel összehajtott körgyűrűkből komponálta A tört lét tánca – Impromptu című sorozatát, Barabás Márton Rondó variációja pedig figyelemre méltó ornamentikájú virágmetafora, melyet leleményesen zongoraalkatrészekből szerelt össze. Ennélfogva nemcsak meditációs objektumot teremtett, hanem a zenét szerző fiatal Hamvast is megidézte, akár Aknay János, akinek geometrikus absztrakt Emlék könyve az esszéíróra reflektál. Ide sorolom még Jakobovits Márta kifejezési anyagában organikus merített papírból alkotott, elvont Felemelkedés című térberendezését, melynek központi eleme egy vertikális síkba helyezett, Szentháromságra utaló háromszög, valamint Pataki Tibor Hamvas életére mutató Gúzsba kötve szabadon című, plexitömbbe öntött, transzformált könyvekből installált kompozícióját vagy Vargha Mihály Unikornis című, fából vésett, szintén szakrális szobrát.
A harmadik csoport vizuális művészei a „szellemi valóságok erőit realizálják”, és megborzongató meditációs objektumokat hoznak létre úgy, hogy a válság idején kifejezik Hamvas vágyát: az ember ne rejtőzzön el, hanem cselekedjen, és a kifosztó erők helyett a termékenyítő erőket építse magába. Gaál József nagyméretű, Hybris című festményében a mai emberi mértéktelenségre, istentagadó kevélységre hívja fel a figyelmet. Hiszen már az ókori görögök is megvetették és alvilági szenvedésre ítélték az erény nélkül élő, önmagát mindenhatónak hívő, öntelt embert, a hübriszt. Ferencz S. Apor Barátok és (vagy) Ellenségek című munkája pedig eszünkbe juttatja, hogy ott, ahol az emberek az atyai szellemet elhagyják, egymásnak farkasává válnak. A közelünkben zajló démoni katasztrófa hatására a képzelet mezején virágok helyett taposóaknák „nőnek”. Bocskay Vince műve Európa, a szépség hajdani szobra talán épp ezért „rokkant meg”. Látni, hogy a hamvasi figyelmeztetés aktualitása az idő múlásával mit sem változott. Az ember a föld rablójává vált. A békés lakozás biztonságát veszélyeztető kietlen sötét tájban Szurcsik József Jelenés című festménye némi reményt sugall, hiszen a napkelet irányába épített piros kocka – mondjuk, a ház – összetartó erejének földi és égi jelképeit idézi meg. Hasonló életérzést sejtet Jovián György Táj szirmokkal című alkotása is: a kiégett romokra szélfútta szirmok hullnak, és az ólomszürke akkordokkal improvizált gerendák alól – a válságból – az újrakezdés reményét várjuk. Elekes Károly egy piacon vásárolt családi képet reciklált úgy, hogy a szeretet, a béke és nem utolsósorban a család, a házasság megóvása, ápolása és az Öröklét gondolata kerüljön felszínre. Általában véve a képzőművész meditációs objektumainak elsődleges eszköze az alkotó keze. Nem mindegy, hogy ez a kéz a pusztító akarat vagy a kreatív pozitív birtoklás erői által jön mozgásba a mitikus formálás tudatos és intuitív útjain. Például Verebes György festett kezei pozitív tetteivel három alternatívát mutat fel arra, hogy melyek identitásunk elengedhetetlen kellékei: 1. a Radix, vagyis eredetünk, gyökereink ismerete; 2. a Castrum történelmi, irodalmi tájékozottságunk, műveltségünk, amely egyben a várunk és a biztonságunk is; 3. a Stigma hitünk ereje, mely nélkül hiábavaló az élet.
És végül a negyedik teremhez négyen köthetőek, akiknek tematikus törekvéseiben szintén a meditációs objektum természete jelenik meg
azzal a különbséggel, hogy kifejezési médiumaikban dominál az elektronikus képfajta vagy a Pierre Restany által elnevezett Nouveau realisme felhangja a mindennapi használt tárgyból készített assemblage. Van, aki Cím nélkül kizárólag a nézőkre bízza az értelmezés lehetőségét. Nem így Bukta Imre, akinek A gondolat hősei című könyvébe installált videóképén a kék ég tükröződését tollak takarják. Ez is a békevágy egy poétikus változata: az első világháborút megjárt és a másodikból megszökött Hamvas Bélának állít emléket. Miklós Árpád Barbárok című animációja festészetének aktusát stop-motion képkockákként rögzítette. Bodoni Zsolt nagyméretű akril ledvásznán a férfiúi agresszivitást mutatja meg két megvilágításban, Orosz Csaba pedig a Do it yourself áramkör-kapcsolatának installálásával az ember és a természet, az anyag és a szellem mindennapi ellentétének harcát talált tárgyakkal szemlélteti, ahol a jó a rosszal dinamikus egyensúlyban kellene hogy legyen, amint a Tao tanítja: „a fehér közepében a fekete, a fekete közepében a fehér pont” egységet alkot; különben Hamvastól tudjuk, hogy a sötét pont, az első hazugság bennünk van.
