Fellinger Károly Zebra az autómosóban című kötetéről
A felvidéki költő rendhagyó versei az első perctől megragadják a figyelmet, s míg a könyvet forgattam, két dolog jutott eszembe. Az egyik az volt, hogy hol a rím, a másik pedig az, hogy ezek a gyermekmonológok a felnőttek számára is nagyszerű szemléltető eszközök, ha szeretnének közelebb kerülni a kicsik gondolkodásmódjához.
A gyermekversek kapcsán furcsa beidegződésünk, hogy belülről kiabál ki belőlünk a gyermeki énünk, aki rímet követel, és kutatja a szöveg sorvégi dallamosságát. Ez az én az elringató, a tartalomra először nem is fókuszáló, a hangokból és nyelvből adódó játékosságot előtérbe helyező versformán nevelkedett. Azok a gyermekversek örökre a mieink maradnak, de Fellinger Károly szabadabb szerkezetű versei ugyanúgy megragadóak és bájosak, legfeljebb másfajta odafordulást igényelnek.
A hagyományos gyermekversek „nagytestvérének” lenni igencsak nehéz feladat. A viszonylag egyszerű szószerkezetek és az elemibb szókincs helyett szembetaláljuk magunkat egy kötetlenebb, rímtelenségéből adódóan is áradóbb gondolatfolyammal, melynek során a gyermek belekapaszkodik minden összefüggésbe. Az egyes költeményekben a helyzetszerűség dominál. A valóság kizárása helyett megjelenik egy, a hétköznapokat megélő, a realitásba alámerülő és azt humorral megszelídítő tekintet, amely párosul a találékonysággal és annak vágyával, hogy legyünk szeretve, de legalábbis elfogadva. („Ezután mindig a kockás ingemben fogok járni suliba, mert az tetszik Tamarának.”)
A kötetből a felnőttek világára reflektáló gondolatok egész tömkelege bújik elő, s míg egyik versben szószerinti értelmezéssel közelítünk bizonyos szituációkhoz, és ezekhez fűződve megjelennek sajátos fordulatok is, a másikban „rendeltetésének megfelelően” lép be a sorok közé például egy sokat használt szólás-mondás, annak tényleges, „felnőttes” jelentésével. A jelentéssel történő nyelvi játékok során így is kiragyog a könyvből (és a mondanivalóból) fakadó humor és a világot kapisgáló gyermek. Így történik meg az, hogy azért eszik mézessütit a tálca jobb oldaláról, mert édesanyja szerint „mindig a dolgok jó oldalát kell nézni” vagy bal lábas papucsokat húz a szék lábaira, mert „a jobb lábasok jobb időkre kellenek”, ugyanakkor másutt adekvátan jelenik meg a „messziről jött ember azt mond, amit akar” fordulat.
A lapokból kikandikáló perspektívára nem jellemző a világ méretre igazítása, nincsen kicsinyítve, „előértelmezve”, de felértékelődnek a társas kapcsolatok, melyekben cselekvőként, értelmezőként van jelen a „lírai én”.
A kötetben a monologizáló(k) köré gyűjtött, egyéb szereplőkről rengeteg információt tudunk meg. Kirajzolódnak olyan, a gyermek számára fontos személyek, mint a dohányzásról leszokni próbáló, babonás nagypapa, a fogatlan nagymama, a magát szomszédban felejtő, de gondoskodó édesanya vagy a gyermekkori csínytevésekről mesélő, nagyhasú édesapa, a szomszéd, a barátok, a testvér, a szerelem.
Gyakori a keresztnevek használata, ami személyesebbé teszi a versek hangvételét. Vannak darabok, ahol úgy jelennek meg a figurák, hogy nem történik semmilyen pontosítás hovatartozásukat illetően, egyszer csak ott vannak a sorok között, mintha egy közös ismerősről volna szó. Így vonódik be az olvasó is a versek világába.
Az idealizált mesevilág a könyvön kívül marad, mégis a hétköznapokhoz kapcsolódó idill jellemzi a sorokat. Életszagú minden, közvetlen és szerethető. A költemények arra mutatnak rá, hogy a hibáknak helyük van az életben, és lehet rájuk úgy tekinteni, mint olyan sajátosságokra, melyek különlegessé teszik viselőjüket. Itt ragadom meg a lehetőséget, hogy szóljak pár szót Bálint Mariann csodálatos rajzairól, amelyektől még elevenebbé válik a kötet. A színek és formák lágyságával dolgozó rajzokban a dolgok lényege finom asszimetriával keveredik.
Az emberi kapcsolatok fontossága mellett megjelennek olyan általános értékek is, mint az állatvédelem (melyet úgy ünneplünk, hogy a macskának nem fogunk ünnepi vacsorára egeret, hanem ementáli sajtot szerzünk, hiszen az egér is állat, a sajtot pedig mind a ketten szeretik) vagy a tapintat, a jóság. Ez utóbbiakhoz köthető a kedvenc versem, amely a karácsonyhoz kapcsolódik, és a benne gondolkodó hősünk arra keres megoldást, hogyan tudná szüleivel megértetni, hogy ne használják ki a Jézuskát, és ne vele hozassanak ajándékot, mert elég neki a szegényebb sorsú gyermekekről gondoskodni.
Az olvasóvá nevelés folyamatában segítség lehet a rímet nélkülöző, játékos lamentálás az élet dolgai fölött. A kötet arra is rámutat, hogy nem szükséges kerülni az elvont gondolatiságot. A mesén és varázslaton felnövekvő gyermekeket a Zebra az autómosóban a valóság dolgai közé saját emberi kapcsolataikba vezeti. Általa az olvasó keresi a helyét a felnőttek világában. A versekben megszólaló „kicsik” valóságot forgató, töprengő attitűdjéből adódóan különös hangulatiság öleli körül az egész könyvet, felsorakoztatva olyan meghökkentő ötleteket is mint a kötet címadó versében az a gondolat, hogyha zebránk volna, miután pocsolyában hancúrozott, autómosóban kellene fürdenie.
A kötetről leginkább a nyitottság és a jelenlét szavai juthatnak eszünkbe. Nyitottság, mert fellelhető benne a receptivitás, amely a szülőktől, nevelőktől tanult alapigazságokat próbálja alkalmazni, és jelenlét, mert végig hangsúlyos marad a mindennapisággal való állandó kapcsolódás igénye. A másokkal viszonyban történő önmeghatározásra tett kísérletek során olyan izgalmas kérdések merülnek fel, mint: hol ér véget az „én” és hol kezdődik a másik, hol kezdődik a világ?
A hangzásbeli csengés-bongás biztonságából kiemelkedő szabadversek, a formaiság háttérbe szorulása új lehetőségeket nyit, és a tartalmi elemek felértékelődésével újszerű játékba vonja be a versfogyasztót, legyen az akár gyermek, akár felnőtt. Játék ez, de nem az egymásra rímelő hangokkal, hanem a tartalommal, a valósággal, a szövegértés szintjén.