1.

Faludy György (1910–2006) kétszer is el kellett hagyja szeretett hazáját, előbb a zsidóüldözés, majd az 1956 után várható megtorlás miatt. Mégsem mondhatjuk, hogy a sors végzetesen bánt vele, hiszen túlélte az infernókat, s alkalma volt lélekben (versben) elégtételt venni üldöztetéseiért. (államvédelmi hatóság, Révai József, Péter Gábor, Lukács György stb.). Továbbá a sors kegyelme folytán része volt késői szerelemekben, s megélte, hogy „élő legendaként” tiszteljék. Elhalmozták kitűntetésekkel, megkapta a Kossuth-díjat, elnyerte Budapest díszpolgári címét, s szinte naponta olvashatta, hallhatta, hogy az újságokban „költőfejedelemnek, költőkirálynak, élő klasszikusnak emlegetik. Ezt a prédikátumot rendelte nevéhez összes verseinek kiadója is. A 95. születésnapja alkalmával mozgalom indult annak érdekében, hogy életműve bekerüljön az iskolai tankönyvekbe. Az irodalomtudomány azonban továbbra is távolságot tart tőle: csak mint mellékalakról hajlandó tudomást venni róla. Joggal, jogtalanul?

2.  

„Villon átköltései által vált ismertté és vitatottá; saját verseiben örömmel ismerünk mélyebb lelkületére, formabravúrjának őszintébb zengésére. Némely költeményében minden kor kultúráját összefoglalná.” – jellemzi Vajthó László. Valóban, már első versein csillog a görög, latin, kínai, német, francia, olasz stb. magas kultúra örökségének aranypora. 1935-ben olyan tökéletes parnasszista szonettet tudott írni, amit Babits Mihály is vállalhatott volna. (Michelangelo utolsó imája), az 1937-es keltezésű Szonett egy meséskönyv elé, ízelítő a nagyköltészetből. Laza kapcsolat fűzte a baloldali liberális Szép Szó-hoz és munkatársaihoz (Reményik Zsigmond, József Attila, Ignotus Pál stb.) A József Attila temetése c. költeménye az omázs-koszorú legjobb darabjai közé tartozik. Született művészkarakter lévén taszítja a kispolgári életeszme és -stílus. (Ballada Nulla Károly életéről) A bölcselet iránti hajlamát Rig véda: A teremtés c. költemény dokumentálja. De az absztrakció, a homályos gondolatszövés távol áll tőle, élményei zömmel valóságosak, sőt olykor alkalmiak. Költői személyiségének arzenáljában feltűnik empátiája, próteuszi alak-és helyzetváltoztató-beszéltető képessége, aminek nagy hasznát veszi műfordítói tevékenysége során is, továbbá pazar rímhallása, erőtől duzzadó megjelenítő lirico-epikai vénája, a nagyobb kompozíciók iránti vonzódása, amiből azonban többször túlírt versek születnek. Ezek az alakítóeszközök egész költészetére érvényesek. 

Egyik főtémája a szexus, néha naturalista, sőt itt-ott pornográf tálalásban, olyan részletekkel, amelyek alig tűrnek nyomdafestéket. (Barátnő barátnőjéhez). Mivel az 1930-as évek második felében antifasiszta vers már nemigen kaphatott nyomdafestéket Magyarországon, a műfordítás leple alatt fejezte ki tiltakozását az ordas eszmék ellen, amint ezt ő maga tanúsítja összegyűjtött verseinek kötetében Heine Németországa kapcsán.

A Villon balladái-t (1937) taps és fütty fogadta, ahogy egyéb művei is megosztották a kritikusokat, az ellentétes reagálás egész életében végigkísérte, sőt halála után sem változott. Egyesek amolyan verbális ripacskodásnak degradálták az átköltéseket. Faludy ugyanis egyik szemszögből nézve hamisítást követett el, a másikból tekintve pedig belebújt egy középkori költő bőrébe, magára öltötte maszkját, s feltámasztott Paul Zech és Bertolt Brecht nyomán, (utóbbit később megvetéssel idézi egy versében) egy korszerűsített (aktualizált) költői mentalitást, a hatalommal szembeszegülő költőét, aki megveti a konszolidált életformát, s a tagadás pólusán keres valami önveszejtő üdvösséget, sőt, gyilkosságot követ el. Jellemző, hogy Szász Károly XIX. századvégi próbálkozása után Villon (1431–1463), a középkori vágáns költő verseit Szabó Lőrinc, az egyik legjelesebb költőnk és műfordítónk ültette át magyar nyelvre 1931-ben, (A szegény Villon balladái) szép, de nem feltűnő sikerrel. Ugyanez mondható minden más hiteles műfordításról (Illyés Gyula, Vas István, Süpek Ottó, Mészöly Dezső stb.) A Faludy-átköltések fölényes versi beszélőjének mentalitása még a műformát is megváltoztatta: „Nem balladák, modern sanzonok irodalmi igényű kabarék számára” – állapította meg Bálint György. Csakhogy Villon balladákat írt. Legújabban Magyar Miklós, a francia irodalom professzora Villon kismonográfiájában azzal indokolja, hogy könyvében nem szerepelnek példaként Faludy átköltései, mert azok nem hitelesek, „holott Faludy tett a legtöbbet Villon magyarországi népszerűsítéséért. Az ok igen egyszerű. Az átköltések során a Villon-versekből Faludy-versek lettek.”

És mégis! Komlós Aladár találóan minősítette Faludy eljárását „teremtő hamisításnak”. Egy verseskötetet az 1930-as években néhány százan, maximum ezren olvastak, míg a Faludy-átköltések egy-egy kiadásának kelendősége elérte a tízezres példányszámot. Faludy tudomása szerint hazatérése előtt (1946) könyve több mint harminc kiadást ért meg, többségük zugkiadásban!) A könyv hatásának titka többek között az egyéniség önfeltárulkozásának gátlástalanul őszinte manifesztálása, az álszent, bénító etikai kötöttségek tagadása, a Villon ürügyén megszólaltatott hagyományos irodalmi „fentebb stíl” elutasítása, továbbá a vagányság, az odamondás, a szitokszavak használata, a polgárpukkasztás, az akasztófa-humor, az erotika: